Zemplén, 1909. július-december (39. évfolyam, 53-103. szám)
1909-10-02 / 79. szám
Sátoraljaujhely, 1909. Október 2. 79. (4887.) Harminchetedik évfolyam. Megjeleli hetenbint hétszer szerdán és szombaton este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sátoraljaújhely, Főtér 8 szám. Telefon: 42. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Nyilttérben minden garmond sorítO fill. Zemplén POLITIKAI HÍRLAP. ÉHLERT GYULA, MAJTÉNY1 GÉZA, felelés szerkesztő, főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 10 korona, félévre '5 kot negyedévre 2.50 korona. — Egyes szám ára 10 fillér. «— Hirdetési díj: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűknél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, ntán 6 fill. — Állandó hirdeté* seknél árkedvezmény. A hegyaljai vasút. — okt. 2, Évtizedeken át tartott előkészületnek, 2 év óta folyt serény munkának érett gyümölcsét látjuk immár. A Szerencs—Kassa között épült hegyaljai vasút átadatott nemes rendeltetésének, hogy a közgazdaság ügyét szolgálva nagyban hozzájáruljon To- kaj-Hegyaljánk fellendüléséhez, népének anyagi boldogulását mozdítsa elő. Néhány nap előtt érkezett be a helyi kir. pénzügyigazgatósághoz a vasútépítő társaság kérvénye, melyben a mezőzombori határban egy őrház, a mádiban egy állomási épület s 2 őrház, a rátkaiban 1 őrház, a tállyaiban pedig egy emeletes állomási épület s 2 őrházra vonatkozólag 1909. október hó 1-től kezdődően a törvény által biztosított 10 évi házadómentesség kedvezményének megadását kéri. Ez volt előjele annak, hogy a vasút október 1-én tényleg átadatik rendeltetésének. Több ízben voltak már az ünnepélyes megnyitásra határidők tűzve, de a szükségesnek mutatkozott pótmunkálatok miatt mind a mai napig ki kellett tólni a határidőt. — Szeptember 28-án és 29-én végre beszállították az őrök, tiszti személyzet s az ösz- szes alkalmazottak podgyászait, ezek elrendezkedtek s szeptember 30 án lefolyt az ünnepélyes megnyitás, mely bárcsak forma- szerűség, de ily hatalmas építmény, ennyire közérdekű dolog anélkül már csak nem születhe- tik meg. Minket azonban elsősorban nem az ünnepség, nem a formalitás és szokásjog érdekel, de az a rendkívül nagy horderejű kérdés : mely e vasút megnyíltával Hegyaljánk érdekeit szolgálni hivatott. A viszonyokkal ismerősök igen jól tudják, hogy Mádról, vagy Tállyáról Sátoraljaújhelybe jutni ezelőtt valóságos tortúra volt. Éjfélkor kelve döcögős szekerén 10—12 kilométernyi utat tenni sárban, hóban, fagyban a szerencsi állomásig, vagy onnan a nevezett községekbe: ez volt a merész vállalkozó sorsa. Ez a képtelen közlekedési állapot okozta aztán, hogy a Hegyaljának e két, legelsőrendü bortermelő helye, — hol a pincékben milliókat érő kincsek feküsznek ma is, — izolált helyzete miatt nem tudott úgy érvényesülni, a mint azt a köz- és magánérdek megkívánta volna. — Abaujszáa- tóról ne is szóljunk, annak még keservesebb volt a helyzete, mert 20 kilométer választotta el a vasúti állomásoktól. Elképzelhető, hogy ha Galíciából, hol hegyaljai borainknak A ZEMPLÉN TÁRCÁJA. Levél az idegenből. — A „Zemplén* eredeti tárcája. — Az amerikai magyarok társas életéről, ott létesitett tudományos, önkópző s jótékonycélu intézményeiről s a szálakról, melyekkel a sok ezer kivándorló az idegen földhöz láncolta magát: nagyon vastag, tartalmas és tanulságos könyvet lehetne Írni. A nemzeties együttérzés létesítményeket teremtett már az idegenben, melyek lehetővé teszik, hogy a kivándorolt magyarság pártfogása alá helyezkedjék a már régebben kivándoroltaknak s munkát, keresetet kapjanak. Sokszor nagyon nehéz munka ez s verejtékkel kell megszerezni a dollárokat, de aki átment az óceánon, legtöbbnyire áthaladt az élet azon választó vizén is, mely a gondatlan könyelmüség s a terhes de békét s jólétot adó munkásság közzé von határt. A munka, a pénzkeresés vágya, a nagy ut viszontagságai megacélozzák a kezet a durva munkára is, kiirtják a büszkeséget, dölyföt s valami nevezhetlen elkeseredéssel s erővel esik aztán neki a kivándorló a munkának, amelyet dollárrá váltanak fel ott a tengeren túl. Jól esik hallani minden hirt, mely tudatja, hogy Amerikában nincs rossz dolga a magyarországiaknak. Hiszen kétszeresen fájó volna, ha a kivándoroltak elvesztése felett érzett fájdalomhoz azon tudat is járulna, hogy a haza elhagyására ösztönző remények a messze idegenben nem váltak valóra. Kedvező híreket mondó, ilyenféle tartalmú, igen érdekes levelet irt most lapunkhoz Petsár Gyula, volt sátoraljaújhelyi fodrász, közölve utazását s amerikai éleményeit. Az érdekes, eredetiségében meghagyott levelet nem tartjuk érdektelennek közreadni: Cleveland, 1909. szeptember hó. Május 27-ón kötött ki hajónk New-Yorkban s talán az isteni gondviselés akarta úgy, hogy ne mi velünk sülyedjen el, mert közvetlen visszamenőben tönkre ment, oda veszett az utasok holmijával együtt. Mert történetesen a „Slavonia“ nevű hajó volt az, amelyiken 19 napig éheztem én 300 forintomért, II. osztályon. Először elkülönítettek a feleségemtől, másodszor ez az úgynevezett magyar legkitűnőbb piaca van, egy-egy borkereskedő lejött a Hegyaljára, Bodrogkereszturban vagy Szerencsen már nagyon elvesztette a kedvét a tovább utazástól. — Féltette az erszényét no meg a testi épségét is, mert bizony a mai modern ember már csak a vasúton való utazáshoz szokott s a tengelyen való rázatásban nem találja örömét. Abban az esetben pedig, ha az a külföldi borkereskedő, esetleg valamely dúsgazdag külföldi ur megbízottja nagynehezen eljutott Mádra vagy Tállyára, a borvétel alkalmából feltétlenül számotvetett az elszállítás módozataival. Mikor meghallotta, hogy Mádról 10, Tállyáról pedig 15 kilométer sáros utón kell befuvarozni Szerencsre a bort, — Bodrogkereszturig pedig ez az ut 12—17 kilométer, akkor nagyon elment a kedve attól, hogy a kért árösszeget a nagyterhet képező szállítási költségek mellett is viselje. — Százezreket veszített el Hegyaljánk e közlekedési nehézség miatt évente, — milliókra megy a kár, melyet csak az utóbbi évtized alatt is szenvedett. Ha a hegyaljai vasút 15 év előtt nyittatott volna meg: ma nem volna Mádon és Tállyán agrárkölcsön. Nem hangzanék a jajszó a legértékesebb borok birtokosainak ajkairól, mert évi * 19 hajójárat, melyen magyar étkezést hirdetnek s kaptunk olyan gyalázatos angol kosztot, hogy a megérkezés napján, ha valami ismerős várt volna minket, aligha ismert volna reánk. Succi 21 nap alatt nem fogyott le jobban, mint én a 19 keserves nap alatt, mert a tengeri betegség is igen megviselt engem a férfit, mig a feleségemnek a feje sem fájt. Szidtam a mi közismert tehetetlenségünket, hogy éppen ezzel az átkozott „Cunard“ társasággal kötöttünk mi magyarok szerződést. Ezen a magyar vonalon egy tiszt sem tud se magyarul, se németül, akinél orvosolhatná az ember baját, egy magyar orvos volt a hajón és a szerencsétlen szintén nem tudván angolul s ő sem tudott a tiszttársaival érintkezni csak mimikával. El is átkoztuk magyar utasok a hajót s amint később kiderült, meghallgatott Isten és el- sülyesztette. Soha többet ezen a vonalon nem mennék és nem ajánlom egy honfitársamnak sem csak úgy, ha I. osztályon jön, vagy megy és jól ellátja magát 3 heti élelemmel: konservekkel, itallal stb. mert olyan táplálkozásban volt részünk, hogy leírni nem lehet. Ez termésük akadálytalan és köny- nyü módon való értékesítése lehetővé tette volna anyagi romlásuk kikerülését, vagy legenyhébben szólva az eladósodottságtól mentette volna meg őket. Mindnyájan tehát, kik Zemplén vármegye világhírű termékét nemcsak a magunk, de a világ kincsének tekintjük a tokaji borban, őszintén örvendünk, hogy 1909. október első napja olyan intézményt adott át a közjólétnek, melynek áldásai rövid időn belül élénken tapasztalhatók lesznek. Mi ebből a szempontból, Hegyaljánk uj életre keltének, a nagy világforgalomba történt közvetlen bevonásának szempontjából üdvözöljük a hegyaljai vasutat s hálával adózunk mindazoknak, kik e nagy arányú intézmény létrejöttét lehetővé tették. A községek csaknem erejüket meghaladó anyagi áldozatokat hoztak. Nagy összegű részvényeket váltottak meg, határuk legszebb részeit engedték eldarabolni, kisajátítani a vasút céljaira. De hálával említjük azokat is, kik szellemi tőkéjükkel, fá- radhatlan munkásságukkal megoldották e csaknem 30 év óta vajúdó nagy kérdést. Az adminisztratív munkából Fábián Lajos vasútépítő vállalkozó vette ki oroszlán-részét. A legközelebbi jövő igazolni igazi szégyenünk nekünk magyaroknak. Hát még a szerencsétlen ILI-ad osztályú utasok. Ezekről megemlékezni is fáj és azt a szenvedést és bánásmódot, amibe részesülnek látni kell. Ütik, verik őket kivétel nélkül nőt, férfit, gyermeket, felnőttet s ezt orvosolni nem lehet, a kapitány a legfelsőbb hadúr s ha panaszra mentek; ő az utasra nézve kedvezően nem intézett el semmit. Egy magyar pincér szolgált ki bennünket, ki Barabás orszgyül. képviselő unokaöcscsének mondotta magát, az azt mondta, hogy visszafelé mindig másképen bánnak az utasokkal, mert Fiúméban tud a magyar ember panaszával hova fordulni, de New-Yorkban süket fülekre talál. Az egész szenvedésünkért annyi kárpótlásunk volt, hogy amig az Adrián jöttünk, remek tájakat láttunk. Három helyen megállt hajónk és én bizony első voltam, hogy leszáljak és megnézzem a piszkos olasz városokat. Az első Palermó volt, ahol megálltunk és én nem sajnálom, hogy le mentem, fogalmam sem lett volna egy olyan nagy város piszkos, bűzös voltáról; igazán kár, hogy az Isten az ilyen népnek narancsot, citroNAGYMIHÁLYI SÖR- ÉS MALÁTAGYÁR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. BIbő rangú modernül berendezett hazai ipartelep. Évi gyártás 30,000 hektoliter. Gyárt Márci usi, Korona és Cazinó sört. gy Sátoraljaújhelyi főraktár : Egyesfiit Szikvizgyár és Sörnagyraktár, Justus utca, *yg| Mezőlaboroz, Sstropkó, Homonna, Varannó, Gálszóos, Királyhelmeoz, Perbenyik és Szerenosen — i Állandóan friss és zamatos sört szállítanak. ............. ■ »■ » Zemplénvármegyei képviseleteink: Lapunk m»J «sánta 8 oldal.
