Zemplén, 1909. július-december (39. évfolyam, 53-103. szám)
1909-11-10 / 90. szám
November 10. ZEMPLÉN. 3. old»*. — Egyházi hírek. Dr. Takács Menyhért, a jászóvári premontrei rend prépostja folyó hó 7-én tartotta meg Jászón pappá szenteltetésének 25-ik évfordulója alkalmából ezüst miséjét. A jubiláló prépostot fényesen ünnepelte úgy az egyházi, mint a világi közönség. Az ünnepélyen megjelent dr. Fischer-Colbrie Ágost kassai püspök is, valamint polgári életünk számos előkelő tagja. — A kassai püspök Répászky József sárospataki rk. hitoktató káplánt betegsége miatt ideiglenesen szabadságolta s helyettesítésével Takács Pál eperjesi káplánt bízta meg. — Gróf Hoyos Sándornó temetése. Folyó hó 6-án helyezték gróf Hoyos Sándorné született nemes Zan- gerl Helén úrnő hült tetemét ravatalra a Kazinczy-utcai gyászházban. A fekete drapériával bevont szobában antik barna érckoporsóban nyugszik az elhunyt úrnő; a koporsót hatalmas kandeláberek gyertyái s exoti- kus növények veszik körül. A koporsó végén imazsámoly áll, honnan a családtagok zokogása töri meg a néma csendet. A fogadó szobában ezalatt a részvétnyilvánitók sokasága jön, megy, mindenike igyekszik a mély bánatban lévő férjet és családtagokat megvigasztalni, fájdalmukat enyhíteni. A beszentelés folyó hó 6-án délután ment végbe a gyászoló család részvételével, mig a temetés folyó hó 7-ikén délután 3 órakor folyt le impozáns és díszes résztvevő közönség jelenlétében. A temetési menet a Kazincy utcai gyászházból indult ki a temetési szertartás befejeztével, melyet Bessenyei István apát- plebános végzett teljes ornatusban, fényes papi segédlettel. Az antik érckoporsót teljesen elborították a díszesebbnél díszesebb koszorúk, köztük a férj szekfü koszorúja fekete szalagján „Felejthetlen, drága, jó Helénem- nek“ felírással. Impozáns volt gróf Andrássy Géza sárga crysanthemum koszorúja, Meczner Gyula főispán szekfü s rózsa koszorúja, valamint a Hoyos, Putti, Szemere, Pintér családok, Molnár János s neje, Szemere Lajosné, Molnár Leona, Zangerl Károly stb. koszorúi. Az egyházi szertartás után a koporsót a család tagjai vitték az üveges gyászhintóra. A koszorúkat a halottas kocsi után haladó koszorús-kocsi vitte s nyomában a családtagok haladtak s az előkelő gyászkiséretet vivő hosszú kocsisor. A családhoz intézett részvét táviratok s levelek sorából kiemeljük: gróf Andrássy Géza, gróf Andrássy Gé- záné, gróf Andrássy Manóné, gróf Széchényi Ernő, herceg Windisch- grätz Lajos és neje, Bismarck-Herbert hercegnő, szül. Hoyos Margit grófnőbáró Mailott Nándor, gróf Szirmay Vilmos, báró Luzsénszkyné, Meczner Gyula főispán, Fodor Sándor prelá- tus kanonok, Sulyovszky István, Va- rannói Takarékpénztár, Mikó Miklós kúriai bíró, Zalay Andor, Kossuth Lajos, Deréky Gyula, Szladek Károly, Dános Miklós, Szánky Nándor tábornok, Szirmay Balamér, Nagy Ákos huszár-őrnagyét stb. és a mezőlaborci járás tiszti s jegyzői karának, valamint a vasúti állomás és postahivatal és az izr. hitközség távirati részvétét. Az impozáns temetést a „Kegyelet“ helybeli temetkezési intézet rendezte díszes kiállításban. — Főúri bőkezűség. Á közvetlen közelünkben levő Pálháza községben gróf Károlyi László nagybirtokos modern berendezésű, nagyobb arányú közkórházat emeltetett, mely valóságos áldás a vidék munkás népére. — Bánó Jenő felolvasása a „Ka- zinczy-kör“-ben. A kreolok, meszticek s indusok csodaszép, exoticus városáról Mexikóról lesz alkalma a „Ka- zinczy-kör“ közönségének alapos, hivatott és színes ismertetést nyerni f. hő 13-ikán délután 6 órakor a vár- megyeháza nagytermében. A Kazin- czy-körnek sikerült Bánó Jenő konzult megnyerni ennek az érdekes városnak megismertetésére, mint olyan előadót, kitől hivatottabbra keresve sem lehet találni. Érdekes városba, különös környezetbe viszi majd el közönségünket a tudós felolvasó s mikor erre a közfigyelmet felhívjuk, hisszük, hogy a kör nagy családja teljes számában lesz ott az első megnyitó estélyen. A rendezőség, tekintettel arra, hogy az előadás vetített képek bemutatásával történik, felkéri a hölgyeket, hogy kalapjaikat a ruhatárban szíveskedjenek elhelyezni. — Halálozás. Sátoraljaújhely rend. tanácsú városnak egyik szerény, de törekvő tisztviselője halt el folyó hó 7-ikén este. Richwalszky Ferenc városi adóügyi tisztviselő az elhalt, kin 37 éves korában győzedelmeskedett a hatalmas kór: a tüdővész. — Halála hirére a városháza s adóhivatal épületére gyászlobogókat vontak fel. Az elhunyt tisztviselő temetése folyó hó 9-én nagy részvét mellett folyt le. Az elhalt koporsójára a városi tisztviselők impozáns koszorút helyeztek s Kiss Önön h. polgármesterrel élükön testületileg vettek részt a temetésen, mely nagy részvét mellett folyt le. — Az ügyvédi kamarából. A kassai ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy Duchony József ügyvéd irodáját Gálszécsen újból megnyitotta. — A tüdőbetegekért. Homonnán szintén szép anyagi eredményt ért el a „Csak egy virágszálat!“ jegyében, a tüdőbetegek javára megindított tarsoly gyűjtés. A nemesszivü homonnai hölgyek buzgólkodása a humánus célra 162 korona 45 fillért eredményezett. Nagymihályon az eredmény 200 korona. — Nőegyesületi közgyűlés. A „B’nosz Czion“ izr. jótékony nőegyesület e hó 7-ikén tartotta közgyűlését, melynek legfőbb tárgya a tiszt- ujitás volt. Lipschitz Adolfné elnök megbízásából Alexander Vilmos tartalmas és hatásos beszéddel nyitotta meg a közgyűlést. Szívélyesen üdvözölte az egyesület taejait és külön is aposztrofálta özv. Friedmann Teréz uj tagot, akinek tevékeny közreműködésétől az egyesület sok jót remélhet. Jelenti, hogy az eddigi titkár, Rubin Adolf tisztségéről lemondott. A közgyűlés Rubin Adolfnak az egyesület érdekében kifejtett önzetlen tevékenységéért jegyzőkönyvi köszönetét nyilvánítja. Elnökké a közgyűlés egyhangúlag újból Lipscbitz Adolf- nét; alelnökökkó Schweiger Ignác- nét és Alexander Lipótnét; pénztárossá ifj. Deutsch Simonnét; ellenőrré Klein Izidornét választotta meg. A jegyzői teendők ideiglenes ellátásával pedig a közgyűlés Oárdos Mórt bízta meg. — Eljegyzés. Szőllősy Sándor nagymihályi gyógyszerész eljegyezte Rosenberg Irént Nagymihályon. — Lába kelt aranyóra. Wona- tovics László MÁV. tisztviselőt kellemetlen meglepetés érte folyó hó 7-ikén a Weisz-féle „Nyul“ mulató- helyiségben. Barátaival időzött ott kártyázgatva s közben az asztalra tette aranylánccal ellátott aranyóráját, kijelentve, hogy csak addig időzik s kártyázik a mulatóban, mig az óramutató a kitűzött időt fogja mutatni. Az idő elérkezvén, a négy tagú társaság, melynek tagjait Wonatovics László tisztviselő barátai képezték, eltávozott a helyiségből. Wonatovics azonban a haza készülődés közben elfeledkezett aranyórájáról s azt az asztalon hagyva távozott a helyiségből. Később visszatért, de óráját már nem lelte meg. A megkárosított tisztviselő feljelentést tett a pincér ellen, ki őket kiszolgálva, távozásuk után egyedül maradt a helyiségben. A pincér ellen megindult az eljárás. A gyanúsított pincér persze tagadja bűnét. — Hajtóvadászat. A sátoraljaújhelyi vadásztársaság folyó hó 7-én rendezte a téli szezon első hajtóvadászatát. A hajtás a Magashegy környékén húzódott végig és elég szép eredménynyel végződött. A legértékesebb vadat, egy gyönyörű rókát Sz. K. a társaság legfiatalabb nimródja ejtette el, akit a vadászat végén régi szokás szerint „rókalovaggá“ ütöttek. Terítékre kerültek még nyulak és fácánok. — Kassán meglopott gálszécsi ügyvéd. A kassai „Schalkház“-szállo- dában nagy ékszerlopás történt folyó hó 7-ikén. A szálloda egyik emeleti szobájában lakott dr. Rudali Izsó gálszécsi ügyvéd, kinél megypiros tokban egy 1400 korona értékű női nyakók volt, női legyező alakú melltü, melyben 8 nagy briliáns ékeskedett platina gyűrűkbe foglalva. Az ügyvéd elutazása alkalmából vette észre, hogy a drága nyakék hiányzik a szobában elhelyezett tárgyai közül. Dr. Rudali, miután az ékszer nem került elő, feljelentést tett a rendőrségnél a tettes ellen, akit egyelőre még nem sikerült a kassai rendőrségnek letartóztatni. — Vadász mulatság Velejtén. A vadászok védszentje : Hubertus napjának évfordulóját aligha ünnepelték meg fényesebben valahol, mint gróf Andrássy Sándor kastélyában. A nap vadászat közben telt el, mely a kedvező, pompás időben remekül sikerült. Á vadászat befejezése után az illusztris vendégsereget szívesen látó házigazda termeiben táncestély volt, melyen meghívott vendégekként Zemplén vármegye arisztokrata családai- nak tagjai szerepeltek. — Börtön, mely az éhségtől vált meg. Kisgézsényben Sárga Pál kárára Vidrani Mihály legutóbb betöréses lopást követett el. Az ellopott tárgyakat értékesítés céljából Homon- nára vitte be. A tolvajnak azonban nem sikerült az értékesítés, mert közben elfogták. Kihallgatása alkalmával azzal mentette magát, hogy neki Sárga Pált nem volt célja megkárosítani, de a tél közeleg s ő annyira fél az éhségtől, hogy ilyen utón akart a börtönbe jutni. — Egyesületi teaestély. A Schweiger Ignácnó elnöksége és Alexander Vilmos társelnöksége mellett működő „Malbisch Arumim“ gyermekfelruházó egyesület folyó hó 14 én, vasárnap este 4 és fél órától kezdődőleg tetszés szerint fizetendő belépő-dij mellett teaestélyt rendez az orth. izr. elemi iskola helyiségében. A teaestélyt megelőzőleg az egyesület titkára felolvasást tart és több iskolás gyermek szaval. Az egyesület vezetősége tisztelettel kéri a tagokat, hogy ez estélyre mennél számosabban látogassanak el és hogy lehetőleg uj tagokat is toborozzanak. — A perdöntő vasvilla. Bodrog- szerdahelyen Guttman földbirtokos .két igás kocsisa folyó hó 7-őn szóváltásból kifolyólag összekülönlözött s a pert a vasvilla döntötte el a két legény között úgy, hogy az egyik: Vakles György nevű 22 éves igás kocsist az Erzsébet közkórházba kellett szállítani súlyos sérüléseivel. — Vakles Györgyöt már kihallgatta a rendőrség s előadása szerint, amint ő társaival, köztük Jakobik Jánossal trágyát hányt az istállóban, az vele gúnyolódni kezdett. Ő erre Jakobik János felé ment, nem támadó szándékkal, csak azért, hogy megmondja neki, hagyja őt békében. Közben megbotlott egy saraglyában s elterült a földön. Jakobik erre a kezében levő vasvillával három ütést mért rá a fején s mellén, mire eszméletét veszítette. Sérüléseivel az Erzsébet közkórházban áll ápolás alatt, mig Jakobik ellen megindult az eljárás. — A nagymihályi állomás kivilágítása. Á m. kir. államvasutak igazgatósága a nagymihályi állomást villanynyal fogja kivilágittatni. A pályaudvaron hat ivlámpa lesz alkalmazva s 130 izzó lesz a helyiségekben. A máv. igazgatósága a szerződést Lan- desman Jakab nagymihályi villanytelep tulajdonossal már meg is kötötte. gggy* Kereskedőink és iparosaink szives figyelmét ez utón is felhívjuk arra a körülményre, hogy a jövő I910-ik évre szóló Zemplén Naptárába hirdetéseket már csak e hó 10-éig fogadunk el. Menyasszonyi kelengyék beszerzésére ajánljuk Schőo' Sándor és Barna D. előnyösen ismert céget. ANGOL-KOR tönkre fogja tenni az Ön gyermekének egészségét, ha nem tesz ellene gyorsan valamit. SCOTT csukamájolaj EMULSIÓ-ja megszünteti az angol-kórt, megerősíti a csontokat és egészséges hússal borítja azokat. Azonfelül és ez az, a mit tapasztalt szülők teljes értéke szerint meg tudnak becsülni, — semmi nehézséggel nem jár a kis szenvedőt rábírni arra, hogy a SCOTT-féle EMULSIÓ-t bevegye, mert kellemes, tejfeles ize van. A gyermek megemészti, még ha a tejtől undorodik is. A SCOTT-féle EMULSIÓ Az Emulsio vásárlásánál a , ....... scoTT-féle a legkiválóbb. módszer védjegyét — a halászt — kérjük figye lembe venni, f-'Egy eredeti áveg ára 2 K. 50 f. Kapható minden gyógytárban. KÖZGAZDASÁG. * Szőlészeti szakosztályi ülés. A Zemplénmegyei Gazdasági Egyesület szőlészeti és borászati szakosztálya folyó hó 15 én d. u. 2 órakor ülést tart, mely alkalommal Liptai Albert ur, a „Borászati Lapok“ társszerkesztője, földm. minisztériumi számellenőr a szakosztályi elnökség meghívására ismertetni fogja hosszas tanulmányok után számos termelővel, kereskedővel és szakemberrel folytatott tanácskozás eredményeként összeállított tervét és javaslatait a tokaji borok értékesítésének sikeres megoldása tárgyában. Midőn ezen felette érdekesnek Ígérkező előadásra a t. szőlőbirtokos- ság figyelmét felhívjuk, felkérjük, hogy azon minél nagyobb számmal megjelenni szíveskedjenek. Az elnökség. NYÍLT TÉR.*) ,,OLLA.‘ W'a tudomány mai állásai szerint bebizonyítva *■ létező legjobb GUMMI{különlegeség tuczatanként 4, 6 és 8 kor.-ért kapható: I Brahétíy ti 1 drogériájába^ ') E rovat alatt közlőitekért nem vállal felelősséget a Szeri. Laptulajdonoa : Éhlert Gyula.