Zemplén, 1908. január-június (38. évfolyam, 1-52. szám)
1908-04-08 / 29. szám
Április 8. ZEMPL’É N. 3. oldal. otthon csak másnap mondotta el szüleinek az esetet: a fiatal diák holttestét csak másnap találták meg s szállították haza a csapástól mélyen megrendített szülőkhöz. A fiatal diák halála orvosi vélemény szerint azonnal bekövetkezett a lövés után. A 9 mm. átmérőjű revolver golyó a fejbe hatolt s azonnali halált okozott. — Führer János a helybeli főgimnázium VI. osztályának volt szorgalmas tanulója s kora érett voltát eléggé jellemzi, hogy szerelmi bánat adta ke zébe a gyilkos fegyvert. A helybeli polg. leányiskola egy növendéke iránt viseltetett gyerekes szeremmel s ez ártatlan ismeretség levéibeli bizonyítékait meglelték zsebében. Exaltált gondolkodását bizonyítja a végzetes tett. Két levelet hagyott hátra. Egyiket kis leány ismerősének, másikat a rendőrségnek, melyben kéri, hogy ne boncolják fel. Az öngyilkos diákot, kinek Führer Károly dohányjövedéki tiszt az atyaj — nagy részvét mellett helyezték el örök nyugalomra, ahol bizonynyal pihenést fog találni koravén szive, mely azt hitte, hogy a szerelem össze van forrva a halállal, ha nem talál viszonzásra. — Meghívó. A „Tanitóképző-inté- zeti Tanárok Országos Egyesülete“ f. évi közgyűlését 1908. április 13—15 napjain, Sárospatakon fogja megtartani. A t. közönséget e gyűlésre s ez után is meghívja az igazgatóság. — Tűzesetek városunkban. Folyó hó 6-án Sátoraljaújhelyben két tüzeset is történt, melyek azonban a tűzoltóság gyors megjelenése s dere- kas munkája folytán nem váltak nagyobbarányuakká. Folyó hó 6 án délután 4 órakor özv. Rakhmányi Jánosné Palotás-utcai házának hátsó részében gyulladt ki egy fabódé. A tűzoltóság a helyszínen megjelenve szerencsésen lokalizálta a tüzet, még mielőtt a szomszédos Bolgáry-ház, melybe már a lángok belekaptak — tüzet foghatott volna. Ugyancsak 6-án éjjel negyed egy óra tájban a Május- kut felső részén volt tüzeset. A Friss Heiman vezényletével kivonult tűz oltóság sikeresen védelmezte meg a szomszédos, veszélyben lévő épületeket s a közelben levő szénakazlat úgy, hogy a tűz csak a kitörése helyére szorult. A kár mindkét tűzesetnél jelentéktelen s az is megtérül a biztosítás révén. — A magyar nemzeti cimer az iskolákban. A kultusz kormány az 1907. évi 27. t. c. rendelkezéséből folyólag e napokban küldette meg a Franklin társulattól a kir. tanfelügyelőségek utján az összes népiskoláknak a tantermekben kifüggesztendő nemzeti címert s a himnuszt szövegben és hangjegyekkel tartalmazó falitáblákat. — A tiidővész pusztítása. Az orsz. statisztikai hivatal kimutatása szerint hazánk területén az 1907. év december havában összesen 54)2 ember pusztult el tüdővészben. É számból Zemplén vármegyére 93 esik. — Véres verekedés a Főtéren. Folyó hó 6-án, hétfőn délután 1 óra tájban a Szelezsán família nagy népcsődületet okozó verekedést rögtönözött a Főtéren. Id. Szelezsán György, a fiával s ennek feleségével, valamint Szelezsán Jánossal ittas állapotban valami véleménykülönbség miatt megtámadták Hajlik József, Mező József s Szabó György napszámosokat. A harcias família nekirontott a napszámosoknak s ezek természetesen tőlük telhetőleg védekeztek, amiből nagy csetepaté fejlődött. A verekedés különösen akkor fajult el, mikor közbelépett a rendőrség is, hogy a közrendellenes mulatozásnak véget vessen s a szereplőket a rendőrségre kisérje. A közbelépő rendőrőrszemet a verekedést kezdeményező Szelezsán család szintén megtámadta, de a kivont kard végre is észre téritette őket. A verekedő famíliát egyetem- legesen kisérték le a rendőrségre, hol közrendet háborító viselkedésükért elveszik megérdemelt büntetésüket. — Ezenkívül kisebb verekedések történ- téntek a Gyártelep-utcában, s a Főutcán folyó hó 5-én, melyek közül utóbbi rendőri beavatkozást sem vett igénybe, mivel szereplőjét, egy közhonvédet egyik tisztje hazaparancsolta a kaszárnyába, még mielőtt a verekedés elfajulhatott volna. — Kereskedők egyesülete. Ho- monnán az ottani kereskedők nagy érdeklődés mellett gyűlést tartottak, melyen kimondották a „Kereskedők egyesületéinek megalakítását. — Nyilvános elszámolás. A sátoraljaújhelyi izr. Népkonyha egylet fentartásához pénzbeli adományaikkal újabban, a következők voltak szívesek hozzájárulni, akkiknek az egylet alant irt vezetősége ezúttal hálás köszönetét mond. Klein Ándorné, Keresztessi Lajosné 10—10 kor. — Blumenfeld Adolfné dr. Davidovic« Jenőné 6—6 kor. — Gecsei Jenőné, Valler Aladárnó, dr. Erényi Manóné 5—5 kor. — Dr. Klein K trolyné 4 kor. Haas Margit 3 és Haas Béla 2 kor. Összesen ötvenhat korona. Sátoraljaújhely, 1908. április 6-án. Reichard Ármin, e. alelnök. György e. titkár. E helyen jegyezzük meg, hogy a Népkonyha egylet működését múlt hó 31-én fejezte be. Ez idényben összesen 5030 személyt láttak el ebéddel. — Tisztogatás a nemzetiségiek közt. A karánsebesi román tanítóké- pezdénél egyszerre öt tanárt küldött a kultuszkormány hirtelen nyugdíjba. Úgy látszik sepregetnek a lázitók.közt. — Vad kappanok. Kakuk József köveshegyi illetőségű dilettáns kőműves, máskülönben csavargó, e na- napokban kirándulást tott Varannóra, hol két hatalmas kappant fogott. Re bene gesta haza indult a kitekert nyakú kappanokkal, midőn útjába akadt a esendőrőrjárat, mely felelőségre vonta a kappanok irányában. A csibész váltig állította, hogy ezek vad kappanok, de a csendőrök nem hitték el s Kakuk urat bekísérték a varannói járásbíróság fogházába. Másnap kiderült, hogy a vad kappanok dr. Kasztriner László ügyvéd tyúkketrecéből kerültek a csibész körmei közzé. — Pályázat borgazdasági tanfolyamra. Azok a néptanítók, kik a tarcali m. kir. vincellér képző intézetben évente április és október hóban megtartatni szokott borgazdasági tanfolyamra felvételüket óhajtják: e tárgyú kérvényüket a kir. tanfelügyelőség utján nyújtsák be. A kérvényhez bizonyítvány csatolandó, melyben az illetékes iskolaszéki elnök a folyamodó életkorát s azt, hogy szőlő- termeléssel foglalkozó lakosság közt működik, igazolni köteles. — Gondatlan anya. Katalin Mária csemernyei lakos, 6 hónapos kis fiát a bölcsőben nagykendővel letakarva hagyta, ő pedig bement Varannóra vásárolni. Mire hazatért, a szegény kis fiú megfulladt. A gondatlan ném- bert becsukják. — Baleset a pályaudvaron. Folyó hó 2-án délben 12 órakor könnyen végzetessé válhatott baleset érte Molnár Mihály 26 éves MÁV. kocsitolót a helybeli nagy állomás pályaudvarán. Molnár Mihály azon vonat egyik kocsijának lépcsőjén állott, melylyel épen tolatást végeztek a nagyállomáson. Tolatás közben a kocsitoló lába a vonat zökenésére megcsúszott s leesve a lépcsőről a főidre zuhant. Szerencsére a vonat nem volt gyors mozgásban s igy csak a mozdony kiálló lépcsője ütötte el a szerencsétlenül járt munkást. A baleset következtében a kocsitoló több sérülést, zuzódást szenvedett úgy, hogy gyógyulása körülbelől egy hónapot, fog igénybe venni. Komolyabb szerencsétlenség azonban hála a véletlennek nem történt. — Automobil a mezőgazdaságban. Az automobil eleinte csak fényüzési cikk volt, de már mind közönségesebb lesz. Angol és Francia országban már a kereskedelem, a rendes közlekedés, sőt legújabban a mezőgazdaság céljaira felhasználják, illetve átreformálták az előkelő töf-töfföt. Hihetőleg nálunk sem várat sokáig magára ez az igen helyes és okos újítás. Egy automobil elbír annyit mint jó négy ökör, de nem eszik meg annyit sem mint kettő. — A rendőrkapitány havi jelentése. Schmidt Lajos, városunk rendőrkapitánya a múlt március haváról szóló jelentéséből a következőket emeljük ki: Lopás büntette 6, lopás- vésége 24, egyéb bűneset 19 esetben fordult elő, illetőleg ennyiszer telje- sittetett nyomozás. Nagyobb bűneset, melyet külön kellene felemlítenem nem történt. Mint a közbiztonságra veszélyes toloncoltatott és kiutasitta- tott 29 egyén. Amerikába kivándorolt 3, visszatért 6 egyén. Közlekedési akadályok vannak a városban a Felsőzsolyomkán, ahol az úttesten és parton nagyobb süpedések, gödrök és szakadások vannak, továbbá a csörgői állomástól Kisbári-felé vezető községi útvonalon, amelynek egyes szakaszai különösen esős időben a nagy gödrök és kátyúk miatt teljesen járhatatlanok. Mindkét útszakasz a legsürgősebben helyreállítandó. Az egyesületek működése ellen kifogás fel nem merült, zsidó zugiskolák fel nem fedeztettek, kóbor cigányok nem garázdálkodtak. Tűz 3 esetben fordult elő, ebből kettő jelentéktelen. Az elmúlt hónapban beérkezett ösz- szesen 1027 ügydarab, ebből kapott: Rendőrkapitány 299 darabot, elintézetlen 9 drb. Alkapitány kapott 285 darabot, elintézetlen 11 drb. Rendőrbiztos kapott 236 darabot, elintézetlen 12 darab. Rendőrtollnok kapott 207 darabot, elintézetlen 7 drb. — Névmagyarosítás. Grünbaum Lajos, Sándor és Ervin sátoraljaújhelyi lakosok vezeték nevének György-re leendő átváltoztatását a m. kir. belügyminiszter megengedte. — Árverés a közös konyhában. A közös konyha felszerelési tárgyai f. é. ápr. 12-en délután 723 órakor el- árvereztetnek. Árverés alá kerül egy nagy és kitűnő karban levő takarék- tűzhely, különféle főzőedények, állványok, konyha- és kamarai bútorzat, életnemü stb. — Eladó. Két politúros használt faágy, egyike sodronyágybetéttel, — továbbá egy 3 fiókos, tükörrel ellátott mosdó szekrény és egy függő petróleum lámpa. Cim a kiadóhivatalban tudható meg. Legszebb és legtökéletesebb fényes, matt, szépia és brom FÉNYKÉPEK DUNKY FIVÉREK cs. és királyi udvari fényképészek müiermóben készülnek, Sátoraljaújhely Főtér 9. Dunky 10-ón^szemólyeseu lesz itt. sóskútFORRASvasiiebye ALKUS HATAOH-LITKIOH BVÓ6YJIZ, Orvosilag ajánlva: hugysavas diathesis, köszvény, cukor- betegség, gyomor-, vese- és húgyhólyag-bántalmaknál stb. Mint üdítő és borviz páratlan. Bővebb felvilágosítással szolgál a Központi iroda: BUDAPEST, VÁCI-HÖRUT 51 Főraktár: NAGY FERENC urnái Sátoraljaújhely. Kapható: Gyógytárak, drogueriák és füszerüzletekben. Telefon-számunk: 42. SZÍNHÁZ. Művészi kabarét az újság«# javéra. Sátoraljaújhely, 1908. jápr. 8. Holnap, folyó hó 9-én, csütörtökön este eseményszerű nagy, művészi kabarét zajlik le a városi színházban. A kabarét jövedelmének bizonyos százalékát ugyanis a vidéki hírlapírók orsz. szöv. nyugdíjalapja javára ajánlotta fel Polgár Béla igazgató s e dicséretes elhatározásának siker- taljesebbé tételére a helybeli újságírók vették kezűkbe a kabarét rendezését. Á kabarét védnöki tisztjeinek betöltésére a rendezőség dr. Búza Barna orszgy. képviselő, Ehlert Gyula s dr. Nagy Béla lapszerkesztőket kérte fel, kik a védnöki tiszt elfogadásával egyben élére állottak a rendezésnek is s odaadó fáradozásuk eredményeként ma olyan nagyszabású kabarét küszöbén állunk, mely mindvégig nagy művészi eseménye lesz és marad Sátoraljaújhely kulturális életének. Sátoraljaújhely város legismertebb, leghivatottabb műkedvelői állottak nemes elhatározással a cél szolgálatába megígérvén a közreműködésüket s velők együtt a színtársulat elsőrendű művészi erői lépnek fel a legújabb dolgokkal: közvetítvén egyúttal a közönségnek egy pár helyi iró eredeti Írásművét is. És bizonyos volt, hogy a szépért lelkesülő közönségünk sem marad a kabarét iránt részvétlen. Várakozásunkban nem is csalódtunk, s a kabarét iránt olyan érdeklődés nyilvánult meg közönségünk részéről, mely páratlanul álló. A belépőjegyeket a közönség tömeges számban már most — soraink Írásakor — jegyzi elő, de a rendezőség is gondoskodott, hogy a megjelenőket nem mindennapi műélvezetben részesítse. A műsor három részre lesz osztva s azt alkalmi prológ s zenekari nyitány vezeti be. Conferencier: Vitéz Róbert lesz, kinek jóizü elmésségei fogják betölteni a számok közötti szüneteket. A műsor három részében aztán eredeti dolgokkal fognak közremü- müködni műkedvelőink közzül Isépy Zoltánná, Gombos Gáspárné, Barthos Vilma, Haller Józsa. Kossuth Jerne, Rosenberg Erzsiké, Isépy Zoltán, Mattyasovszky Kálmán, Friss Heiman, Várkonyi Flóris, színészeink közül Haller Irma, P. Sepessi Szidi, Fenyvessi Olga, Harsányi Margit, Olasz Jolán, Barics Gyula, Thor ma Zsiga, Szamossi Lajos, Jankó János és Újvári Miklós, kik egyben helyi irók aktuális izü dolgaiban lépnek fel. E közreműködők műsor számaiból épül fel az a 25 számú műsor melyet a rendezőség kedves meglepetésül tartogat s igy egyelőre nem ad közre. E keretekben fog lezajlani a holnap esti cabaret s az érdeklődésből s a magas színvonalú műsorból Ítélve: előre látható fényes siker mellett. A kabarét este 8 órakor veszi kezdetét s jegyek a Gojdics nővérek dohánytőzsdéjében válthatók. Mivel már most előrelátható, hogy a jegyek a