Zemplén, 1909. július-december (39. évfolyam, 53-103. szám)

1909-09-04 / 71. szám

4. oldal. ZEMPLÉN. Szeptember 4. Oh be sokat tanulhatnának ebből az elvakult kivándorlottak, a hűtlen ma­gyarok 1 — A bekecsi dráma. A múlt va­sárnap csendjét Bekecsen egy vé­rengzési eset zavarta meg, melynek áldozatát eszméletlenül, életveszélyes fejsebbel hozták be az „Erzsébet közkórházba. Hogy mi indította az áldozat megtámadóját a tettre, még nincs kiderítve s csak a későbbi nyo­mozás során fog kiderülni teljességé­ben a rejtélyes eset. Tóth József bekecsi születésű, 24 éves bekecsi lakos békésen szemlélődve ült a tem­plom előtt, mikor kiáltást hallott, hogy „megölték a Kovács János fe­leségét 1“ Tóthnak Kovács jóbarátja lévén, felrezzent a kiáltásra s Ko­vácsék lakása felé futott. Ott találta Kovácsot, kitől megkérdezte mi igaz a hírből. Kovács tagadólag válaszolt, de Petrovics Lajos, ki Kovácscsal együtt volt, mint annak jó barátja, a kissé ittas Tóth József kérdését gúnynak s kötődésnek véve egy kö­vet hajított a távozó Tóth felé. A hatalmas kő szerencsétlenségre utól- érte Tóthot, fejét találta el s azt iszo­nyúan megsebezte, koponyáját be­törte úgy, hogy a csontszilánkok megsértették az agyvelőt is. Tóthot súlyos sebével, eszméletlen állapot­ban hozták be Sátoraljaújhelybe, az Erzsébet közkórházba, Petrovics ellen pedig megindult a bűnügyi eljárás. — Imaszékek bérbeadása. Á hely­beli statusquo izr. anyahitközség nagy­templomának imaszékei szept. 5 ótől fogva adatnak bérbe az 1909—10-ik esztendőre a hitk.-i irodában a ren­des hivatalos órák alatt. Az eddigi bérlőknek előjogukat az első három napon, vagyis bezárólag szept. 7-ig kell érvényesíteniük, mert szeptember 8-tól fogva az imaszékek előjogra való tekintet nélkül ki fognak adatni, — Dióverö vásár. Sátoraljaúj­helyben folyó hó 2-án és 3-án tarta­tott meg az őszi u. n. dióverő vásár. Az állatfelhajtás eléggé élénk s nagy­mérvű volt és az árak is jómagasak. Az iparcikkekre azonban nagy kíná­lat mellett csekély volt a kereslet. — Tandíjmentesség. A most be­állott 1909/10 iki tanévvel életbelé­pett az állami elemi iskolákban a tandíjmentesség. Ez a valóban fontos s kultúránk fejlődésében elsőrendű intézmény a jövő 1910/11. tanéven már a felekezeti iskolákban is helyt foglal, nem csekély örömére a szü­lőknek és hatalmas előmozdításául nemzeti kultúránknak. — Petróleumos üvegek jelzése. A m. kir. belügyminisztérium rende­letet adott ki, mely kötelezi azon ke­reskedőket és szatócsokat, kik petró­leum árusításával foglalkoznak, hogy ezentúl minden olyan üveget vagy egyéb tartályt, melybe tőlük petró­leumot vásárolnak: „Petróleum, tűz­veszélyes“ feliratú cédulával kötele­sek ellátni. A rendelet be nem tar­tása súlyos büntetést von maga után. — A rendőrség augusztus hóban. A sátoraljaújhelyi rendőrség a kö­vetkező havi jelentést adja augusztus hóról: A személy és vagyon bizton­ság az elmúlt hónapban általában véve kielégítő volt. Lopás büntette 5, lopás vétsége 11, egyéb bűneset vagy vétség 18 esetben fordult elő, illetőleg ennyiszer foganatosíttatott nyomozás. Baleset bejelentés jelen­téktelenebb sérülésekről 20 történt. Tűz, belső bolti tűz 2 esetben fordult elő, amelyek közül az egyikben, mert öngyujtás gyanúja forog fenn, eljárás van folyamatban. A kihágási iktatóba beérkezett 144 ügydarab. Eltoloncol- tatott és kiutasittatott 33, a közbizton­ságot veszélyeztető idegen illetőségű egyén. Amerikába kivándorolt 20 egyén, vissza senki sem tért. Közle­kedési akadályok elő nem fordultak. Az egyesületek működése ellen kifo­gás fel nem merült, kóbor cigányok nem garázdálkodtak, izraelita zug­iskolák fel nem fedeztettek. Megem­lítjük, hogy Schmidt Lajos rendőr- kapitány augusztus hó 17:én 4 heti szabadságát megkezdette. Öngyilkos­ság egy esetben fordult elő Az el­múlt hónapban beérkezett összesen 945 ügydarab. Ebből kiosztatott: Rendőrkapitánynak 157. Rendőralka- pitánynak 234. Rendőrbiztosnak 274 és a rendőrtollnoknak 280 ügydarab. — Budapest — világváros. Fővá­rosunk már kezdi a nyugati metro­polisokat megközelíteni automobilfor­galmával, de az automobilok iránt érdeklődő közönségnek még eddig nem volt alkalma a modern technika e legfényesebb alkotásait részletről- részletre közvetlenül tanulmányozni kivéve az időnként a városligeti ipar- csarnokban rendezni szokott kiállítá­sokon, melyeken természetesen „a kiállított tárgyakhoz nyúlni tilos.“ Tehát nemcsak fővárosunkat veszi egy lépéssel előre, hanem a nagy- közönség érdekeit is szolgálja a „Westinghouse, Magyar Autóforgalmi R.-T.,“ mely IV. Kigyó-tér 1. (Király Palota) alalti pazar helyiségében ál­landó kiállítást tart fenn az aradi gyárban gyártott Westinghouse túra­kocsikból. E kiállításon látható mire képes a mérnöki invencióval párosult preciz gyártás és a fenti részvény- társaság igazgatói és szakemberei cseppet sem fukarok szakszerű ma­gyarázatokban, melyek után a laikus érdeklődő egész más képet alkot ma­gának az automobilokról mint azelőtt. A Westinghouse Magyar Autoforgalmi R. T. egyúttal megnyitotta IX. Páva­utca 10—12. alatt minden tekintetben modern garage- és javítóműhelyét, melyben elv gyanánt a „fair“ eljá­rást tűzte ki maga elé. — Zárdái internátus. Az irgal­mas rendi apácák gondozása alatt leány internátus van Sátoraljajhely- ben, melybe elemi és polgári iskolai leánynövendékek vétetnek föl. Taní­tanak elemi és polgári tanképességi bizonyítványokkal ellátott páli szt. Vincéről nevezett szatmári kongregá­cióhoz tartozó irgalmas nővérek. — Minden szükséges felvilágosítással szívesen szolgál az intézet főnöknője. — Az általános drágaság miatt ajánlatos, hogy mindenki biztosítsa tűzkár ellen nemcsak épületeit, ha­nem bútorait, terményeit és egyéb ingatlanait is. Mindezek beszerzése ma háromszor annyi befektetést igé­nyel, mint ezelőtt. A csekély biztosí­tási dij fizetését megbirja mindenki, egy tűzkár azonban évekre tönkre teszi a károsultat. Biztosítási dij 100 korona érték után zsindely fedél alatt 51—60 fillér, cserép, pala vagy bá­dog fedél alatt 15 fillér. Biztosításo­kat felvesz az „Első magyar ált. biz­tositó társ.“ ügynöksége Sátoraljaúj­helyben a „Zemplén“ kiadóhivata­lában. — Zongora tanítás. Zongora órá­kat úgy háznál, mint saját lakásán előnyös feltételek mellett ad kiváló képesítésű zongora tanítónő. Cim: Sátoraljaújhely, Bokor József, Rá­kóczim. 10. Az 1909. őszi idény különlegességei: blúzok, ajak, kosztümök, pongyolák, leányruhák és női felöltőkben már mind raktáron vannak Szegő Sándor divatáruházában Sátoraljaújhely. DUNKY FIVÉREK cs. és királyi udvari fényképészek műtermében Sátoraljaújhely Széché- nyitér 9. Modern irányzatú művészi kivitelű fényképek és nagyítások ké­szülnek. Menyasszonyi kelengyék beszerzésére ajánljuk Schön Sándor és Barna D. előnyösen ismert céget. Henneberg-selyem “í,«:;:«, és színes méterje 1 korona 35 fillértél kezdve blúzokra és ruhákra. Frankó és már megvá- molva házhoz szállítva. Gazdag mintává laszték posta fordultával. HENNEBERG selyemgyáros, Zürich. — Ágybavizelés a legtöbb eset­ben rossz tulajdonságnak minősíttetik, holott ez tulajdonképen betegség, melynek a hólyagzáró izom gyöngü­lése az oka. A Sanitas-intézet, Vel- burg P. 275. (Bajorország) célszerű módon segit e bajon és díjtalanul küldi meg felvilágosítását. Aki az in­tézethez fordul, Írja meg a beteg ko­rát és nemét. Szemgyógyintézet van Miskolcon a Csabai-uton levő szanatóriumban. IRODALOM. Feöldy Doby Antal emlékezete. Egy éve múlt, hogy feöldy Doby An­tal a nagymunkásságu magyar genea­lógus és történettudós elhalt. Most dr. Horváth Károly tanár, abból az alkalomból, hogy a magyar történelmi társulat Liptóban tartja ez évi köz­gyűlését „Feöldy Doby Antal emlé­kezete“ címmel egy kis ismertető mü­vet irt Doby Antal páratlan becsű genealógiai munkásságáról és életéről, mely minden tekintetben karakterisz­tikus s teljes képét adja Dobynak, mint embernek, genealógusnak s tör­ténetírónak. Doby Antal egyike volt azoknak, kik a vármegyénk szép múltú s nagy jövőre hivatott törté­nelmi folyóiratát az „Ádalékok“-at is gyakran kereste fel történeti mun­káival s igy ez a lap is első volt azon lapok között, kik Doby Antal nagybecsű, de kiadatlan genealógiai munkáiról is megemlékeztek s azokra a figyelmet ráterelték. A nagybecsű kéziratokat most már a Magyar Tör­ténelmi Társulat vándorgyűlésén részt­vevők is meg fogják tekinteni. Ez alkalomból jelent meg a kis füzet, melynek elolvasására felhívjuk Doby Antal zemplénvármegyei nagyszámú tisztelőinek, genealógiai munkássága méltatóinak figyelmét. Ifjúsági Lapok. A középiskolai tanuló ifjúságnak egyedüli folyóirata, mely kívül áll minden felekezeti és párt-érdeken az Ifjúsági Lapok. E tartalmas diáklap havonkint három­szor jelenik meg A szerkesztőség valóban kulturális célt szolgál, midőn a káros ponyvairodalmi és pornogra­fikus müvek ellen küzdve ezen szi- vet-lelket nemesitő folyóiratot adja a magyar ifjúság kezébe. Minden szü­lőnek ajánljuk, hogy rendelje meg diákfia részére az Ifjúsági Lapok-at, amely nemcsak szórakoztat, hanem tanit és nevel is egyszersmind. Elő­fizetési ára : Egész évre 4 korona 80 fillér. Félévre 2 kor. 40 fill. Negyed­évre 1 kor. 20 fill. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadóhiva­tala: Budapest, V., Nádor-utca 16. SPORT. Lawn-tennisz verseny. A sátor­aljaújhelyi lawn-tennisz társaság ver­senye folyó hó 1-én kezdetét vette és örömmel regisztráljuk, hogy azon vá­rosunknak és Sárospataknak legjobb játékosai résztvesznek. A ránk sza­kadt esős idő miatt eddig csak kevés játék volt lejátszható és a verseny­számok zöme vasárnap fog lefolyni. Ekkor lesz a döntő mérkőzés is. A verseny ezidén minden tekintetben a legsportszerübb körülmények között folyik, aminek elérésében ifj. Bebyna Miklós, a társaság ambiciózus titkára fárad. A verseny szinhelye a Chu­dovszky-kertben elterülő pálya. A kert bájos paysageában gyönyörű­sége telik mindenkinek és ez a keret kedves képet ad a pályán pezsgő élet­nek. A versenyzők közül eddig ki­magaslott Rick Ödön (Sárospatak) játéka. Kiforrott, érett játékstílusa, szinte minden ügyességgel kialakult verseny rutinja az első díjra favorizál­ják. Erős ellenfele lesz ifj. Somogyi Bertalan, aki újabban meglepően szép játékot produkál és eddigi játékaiban respektábilis eredményt ért el. Tar­kító motívuma és vonzó érdekessége a versenynek a hölgyek részvétele, akik szép játékaikkal emelik a mér­kőzés színvonalát és igazán kiérdem­lik a nézők szimpátiáját. A női egyes bajnokságban erős küzdelem várható Somogyi Erzsiké és Radácsy Jolán (Sárospatak) között. Somogyi Erzsiké jó labdahelyezése, akcióinak ereje és szépsége kiváló stílusba tömörülnek és a legjobb női játékosok sorába emelik. A verseny részletes eredmé­nyét a döntés után hozni fogjuk. KÖZGAZDASÁG. * Szilágyi és Diszkant miskolci gépgyáros cég kitűnő könyökszerke- zetü és viznyomásu borsajtóira, vala­mint legújabb „Villám“ centrifugális bogyózó és zúzógépére felhívjuk ol­vasóink figyelmét. Kiemelendők külö­nösen a cég által feltalált és készített Rákóczi, Kincsem és Hegyalja bor­sajtók, nemkülönben a nagyüzemü préseléshez készített Rákóczi-keltős kosaru sajtók, melynél a régi világ fából készített prése zseniálisan egye­sítve van a modern technika vívmá­nyaival. A sajtók felső része acél, alsó része faszerkezet. Ennélfogva a must seholsem érintkezik vasrészekkel, hanem csak a fával, ami a must színét, izét, zamatját nem befolyásolja. A törkölyt sem kell összevagdalni, hanem kisebb darabokban is könnyen kilehet venni. Az 1901. évi temesvári, az 1902. évi egri és pozsonyi II. mezőgazdasági, az 1906. évi nagy­váradi, 1907. évi pécsi országos ki­állításon a cég borsajtói első díjjal, arany éremmel lettek kitüntetve. A cég ingyenes árjegyzékét kívánatra minden érdeklődőnek megküldi. NYÍLT TÉR.*) Szent-Lukács fürdői „Kristályfarpás-ásvónyviz.“ Étvágyat javít. Gyomorrontást megakadályoz. Főraktár: Sátoraljaújhelyben Lipschitz Adolf sörnagykereskedőnél. •) E rovat alatt közlőitekért nem vállal felelősséget a Szerk. Lap tulajdonos: Éhlert Gyula.

Next

/
Oldalképek
Tartalom