Zemplén, 1905. július-december (35. évfolyam, 70-145. szám)
1905-09-12 / 100. szám
Sátoraljaújhely, 1905. szeptember 12. ÍOO. (4454.) Harmincharmadik évfol^ am Hegjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sátoralja-TJjneXy, lőtér 9. szám, Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond szó é üli., vastagabb betűkkel 8 fill. Nyilttérben minden garmond sor 30 üli. POLITIKAI HÍRLAP. ilj. Meczner Gyula dr. Ferenyi József főszerkesztő. fimunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, félévre 6 kor negyedévre 3 kor. —• Egyes szám ára 8 fillér.—— Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden szó ut/s 2 üli. Petit betűnél nagyobb, avagy diiz- betükkel, vagy kerettel elütött hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 üli. — Állandó hirdetéseknél ár- kedvezmény. Valami a kivándorláshoz. — szept. 12. (_?/) Egy felsőzempléni tót emberrel beszéltem e napokban. 20 év óta van távol hazájától. Amerikában vagyont és polgárjogot szerzett, amit az előttem felmutatott okirattal bizonyított is. Hogy a haza iránti ragaszkodás mily erős a mi népünkben, még ha tót nyelven dicséri is az Istent, annak ékes bizonyítékát láttam ennél a most már nem tót, de szabad amerikai polgárnál. 20 év előtt mint gyermekember vándorolt ki; Amerikában családot alapított. Legidősebb fia 10 éves, New-Yorkban végezte az elemi iskolát. Csakis angolul beszél a fiú. Most az atyja elhozta haza, hogy tanuljon magyarul s egyik felvidéki városban a gimnáziumba adta be. Pedig ennek a volt tótnak már nem hazája Magyarország, itt nincs neki mit keresnie; inig itt lakott, ez a mi rendszerünk nem adott neki sem polgár-jogot, sem elegendő kenyeret. Az idegen föld keblére ölelte, polgárrá tette, bőségesen jutalmazza szorgalmas munkáját. Mit keres itt, Magyarországon ? Miért hozta ide fiát, mi szüksége vau ennek arra, hogy magyarul tanuljon ? Hiszen a szabadság földjén felnőtt fiúnak soha sem lesz itt maradása, ha csak közéleti viszonyaink alapos változáson nem mennek át. Haza hozta ezt a volt haA ZEMPLÉN TARCAJA. Régi templomok. A „Zemplén“ eredeti tárcája. A kassai rk. egyházmegye nagy- tudományu és bőkezű püspöke, Bubics Zsigmond, egyházmegyéje százados fennállásának jubileuma alkalmából remek kivitelű diszmüvet készíttetett, mely „Emlékkönyv“ az egyházmegye területén levő plébániák kimerítő történeti leírását is magában foglalja. Sokan lakunk itt, a vármegye székhelyén olyanok, kiket nem a saujhelyi templomban kereszteltek meg, de a vármegye külömböző vidékeiről telepitett ide a sors, s akik most érdeklődéssel olvassuk a jeles műből a saját szülőhelyünkre vonatkozó részleteket; mert a szorosan vett egyházi kérdéseken kívül a könyv igen sok becses történeti adatot is tartalmaz. Én a mezőzombori rk. egyháztörténete ügyében még ott lakásom idején kutattam, de okmányokra akadni teljes lehetetlenség volt. Nem maradt zánkfiát a hazaszeretet, mely a körülmények és életviszonyok minden változása dacára is élénk lánggal ég mindazok szivében, akik ennek az édes magyar földnek kenyerét valaha megkóstolták, akiknek bölcsője felett az édesanya dala itt hangzott el! Nagy és szent ez az érzelem, nem törli ezt el az idők folyása. A távoliét csak erősiti, de soha sem csökkentheti. r Ámde nagy kérdés, hogy mi lesz azzal az Amerikából ideszakadt kis diákkal ? Blismeri-e ő ezt a) földet otthonának, hogy fogja magát itt érezni, fog-e az ő lelke is szeretettel ragaszkodni ehez a földhöz ? Nem. Megmondom, hogy miért. Nem halt ki belőle az apák érzése ; lelke mélyén ott lappang még a hamu alatt a hazaszeretet tüzének parázsa. Gondos kezek lángra lobbanthatnák, de a mi szerencsétlen visszonyaink vizet hordanak a parázsnak, kioltják azt. Beszéltem azzal a kis diákkal is. Természetes, hogy a haza iránti kötelességekre figyelmeztettem, kérve: ne feledje el, hogy bár más föld szülötte, de eszével, erejével s minden tehetségével ennek a hazának tartozik elsősorban. Kértem, ne feledje, hogy a vér vízzé nem lehet, a magyar sarj nem lehet eredeti hazájához hűtlen. A gyermek alaposan rám cáfolt. Nem magas stilü okoskodásokkal, de az általa jól megfigyelt s a gyakorlati életből vett esemény felemlitésével. És kénytelen voltara elismerni, hogy ennek a kis fiúnak igaza van, még csak mentegetőzni sem lehet egyszerű szavai ellen. A gyerek a következőket mondta : Szívesen jöttem apáim szülőföldére, óhajtom a magyar nyelvet megtanulni, a magyar műveltséget elsajátítani. De már a kezdet olyan, hogy elvette a kedvemet a jövőtől. Mit fogok még én itt látni ! Apám eljött velem, egy hét előtt érkeztünk meg. Elhelyezett, magamra hagyott s vissza akart térni, hogy majd a tanév végével jő értem ismét. Mi New-Yorkban hajóra szálltunk, senki sem háborgatott, senki sem kérdezte hol az útlevelünk, szabad amerikai polgárt egyéni szabadságában senki sem gátol. — Atyám vissza akart utazni, amerikai polgár voltát igazoló okmánya nála van s elfogták, pénzét elvették, ide-oda toloncolták, most itt húzódott meg egy felvidéki rokonunknál, mig Amerikából újabb pénzküldeményt kap s szökve, bujdosva visszatérhet. És a magyar hatóságok teszik ezt a törvény örve alatt, a legfőbb hatalom nevében. Itt nincs egyéni szabadság, nincs személybiztonság, itt vadak laknak, ilyen államnak soha sem akarok polgára lenni. Egy év alatt ahogy-ugy megtanulok magyarul s ha le nem tartóztatnak, majd szökve én is vissza megyek oda, a hol az ember ember, szabad, nem kutyája senkinek. No, országbölcsei! találják ki önök, hogy mi lenne az orvosság ilyen esetekben. Mert hogy e gyermeknek igaza van : az kétségen kívül áll. így vesztünk mi el millókat emberben és vagyonban. A copf még igen uralkodik nálunk ma is, pedig el kell ismernünk, hogy ha amerikai pénz nincs, népünk régen nem szociálista, de anar- kista lett volna a nyomor által űzetve. Meg kellene becsülnünk más állam polgárának egyéni szabadságát, tartózkodni hatóságainknak a zaklatásoktól. Ha rosszak az ide vonatkozó törvények, át kell azokat alakítanunk, mert mai rendszerünk nemzeti életünknek, vagyoni és erőbeli gyarapodásunknak legkevésbbé sincs előnyére. Jó lesz gondolkozni az elmondottak felett. Újhelyi dolgok. Szeptember 10-én a legszélesebb körben csapongó fantázia sem foghatta rá az időjárásra, hogy szeles. Nyomasztó szélcsend, tropikus hőség uralkodott. Miud ennek dacára, hogy honnét vette magát Sátoraljaújhely város Fő-és Kazinczy-utcáján a rengeteg szemét: annak nem mi vagyunk a megmondhatói. Különböző nagyságú és alakú papirosok, szalma s egyébb hulladék rémes mennyiségben díszelgett városunk főutcáján. Az ünnepi délutánon és estén sétáló közönség nagy örömmel szemlélte a mi meg- köztisztaságosodott főutcánkat s azt a véleményt alkotta meg magának, (Szép, sokat ér, de a 4 ökrömet nem adnám érte.) Sem az egyház irattárában, mely különben sem sok darabból áll, sem a községnél nem lehetett a templomhajó építését megelőző jdőkből egyetlen okiratot feltalálni. Én azt hiszem, hogy Zemplénvármegye levéltárában egy beható kutatás nem járna eredménytelenül arra nézve, hogy sok érdekes és még homályban lévő olyan ügyre derítsünk fényt, mely az ilyen aprólékosságok iránt is érdeklődők előtt becses. A jövő 1906. évben lebontás alá kerül a mezőzombori, szintén évszázadokat átélt ev. ref. templom is. Ennek falai ugyanis annyira megrongálódtak már, hogy lebontása elkerülhetetlen. E templom a reformációnak hazánkban történt elterjedése legelső korszakában épült s a környékbeli ref. templomok közt a legrégibb. Történetét, ha sikerül kikutatom, annak idején meg fogom írni. Többeket felkértem ez ügyben szives közreműködésre. —ez. FFNYI(FPF^7FTI czikkek És eszközök iLll I IlLl LOLL I I jutányosán beszerezhetők: ■" - - —11 = -V* * * HRABÉCZY KÁLMÁN drogériájában Sátoraljaújhely, Főtér, -naLapunk mai száma 4 oldal más, mint a szájhagyomány, s ennek nyomán mondok el annyit, amennyit megtudhattam a zombori, még most is fennálló régi kath. templomról. Az Emlékkönyv szerint „az ősi templom, ki által s mely évben építtetett, tudni nem lehet.“ Ez tény. Sem építőjét, illetve épittetőjét, sem az évszámot nem tudjuk. De hogy a templom nem a tatárjárást közvetlenül követő időkben, sem nem a XVIII. században épült egészben az is tény.* Okoskodásom arra a meggyőződésre vezetett s ez teljes bizonyossággal elfogadható is, hogy a most fennálló templomnak szentély részét az 1450—90. évek táján ezen a vidéken nagyszámmal lakó csehek építették. Az azonkori építkezési módra vall teljesen és mindenben a templom szentélyének alakzata s meglátszik, * Kétségtelen, hogy a tatárjárást megelőző időkben már volt Zomboron rk. tem plom. De nem a mainak a helyén, hanem ettől északra, a sPázsitjáró*-nak nevezett dombon. E templom mellett szerzetes kolostor is állott, de ezeket a tatárok teljesen feldúlták, s már nyomuk sincs az épületeknek. hogy az akkor csak annyiból állott; — kis, kápolnaszerü épület volt. Falai imitt-amott meg vannak repedezve; midőn ezeket nézegettük, az öreg cívisek folyton azt mondogatták: „Nem csuda öcsém, ezt még a csehek építették.“ Déli oldalán levő támosz- lopai is elütő alakzatának a templom hajójának déli oldalához épített oszlopoktól. Éz a hajó kétségtelenül az 1760 — 70-es években épült, már nem boltozattal, de nád menyezettel. A szentély építése tehát teljes bizonyossággal tehető a XV. század közepére. Apáról-fiura maradt a nép ajkán, hogy „a mi templomunkat még a csehek építették“, s ez annál valószínűbb is, mert a község ős eredetű lakói között még ma is vannak szláv hangzású névvel birók. (Sztahura, Sztanyó, Havrila) Az 1700-as évek vége felé kezdett a község lakossága magyarosodni, azelőtt tótul beszéltek s ma is nevetik az öregek elbeszélése után a fiatalabbak, hogy a zombori tót biró a suton ülve osztott igazságot s ő mondta a „Dorgó“ nevű 1000 hordó bort termő Kazinczy féle szőlőre, hogy: „Sumne, velyo sztoji, ale stiri voli nye dal bim zanyho.“
