Zemplén, 1908. július-december (38. évfolyam, 53-104. szám)
1908-11-18 / 93. szám
November 18. ZEMPLÉN. 3. oldal. óhajtanak, felhívja, hogy kérelmükkel legkésőbb november 20-ig a tarcali vincellér-iskola igazgatósághoz forduljanak. A részletes feltételek és árak a polgármest-ri kiadóhivatalban megtekinthetők. — Tea zsur. A gyermekmenhely árváinak téli felruházására folyó hó 19-én, csütörtökön délután 5 órakor a vármegyeháza nagytermében teazsur lesz 1 korona belépődíjjal, tea és sütemény ingyenes kiszolgáltatása mellett, melyre a szegény gyermekek megszívlelendő helyzetének javítása végett rang-, vallás- és korkülömb- ség nélkül a közönséget tisztelettel meghívja és minél tömegesebb látogatást kér az elnökség. — Hangverseny a városi színházban. Folyó hó 14-én a sátoraljaújhelyi magyar áilamvasuti gyártelep törekvő dal- és zene és öuképző köre hangversenyt rendezett a városi színházban, mely úgy erkölcsileg, mint anyagilag kiválóan sikerült. A nézőteret díszes közönség töltötte meg s a hangversenyt telt ház hallgatta végig, mi annál örvendetesebb, mivel a tiszta jövedelem jótékonycélt lesz hivatva szolgálni. A hangversenyt a gyártelepi zenekar által előadott ügyes nyitány vezette be, mit Szepessi Simonná kedves és hatást ért énekszámai követtek Szeszlór Ödönné discrét zongorakisérete mellett. A műsor többi pontjait a miskolczi máv. dalárda, a debreceni alkalmi műkedvelő zenekar, Berecz László nagysikerű tilinkó szolói töltötték be, mig a hangverseny méltó záradékául a helybeli gyártelepi énekkar adott elő Vágó Gyula karnagy vezetésével hazafias énekszámokat. A vendégszereplő miskolczi énekkart s a debre- czeni alkalmi zenekart az állomáson a gyártelepi zenekar fogadta. A hangverseny befejezésével a gyártelepen a vendégek részére vacsora volt. A sikeres hangverseny újból dicséretére válik a törekvő gyártelepieknek s az elért anyagi eredmény is dicséretes összetartásuknak bizonyitóka. Á hangverseny este 11 órakor ért véget. — A jövő évi sorozás. A honvédelmi miniszter rendeletet intézett a törvényhatóságokhoz a jövő évi ujoncozás előkészítése dolgában. A miniszter elrendeli az ujonclajstromok egybeállítását úgy, hogy mire az országgyűlés a jövő évi létszámot meg fogja szavazni, a sorozási munkálatok készen legyenek s a sorozás akadálytalanul megkezdhető legyen. A jövő évben az 1888. évi születésűek az I-ső, az 1887. éviek a Il-ik és az 1886. éviek a III. korosztályba fognak Boroztatni. — A tüdővósz pusztítása. Az orsz. közp. statisztikai hivatal kimutatása szerint hazánkban a f. évi május hó folyamán tüdővészben 7668 egyén halt el. Ebből a számból Zemplén vármegyére 115 esik. — A szüret eredménye. Középhegyalján a szüret e napokban már befejezést nyert. Holdankint termett átlag 15—18 gönci hordóval, tehát ez idén oly bő termés volt, aminőre még az öreg emberek sem emlékeznek. Az október hónap második felében beállott egy heti nagy havazás és erős fagyás sokat ártott a bor minőségének, mindazonáltal a borok azért elég erősek. A hordókban nagy a hiány s e miatt a kisebb birtokosok borai nagyobb részt még kádakban és terméshordókban vannak elhelyezve. Egy drb. uj üres hordó ára 20 korona, egy használt ócska boros hordó pedig 10 korona, de még kapni sem lehet. Külországi nagyborvevők még nem jelentkeztek, mig ellenben a helyi borkereskedők az uj borokat hordó nélkül 30—35, ujhordóstul pe- deg 45—50 koronájával szedik. A szőlőtermelők közt nagy az elkeseredés, mert mig egy métermázsa búza ez időszerint 24 korona, egy véka krumpli 1 kor. 60 fill., 1 métermázsa tengeri 18 korona, 1 liter tej 24 fill, a férfi napszám 3 kor., a női napszám 1 kor. 40 fillér, addig a borok • nak semmi értékük nincsen és épen ezek miatt is a szőlőmivelés pangásnak fog indulni. — A szüret Mádon még befejezést nem nyert. A nagyszőlőbirtokosoknak van még szedni- valójuk. A kemény hideg megakasztotta a szedést. A kis gazdák borai 18—20 fokot, az urasági borok 23—30 fokot mutattak. A paraszborok mind elkeltek literenkint 20—30 fillérjével. A nagyobb termelők 80—100 koronára tartják boraikat hordónkint. A hozam holdankint 15—20 hordó volt. A nagy hordóhiány miatt itt több mint 1000 hl. bor kádakban áll. A kormány által a tarczali vincellériskola utján rendelkezésre bocsájtott kölcsön hordók, — mint tudósítónk Írja — az igazgatóság helyismeret-hiánya folytán épen odakerültek, hol a szükség a legkisebb volt. — A helybeli izr. nöegylel első tea-uzsonnáját közbejött akadályok miatt f. hó 29-ére halasztotta. Ezen változásról az elnökség ez utón is értesíti az érdeklődőket. — Yásáráthelyezés. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter megengedte, hogy Sárospatak községben a márc. 6-ra eső vásár máre. hó első szerdai napján, a május hó 11-re eső országos vásár minden év május hó első szerdai napján, az augusztus hó 11-re eső országos vásár minden év aug. hó első szerdai napján, az okt. hó 11-re eső orsz. vásár minden év okt. hó első szerdai napján s végül a dec. hó 11-re eső orsz. vásár minden év dec. hó 2-ik napján tartassák meg oly módon, hogy amennyiben a fentjelzett vásári határnapok valamelyike ünnepnapra esnék, azok az arra következő szerdai napon tartandók meg. — Telefon Mádon. A telefon hálózat, mint értesülünk legkésőben a jövő március hónapban Mádon is be lesz vezetve. Hogy az ügy ily gyors elintézést nyer, az a kerület orszgy. képviselőjének Bernáth Bélának köszönhető. — Eladó lámpa. Egy szalonba való álló lámpa majolika díszítéssel jutányos árért eladó. — Óim a kiadó- hivatalban. — A Széchényi-téren két külön bejáratú bútorozott szoba azonnal kiadó, felvilágosítást nyújt a kiadó- hivatal. — Okleveles jegyző, ki az iroda önálló vezetését is elvállalja, oly alkalmazást keres, hol jövőjét megalapíthatná. Cim a kiadóhivatalban. — Mindnyájunknak kell néha egy erősitőszer, mert a folytonos munka fárasztó. Kitűnő erősítő szernek bizonyult a „Scott-féle Emulsió“, mely főleg csukamáj-olajból áll, csakhogy igen jó izü és a leggyengébb gyomor is könnyen emésztheti. A „Scott-féle Emulsió“ minden gyógyszertárban kapható. Az anyatejtől elválasztott gyermekek gyorsan kövé- rednek, erősekké és rózsás szinüekké válnak, ha a tápláló SCOTT-féle Emulsiót szedik. A gyermekek szeretik és könnyen emésztik a SCOTT-féle Emulsiót. Orvosok és bábák az egész föld kerekségén állandóan ajánlják a SCOTT-féle Emulsio-val mert ismerik azokat a kiváló eredményeket, a melyek a SCOTT-féle Emul- az Emuisio sió nyomán keletkeznek. vásárlásánál a JSfiESI eredeti üveg éra 2 K. 50 f.- kérjük fieye5- mbe venni. Kapható minden gyógytárban. SZÍNHÁZ. HETI MŰSOR. Szerda: Kék egér. Csütörtök: Svihákok. Péntek: Drótostót. (Zóna előadás.) Szombat: Tatárjárás. A színtársulat bemutatkozója. — nov. 17. A sátoraljaújhelyi városi színház vászonszikláinak s papirospalotáinak világa a téli színi évad tartamára f. hó 15én népesült be Polgár Béla igazgató törekvő művész csapatával. Ha összegezzük azokat a benyomásokat, melyeket a társulat operette és drámai személyzetének bemutatkozó előadásain: folyó hó 15-én a Dollárkirálynő-ben s 16 án A császár katonái-h&n a társulat a közönség részéről kiváltott: határozott alakot ölt azon meggyőződés, hogy a társulat együttes (ensemble) működése kifogástalan. Az előadások harmóniáját az egyenlő képességű művészi erők működése biztosítja, s ha egyes művészi tehetségek nem is érvényesülnek ki- áltón a többiek rovására, de viszont nincs színész, kinek nivótlansága az együttes működés színvonalát aláásná. A társulatnak ez az első, s a darabok előadásának élvezhetőségét biztosító, szembetűnő kiválósága. A másik, ebből folyó előny az, hogy az egyes szerepkörök betöltőinek majdnem egyenlő értékű színészi qualitásai, kizárva a különböző fajsúlyú tehetségek mérkőzésénél okvetlen beálló, kirívó s bántó hatást, a darab menetének nem adja meg azon ideiglenes lendületet, mely a később beálló visszaesésnál annál szembetűnőbb s zavaróbb hatású. Ez a körülmény biztos reményt igér arra nézve, hogy az előadások simán, állandó művészi magaslaton, zökkenő nélkül folynak le, ami egy együttműködése álta harmóniát kiváltani hivatott szervezetnél ép oly fontos, mint a gépnél a regulator, mely a gép működését egyenletessé és ezáltal pontossá, megbízhatóvá teszi. Határozottan dicséretére válik Polgár Béla igazgatónak s helyes szervező érzékének, hogy a társulat szervezésénél nem három-négy szereplő kiváló jóságára, de arra fektette a fősulyt, hogy az egyes előadások egészükben, összhatásukban álljanak a kellő színvonalon. Ha részleteiben elemezzük a két bemutató előadást: a drámai személyzet bemutatkozója sokkal színesebb, sikerteljesebb volt, mint az ope- perette ensemble-é. Első oka ennek az, hogy a Dollárkirálynő egy gyenge librettóju darab, mig A császár katonái hazafias, lélekmeginditó mozzanatokkal van tele, s mig a közönség ama várakozása, melylyel a primadonna szereplése felé fordult: nem lelt igazolásra, a másik estén Magas Béla Joasz alakítása egy csapásra odaforrott a közönség szivéhez. Különben is az újonnan szervezett társulat főelőnye: az egyenlő nívón álló alakítások természetesen inkább a drámában érvényesülnek, mert ebben az összhang, harmónia inkább lelhet kifejezésre. De nem láttunk kirívó hibákat az operette előadásán sera s a kissé fagyos fogadtatás, mely második estén az általános lelkesedés forrpont- jáig hevült: annak tulajdonítható, hogy M. Jászai Mariskában, ha meg is lelte közönségünk mindazon ki válóságokat, melyek valakit jó színésznővé tesznek, nem lelte meg azokat, melyek a jó primadonna sajátos kiválóságai, velejárói. Belez- nay Margit s Szabolcsi Jozefin szives fogadtatásban részesültek. A társulat azon hölgytagjai között, kiket megismertünk, Harmath Zseni is routinirozott színésznőnek bizonyult. Mindazonáltal tagadhatlan, hogy három férfiszinész: Magas Béla hősszerelmes, Szőregh László énekes bonvivant s Agotay komikus azok, akiknek tehetsége iránt legőszintóbb méltánylással lehetünk s kétségtele. nül a társulat főerősségei. Magas Béla Joásza olyan alakítás volt, melyet az sem ronthatott el, hogy e színészt az első operette előadáson egy jelentéktelen operette szerepben láttuk, ami kétségtelenül alászállitotta a Joász-alakitása iránti előzetes illúziót. De e színész intelligenciája, közvetlen előadása, póz nélküli természetessége, színpadi routinja győzedelmeskedett a Joász alakrajzában a szereposztás ama slendriánságán, mely a hősnek operetteben, még bemutatkozója előtt egy jelentéktelen epizódszerepet juttatott. Szőreghet s Agotayt ép igy nagyrabecsüljük. Eltekintve attól, hogy a bemutatkozó előadások után nagyon eltérők, sőt a végleteket érintők voltak a vélemények, a mi meggyőződésünk elfogulatlanul, önállóan úgy alakul ki, hogy az uj társulat teljes egészében meg fog felelni a kivánalmaknak, mire képesíti azt a jó rendezés, az előadások harmóniája, a megfelelő zene és énekkar, valamint azon körülmény, hogy a társulat jól össze van tanulva. Meg kell becsülnünk azt, amink van erényeivel, kisebb hibáival együtt, elsősorban azért, mert a mienk, másodszor, mert ebben a társulatban mi annyi törekvést,, dicséretes ambíciót, munkavágyat fedeztünk fel, melyet hálátlanság lenne nem méltányolni. Az Ízlés különböző, mint a bírálatnak mértéke is, melyet különböző egyének használnak, de abban meg kell egyezniük, hogy a jóindulatot s jóakaratot nélkülözniük nem szabad. Azt hisszük, hogy a téli színi szezon további folyama mindenképen igazolni fogja, hogy reményeiben nem csalódott közönségünk s ha van egy- egy részlet hiba: Polgár igazgató társulata fogadtatásánál azt bizouy- nyal észrevette s bizonynyal nem is fog késni eltüntetésével. Eltekintve a detailok bírálatától, melyre alkalmunk lesz kitérni: általánosságban a társulat jelen összeállításában hivatott művészi feladatainak oly mérvű megoldására, mely kényes Ízlésű közönségünk igényeinek kielégítésére elegendő leend. — Midőn ezen reményben mondunk Polgár igazgató művészgárdájának őszintén szives Isten hozott-at, kérjük, hogy becsületes törekvéssel, javarész munkájukkal, járuljanak ahoz a szép és fenkölt küldetéshez, mely végeredményében állandósítani, megerősíteni képes a kölcsönös szeretet, melyet a nemes törekvést jutalmazó méltánylás, s az elismerés és jóakarat nyomán fakadó ambiciózus munka közönség s színtársulat között létrehoz. th. A SZERKESZTŐSÉG ÜZENETE. Sz. I Z. vásárhely. Sorra kerül. Laptul»jdono8: Éhlert Gyula. HIRDETÉSEK. ^SlÜlÉS) Eladó ház. Sztropkón a Fő-utczán, 89. sz. a. egy lakház 2 üzlethelyiséggel, pék mühelylyel, szabad kézből eladó. Czim a kiadóhivatalban. SSS0S0S