Zemplén, 1908. július-december (38. évfolyam, 53-104. szám)
1908-11-21 / 94. szám
November 21. ZEMPLÉN. 8. oldal. még ha betegség után való szervi betegség is, könnyen le lehet győzni valamint az egészséget és az erőt- gyorsan s biztosan helyre lehet állítani SCOTT-féle Emulsio által. Kényes iny és gyomor amely nem bírja el a közön, séges csukamájolajat, a SCOTT-féle Emulsio-t, eszményi gyógyszerként fogadja. Ehhez még az az előny is járul, hogy háromszorta táplálóbb, mint a köAz Emulsio vásárlásánál a SCOTT-féle módszer védjegyét — a halászt — kérjük figyelembe venni. zönséges csukamájolaj. Ej} erAti üveg ára 2 i 511 f. Kapható minden gyógytárban. Foulard-seiyem 65 kitol 3 fit 70 krig ?í“S:g méterenként blúzra és ruhára. Frankó és már megvámolva házhoz szállittatik. Gazdag minta választék postafordultával. HENNEBERG selyemgyáros Zürich. SZÍNHÁZ. HETI MŰSOR. Vasárnap : délután Náni. t este Magdolna. Hétfő : Hajdúk hadnagya. (Zónaelőadás.) Kedd: Tanitónő. Szerda: Tatárjárás. Csütörtök: Ördög. Péntek: Császár katonái. (Zónaelöadás.) Szombat: Tatárjárás. é\z első hét. — nov. 21. A téli sziniszezon első hete ma este zárul le a hóditó sikerű Tatárjárás előadása helyett Váradi Márton a pozsonyi színház tagjának fellépése mellett a Varázskeringő-vel. Azokat az impresszióinkat, melyeket a színtársulat bemutatkozó előadásainál szereztünk s melyeknek e rovatban kifejezést adtunk: a szini szezon első hete mindenben megerősítette. Összevágó, jól rendezett, művészi színvonalon álló előadásokat látunk estéről-estére s ha a drámai s vígjátéki személyzet működése több méltánylást váltott is ki a közönség részéről, tagadhatlan, hogy az operette előadások is színen állók, kirívó hibák, fogyatkozások nélkül. Különben is az operette személyzetnek a mai este az igazi tüzpróbája, ma van alkalma, hogy közönségünket meghódítsa egy olyan darabban, melyet nagyon jó előadásokban már többször láttunk. Örvendetesen tapasztalhatja minden színházlátogató, hogy színészeink alakításában van eredetiség, ötlet, invenció, s ha a tulmerész próbálkozás néha nem is éri el a kívánt hatást : a szerepkörök egyes betöltőinek törekvése mindenképen dicséretet, elismerést vált ki. A társulat női tagjai élükön Jászai Mariskával nagyon sok hangulatot visznek a színpadra, s Belez- nay Margit, Szabolcsi Jozefin, Harmati Zseni, Tburzó Margit, Fekete Rózsi mind vonzó színpadi jelenségek s kipótolják a női karnak a sátoraljaújhelyi ifjúság által felrótt szépséghibáit. Utóvógre a karnál az a fő, hogy énekelni tudjon elsősorban, s nem a szépségdij elnyerésére jogositó előnyök. Férfi színészeink közül például Völgyi, Rezsőnél megfordítva áll a dolog. Ő a deli voltával hódit inkább s ezért szívesen elnéznek neki egy pár kisebb fogyatékosságot. Magas Béla tulajdonképen régi ismerősünk. De most delelőjén van tehetségének, művészi készségének. Reményekre jogositó készültség emlőkét hagyta itt régebben, s most úgy látjuk viszont, mint aki beváltott minden várakozást. Nagy művészi intelligenciája van s alakításaiban értelem van és szív. Szőregh László s Ágotoy szintén olyan szinészemberek, akik tudják, mint lehet hozzáférkőzni a közönség szivéhez s szeretőiéhez. Minden alakrajzukon törekvés és a becsületes munka eredménye látszik. Polgár Rezsőt a Császár katonáiban láttuk epizódszerepben, de az a kis idő, mig a színpadon mozgott, elég volt arra, hogy ne maradjon észrevétlenül s meg nem értve. Polgár Béla, Bátossy Endre régi ismerőseink, újat nem igen mondhatunk róluk. Nagyjában ez azon művészgárda, mely Polgár igazgató vezetése mellett estéről-estére mozog és él és alkot a rivaldákon túl, benépesítve Thaliának templomát. S amint élnek, mozognak és alkotnak a villamos lámpák világításában: bizalom, remény, ragaszkodás és szeretet száll le hozzánk a nézőtérre, hogy tetszést kiváltó alakításaik nyomán felcsendülő tapsvihar viszonozza részünkről azt. És ez a kölcsönös bizalom estről- estre állandóbb jeleget ölt s szinte látjuk a közönség s a társulat barátságos kézszoritását a zenekaron keresztül, egyrészről a kötelességtudás fogadalmát letevő társulat, másrészről a kiérdemelt elismerést és jóaka- tot Ígérő közönség részéről, mint az eleven, színes szini évad biztosítékát. Legyen is úgy, hogy a többi esték is beváltsák s valóra váltsák ama reményt, hogy a társulat színházunk állandó közönségét necsak megtarthassa, de vonzza oda a művészet hatalmának erejével a még meg nem hódított társadalmi rétegeket is. —1. ** A kék egér bemutatója. Ötletes, mindvégig fordulatos, kacagtató helyzet komikummal telitelt darab Engel és Horst e három felvo- násos bohózata. A darab azon a tévhiten fordul meg, hogy Robin Caesar vasutigazgazgatósági titkár, nejét a körülmények kényszerítő hatásának engedelmeskedőn egy Maxim-beli hölgynek, a kék egérnek mutatja be, s viszont a kék egeret Fanchon-t nejének mondja igazgatójának. Ilyen személycserében ismeri meg Robin feleségét s a kék egeret Fanchon-t az igazgató neje is. Erre a személy- cserére van építve a darab gerince nagy leleménynyel. Csupán a harmadik felvonásbeli gyors kibontakozás indokolatlan s váratlan, mi a bohózatok rendszerinti hibája anélkül,hogy ez a két első felvonás hatásos jelenetének értékét csökkentené. A darab francia iskolára vall a technikában, légkörében,, neveiben, valörjében, szereplőiben. És ez is emeli a két német szerző érdemeit. Hogy a társulat drámai személyzete sokkal felette áll az operette személyzetnek, e már kifejezett nézetünket a Kék egér bemutatója is igazolta. Olyan összevágó, gyors menetű előadás vált ki folyó hó 18-án a színpad imprimüre-jéből, mely arra enged következtetést vonni, hogy drámai s vígjátéki színházi estéink a parázs siker jegyében fognak lezajlani. Négy nap alatt három újdonságot hozott szinre a műsort a legkényesebb Ízlést is kielégítő módon összeállító igazgató, de tagadhatlan, hogy a Császár katonái s Kék egér bemutatója legszínesebb színházi estéink fognak maradni. Az előadás során Sebők Sárit, Thurzó Margitot és Fekete Rózsit úgy ismertük meg, mint a társulat nívón álló erőit. Kis szerepében is szívesen hallottuk Fekete Rózsit, ki nagyon kedvező benyomást tett a közönségre. Fanchon vezetőszerepáben Harmath Zseni ma- gaslott ki a vígjátéki Soubrette minden kiválóságával, bár néhol túlozó, önfegyelmezettség nélküli előadásban. E szépség hiba azonban nem ronthatta le teljesen a szépet... Magas, Szőregb megszokottan jók. Összren- dezés kifogástalan. A díszes közönséget mindvégig kitűnő hangulatban tartották a feladatuknak megfelelt szereplők s a sok helyzetből eredő komikum, mely feledtetni képes, hogy ezenkívül más kiválósága a darabnak nincs is. ** Műsorváltozások. A színtársulat az első hét műsorában három újdonságot mutatott be. A „Dollárkirálynő“ operettet, a „Császár katonái“ drámát s a „Kék egér“ vígjátékot. Úgy volt, hogy ma, f. hó 21-én a Vígszínházban sok sikert ért Tatárjárás is bemutatóra kerül, de a Varázskeringő került helyére. A Svi- hákok szintén műsorváltozással ment. A heti műsor megváltoztatásának még a kényszerűséget tekintve sem vagyunk barátai. Nem vagyunk pedig az igazgató s a vidéki közönség érdekeit tekintve. A szinházjáró vidéki közönség ugyanis a heti műsorhoz tartja magát, ha Sátoraljaújhelyben színházi előadást akar látni s a szerint intézi dolgait. Képzelhető, mily kellemetlen a műsorváltozás azoknak, kik kizárólag egy darab kedvéért jönnek a városba. Úgyis oly kicsiny a nagyszámú vidéki intelligens közönség részéről az érdeklődés, hogy kár lenne azt a pár embert, ki a vidékről színházba jár a műsorváltozások kellemetlenségeivel visszariasztani. ** Operette reprizek. Folyó hó 19-én, csütörtökön Jászai Mariskával a Svihákok, 20-án pénteken pedig a Drótostót került szinre, utóbbi zónaelőadásban. Mindakét estén szép számú közönség nézte végig az ügyes operettek reprizeit, s lelkesen tapsolt a vezetőszerepek alakítóinak, különösen Jászai Mariskának s Beleznay Margitnak. A többi szereplők szintén méltán vették ki. részüket a sikerből, különösen Ágotay Pfeffer- kornja tetszett. ** A jövő hét műsora. A jövő hét műsorában két nagyhatású darab van felvéve. Az egyik Bródy Sándor hires Tanitónő-je, egy nagyhatású társadalmi színmű, a másik a Tatárjárás operette, melyet a fővárosban óriási siker mellett adnak. A „Tanítónő“ 24-én kerül szinre s érdekes tüzpróbája lesz a drámai személyzet művészi tehetségének, mig a „Tatárjárás“ folyó hó 25-én lesz bemutatva. Érdeklődéssel nézhet a közönség Molnár Ferenc kiváló darabjának, az „Órdög“-nek reprizo elé, mig hétfőn alighanem szintén telt ház fogja végignézni a félhelyárak mellett adandó „Hajdúk hadnagyáét. IRODALOM. A czigány.*) Sorsom a sorsod, rokon a lelkünk, A nóta, a dal a mi szerelmünk, Mi huzzuk a nótát, más meg járja, Furcsa sor a cigány-sor, hiába, A nóta, a dal a mi szerelmünk. Sorsom a sorsod, beteg a lelkünk, Dallamos éjjel egymásra leltünk, Belesirtuk panaszunk egy nótába: „Visszahívsz majd engemet, de hiába.“ A nóta, az éj a mi szerelmünk. Sorsom a sorsod, kacag a világ, Miénk a tüske, másé a virág. •) Az «Egyetértés» okt. 23-iki számából. Fekete szemek tüzes szikrája, Szivünk istene, rabigája, A tűz, a tűz 1 a mi szerelmünk. Kroó József. Az Én Újságom. A beállott hosz- szu téli estéken a gyermekeknek a legjobb mesemondója Az Én Újságom, gyönyörködteti őket, szórakoztatja, és szórakoztatva tanítja. Kedves történetekkel, ügyes kis versekkel szolgál az apró emberkéknek, akik őszinte és nagy szeretettel csüg- nek a szaván, meséit tovább álmodják lelkűkben , és verseit betéve is megtanulják. És e mesékről, apró versekről, kedves rajzokról a magyar irók szine-java gondoskodik, akik kimeríthetetlen kedélylyel Írják Az Én Újságom kis emberkékből álló óriási táborának a kedves olvasmányokat. Hétről hétre türelmetlenül várják a postát, amely minden héten odateszi asztalukra, mint valami kis virág- bokrétát, a szebbnél szebb olvasmányokat. Az Én Újságom előfizetési ára negyed évre 2 korona 50 fillér. Mutatványszám kérésre ingyen. — Kiadóhivatal, Budapesten, IV. kér. Andrássy-ut 10. szám. KÖZGAZDASÁG. * A tolcsvai szüret. A tolcsvai uradalmi szőlőkben folyó hó 16-án végezték be a szüretet. Miután az összesen 140 kát. holdat kitevő, báró Waldboit-fé\e hegyaljai termő szőlők borvidékünk, több községének határában terülnek el (Tolcsva, Mezőzom - bor, Sátoraljaújhely), talán nem lesz érdektelen, ha az idei termésről itt néhány adatot közlünk. Az egész szőlőgazdaság folyó évi hozama 210Ö gönci hordó (circa 2800 hektoliter), tehát holdankint 15 hordó (20 hl.), a mi tekintettel arra, hogy az uradalom csak első fekvésű szőlőkkel bir és azokban csak minőségre dolgozik, igen szép átlageredménynek mondható ily nagykiterjedésü szőlőknél, melyeknek egyes részeiben termett ugyan 20 hordónál is több, de másrészt voltak helyek, hol főleg az előre haladt asszuképződés folytán csak 8 hordót szüreteltek holdankint. Á szőlőbogyók általában ki voltak fejlődve, igen egészségesek és tökéletesen érettek voltak úgy, hogy a korán bekövetkezett fagy kárt nem okozott, ami annál szembetűnőbb volt az által, hogy az u. n< másodtermés (mely külön szedetik és könnyű házi ital készítésére haszuáltatik) a fagy után barnás szint vett fel, mig ellenben a tökéletesen beérett elsőtermés megtartotta eredeti szép színét ezután is. A szűrt mustok cukortartalma (a tiszta mustot 14 fok Celsius mellett mérve) 21-től 27 fokig (Klosterneuburg) emelkedett a szamorodninál, mig az asszu 31—33 fokot mutatott. Vevők már jelentkeztek ugyan, de még árajánlatot nem tettek. Az árak — szamorodni borokat értve — az egyes csoportok minősége szerint 80—90 és 100 koronában lettek megállapítva gönci hordónkint (136 lit.). Az ezidei terméssel a tolcsvai uradalmi pincészet borkészlete 5500 hektolitert tesz ki hegyaljai borokban, amihez még tekintélyes palackbor- mennyiség, valamint mintegy 6000 liter szamorodni borból főzött cognac is számítandó. — E megbízható helyről vett tudósításunk is megerősíti azon általános tapasztalatot, hogy a korán beállott havazás és fagy a szőlőkben kárt nem okozott. És így, bár a Középhegyalján tartott szüretelés eredményéről Írott s lapunk múlt számában megjelent tudósítás, tudósítónk értesítéséhez hűen ellentmondani is látszik ennek, tagadhatatlan az, hogy általánosságban a hegyaljai szőlőknek a korai havazás és fagy nem ártott, sőt minőségileg használt, minek különben már többször kifejeDr. Vajda Géza szemorvos intézete a „sanatorium és vizgyógy- . intézet“ felső épületében. .... m.... ......... Telefon 221. . .. Rendelés hétköznap d. e. 11 és d. u. 3 órakor.