Zemplén, 1908. január-június (38. évfolyam, 1-52. szám)
1908-01-18 / 6. szám
4. oldal. ZEMPLÉN. Január 18. rás kedvez, mely azonban nem száll fagypont alá. A helybeli jégpályán állandóan nagyszámú közönség van. Halifax hívei tömegesen adóznak a kellemes szórakozásnak. Ez idén a korcsoly-sport különben — úgy látszik — fellendült, ami tekintve a testet s lelket üdítő sportot örvendetes, de érthető is, mivel a jégpálya ez idén nagyobb gondozásban részesül. Folyó hó 19-én, vasárnap a jégpályán, kedvező idő esetén zene lesz, mely alkalommal minden korcsolyázó, tekintet nélkül arra, hogy van-e vagy nincs idényjegye: 60 filléres jegyet tartozik váltani, mig a nézők azene- dij költségeinek fedezésére fizetnek 20 fillért. Igazán nem kárba veszett igyekezet, hogy ilyes figyelmességekkel a közönséget a jégpályára kicsalni igyekszünk, mert szomorú volna, ha épen nálunk, hol a korcsolyasport mindenkor kedvelt volt — mutatkozna a jégpálya látogatottságának mértékében visszaesés. Ma is örömmel gondolunk vissza: a jégpályán régebben rendezett mulatságokra, melyek nagy sikerrel folytak le, s épen azért szívesen vennők, ha sikerülne e régi időket kedves mulatságaikkal visszavarázsolni. — A „Sátoraljaújhelyi Műkedvelő Társaság“ uj előadása. A múlt évben oly szép sikerrel működött „Sátoraljaújhelyi Műkedvelő Társaság“ a f. év február első felében ismételten egy nagyobb szabású előadással lép Sátoraljaújhely város lelkes közönsége elé. Némileg pótolni óhajtván a meddő és újdonságokban nem igen bővelkedő téli színi évad alatt elmulasztottakat, a társaság igazgatójának sikerült megszerezni Zboray Aladár nagysikerű vigjátóká- nak a „Micz báró“-nak előadási jogát. S miután a Vigszinház reportoirján szereplő ezen kitűnő vígjátékot eddig elé még csak két vidéki színigazgatónak sikerült színre hozni, valóságos szenzáció számba fog tehát menni ezen darabnak sátoraljaújhelyi előadása. Növelni fogja az előadás érdekességét még az a körülmény is, miszerint nincs kizárva, hogy az előadáson maga a szerző is meg fog jelenni. A szerepek az általunk már ismert kitűnő műkedvelőink kezében lesznek, sőt miután a darabnak kö- rülbelől 30 szereplője van: alkalma nyílik a társaságnak uj, eddig még nem ismert erőket is szerepeltetni. — Papszentelés. Dr. Fischer Colbrie Ágost kassai püspök február 5-ikén fogja az egyházmegyéjében végzett kilenc theologust a kassai székesegyházban pappá szentelni. — A sátoraljaújhelyi izr. népkonyha egyesület kabarét estélye. A sátoraljaújhelyi izr. népkonyha egyesület folyó évi február hó 1-én, a városi színházban zártkörű táncmulatsággal egybekötött cabaret estélyt tart, amelyen közreműködnek László Rózsi, Harsányi Margit, dr. Gombos Gáspárné, Fried Etelka, Rosenberg Erzsi, Kondor Ernő, dr. Kasztriner Árpád. Kolozs Sándor, Friss Jakab és György Sándor. — Részletes műsor a mulatság napján lesz közzétéve. Az előadást február hó 2-án vasárnap d. u. 4 órakor rendes színházi helyárakkal megismétlik. Felül- fizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. Az előadás helyárai: földszinti és emeleti páholy 16 korona. Támlásszék I—IV. sor 5 korona. Többi sorok 4 korona. Jegyek előre válthatók Grünbaum Lajos egyesületi titkárnál. — Himlő járvány. Tótalmád község minden házában himlősbeteg gyermekek feküsznek s azokból napnap után több el is pusztul. Sőt olyan családok is vannak, hol egy hót alatt három gyermek is meghalt. Elszomorítók az ilyen hírek, mert a fiatalok itthon, az idősek pedig Amerkiában pusztulnak el. — Székely Elek királysértési pőre. Székely Éleket, Sátoraljaújhely város felfüggesztett polgármesterét lapunk olvasói előtt ismert királysér- tési pőrében a kassai kir. ítélőtábla e hó 16-án tartott tárgyalásán jogerősen vád alá helyezte. — Grósz Ernő s Recht Sándor hangversenye. Lapunk egyik legutóbbi számában megemlékeztünk Grósz Ernő zongoraművész, a miskolci városi zeneiskola igazgatójának s tanártársa Recht Sándor hegedűművésznek azon vállalkozásáról, hogy a felvidék minden valamire való városában heten- kint egy-két este, egy-egy népies hangversenyt rendeznek, hogy a vidék zenekedvelő közönségének is lehetővé tegyék, hogy időnként művészi zenét halljanak. Ily módon a két jeles művész igazi kulturmunkát végez, mely számot tarthat nemcsak minden igazi zenekedvelő, de minden kultur-ember és egyesület érdeklődésére is. Reméljük, hogy vállalkozásuknak városunkban is teljes sikere lesz, mert a művészeket nagyon jó hírnév előzi meg. Az összes felvidéki lapokban a legmelegebb hangú kritikákat olvastuk róluk. A hangverseny nálunk folyó hó 25-én, szombaton este pont 8 órakor a vármegyeház nagytermében lesz megtartva. Az érdeklődés máris igen nagy. — Jegyek még kaphatók Landesmann Miksa és Társánál. Helyárak: Oldalszék és első 3 sor 3 kor.; többi sorok 2 kor., állóhely és karzat 1 kor. A műsort lapunk jövő számában fogjuk közölni. — Különös hirdetés. Egyik szomszéd városban megjelenő újságban olvassuk a következőket: „ Takarmányfogyasztók ügyeimébe. Ajánlok búza-, árpa- és zabszalmát, úgymint széna és lóherét vaggononként préselt és préseletlen állapotban bármely állomásra szállítva mérsékelt árakban. Guttfreund Márk takarmány keresk.“ — Kérdés: hogy a „takar- mánvfogyasztók“ — akik aligha járnak két lábon — olvassák-e ezt a hirdetést? — A szabadliceum. Az ünnepeken át szüneteltek a szabadliceum előadásai. Jan. 16-án este kezdődött meg újból az előadások sorozata. — Jelzett napon Gyulai Károly állami polgári iskolai igazgató értekezett igen szép tónusban s történelmileg értékes magyarázattal a vallásháborúk XVII. és XVIII. századbeli eseményeiről. Az előadást szép számú s intelligens közönség hallgatta meg, mely az előadót élénken megéljenezte szép előadásnak befejeztével. — A líceum legközelebbi előadása kedden, f. hó 21-én esti 8 órakor lesz, mely alkalommal Gárdos Mór polgári iskolai tanító tart fontos geológiai értekezést. — Svábok kedélyeskedése. Müller János és Drizner József rátkai lakosok — és sógorok voltak. Minthogy azonban disznótor Rátkán is van, és azon Müller és Drizner is részt szoktak venni, nem lesz meglepő hir olvasóinkra nézve, ha kol- portáljuk, hogy a disznó gyászos elhunyta alkalmával Müller János Drizner sógort úgy találta szivén szúrni, hogy az utóbbi szintén a boncoló asztalra, a kedélyes sógor pedig a sátoraljaújhelyi fogházba került. — Kimutatás takarmány beszerzési forrásokról. A földmivelésügyi minisztérium kimutatást állított össze az eladó szálas takarmányokról, a takarmány hiányában levő gazdák ezen kimutatást a városi hivatalban megtekinthetik s takarmány beszerzési forrásokról tájékozódhatnak. — Manlicher az iskolában. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a hadügyminiszterrel egyértelműen elhatározta, hogy a most f. 1907—8. évi iskolai esztendőben tankerületen- kint egy-egy intézetben kötelezővé teszi az önként jelentkező növendékekre egész éven át a katonai kiképzést, különös tekintettel a fegyver- kezelésre. Tizenkét iskolát választott ki erre a célra a miniszter, de megjegyezte, hogy a többi intézetek közül is lehet önként jelentkezni. A jelentkezés tehát önkéntes a szó szoros értelmében úgy az egyénekre, mint a ki nem választott intézetekre nézve, de a jelentkezés egész évi kötelezettséget von maga után. Katonai kiképzésben részesülnek a kiválasztott és önként jelentkezett intézetek VII. és Vili. osztályú növendékei s az ezzel egyenlő rangú másnemű intézetek két felsőbb osztályú tanulói. — Vásár áthelyezés. A kereskedelemügyi miniszter megengedte, hogy Varannó zemplénmegyei községben a december 5—6 ára esett országos vásár alkalmával elmaradt állatvásár helyett január 22-én pót- állatvásár, továbbá hogy a február 15—16-ára eső országos vásár ez évben kivételesen február 19—20-áu, az április 25—26-ára eső országos vásár április 29—30-án, az augusztus 21—22-ére eső országos vásár augusztus 18—19-én, végül a december 5—6-ára eső országos vásár december 9-én és 10-én tartassák meg. Legszebb és legtökéletesebb fényes, matt, szépia és brom FÉNYKÉPÜK DUNKY FIVÉREK cs. és királyi udvari fényképészek műtermében készülnek, Sátoraljaújhely Főtér 9. — Kérelem. Egy régi kis asztal- alakú zongorát (kb. I1/* m. hosszút és 1/z m. széleset) vörös mahagóni fából, fekete alsó és fehér felső billentyűkkel eladott néhai özv. Gonda Póterné Sárospatakon az 1868—70. években. Akinek ez a zongora birtokában van, legyen szives lapunkkal közölni, hajlandó lenne-e eladni és mennyiért ? — Porcellán — Üveg. Hüttl Tivadar, Budapest, V., Dorottya-utca 14, cs. és kir. udv. szállító, porcel- lángyáros legújabb képes árjegyzékét kívánatra ingyen és bérmentve küldi. Bel- és külföldi porcellán, üveg és angol fayenceok. Legnagyobb választék étkező-, kávés-, teás- és mosdókészletekben, valamint használati és dísztárgyakban. Teljes kelengyék. Saját porcellángyár Budapesten. Olcsó árak. E rzsébet szálloda uj helyb en a vasút mellett. Újonnan berendezett angol rézágyakkal. Utazóknak kedvezmény. — Saját termésű hegyaljai bor. Kitűnő konyha. — Ingyen könyv. Aki életerejének felvirágozásában örömét leli, olvassa el a most megjelent „Modern villamos gyógymódról“ szóló értekezést. Ebben el van mondva, hogy mi okozza az erők elgyengülését és egyóbb bajokat, de az is, hogy mikép lehet a teljes erőt visszaszerezni villamosság utján. Ezen érdekes könyvet külön a nők és külön a férfiak részére lapunkra való hivatkozás mellett ingyen és bérmentve küldi zárt borítékban az „Elektro Vitalizer“ orvosi rendelő intézet Budapest, Károly- körut 2. félemelet 50 szám. A villamos gyógyitás, mint ismeretes, a legtökéletesebben az „Elektro Vitalizer“ készülékkel eszközölhető. Ezen készülék egyenletes villamosságot ad, mely megszünteti a fájdalmakat és uj életet nyújt a szervezetnek. Menyasszonyi-selyem 85 kr-tól 11 frt 35 kr-ig, méterenként minden színben. Frankó és már megvámOlva házhoz szállítva. Gazdag mintaválaszték postafordultával. HENNEBERG selyemgyáros, Zürieh Uj erőt ad A SCOTT-féle Emulsio akkor is, mikor más szer már nem használ. Mindig veszélyes kétes értékű szerekkel kísérletezni, amikor az ember egészségéről van szó. Gyengeség esetében különösen lábadozóknál, vagy vérszegénység, tüdőbaj, túlterhelt munkából származó betegségek folytán az elővigyázatos ember azonnal ahhoz a szerhez folyamodik, mely számtalan esetben, kivétel nélkül megbízhatóan hat. Ez a szer Az Emulsló vásárlásánál a SCOTT-féle módszer védjegyét — a halászt — kérjük figyelembe venni SCOTT-féle Emulsio. Ej| eredeti lieg ára 2K,58 f. Kapható minden gyógytárbau. Telefon-számunk: 42. ‘ff i Az „Adalékok Zemplénvármegye Történetéhez“ c. havi folyóiratunknak 1907-ik évi XIII. évfolyamának aug.—dec. havi füzetei egy tiz Ívből álló vaskos füzetben már megjelentek és előfizetőinknek szétküldöttük. — Az öt füzet a következő érdekes tartalommal jelent meg: 1. Ős sivatag Zemplénben. Irta: Czirbusz Géza dr. — 2. Zemplén a Váradi Regesztromban. (XI.) Irta: Dongó Gy. Géza. — 3. Zemplén vármegye történeti földrajza. (LXXVIIL) Irta: Dongó Gy. Géza. — 4. Homouna történetéből. Irta: Dudás Gyula — 5. Szemere Pál dié.ai követ Diári urna 1681-ből. (XI. folyt, és vége.) Közli: Dongó Gy. Géza. — 6. Adatok a battyáni templomok történetéhez. Irta: Lojda József. — 7. Adatok Tokaj bortermő hegyeinek birtoktörténetéhez. (IV.) Irta: Dongó Gy. Géza. — 8. Bem-tábornok 1848—49. évi téli hadjárata. (3. folyt, és vége.) Irta: Dercsényi Kálmán. — 9. Zem-