Zemplén, 1909. január-június (39. évfolyam, 1-52. szám)
1909-03-03 / 18. szám
Sátoralj aujhely, 1909. Március 3. 18. (4826.) .’AJ^'L» , -./V, - ;«A^.>!WeA_WJ-5AW l^ü'ÍJW Harminchetedik évfolyam. Megjelen hetenbint kétszer szerdán és szombaton este. • Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sátoraljaújhely, Főtér 0 szám. Telefon: 42. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Hyilttérben minden garmond sor 80 fill. Zemplén POLITIKAI HÍRLAP. ÉHLERT GYULA, MAJTÉNYI GÉZA, felelős szerkesztő, főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 10 korona, félévre & kot negyedévre 2.50 korona. — Egyes szám ára 10 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden szó ntán 2 fill. Petit botüknél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, ntán 6 fill. — Állandó hirdetéseknél árkedvezmény. Háborús hírek. — márc. 3. (E.) Hetek óta háborús hírek száguldozuak az egész országban. Mindenki a háborúról beszél, mindenki tud valamit újabb és újabb mozgósításokról, csapatok elvonulásáról, hadiszerek stb. szállításáról és mégis képzelődéssel magyaráznak félre különböző, máskor észre sem vett momentumokat. Legkevésbbé van a háborús láz kifejlődve a Szerbiához közeli városokban, ahol pedig legjobban vannak tájékozva a szer- bek hadikészülődéseiről. így például Zimonyban a legteljesebb nyugalom uralkodik, sokkal kevesebbet beszélnek a háborúról, mint például itt Sátoraljaújhelyben is. Sőt a város egyik vezető embere egyik fővárosi lap tudósítójának ilyenféleképen nyilatkozott : Mi a háborús hírekről a lapok utján értesülünk. Itt Szerbia tőszomszédságában mit sem tudunk háborús előkészületekről. Zimonyban a legteljesebb nyugalomban élünk és bizonyosra vesszük, hogy semmi baj nem esik velünk. Kereskedői körökben is ez a felfogás. Rendesen bonyolítjuk le üzleteinket — mondotta egy nagy- kereskedő. Bennünket nem háborgat a háború. Nem is hiszünk benne. Odaát Belgrádban csak farsangot tartanak derék szomszédaink. Itt már stratégiailag meg állapították, hogy a muszka Galicia felől hogy fog előre nyomulni s hogy fog operálni Felső- zemplénben, sőt azt is hallottam, hogy Sátoraljaújhelyben lesz a honvédség összpontosítva s kilátás van rá, hogy 25.000 honvéd itt fogja várni a hadiparancsot arra nézve, hogy mely irányból verje vissza a muszkát. Tagadhatatlan, hogy Szerbia fegyverkezik, amely körülménynek azonban csak Oroszország állásfoglalása ad nagyobb súlyt, mihelyt Oroszország indifferenssé válik, a háborúnak komolyabb jellege alig van. Önként felmerül tehát az a kérdés, hogy mi okozza a lázas izgatottságot s a naponta felujuló újabb és újabb háborús híreket? Nem más mint a szerb sajtó! A szerbek erőszakos követeléseiket — ami a területi kárpótlás rögeszméjében domborodik ki — a sajtó izgató közleményei nyomán vélik elérni. A szerb sajtó az annexió óta folyton lázit s a legképtelenebb hírekkel igyekszik Magyarország- Ausztriát engedékenységre birni. Majdnem naponta firtatja haderejének óriási voltát s railliárdok- kal — melyeket hadserege felszerelésére fordít — csak úgy dobálódzik ; világgá kürtöli, hogy minden második embere pusztító bombával van felszerelve s hogy háromszázezer embert minden lépten-nyomon mozgósíthat, akikhez még Ötvenezer montenegrói is csatlakozik, akik nem katonák, de valóságos hősök ! A tényállás azonban az, hogy Szerbiának sem hadereje, sem pénze nincs ahoz, hogy velünk háborút viselhessen s Oroszor szág segítsége nélkül nem fog és nem mer megmozdulni, mert ez esetben sírját ássa meg önmagának. Addig mig Oroszország békére inti a kis Szerbiát s addig mig Oroszország segítségét Szerbiának fel nem ajánlja, a háborútól nincs mit tartani s minden rémhír nem egyéb mint a szer- bek lázálmából született reménynélküli erőszakoskodás. A legközelebb múlt napok eseményei szerint a szerbek alaptalan reménységei nagyon alá- szállottak s az egész háborús ügy bizonyos fordulathoz ért. — Oroszország ugyanis komoly figyelmeztetést intézett Szerbiához, hogy végleg mondjon le a területi kárpótlás követeléséről. Természetes, hogy Oroszország eme lépésével egyszerre halomra döntötte a szerbek minden aspirációját s végtelen elkeseredést fakasztott közöttük. Most már ki- vallják azt is, hogy Oroszország ugratta be őket a hadi készülődésekbe s a különben koldus és tehetetlen szerb állam sohasem merészelt volna monarkiánk elleni háborúval fenyegetőzni, ha az őt heccelő északi kolosszus segítségében nem bízik. Most midőn végre szint kellett vallani, Oroszország sem játszhatta a kétkulcsos szerepét tovább s mi sem természetesebb, minthogy az európai összhang megzavarásához, — tekintettel az összes nagyhatalmak álláspontjára — nem merészelt hozzájárulni, hanem egyszerűen leintette az ok- vetetlenkedő Szerbiát. Oroszország emez eljárását a szerbek „árulásnak“ tekintik s ugyan elkezdtek lármázni, hogy most már nincs más hátra, mint a véres háború Szerbia létéért és becsületéért. Ennek a vickándozásnak azonban komoly jelleget szintén senki sem tulajdonit, mert a megoldás most már, — az orosz intelem után, — egészen simán s fegyver nélkül eszközölhető. Monarkiánk nagy jóakarattal van az őt folyton molesztáló Szerbia iránt s közgazdasági és kereskedelmi tekintetben újabb engedményeket hajlandó neki nyújtani. Hihetetlen tehát, hogy a fizikai erő tekintetében is magára hagyott szerb állam ne a józan ész politikáját vegye elő s a kínálkozó kedvező alkalmat megragadva az egész kátyúból baj nélkül, sőt anyagi előnyökkel meneküljön ki. A kedélyek általános megnyugtatására szolgálnak tehát a legutóbbi napok eseményei s most már joggal feltehető, hogy a háború veszedelme elvonult hazánk felől és áldatlan hadviselés helyett békés munkával fogja a nemzet előhaladását munkálni. Helytelen tanügyi politika.*) — márc. at§ A megalkuvást nem ismerő nemzeti politikának vagyok a barátja. Ezt a nemzeti politikát pedig csak egységes népoktatás szolgálhatja kellő sikerrel. Mai tanügyi politikánk nem egységes, de a legnagyobb mértékben szétdarabolt; nem az a vezérelve: tegyük össze erőinket, hanem ez, forgácsoljuk szét azt a kis erőnket is, amelylyel bírunk. Ha rajtam állana: az egész népoktatást államosítanám, mert csak igy lehet az oktatást egységessé tenni s igy a fenti célt csak ezen az utón leszünk képesek elérni. Ily polyglott és több feleaezetü államban, mint a mienk, a kívánatos eredményt sohasem közelíthetjük meg. Egyrészről azért, mert különösen az autonómiával biró nemzetiségi egyházak iskoláival, illetőleg azok tanítóival szemben az ellenőrzés soha sem lehet eléggé erős, az e tekintetben már évtizedek óta alkotott intézkedések jobbára papiroson levő Írott maiasztok ; másfelől pedig azért, mert általában véve, a más irányban is elfoglalt felekezeti tanítók magától értetődőleg nem szolgálhatják a népoktatást oly sikerre], mintha csak magával az oktatásügygyei foglalkoznának. A nagy Napelonról Írják, hogy ő egységessé tevén az egykori Francia- ország oktatását — a nap bármely órájában megtudta mondani, hogy mit tanítanak most országa mindenik iskolájában. Ha a mai közoktatásügyi minisztert egyszer ilyen napóleoni kíváncsiság fogná el, valószínűnek tartom, hogy igen furcsa eredményre jutna. Nemzetiségi területen, talán épen a magyar nemzet ellen izgatna a tanító, mikor a nemzeti eszméket kellene a fogékony gyermeki szivekbe csepegtetni, igen sok helyen pedig a más élethivatással is összekötött tanítót nem tanteremben, de egyéb helyen, más foglalkozási körben találná a tanítási óra helyett. De ezek mellett a mai tanügyi politika a legnagyobb mértékben dúló *) Bár nem mindenben értünk egyet a cikkíróval, kiadjuk e cikket azzal, hogy reá még alkalmilag visszatérünk. Szerk. pénzpocsékolás is. Most, amikor minden felekezeti tanító fizetése 1000 koronára van kiegészítve s mindenik szolgálata korpótlékokkal is fedezve van, ezzel az összeggel ős a meglévő alapokkal könnyű szerrel lehetne az iskolákat államosítani, kivált ha meggondoljuk, hogy némelyik községben 3—4, sok helyen kevés tankötelest számláló felekezet iskoláját kell államsegéllyel ellátni. Az iskolák államosítása azért már több évtizede sürgetett kívánság a politikusok egyrészéről és mi hisz- szük, hogy ezt a törekvést, a mind vehemensebben előretörő nemzetiségi velleitások csak érlelik; sőt, mint mondám, az a körülmény sem fogja hátráltatni, hogy a különféle iskolákra fordított állami áldozatok alig lennének nagyobbak, ha tisztán állami iskolákról volna szó. Csak a nemzeti eszmével összeforrott felekezeteknek kellene kissé magasabb szempontra emelkedniük s átlátniok, hogy midőn az egységes nemzeti népoktatásnak tesznek szolgálatot: felekezeti ügyeiket sem áldozzák fel, mert a vallás- oktatást az állami iskolákban is kedvűk szerint teljesíthetik, sőt e tekintetben az állam már anyagilag is segítségükre siet. Sajnos, ez a magasabb szempont késik annyira, hogy a református egyháznak, mely egyidő- ben hajlandó lett volna iskoláit államosítani, a többiek conservativizmusa miatt, ettől a lépéstől vissza kellett riadnia. Érthető is ez, hogy itt csak egyöntetűen lehetne eljárni s csak ily egyértelmű eljárás biztosíthatná a kellő sikert. És a mai közoktatási politika épen ezen bizalmatlansággal vetett számot, midőn kimondotta, hogy a status ante quot fenntartani kívánja, a mely alatt bizonyosan csak annyit értett, hogy tiszteli a felekezetek szerzett jogait is, őket az iskolaügy terén munkatársaknak kívánja tekin eni s ha feladatuknak megfelelnek, azokat államilag is támogatni fogja, de nem azt, hogy ezután az állami iskolákat háttérbe kívánja szorítani a felekezetiekkel szemben ; sőt ha jól észrevesszük, a mai helyzet csak a körülményekkel való számotvetés, csak átmenet ahoz a magasabb célhoz, melyet fentebb kimondottam; hiszen a közoktatási kormány ez elv hangoztatása óta is állít fel, ott ahol a körülmények úgy kívánják állami iskolákat, sőt az Í907. XXVII. t. c. szerint államiakká is tehet némely iskolákat ott, ahol arra az idő elkövetkezett. Sajnosán tapasztalom, hogy nemcsak az elől körvonalozott elvvel szemben, melyre az idő még talán meg nem érett, hanem a közoktatási kormány jól felfogott intencióival szemben is, Zemplén megye közoktatásügyi politikájában egy idő óta ellentétes irány kezd lábrakapni. Ugyanis, különösen itt mi felénk számos oly község van, amelynek vagy nincs iskolája, vagy ha van is, de csak egy felekezetnek van. És a hol semmiféle iskola nem volt •• ott az eddigi közoktatási politika igen helyesen egy államinak a felállítását vette tervbe, ahol pedig felekezeti iskola létezett, ott legalább az azon felekezettel rokon felekezet gyermekei is látogatták az iskolákat. Most azonban Zemplén megye közoktatási politikájában úgy látszik fordulat állott be. — Az iskolanélküli helyeken Lajniiik mai mite 4 oítí»i.
