Zemplén, 1909. január-június (39. évfolyam, 1-52. szám)

1909-04-03 / 27. szám

Április 3. ZEMPLE N. 5. oldal. alakításában. Szőregh mágnása erő­sen a vigszinbázi stílusra emlékez­tetett. Forró, zajos este volt a csütör­töki. Egészen megtöltötte a színhá­zat a közönség és készségesen, sok méltánylással köszöntötte a szereplők élén a színpadi munkássága 25 éves fordulóját ünneplő Bátossy Endrét, ki az emlékezetes évfordulót ez előadás keretében ünnepelte meg. A közönség elhalmozta őt ez al­kalommal tüntető tapsaival, mely alig akart véget érni. Megjelenésekor nemzetiszinü szallaggal átkötött hár­mas pálma ággal értékes ajándékot nyújtottak fel neki zajos ovációk köz­ben, mit a rokonszenves színész meg- hatottan köszönt meg. De nemcsak a közönség részéről részesült kitüntetésben, megemléke­zésben. Az előadás kezdetén a szín­padon Várady Márton üdvözölte a színtársulat élén a jubiláló kartársat szép beszédben, melyre az ünnepelt meghatottan felelt, megköszönve a megemlékezést. Előadás után Bátossy Endre kartársai körében vacsorán maradt, hol mindvégig lelkes ünnep­lés tárgya volt. ** Bálkirálynő. A „Bálkirálynő“ reprize március hó 31-én Kállay Jo­lánnal ment a címszerepben. A da­rab, mely már e szezonban is színre került nagyon kis közönséget von­zott. Az üres házzal pedig mindig kedvetlen, rossz előadás jár. Ez estén azonban nem így történt. A kis számú közönségnek Kállay Jolán elragadó művészettel, élénk temperamentum­mal játszotta el szerepét s előadásán igazán nem látszott meg, hogy ural­kodik rajta a kis ház hangulata. — Művészete, gyönyörű énekszámai fel- vidámitottak, gyönyörködtettek min­denkit s szinte tüntotésszerü ovációk­ban volt része. Az ő jókedvo átra­gadt a többi szereplőre is s hangu­latos volt a színházi este nagy kö­zönség nélkül is. ** Magas Béla s Fekete Bózsi jutaloinjátékáról Írott recensióinkat más aktualitások a jövő számunkra szorították ki. ** A karszemélyzet jutalomjátóka. A színtársulat e szezonban is derekas munkát végzett karszemélyzetének jutalomjátéka folyó hó 7-én, szerdán lesz. A jutalomjátékra az „Arany­virág“ operett lett kitűzve előadásra Kállay Jolán felléptével. IRODALOM. Példátlan az egész magyar zsur­nalisztikában „Az Újság“ politikai napilap káprázatos sikere. Alig 5 éves fennállása után ma „Az Újság“ az egész ország legkedveltebb és leg­elterjedtebb napilapja. A kitünően szerkesztett és végig, napról-napra magvas tartalmú lap előfizetési ára egész évre 28 korona, félévre 14 ko­rona, negyed évre 7 korona, havon­ként 2 kor. 40 fillér..„Az Újság“ fő- szerkesztője, Gajári Ödön, szerkesz­tőtárs : dr. Ágai Béla, főmunkatársak Herczeg Ferenc, Kenedi Géza, Kóbor Tamás, Kozma Andor és Mikszáth Kálmán. Válságos idők következnek ránk előreláthatólag már a közel jövőben. Immár a belső politikai válság fe­nyeget. Ily időben intelligens ember nem nélkülözhet egy jól értesült s minden eseményről bőven és kimerí­tően beszámoló napilapot. Szinte fö­lösleges is tehát felhivni a magyar olvasóközönség figyelmét a „Pesti Hírlapira, mely az április—júniusi negyedévre uj előfizetést hirdet 7 (hé ) koronával, de egy-egy hóra is meg­rendelhető 2 kor. 40 fillér előfizetési áron, mely legcélszerűbben postautal­ványon küldhető, a Pesti Hirlap ki- adóhivatalának címezve (Budapest, V, Váei-körut 78.) Á Pesti Hirlap ma kétségtelenül legjobb és legelter­jedtebb lapja Magyarországnak, mely naponta a legbővebb tartalommal és legnagyobb terjedelemben jelenik meg. A lap állandó előfizetői még abban a kedvezményben is részesülnek, hogy évenkint díjtalanul kapják a Pesti Hirlap nagy képes naptárát és a Di­vat-Szalon eimü pompás divatlapot kedvezményes áron rendelhetik meg, mert a Pesti Hirlap és Divat-Szalon együtt negyedévre 9 korona. (Kiadó- hivatala: Budapest, Váci-körut78.) KÖZGAZDASÁG. * Tenyészbika vásár Töketerebe- sen. A Zemplénvármegyei Gazdasági Egyesület által Tőketerebesen márc. hó 31-én rendezett IV. tenyészbika vásár minden tekintetben felette si­került. Felhajtatott összesen 86 drb. bika és 20 kan ; eladatott 62 drb. bika és 20 kan. A bikák átlagos vételára 540 kor. volt. (Legolcsóbb 320, leg­drágább 700 kor.) A kanok darabon- kint 110 koronán keltek el. A bikák legnagyobb részét zemplénvármegyei községek vásárolták meg a jelenlevő gazdasági felügyelőség közvetítésével megfelelő állami kedvezmény mellett. A felhajtott állatok kizárólag zem­plénvármegyei tenyésztőké voltak. — Legnagyobb kelendőségnek örven­dett gr. Andrássy Géza parnói ura­dalmának 26 drb. bikája, melyeknek mindegyike megvásároltatott, nagyob- bára a szinnai járás községei részére, továbbá az Andrássy Sándor gróf hardicsa-molyvai és Szirmay Sándor gr. szerencsi uradalmának bikái. A bikák, 2 drb. pinzgaui kivételével, berni, és simmenthali fajtájuak vol­tak. Örvendetes jelenség, hogy a kis- tenyósztők is nagy számmal hajtottak fel igen szép bikákat, mely körül­mény a vármegye magas színvona­lon álló szarvasmarha tenyésztésének egyik legszebb bizonyítéka. Az idei eredmény nemcsak azt igazolja, hogy a Gazdasági Egyesületnek dicséretet érdemlő törekvése a tenyészbika vá sárok rendszeresítését illetőleg nem volt meddő, hanem az idei siker egy­úttal a zemplénvármegyei bika vásá­rok jó hírnevét egyszersmindenkorra meg is alapította. A vásár iránt szo­katlanul nagy érdeklődés nyilvánult meg nemcsak a szomszéd vármegyék gazd. felügyelői részéről, hanem a megyebeli nagy- és kisbirtokosok ré­széről, kik távolabbi vidékről is igen szép számmal voltak képviselve. * Gazdasági tudósítók Évkönyve címen a földművelésügyi miniszter 650 oldalra terjedő, igen szép kiál­lítású könyvet adott ki, melyet a gaz­dasági tudósítók ingyen, az érdeklő­dők pedig egy koronáért kaphatnak meg a minisztériumtól. A vaskos kö­tet oly tanulságos tartalmú s annyira kiterjed közleményeiben a mezei-, erdő- és szőlőgazdaság minden ágára, hogy főleg kisgazdáinknak nem kel­lene sajnálni érte a csekély vótelárt, mert igazi kincsesbánya ez a könyv gazdaember számára. A kártékony rovarok elleni védekezés okszerű mód­jait rajzokkal is magyarázva részle­tesen ismerteti; de minden közlemé­nye valóban oly értékes, hogy egy ilyen könyv a nép kezében rendkívül hasznos és oktató olvasmánynak te­kinthető. Ajánlatos, hogy községek és népkönyvtárak kérjenek belőle a földművelési kormánytól. Elterjedése csak a közgazdaság nagy hasznát jelentené. Telefon-számunk: 42. A SZERKESZTŐSÉG ÜZENETE. Tisztelt munkatársainkat kérjük, hogy húsvéti számunk részére szánt közleményeiket legkésőbb április hó 6-álg szíveskedjenek lapunk szerkesz­tőségéhez beküldeni. < T. T. Sárospatak. A sárospataki járás területére megválasztott borellenőrzö bizott­sági tagok : Csajka Endre, Rick Béla. Lap tulajdonos: d m t Éhlert Gyula. 01 i Közgyűlési meghívó. D Bodrogszerdahelyi immunis homohi szőlötelep részvénytársaság részvényesei Sátoraljaújhelyben a Zemplénmegyei Kereskedelmi-, Ipar-, Termény- és Hitelbank helyiségeiben 1909. évi április hó 18-án délelőtt 11 órakor tartandó évi rendes közgyűlésre tisztelettel meghivatnak. Tárgysorozat: 1. Igazgatóság jelentése. 2. Felügyelő-bizottság jelentése. 3. Mérleg megállapitása és felmentvény megadása. A mérleg és jelentések a közgyűlést 8 nappal meg­előzőleg naponként d. u. 3—4 óráig dr. Havas Berthold társulati titkárnál megtekinthetők. Sátoraljaújhely, 1909. márczius 31. Az igazgatóság. Kivonat az alapszabályokból: 20. §. A közgyűlés áll azon részvényesekből, kik a köz­gyűlés előtti időben részvényeiket az igazgatóságnál ellen nyugta és szavazati jegy mellett letóteményezték. Szőlőkaró eladás. Van szerencsém a t. szőlőbirtokosok szives tudomá­sára hozni, hogy múlt évi vágású, kitüuő minőségű, száraz ^@@@00000000000100000000000000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Ü00000000@@000I0000Ö0000000001U árusítok a sátoraljaújhelyi állomáson vaggonokba rakva. Tisztelettel Herzog Lipót Sátoraljaújhely. Hölgyek részére nélkülözhetetlen. Legjobb szépitőszer a FÖLDES-féle MARGIT Pár nap alatt biztosan eltávolít szeplőt, májfoltot, pattanást, bőratkát (Mitesser) és minden más hőrbajt. Kisimítja a rán­cokat és az arcot fehérré, simává varázsolja, üdit és fiatalít. Ára: kia tégely 1 korona, nagy 2 korona. Kiváló toilett-cikkek: Margit hölgypor (3 színben) l-20 kor., Margit-szappan 70 fill., Margit-fogpép 1 K., Marglt-arcviz 1 K. Kapható Sátoraljaújhelyben: Kincsessy Péter és Widder Gynla gyógy- tárában, Hrabéczy Kálmán drogériájában. — Homonnán: Fábián Ar­nold gyógytárában. — Nagymihályban: Tolvay Imre gyógytárában. — Sárospatakon : Alexander Béla gyógytárában. « 9B 0 * a a X se B* se P = a X s » • -* mmmm J Egy jó karban lévő varrógép 30 koronáért eladó. Megtekinthető Deák-utcza 3. szám alatt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom