Zemplén, 1908. január-június (38. évfolyam, 1-52. szám)
1908-02-26 / 17. szám
Sátoraljaújhely, 1908 Február 26. 17. (4722.) Harminchatodik évfolyam. Megjelen hetenkint kétszer szerdán és szombaton este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sátoraljaújhely, Főtér 9. szám. Telefon: 42. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Nyiltíérben minden garmond sor 30 üli. Zemplén POLITIKAI HÍRLAP. ifj. MECZNER GYULA, főszerkesztő. MAJTÉNYI GÉZA, fömunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 10 korona, félévre 5 kor. negyedévre 2.50 korona. Egyes szám ára 10 flliér. -■— Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél mindern szó után 2 fill. Petit botüknél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél árkedvezmény. Az uj ipartörvény. — febr. 26. Az 1884. évi XVII. törvénycikket hatályon kívül helyezni s e helyett egy tökéletes, mindent felölelő egészet állítani hivatott az a tervezet, melynek a közvélemény máris az uj ipartörvény nevet adta, pedig ez a tervezet még jól megfontolva, ezen a néven sem nevezhető. A kereskedelmi kormány eddig szokatlan utat követett, midőn a nagy munkát, mely ipari és kereskedelmi életünk jövőjében óriási fontossággal bir, — kiadta a nagy nyilvánosság elé, azon célból, hogy szóljon hozzá mindenki, aki csak hivatott és e tekintetben szaktudással bir. Becsületes, helyes eljárás volt. — Vajha minden törvény-tervezet igy járná meg előzetesen a fórumot, igy kérnék ki a közvéleménynek reá vonatkozó bírálatát és észrevételeit, akkor nem jönnének létre olyan szárnyasze- gett é3 rövidesen novelláris módosításra szorítkozó törvények, mint például a betegsegélyző pénztárukra vonatkozó s még egészen fiatal törvény is. Nem akarjuk lekicsinyelni a törvények alkotására hivatott jogászok nagy tudását, jogi ismereteit és jóindulatát, de emelt fővel hirdetjük, hogy jó törvényeket, amelyek az életnek s a milliókból álló tömegnek vannak szánva, csakis azok hozhatnak akik az életet magát is alaposan ismerik és különösen ha szakkérdésről van szó, akkor a szakférfiak bírálatát hívják fel elsősorban. Hogy az uj ipartörvény nem felel meg mindenben az élet kívánalmainak és nem öleli fel kiváltképen a mi speciál viszonyainkat, azt már a tervezet felületes áttekintése után észrevesszük. Mielőtt tüzetesen s az egyes szakaszok állításaival és tévedéseivel foglalkoznánk, mintegy bevezetésül két lehetetlenségről kell megemlékeznünk s azok ellen óvást emelnünk, javasolva egyúttal, hogy ezek a törvény- tervezet szövegéből kikapcsoltassanak s úgy a jogi érzéknek mint az élet kívánalmainak megfelelő szöveggel pótoltassanak. Midőn ugyanis a törvénytervezet 1. §a megállapítja, felsorolja mindama foglalkozásokat, melyeket „iparűzésnek“ kíván minősíteni, ugyanakkor már autokratikus jogokat is akar biztosítani a miniszternek, akit a törvény végrehajtásával megbíz. — Nevezetesen kimondja, hogy a képesítéshez kötött iparágak megállapítását a miniszter rendeleti utón kibővítheti. Ez helytelen felfogás, mert vagy van törvény, vagy nincs. Ha van törvény, az felette áll mindenkinek, miniszternek és kisembernek egyaránt; vagy nincs törvény és akkor nem lehet ilyen kérdést a mai jogfejlettség korszakában szinre sem hozni. Ha tehát van törvény, akkor kell, és követeljük, hogy annak olyan kötelező ereje legyen, amelynek szent és sérthetetlen szövegén miniszteri rendeletek rést ne üthessenek. Ki biztosit minket arról, midőn egy hosszabb időnek szóló alkotásról esik szó, hogy ha ezt az autokratikus jogot megadjuk a törvény végrehajtására hivatott miniszternek, — aki elsősorban köteles annak épsége felett őrködni — hogy nem jöhet időközben miniszter, aki élve ezen joggal, olyan lehetetlen helyzetet teremt rendeleti utón, amely aztán illuzóriussá teheti az egész nagy alkotást. Itt már nem lehet a diskreciónális jog elvét alkalmazni, itt nyílt, világos, szoros meghatározásra van szükség; olyan sáncok kellenek, amelyeket ne lehessen kedve szerint senkinek átugrálni. Nem tévedünk, ha mint rósz precedensre hivatkozunk itt a ma még érvényben levő, a vasárnapi munkaszünetről szóló törvényre, melynél szintén elkövette annak idején a törvényhozás azt a hibát, hogy a miniszternek autokratikus jogot adott a törvény felett, úgy hogy e törvény szinte komikus már, mert a miniszter úgy kezeli, ahogy egy-egy deputáció kirimánkodja nála. — Nem akarunk kódexeinkben még egy ilyen paragrafust. Ha törvény, legyen törvény, legyen kötelező királyra, miniszterre és parasztra egyaránt. Másik, — nem kevésbé rósz, az iparosok „oklevelesitése“. Mester vizsgákról esik szó, amelynek tárgyait majd szintén rendeleti utón fogja a miniszter megállapítani. A skolaszticizmust bevinni az iparba. Nem elég, hogy már a bürokratizmust úgyis túlságos mérvben bevittük az ipartestületi ügykezelésbe. Az egyszerűsítés és a szabad fejlődés helyett utópiákat hajszolunk, a protekciónak még itt is teret akarunk nyitni. „Okleveles iparosokat“ akar a tervezet. Lehet valaki akár milyen lángész, feltaló, ipari szakmájában kiválóság, lehet akár maga Edison is második kiadásban, — mit sem ér, ha „oklevelet“ nem szerez és mester-vizsgát nem tesz. Nem akarunk élcelödni e lehetetlen tervezet fölött, mert igen komoly dologról van szó. Becsületes nyíltsággal járt el a kereskedelmi kormány, kezünkbe adta a tervezetet, hozzászólásunkat, véleményünket kérte. Megmondjuk azt becsületes nyíltsággal, egyenesen és őszintén. — Nincs szükségünk okleveles iparosokra. Visszaesést jelent ez a tervezet a céhrendszer és a régi úgy nevezett jó idők világába. Nem mester vagy segédvizsgákról, hanem ingyenes népoktatásról s arról kell mindenek előtt gondoskodni, hogy ipari pályára csakis az elemi iskola fi osztályát elvégzett, tehát, Írni olvasni jól tudó ifjúság léphessen tanulóként. Ha még ennek az ifjúságnak majd azon fog az esze futni, hogy mester vizsgára készüljön, akkor ipari tanulása valja kárát, mert a diploma fog untalan a szeme előtt lebegni és előre ki- fundálja, hogy ha ő egyszer diplomás mester lesz, akkor ő rá más feladat már nem várako- ' zik, mint a politizálás. Helyes alapra fektetni, intenzivebbé tenni az iparos és kereskedő tanoncok oktatását, ez igenis kell. De diplomás suszter, szabó, kefekötő nem kell! Jónak látnók tehát a tervezetnek e két pontját módosítani. A tervezet egyéb, — még igen sok hátrányairól majd alkalmilag. SUOMENMAA. A „Kazinczy-kör“ estélye. Sátoraljaujhely, 1908. febr. 24. Csodá« — s valljuk be — a nagy közönség előtt csak vázlatában ismert világ tárult fel folyó hó 23 án mindazoknak, kik eljöttek a zemplén- vármegyei „Kazinczy-kör“ estélyére, melyen Ispánovits Sándor a kiváló finn kutató és tudós tartotta meg előadását Finnországról, vagy mint a finn nép nevezi: Suomenmaa-ról. Ä felolvasó estélyt szokatlanul nagy érdeklődés kisérte, mi nem csodálatos, hiszen arról a földről és népről volt szó, melyről a modern nyelv- tudomány döntő bizonyítékokkal állapította meg, hogy velünk, magyarokkal a nyelvi-vérség kapcsán féltestvéri kötelékben áll. A zengzetes magyar nyelv nem testvértelen ága nemének, mint Vörösmarty énekelte róla: tudósaink meglelték helyét az ural-altáji nyelvcsalád finn-ugor ágában, kimutatva a közös fát, melynek különböző égtájakra sodrott lombjai nem felismerhetlenül szítták hajdan közös törzsükből az életadó erőt, s megállapítható, hogy a finn nyelv, mint rokona a magyarnak az ugor alapnyelv nyugati ágából bontotta ki lomberdejét. A velünk rokonnép csodálatos földéről, néprajzi viszonyairól, irodalma, művészetéről, történetéről tartott felolvasást Ispánovits, mint a kör vendége s a magyar sziveknek e különben is rokonszenves terrénumon olyan ismertetést közvetített hallgatóinak a finn népről s viszonyairól, mely szi- nességében méltán sorozható Pékár Gyula amaz ismertetése mellé, melyben Spanyolországot, a mór romantikának e kápráztató színekben annyira gazdag földét szerettette meg a legtartózkodóbb szivekkel is. Mellőzve minden érthetlen tudá- kosságot, körülményességet: felolvasása összhatásában elérte azt, hogy közönségünk ismeretekre vágyó része mohó kíváncsisággal fog fordulni a részletesebb ismertetések felé s nem fog megelégedni a hallottak és a vetítő gép közvetitte látottakkal, melyek bármily elmés és rendezett, de mégis csak vázlatos képét adják annak a népnek, melynek történelme, irodalma s főleg mitológiája bővebb tanulmányra érdemes s e tanulmányozást ismeretekre vágyó embertől szinte követeli. A tudós felolvasónak nem is az volt célja, hogy velünk egy rövid felolvasás keretében minden szépet megismertessen, de hogy a vázlat szépségével hasson a közönségre oly irányban; hogy annak kíváncsiságát, tudni vágyását a még szebb s csodálatosabb részietek iránt is felkeltse. És ezt a célt a kiváló finn kutató teljesen elérte. Azon meleg szeretet, melylyel tárgyáról beszélt: elárulta, hogy e népet műveltsége teljességében megismerni még egy élet munkájának fáradságát is kiegyenlítő gyönyörűség, s felette elsiklani helyre- hozhatlan vétek. A felolvasót célja elérésében nagyban elősegítette előadásának jellemző ereje, mély, kiterjedt tudományos ismeretei s az ügyes vetített képek, melyek természetszerűleg az előadásnál is jobban hatottak, teret adva a képzelő tehetség működésének. Nagyon sajnáljuk, hogy a felolvasó nem terjeszkedhetett ki a finn nép poezistele, kápráztató mitológiájának bővebb ismertetésére, habár igaz, hogy ez maga két-három felolvasás időtartamára is érdekes és el- lenállhatlanul vonzó anyagot adna. De mindaz, amit hallottunk, valóban remeke a compoziciónak, mely által rövid idő alatt majdnem otthonossá lesz a hallgató a finn élet változataiban, megszerezve az elmaradhatlanul szükséges, s elengedhetlenüi fő ismereteket Suomenmaa földéről, népéről s a népéletről. Hozzájárult az előadó vonzó előadási képessége, ereje a tárgya iránti érdeklődés felkeltésére, kiterjedt ismeretei, közvetlensége, s a minden tekintetben megragadó színek, melyekkel felolvasását élénkítette úgy, hogy fárasztóvá soha nem lesz. A tárgyával kapcsolatos tudományos ismeretek egész halmazát lopta be a hallgatóság ismeret körébe, mely tüntető, rokonszenves tapsaival csak csekély viszonzását nyújthatta a kiváló felolvasónak fáradozásáért — hálaképen. De hiszen minden felolvasó legértékesebb jutalma az, ha tárgya iránt szeretetet képes felkelteni s ez esetben a felolvasó méltóként Lapunk inai szftina 4 oldal.
