Zemplén, 1909. január-június (39. évfolyam, 1-52. szám)
1909-02-06 / 11. szám
Harminchetedik évfolyam Sátoraljaújhely, 1909. Február 6. li. (4819.) Megjelen heteukmt kétuer saerdán ős szombaton este. Szerkesztősé? és kiadóhivatal: Sátoraljaújhely, Főtér 9 wim. Telefon: 42. szám. Kéairatokat nem adunk vissza. NyHHérhea minden gannond sor SO AH. Zemplén POLITIKAI HÍRLAP. ÉHLERT GYULA, MAJTÉNYI GÉZA, felelős szerkesztő. főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 10 korona, félévre & kot negyedévre 2.50 korona. Egyes szám óra 10 fillér. — Hirdetési díj: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit botüknél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy kerettel ellátott hir* detések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó blrdeté. seknól árkedvezmény. Törvényhatósági rendkívüli közgyűlés. — febr. 6. Zemplén vármegye törvény- hatósága Meczner Gyula főispán elnökletével ma rendkívüli közgyűlést tartott a vármegyeház nagytermében. A rendkívüli közgyűlés összehívását legfőkép az „Erzsébet“ közkórház halasztást nem tűrő ügyei tették szükségessé, itt is kiváltképen az ápolási dijak kérdésének rendezése, mert a kórház a beállott uj évben nem vezetheti számadásait az előző módszer szerint, hacsak deficittel nem akarja esztendejét zárni. — Ugyancsak halaszthatlan kívánalmat képez a közkórháznál egy kazánház épitése, mert az óriási telepen szükséges mosó, fürdő, fertőtlenítő forróviz előállítását a meglevő kisméretű kazán nem győzi s e miatt főleg a fürdőhiány érezhető sokszor az intézetben. Nagyobb gépezet s terjedelmesebb elvezetési hálózat kívántatik. A közgyűlés harmadik, illetve tárgysorozat szerint első tárgya volt a közép és felső Tiszán esetleg annak mellékfolyóin a hajózásügy rendezése. Közismert tény, hogy midőn a kereskedelmi és föld- mivelésügyi kormányok tavaly 200 milliós viziuti beépitkezések- ről szólották, e nagy összegben Zemplén vármegyét is tekintélyes összeggel kivánták részesi- tendönek, vizi utai kiépítése céljából. Reánk, de főleg a vasúttól távolabb s közvetlen a hajózható folyók mentén fekvő községek lakosságára vajmi fontos kérdés, hogy a kormány jóindulatából vizi utakra adandó tetemes beruházásokból mentői előnyösebb helyzetet teremthessünk magunknak. A Tisza felsőrészénél s tekintélyes mellékfolyóinál fogva, amelyek vármegyénk területén hömpölyögnek, előkelő helyünk van abban a csoportban, mely a felső és középtiszai hajózás kérdésével foglalkozik, annál is inkább, mert úgy a Bodrogközi Tiszaszabá- lyozó Társulat, mint a Felsőbodrogi Vizszabályozó Társulat szintén tekintélyes tényezők e hajózási ügyben, már pedig mindkét érdekeltségnek Zemplén vármegye területén milliókra menő folyószámlái vannak. A törvényhatósági bizottság tagjai közül nagyon kevesen jelentek meg a vidékről, leginkább csak helyi bizottsági tagok s szavazati joggal biró tisztviselők voltak jelen. Meczner Gyula főispán d. e. 10 órakor nyilotta meg az ülést az egybegyűltek üdvözlésével s felolvastatta a közép és felső Tisza s mellékfolyói hajózása tárgyában kelt átiratot. A hajózás ügyének szervezése a Tiszán s melékfolyóin. A Felső Tisza és mellékfolyóinak hajózhatóvá tétele tárgyában Zemplén vármegye is átirt Jásznagykun- szolnok vármegyéhez, hogy ez irányban tegye meg a kezdeményező lépéseket. Jásznagykunszolnok vármegye e kezdeményező lépéseket meg is tette s idevonatkozó határozatáról az érdekelt Hajdú, Bereg, Ugocsa, Ung, Borsod, Szabolcs, Heves és Zemplén vármegyéket átiratban értesítette. Zemplén vármegye törvényhatósági bizottsága Jásznagykunszolnok vármegye közgyűlésének határozatához hasonlóan, az alispáni javaslatot, illetőleg az állandó választmány határozatát magáévá téve, elhatározta, hogy az alakuló bizottságba három tagot küld ki és pedig Dókus Gyula alispánt, gróf Andrássy Sándort s báró Sennyey Miklóst. Egyszersmind felkéri a kereskedelemügyi minisztert, hogy a tervbe vett vállalatot anyagi támogatásban részesítse, s a földmivelésügyi minisztert, hogy a tervezett vállalat kőanyagát a vállalatnak adományként engedje át. Az „Erzsébet“ közkórház ápolási dijai ós az uj kazánház épitése. A belügyminiszter a sátoraljaújhelyi „Erzsébet* közkórház ápolási dijait 2 kor. 06 fillérben állapította meg. A kórház számadásai azonban igazolják, hogy eme ápolási dijak szedése mellett tetemes, mintegy 7500 kor. hiánya merült fel a kórháznak, s e hiányt a vármegyének betegápolási alapja sem fedezheti és más alapja sincs, melyből a hiány fedezhető lenne. A törvényhatósági bizottság a kórház választmányának előterjesztését elfogadva elhatározta, hogy fel- iratilag kéri meg a belügyminisztert a napi ápolási dijak 2 kor. 06 fillérről 2 kor. 13 fillérre való emelésének engedélyezésére. Nagyobb vita keletkezett a közgyűlésen az „Erzsébet“ közkórház kazánháza újjáépítése kérdésében. E tárgynál Chudorszky Mór igazgató főorvos indokolt beszédben fejtette ki, hogy a kazánház oly közel van a kórházi épülethez, hogy egy esetleges robbanás az ápoló személyzet lakhelyiségeit is veszélyezteti, másrészt pedig kicsiny volta miatt nem felel meg céljának. Ezen okoknál fogva egy uj, az ápolói lakhelyiségtől távol eső kazánház felépítése mellett érvel. — Ugyanezen tárgynál szólalt fel Rérészy Gyula városi mérnök, kérve a törv. hat. bizottságot, hogy a kórházba a vízvezetéket vezettesse be, mert ez feleslegessé tenné az uj kazánház építését s a vizbeszerzés sem kerülne többe, mint eddig, másrészt a város ezen sikerült létesítménye is újabb anyagi támogatást kapna. A tárgyhoz hozzászólottak dr. Chudovszky Mór, dr. Búza Barna, és Szirmay István. Felszólalásaik meghallgatása után a törv. hat. bizottság Meczner Gyula főispán indítványára úgy határozott, hogy az uj kazánház építéséhez elvben hozzájárul, de a vízvezeték bevezetésére vonatkozólag szakértőkkel tárgyalni fog s e tárgyalás eredményéhez képest fog a kérdés érdemében dönteni. A rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyvét ezután felolvasván, hitelési- tetlék s ezzel a közgyűlés déli fél tizenkét órakor Meczner Gyula főispán lelkes megéljenzésével véget ért. fi boszniai kérdés megoldása. Irta : Bencsik Iréné. — febr. 6. A Budapesti Hírlap egyik közelebbi száma az „Ikdam“-nak azon állásfoglalása, illetve óhajtása kapcsán, hogy az annektált tartományok kizárólag Magyarországhoz csatoltassa- nak, azt a kérdést veti fel, bogy mi történt volna, ha a szultán kifejezetten a magyar király s igy Magyar- ország javára mond le Bosznia szu- verénitásáról. Talán érdemes lett volna már előbb komolyan gondolkozni e kérdés felett, amely e sorok Írójának lelkében már rég felmerült, de — miután senkisem bolygatta a dolgot, — egyedül állónak látván magát felfogásával, nem adott annak eddig kifejezést. Most azonban a török lap cikke másokban felkeltvén e kérdés gondolatát, az arra egyedül következhető felelet annyira világosnak látszik, hogy nem lenne talán teljesen hiába való még most sem szóvá tenni azt. Hogy mi történhetett volna, ha Törökország a jelzett álláspontra helyezkedik ? Minden valószínűség szerint az, hogy Bosznia és Hercegovina minden nagyobb megerőltetés nélkül birtokunkba jut. Hiszen amint látszik, egyedül az annexió proklamálása mégsem birt elég jogbatálylyal Bosznia végleges birtokba vételére s nem nyújtott kellő biztosítékot a tulajdoojog jövőbeni elvitázbatósága ellen, mert különben nem tárgyaltunk és alkudoztunk volna Törökországgal s viaskodnánk a hatalmakkal már hónapok óta, az ann-xió elismeréséért. S tekintettel a körülményekre, hihető-ó az, hogy akkor, amidőn az annexió elismerésére szükségünk van, ha az Törökország részéről csak a Magyar- ország kizárólagos javára való lemon dás feltételének határozott kikötésével történt volna meg, e kikötést úgy az osztrák császár, mint a közös külügyminiszter, valamint a hatalmak, sőt még Ausztria is respektálni és elfogadni ne lett volna kénytelen. Különben, hogy a Habsburg dinasztia ne az osztrák császár, hanem a magyar király cimén terjessze ki a jogait Boszniára, ez ellen sem az osstrák császárnak — akit magyar királyi esküje különben is kötelez Boszniának Magyarországhoz való visszacsatolására, — sem pedig külügyminiszterünknek — aki épp úgy a mienk, mint az osztrákoké — nem lehetett volna kifogása ; Ausztria pedig szintén nem tiltakozhatott volna Törökország ily irányú állásfoglalása ellen, mert — mint az annexió elismeréséért lefolyt alkudozásunk is bizonyítja, — amig a török szultán Bosznia szuverénitásáról le nem mondva, nem szentesíti a mi an- nexiónkat, addig nincs is általa elismerve Boszniának a monarkiáboz való tartozása s igy az ahhoz kötött feltételét, a monarkia belügyeibe való avatkozás cimén Ausztria sem utasíthatta volna vissza; lármája s bármily nagymérvű felháborodása pedig szintén lecsillapult volna, ha azt látja, hogy más választása a belenyugvásnál vagy a Törökország elleni fegyveres fellázadásnál nincs, mely utóbbi esetben azonban nemcsak a hatalmaktól magára hagyatva, hanem minket is Törökország oldalán s magával szemben találva, küzdelmében teljesen elszigetelten állott volna. De amennyiben egy ilyen belvillongás kiszámíthatatlan s a monarkiát is alapjában megrázkódtató, sőt esetleg felforgató következményekkel is járhat, idáig fajulni a dolgot bizonyára sem királyunk, sem a józan megfontolás nem engedte volna. Törökország tehát mitsem kockáztat, bármennyire érdekében álljon is a háborús bonyodalmak elkerülése, ha a magyar érdekek érvényesülése mellett foglal vala állást; sőt eredményes támogatása esetén — eltekintve attól, hogy hajdani alattvalóit egy rokon nemzet uralma alatt megnyugvással tudhatná — Magyarország hálájának kiérdemelése mindeneseti e nagy hasznára vált volna. Mi pedig, akik teljesen tisztában lehetünk azzal, hogy Bosznia államjogi helyzetének végleges rendezése, a mi érdekeink és jogaink csorbulása nélkül, az osztrákokkal simán el nem érthető, a törökök hathatós támogatásával most egy csapásra és aránylag könnyű szerrel megoldhattuk volna e nehéz problémát is, amit később előre láthatólag csak súlyos bonyodalmak s ádáz küzdelmek árán tehetünk. Mert bár egy végzetes törvényünk értelmében, amely a Bosznia államjogi helyzetén történő változtatásokba Ausztriának is beleszólást biztosit, tárgyalnunk kellett volna ugyan most is az osztrákokkal, de tárgyalásunk igy az őket kényszerítő körülmények hatása alatt, leginkább csak Ausztria an\agi kártalanítására szorítkozott volna. A helyzet és alkalom tehát adva volt a mi javunkra s majdnem kiabálva figyelmeztetett, hogy ragadjuk m^g, de mi süket fülekkel és behunyt szemmel engedtük elvonulni mellet tünk, mert természetünk s lusta kényelmes/ temperamentumunkban van az, hogy szeretjük a veszélyes, vagy nehézségekkel fenyegető helyzeteket megkerülni, vagy legalább mindaddig elódázni, mig csak megoldása körmünkre nem ég. S ebben a keleti vonásban túlszárnyaljuk még rokon török testvéreinket is, mert ime ők szólalnak fel először, hogy hangoztassák azt, amire nekünk kellett volna őket régen, még az egyezkedés kezdetén felszólítanunk. De talán azt tennünk még most sem teljesen késő, hiszen a török parlament még nem fogadta el a megegyezés jegyzékét s remélhetőleg el sem fogadná, ha a magyar nemzettől oly irányú felszólítást kapiia, hogy csak azzal a módosítással s újonnan bevett toldalékkal hagyja jóvá, amely az annexió elismerésének legelső s legfőbb feltételéül teljes határozottsággal kikötné az annektált Lapnnk mai máma 6 oldal. I
