Zemplén, 1905. július-december (35. évfolyam, 70-145. szám)
1905-12-28 / 144. szám
Sátoraljaújhely, 1905. Decmher 28. 144 (4497. Harmincharmadik évfolyam legjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadéhivatal: eátoralja-'Ujnoly, lőtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond szó A fii),, vastagabb betűkkel 8 üli. Njflit térben minden garmond sor 80 üli Zemplén POLITIKAI HÍRLAP. ífj. Meczner Cf-yula főszerkesztő. dr. Perényi József főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona félévre 6 kői negyedévre 3 kor.-- Egyes szám ára 8 fillér. —• Hirdetési díj; Hivatalos hirdetéseknél minden szó ut;'n 2 üli. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betűkkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél árkedvezmény, ... . i.... Mi lesz ?- dec. 28. Nemzetnek szomoubb karácsonya aligha volt rég, mint a magyarnak az idei. Olyan rétn- egesen nyomasztó, olyan sűrű és fojtó a levegő, hogy a legépebb ttldejü ember is csak nehezen lélegzik benne. Aggodalom ül az arcokon, szemekben és szivekben egyaránt és ez az aggodalom annál nyomasztóbb, súlya annál terhesebb, mert nem érdemelte meg e nemzet azt a bánásmódot, a melyben egy év óta része van. A szenvedések mindenkinek fájnak; de még ha tudja az illető, hogy valamivel rászolgált azokra, hát ahogy úgy csak tűri; legfölebb kevésbé hangosan panaszkodik. Ha azonban a szenvedés méltatlan, meg nem érdemelt, akkor sokkalta jobban fáj és hangosabb lesz a panaszos szó. Nemzetünk meg nem érdemelt zaklatásokat, sanyargatást kénytelen ma tűrni. Ha egyetlen okot lehetne fölhozni arra, hogy rászolgáltunk; ha visszaéltünk volna a minket megillető jogokkal, ha a hűtlenség bélyegét lehetne reánk sütni, ha nem követtünk volna el mindent, hogy teherviselési képességünk legszélső határáig támogassuk azokat az érdekeket melyek nekünk A ZEMPLÉN TÁRCÁJA. Együttérzés.* *) Sátoraljaújhely egyik nagyobb ipartelepének tulajdonosai arra hívták fel a „Zemplén“ hasábjain a szociális kérdések iránt érdeklődőket: fejtsék ki, hogy milyen eljárást kövessenek munkaadók és munkások egymással szemben a mindennapi élet terén, hogy eljárásuk eredményeként a kölcsönös együttérzés megszilárdulása s ez által a sztrájkok kizárása következzék be. Á tétel igen jól van megválasztva; mély gondolkozásra és igen helyes szociálpolitikai érzékre vall. — Megfelelni azonban reá egy rövidre szabott cikk keretén belül nehéz, mert oly értékes és oly nagy horderejű a tárgy, hogy köteteket lehetne annak fejtegetésében összeírni, anélkül pedig: hogy a tételt a tárgyhoz teljesen alkalmazkodó iró is unal•) Mint lapunk legutóbbi számában jeleztük, Deutsch Adolf és Simon sátoralj a- njhelyi nagyiparos cég 10 korona jutalmat tűzött ki egy dolgozatra, mely a munkás és munkaadó közötti viszonyt tárgyalja. A jutalmat szerkesztőségünk az itt leközölt dolgozat írójának Ítélte oda. Szerk. használtak eddig legkevesebbet, úgy még némileg érthetnék az ellenszenvet. De hogy minden jóakaratunk, a békés kibontakozásra irányuló s egészen a megaláztatással határos törekvéseink dacára is folyton csak ellenszenvvel állunk szemben és ha olyanokat kérünk a melyekhez nem csak jogunk van de azokat részünkre biztosítani nemzeti kötelességünk is és még mindig nem csak, hogy a kibontakozás reménye nem kecsegtet, hanem a helyzet folyton kuszái- tabbá válik : bizony nem tudjuk elgondolni hogy mi lesz ? Közgazdasági helyzetünk egyszerűen elromlott. Hitelünk a külföld előtt ha meg nem ingott is még, de gyanús suttogások kélnek már nyomában. A pénz folyton drágább lesz. Pedig végeredményében a kis ember, a gazdálkodó- és kisiparos közönség rovására megy az egész. A nagyobbak, az erősebbek tovább bírják. És ami a legroszabb, épen azt az osztályt sújtja a közgazdasági állapotok romlása, amely legtávolabbról sem oka a bekövetkezett helyzetnek. A karácsony teljes csendben, minden szó nélkül múlt el. Nem történt semmi, egyetlen lépés sem hozta közelebb a magyar nemzetet uralkodójához. Általános elkedvetlenedés, nem törőmassá tenné vagy teljesen kimeríthetné. Megkísérlem, az életből vett tapasztalaimat elsorolva, fejtegetni a kérdést. * Nagyobb, vidéki városi vendéglőbe érkeztem a közelmúltban. Egyik terem bárom asztalánál három társaság beszélgetett, valamennyi élénk hanghordozással. Üres hely máshol nem lévén, engedelmet kérve leültem az egyik asztalhoz. — Bodnár műhelyből való munkások csoportja volt, amint beszédükből kivettem: éppen sztrájkban állottak. Eszmecseréiket látszólag nem kisértem figyelemmel, de valójában nagyon is. Vezérszónokuk szidta a műhely gazdáját mint a bokrot. Elmondta, hogy az ő bőrükön hízott meg, százezrekkel bir, jól él, szépen ruházko- dik, mig ők, akik neki a jólétet biztositó anyagi javakat összedolgozták, alig tengődnek. — Ugyan mit jár a szád, — szólt rá egyik társa, hiszen ha meg kellene mondanod a valóságot, nem mernéd kibocsátani a szádon, hogy miért sztrájkolunk mi valójában. — Keresünk nála hetenkint 18—20 forintot, pedig vasárnap, sőt szombat délután és hétfőn délelőttökön nem is dolgozunk. Ha valamelyikünket dümség, sőt bizonyos elfásultság kezd már lábrakapni. Mintha belenyugodott volna már mindenki, hogy soha sem lesz másként, hogy vigye az ördög az egészet, éljünk a hogy tudunk!? Nem lehet pedig ez igy, ez az állapotkén, hogy véget érjen, és nem is lehet messze az idő, mely változást fog teremteni. Komoran, aggodalommal tekintünk az uj esztendő elé. Vajh ! ki hitte volna ma egy éve, hogy ilyen meddőségben suhannyon el fölötünk egy év; hogy e nemzet mondhatni összekötözött kezekkel legyen kénytelen minden becsületes törekvése mellett is hazájának nyomorúságát, népének szegényedését, züllését szemlélni ! ? Nem mehet ez igy. Tenni kell valamit. Igen nagy a felelősségük azoknak, akiken a normális állapotok helyreállítása múlik Nem lehet az a mai korban már, hogy hazánk még egy évet úgy tengődjön keresztül mint a most lefolytat. Tetteket kérünk, nem akadémikus okoskodásokat. Nem szabad az uj esztendő egy napjának sem elmúlnia tétlenségben. Hát nincs már más mód, minthogy az erőszak lesz a győztes ? ha képes ez a nemzet arra, hogy ezt is eltűrje, ha megfeledkezett már teljesen múltjáról, — fiai megcsapás ért, előleget adott, gyűjtést rendezett, családunkról gondoskodott. Én úgy vélem, hogy méltatlanság részünkről ez az okvetetlenkedés, mert munkáskezekben nincs hiány s ha minket elbocsát, százat kap helyettünk, mi pedig olyanok leszünk mint a gazdátlan kutya, ki vagyunk téve feleségünkkel, porontyainkkal a nyomorúságnak, mehetünk ötven városon keresztül, mig valami sovány kenyérhez jutunk. — Ne érzelegj — szól a vezérszónok — sztrájkban van a mi erősségünk. Egyenlők vagyunk mindnyájan. Miért ne legyeu nekem olyan ruhám, mint gazdánknak; miért ne mehessek én feleségemmel úgy a színházba mint ő ? Ha én nem dolgozom, az ő zsebe bánja meg. Ha néhány napig nélkülözni fogok is, a mi napunk felderül, fizetésünket emelni kell. Addig segít a pártkassza és legalább uraskodunk egy kissé, kiheverjük magunkat. Meg aztán máshol is sztrájkolnak, együtt kell érez- nünk szótársainkkal, kényszeríteni fogjuk a munkaadókat a béremelésre. — Ápa, tessék hazajönni, — szólt közbe egy vézna kis lány sipitó hangja. A megszólítás a vezérhez volt intézve. — No, mi lelt már benneteket megint ? feledkeztek köteleségükről: úgy megérdemeltük ezt a végső csapást is. — dec. 28. Megjött a főispán. Őrgróf Palla- vicini Alfréd kirendelt zemplénvár- megyei főispánnak ezen állásáról történt lemondását tudvalévőén a m. kir. belügyminiszter nem fogadta el, hanem visszavezényelte őt vármegyénkbe, főispáni működésének folytatására. Egyszersmind uj titkárt is adott mellé dr. Konez Endre személyében. A főispán dec. 27-én este tényleg megérkezett és csendőrökkel őriztetve lakosztályát, abba be is vonult. — Holnap, dec. 29-én tartja Zemplén vármegye évnegyedes rendes közgyűlését. E közgyűlésen azonban a főispán, aki a mai napon tartott állandó választmányi ülésen sem vett részt, már nem fog elnökölni, mert ma délután elutazott Sátoraljaújhelyből. Újabb megsemmisítés. A belügyminiszter Zemplén vármegye törvény- hatósági bizottságának legutóbbi közgyűlésében hozott összes határozatait megsemmisítette. A miniszter tehát már nemcsak a politikai vonatkozású, de általában a vármegye szorosabban vett háztartási- és beléletéhez, a rendes adminisztráció keretébe tartozó határozatait sem engedi végrehajtatni, holott e határozatok nagy része, ha végrehajtásuk meggátoltatik, mélyen érintik sokaknak, községeknek úgy mint magánosoknak érdekeit is. — Ott volt az orvos. Palika meg Lajoska difteriát kaptak. Azt mondta a doktor, hogy ha rögtön be nem lesznek oltva szérummal, reggelre meghalnak. Mama kétségbeesve sir, pénze nincs, nem tudunk szérumot venni. — Nekem sincs pénzem. Ördög vigye a kölykeit, kössetek vizes ruhát a torkukra. Szamarak a doktrok. Marss! És a kis lány eltakarodott, — az apa pedig ivott tovább, — de arcára valami rémes kifejezés ült, látszott hogy irtózatos küzdelem tusa- kodik bensejében. — Pali, adok egy jó tanácsot, — szólt a harmadik asztaltárs. — Adj pénzt, ne jó tanácsot. — Az nekem nincs, pedig az én feleségem is beteg és ma nem tudtam már neki ebédet hozni. Kis lányom egy hét óta nem volt óvodában, nincs cipője. De van egy jótanácsom Pali. Neked épp úgy használni fog mint nekem. Ne ámítsd magad, ne ámíts minket se. Holnap hétfő, álljunk munkába. Kapunk előleget, sőt talán segélyt is; — gondolj a halállal vivődő gyermekeidre, gondolj éhező feleségedre. Áz osztozás elvét valló munkás leborult az asztalra, zokogott. Szivem elszorult, szemeim megnagy választékban és jutányosán kapható HRABÉCZY KÁLMÁN gyógyáru üzletében (DROGÉRIA.) Sátoraljaújhely, Főtér. Lapunk mai szá
