Zemplén, 1909. július-december (39. évfolyam, 53-103. szám)
1909-10-06 / 80. szám
4. oldal. sincs végleges döntés, mert az egri érseki főszentszék még nem hozta meg határozatát. — A hirtelen kéz. Egyik zellői gazdaember észrevette, úgy éjjel 11 óra tájban, hogy a kertjében levő szilvafa termését dézmálják. Forgó- pisztolylyal ellátva a fa alá ment s felszólította az ott csemegéző két alakot, hogy szálljanak le. Ezek nem mozdultak, mire gazduram lőtt, — mégpedig háromszor s oly eredményesen, hogy a fáról saját szolgája Dranc Vaszily holtan bukott le. A hirtelen kezű tót már a homonnai járásbíróság fogházában van. — Holtra-gázolt gyermek. Erdőhorvátiban, folyó hó 2-ikán — mint tudósítónk írja — halálos végű baleset történt, melynek egy két éves kis fiú az áldozata. Folyó hó 2-ikán a déli órák idején Fekete János kom- lóskai lakos haladt el az utón kocsijával. Éppen akkor, mikor a kocsi a Kovács Mihály erdőhorváti lakos háza elé ért, annak udvarából az utcára futott Kovács Mihály 2 éves kis fia, ki a kocsi elé került s a lovak s a szekér elgázolták. A kis fiúra halálos volt a baleset s azonnal meghalt. A vizsgálat annak kiderítése végett megindult, terheli-e a kocsist gondatlanság, vagy pedig a kis gyermek szüleinek vigyázatlansága okozta-e, hogy a gyermek a kocsi elé kerülhetett. — Tannak még becsületes emberek. A felvidéken most számos bélés külföldi mágnás tart uagyvadásza- tokat. Egyik vadásztársaság 2 automobilon igyekezett pár nap előtt Mezőlaborcra. Az automobilról egyik főurnak értékes tartalmú bőröndje leesett s az országúton maradt. Kis- ökröskei parasztemberek találták meg a bőröndöt s bevitték a hatósághoz. Jutalmül 100 koronát kaptak a bőrönd tulajdonosától. — Hirtelen halál. Kovács István erdőhorvátii jómódú földmives nejével Nyíregyházára ment két szekérrel szilvát árulni. A nyíregyházai piacon Kovácsné hirtelen összeesett s azonnal meghalt. A holtestet Erdőhorvátiba vitték, hol a ref. temetőbe október 4-én eltemették. — Iparosok figyelmébe. A kassai m. kir. állami felső ipariskola igazgatósága f. hó 15-én, 2 hóra terjedő iparos továbbképző tanfolyamot nyit, melyre a jelentkezéseket naponta d. e. 11—12 óra közt fogadja el. A tanfolyam teljesen ingyenes, a beiratási dij azonban 6, illetve 10 kor. A tanfolyam következő részekből áll: stabilgépkezelői, kazánfűtői és iparos továbbképző. Utóbbinak tárgyai a számtan, geometria, könyvelés. Minden szükséges felvilágosítást kérelemre megad az intézet igazgatósága. — Elvi jelentőségű határozat. Adott esetből folyólag a m. kir. kúria döntvényileg kimondotta, miszerint a városnak vagy községnek csak akkor van kártérítési igényre jogosultsága sikkasztó hivatalnokával szemben, ha a sikkasztás által maga a város, vagy község károsul. Ha csak az adózók károsodtak s ezek kárigényeiket az elévülési határidőn belül a község ellen nem érvényesítették, úgy a község nem léphet fel kártérítési keresettel, ez esetben már magánjogi kérdéssé alakul az ügy. — Különös boszu. Peticsen a falu egyik elöljáróját mintegy 2 héttel ezelőtt, a korcsmáros kidobta, a falu lakosai egyhangúlag elhatározták, hogy többé a korcsmába be nem teszik a lábukat s aki e szövetséget megszegné: 10 korona bírságot fizet. A szerződést hűségesen állják s a korcsmáros foghatja a vándorbotot. — Mikor a zsivány az erősebb. Egy szegény zsidó asszony, Mechlo- vics Salamonná zellői lakos, az udvarán levő körtefa termését őrizte éjnek idején. Szomszédja Kopko Péter nem vette észre az őrszemet s felmászott a fára és már félzsákra ZEMPLÉN. valót szedett, midőn a tulajdonos kérlelni kezdte, hogy hagyjon valamit a gyümölcsből neki és gyermekeinek is. Az elvetemült ember lemászott a fáról s Mechlovicsnét és segítségére siető gyermekeit pogányul elverte. A gonosz szomszéd ellen megiditották a bűnvádi eljárást. Az Én Újságom. Szülők, akik adnak valamit gyermekeik nevelésére, figyeljék meg azt a változást, amelyet Az Én Újságom olvasása kelt az apróságban. Először leköti a kis gyermek érdeklődését, pompás és vonzó meséivel olvasó-kedvet kelt benne. S ezzel a lap már mégis találta a módját annak, hogy apró olvasója neki való szellemi táplálókhoz jusson. Szülőknek, tanítóknak kezében olyan nevelő eszköz, amely semmi mással nem pótolható. Most októberben kezdődik az uj évnegyed. Előfizetési ára pedig negyedévre 2 korona 50 fillér Előfizetni lehet Az Én Újságom kiadóhivatalában Budapesten VI., Andrássy ut 10. Menyasszonyi kelengyék beszerzésére ajánljuk Schön Sándor és Barna D. előnyösen ismert céget. — Eladó talu. Finom minőségű, fosztott talu eladó. Cim a kiadóhivatalban. ____ Fogzás. Ne ijedjen meg, hanem adjon gyermekének egy kevés SCOTT-féle Emul- siót és vessen véget az álmatlan éjjeleknek. A könnyedség, a melylyel ezután a fogak jönni fognak, meg fogja Önt lepni. A SCOTT-féle EMÜLSIÓ kellemesen emészthető formában tartalmazza éppen azokat az anyagokat, amelyek megkivántatnak fehér, egyenes és erős fogak növéséhez. A SCOTT-féle EMULSIÓ tisztaságát és erejét semmisem múlja felül. Ize a leg- AzEmu'sio kellemesebb. vásárlásánál a , scoTT-féic A SCOTT-féle EMULSIÓ gyét-a halászt a legkiválóbb. lembe1 venn^ fmi DHOflofi iillQfl | [)fl ( Kapható minden gyógytárban. IPAR ÉS KERESKEDELEM. Csödnyitás. A sátoraljaújhelyi kir. törvényszék Wohl Móric sárospataki fakereskedő ellen a csődöt elrendelte. Csődbiztos Lázár Sándor kir. tszéki biró, tömeggondnok dr. Gálos Rudolf sárospataki ügyvéd, bejelentési határidő: nov. 11. Uj cégek. A saujhelyi kir. törvényszéknél legújabban a következő cégbejegyzések történtek: Lebovics Mór liszt- és termény, Nagymihály ; — Czimet Richel rőfös, Sztropkó. SPORT. Elegy agár verseny Gálszécsen. A zemplén-vármegyei agarásztársulat elegy-agár-versenyót 1909. évi október hó 26-án és következő napjain Gálszécsen tartja. Összejövetel október hó 25-én. Közgyűlés ugyanezen napon esteli 8 órakor a nagy vendéglőben. Verseny dij a társulat által adott 700 korona értékű tiszteletdij az elsőnek, a második agár tulajdonosa a tételek felét kapja. Tét 10 kor. f. v. f. Nem egyleti tag és versenyt nyert agár tulajdonosa kettős tételt fizet. Minden agár után ezen felül 1 darab 10 koronás arany a vándordíjra való nevezésért külön fizetendő. Ezen vándor-dij — védi báró Vécsey Alfonz ur — az elegyversenyt nyerő agár-lulajdonosnak adatik át, ki azt még háromszor egymás után köteles megnyerni, hogy végleg birtokába jusson. Nevezni alulírottnál október 25-ig és a helyszínén október 26-án esteli 8 óráig lehet. Október 26-án társas-ebéd. A netalán szükséges szállások és istállóról Nemes Sándor társulati tag, gálszécsi lakos, megkeresésre, szives lesz gondoskodni. Miután a versenyek nyilvánosak, névre szóló külön meghívót ki nem adnak, hanem mindazokat, akiket a versenyek érdekelnek, vendégül szívesen látják. A SAG. s a Kassai Munkás Torna Egylet football mérkőzése. Folyó hó 3-ikán, vasárnap délután a Sátoraljaújhelyi Athletikai Club football csapata bajnoki mérkőzést tartott a Kassai Munkás Torna Egylet csapatával. A verseny Kassán folyt le s kiesi, de lelkes közönség nézte végig. A játék mindvégig nagyon érdekes és változatos volt. Az első félidőben a Munkás Torna Egylet volt állandó s határozott fölényben s eltekintve egyes játékosai durva játékától,' a verseny mindvégig fair volt. A második fél időben már a SÁC. volt a Október 6. pálya ura. — Különösen a védelmük volt jó, a kapus pedig — ha állandóan trainirozna — hamar neves kapuvédő lehetne. A Munkások legjobb embere volt Tamássy, Szopkó és Kripkó. Az újhelyiek közül kitűnt a kapus Bokor és a csapat-kapitány, Medveczky jobb szélső. A birói tisztet Barna Dezső töltötte be közmegelégedésre, Klebersberg Géza szövetségi biró felügyelete alatt. NYÍLT TÉR.*) Nyilatkozat. Tekintetes Kovács Ignátz urnák Tolcsván. Fojyó évi junius havában nyílt utcán Ónt mélyen megsértettem. — Ezennel kijelentem, miszerint azt felette sajnálom és hogy éppen úgy, mint már egy Ízben tanuk előtt személyesen is megtettem, ezúton is ön ellen használt sértő és rágalmazó kijelentésemet visszavonom és bocsánatot kérek, ismételve, hogy megtévesztés folytán teljesen alaptalanul sértettem meg. Tolcsva, 1909. okt. 5-én. Tisztelettel: Schönfeld Henrik. *) E rovat alatt közifittekért nem vállal felelősséget a Szeri. A SZERKESZTŐSÉG ÜZENETE. B. Nagymihály. A legjobb akarattal sem adhattunk már neki helyet összehalmozódott aktuális közleményeink miatt. N. S. Helyben. Ha a cikk közlésére alkalmas időt nem tudja kivárni, rendelkezésére áll kézirata s azt átveheti. N. A. Tolcsva. Nyilatkozatát minden- esetre kiadjuk: azonban a dolog teljes megvilágítása céljából egyelőre bevárjuk tudósítónk nyilatkozatát. Laptnlajdonos: Éhlert Oynla. Vasúti menetrend. Érvényes 190 9. október 1-t61. Indul Sátoraljaújhelyből: Érkezik Sátoraljaújhelybe Budapest íeló Reggel gyors v. posta és buffetk.-val 7 óra 44 p. 12 óra 09 p. 4 óra 39 p. 8 óra 55 p. Délután személy v. postával D. u. gyors v. posta és buffetk.-val Este személy v. postával Kassa felé Reggel vegyes v. postával 7 óra 25 p. Délután személy v. postával 1 óra 13 p. Este személy v. postával 8 óra 25 p. Mező-Laborcz felé Reggel vegyes v. postával 7 óra 10 pDélután személy v. postával 1 óra 03 p. Este személy v. postával 7 óra 47 p. Csap felé Reggel vegyes v. postával 7 óra 39 p Délután gyors v. postával 1 óra 08 p D. u. teher v. személy sz. Csapig 1 óra 20 p Délután személy v. postával 4 óra 37 p Este személy v. postával 8 óra 48 p Budapest felől Reggel teherv. személyszállítással 4 óra — p. Reggel személy v. postával 6 óra 29 p, D. u. gyors v. posta és buffetk.-val 12 óra 33 p. Délután személy v. postával 4 óra 10 p. Este gyors v. posta és buffetkocsival 7 óra 36 p. Szerencs felől Este személy v. 8 óra 15 p. Ezen személyvonattal Sátoraljaújhelybe érkező utasok csatlakozást nyernek Kassa fölé. Kassa felől Reggel személy v. postával 7 óra 18 p. Délután személy v. postával 2 óra — p. Este vegyes v. postával 7 óra 56 p. Mező-Laborcz felől Reggel személy v. postával 7 óra 30 p* Délután személy v. postával 4 óra 26 p. Este vegyes v. postával 8 óra 13 p. Csap felől Reggel szem. v. posta s buffetk.-val 6 óra 49 p. Délelőtt személy v. postával 11 óra 49 p Délután gyors v. postával 4 óra 17 p‘ Este vegyes v. postával 7 óra 42 p‘ Szerdán és szombaton (ha e napokra ünnep esik, akkor megelőző napon) reggel 4 óra ÍO p" tehervonat személyszállítással közlekedik Kassára. Érkezik Kassára 7 óra 55 p, Minden vasár-és ünnepnapot megelőző hétköznapon d. u. 4 óra 45 perckor Budapest felé Hatvanig tehervonat személyszállítással Indul, és minden vaBár- és ünnepnapot követő napon érkezik éjjel 12 óra 17 p. Hatvanba.