Zemplén, 1905. július-december (35. évfolyam, 70-145. szám)
1905-12-13 / 138. szám
Sátorai] auj hely, 1905. December Í3. 138- (4491.) Harmincharmadik évfolyam Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SátoraljaUjHely, Ifitér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond sző A fill., vastagabb betűkkel 8 fill. Nytlttérben minden garmond sor 80 fill. POLITIKÁI HÍRLAP. ifj. Mecznsr Gyula dr. Ferenyi József főszerkesztő. főmunkatárs. ,, ^»n-. - ■ «w —«»*rr. — ....... Előfizetési ára: Egész évre 12 korona félévre fi ko? negyedévre 8 kor. —- Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden sző ul.'n 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár- kedvezmény. fi megüresedett jőispáni szék. — dec. 12. Folyó hó 8-án ismét megüresedett a zemplénvárme- gyei főispáni szék. A Fejérváry- Kristóffy társaság minden rábeszélésének ha sikerült is a mágnás családok egyik, politikai téren tapasztalattal nem biró fiatal tagját a kétes értékű vállalkozásba beugratni: az már mégsem sikerült nekik, hogy ezt a tapasztalatlan, de nem rossz lelkű embert silány taktikájuk vak eszközül is felhasználhassák. Pallavicini Alfréd őrgróf úgy fogta fel a politikai missiót, amint gyermekkorától fegyelemhez, egyenesen csak engedelmességhez szoktatott katona ember fölfoghat egy felsőbb parancsot. Nem mérlegelte ő sem a tényeket, sem a körülményeket, sem s következményeket. — Kivezényelték, tehát ment. Ment az eléje irt utón addig, amig a tapasztaltakat egyéni- és katonai becsületével, tisztességérzetével összeegyeztethetőnek tartotta. — Hogy milyen szívesen fogadták itt, hogy milyen gyászpompában A ZEMPLÉN TÁRCÁJA. A bizodalom. A „Zemplén“ számára irta: Kristóf LajosSzép őszi délután volt. A nehéz felhők futva tűntek el a láthatárról. Az ég kékszin palástot öltött. A nap bár lomhán öntötte sugarait, mégis aranyos fénybe burkolta a tájat. Gondolataimmal foglalkozva, némán ültem asztalomnál. Csend volt. Az a néhány barátságos napsugár is talán csak azért tévedt szobámba, hogy borús gondolataimat kissé eloszlassa. Mosolygó fényük megpihent szobám komor falain s szokatlan élénkséggel töltötte el lakásomat. Ablakomhoz léptem s szivemből örültem a napsugarak pajzán jókedvének. Ám ez aranyos csillogás ellenállhatatlan va- rázszsal vonzott a szabadba. Felkészültem. Jó ideig céltalanul bolyongtam, majd hirtelen elhatározással a közeli erdőbe igyekeztem. Megjártam már utam felét, mire az imént elhagyott gondolataim ismét előfogtak ... Oh mily szerencéétlen városi munkásosztályunk java . . . mily elvakult... mily üres ábrándokért rajong. Elhagyja Istent . .. nincs vallása, nincs temploma ... nincs oltára. Vakon rohan a testet-lelket ölő szoci- álizmus karjaiba, a nagyszájú bolonvolt része férfi kora legszebb idejében, azt bizonyára nem feledi el soha mig él. De egyúttal azt sem feledi el, hogy gondolkoznia még a katonának is szükséges és a katona sem vak eszköz, nem dróton rángatható báb, hanem első sorban annak a hazának tartozik életével, vérével és minden tehetségével, a mely neki rangot, kenyeret, előkelő poziciót biztosított; és nem azoknak a rövid életű hatalmasságoknak, akik elvakultságukban mint a strucc, homokba dugott fejjel nem akarják a sarkúban járó idők üldözését látni, hanem jól esik nekik ha magukkal másokat is szégyenbe, veszedelembe, bukásba ráuthatnak. — Összefo- góznak mint a hajótöröttek és káin irigykedéssel mondják: ha már nekem pusztulnom kell, hát pusztuljunk mentöl többen, pusztulj te tapasztalatlan fiatal ember is velünk. Ha némileg is mérlegeli előzetesen az őrgróf a jelenlegi politikai és társadalmi szituációt, nem vállalkozott volna hálátlan szereplésére. Soha sem feledjük ditók szavát a legszentebb igazságnak tartja, elveit mohó élvezettel szívja. Megfeledkezik gyermek koráról, azokról a szép napokról, mikor még anyja ölében összetett kacsokkal rebegte imáját ahhoz, akit most megvet. . . Isten, vallás agyrém! . . . Papok koholmánya 1 Oh a szegény bohó. De hisz igy tanítják vezérei! Nem lát a szegény ! Nem látja, hogy e kieszelt beszéd azok zsebét tömi, kik elveiket elébe tálalják. Ám az elvtárs szívesen fizet. Ösztönzi a remény, hogy elvei, melyekért még Istenét is megtagadja, teljesülnek. S közben a vezér? Nincs többé a zsebe tömve, megél ő már elvtársak nélkül is . . . Már az erdő közepén bolyongtam, midőn egy szokatlan hang hirtelen felvert gondolataimból, ügy tetszett, mintha gyermeksirást hallanék. Figyelmes lettem. Követtem a hang irányát. Csendesen lépkedtem tova s s minél beljebb hatoltam az erdőbe, annál élénkebb lett a hang. Nemsokára egy 12—14 éves leánykát pillantottam meg, amint egy kereszt tövében térdelt és sirt. Nesztelenül húzódtam meg egy bokorban. Tudni akartam, vájjon mi okozta a kislány keservét, talán eltévedt szegényke. Semmit sem szóltam, nehogy hirtelen megjelenésem csak növessze félelmét. A kis leány csak sirt, fuldokló szavait elnyomta a szive keazt az egy tagú közgyűlést, a gyászlobogók ezreit, a hazafias polgárság ünnepi csöndjét. üres a zempléni főispáni szék. Reméljük, hogy a kísérletezések ideje lejárt s ha még egyszer lesz főispáni installáció itt, eközt az ősi falak közt: megismétlődik a szebb idők korszaka. Ez a korszak pedig nincs már messze. Virrad! Ébredjünk! Kossuth-szobor minták. — dec. 12. A „Zemplén“ dec. 9-iki számában „Kossuth-szobor tervezetek“ ci- men bírálat tárgyává tétettek a vármegyeház termeiben kiállított Kossuth-szobor minták, amelyekkel az illető művészek pályáznak. Matolai Etele barátom és 48-as bajtársamraal én is megnéztem a kiállított szobrokat és arra az eredményre jutottunk, hogy a Somogyi „Zemplén szülötte“ jellel megjelölt szobra az, amelyből egy megfelelő és minden bírálat ellen védképes Kos- suth-szobrot lehetne átalakítani, ha Somogyi szobrász ur, — akit személyesen nem ösmerek, — reánk, öreg emberekre, akik Kossuthot 1839-től, sőt még előbb is magyarországi utolsó szereplése: 1849 augusztus 14-ig ös- mertük, vele a pozsonyi 1847/8-iki diétán és Budapesten az 1848-iki első képviseleti országgyűléseken, mint Zemplén vármegye jurátusai ott voltunk, tehát két évig ugyszól■■■■■. . i : ni BSB i serve. Majd bátrabb lett s érthetőeb- bek lettek szavai: „Igen én tudom, hogy Te váltottál meg mindnyájunkat; én tudom, hogy Te igen sokat szenvedtél érettünk, tekints le rám árva gyermekedre, könyörülj rajtam, segits meg mostoha sorsomban. Tudod, mennyit szenvedek, mióta elhagytak, ismered keserveimet, vigasztalj meg, ne hagyj el, vigasztalj meg ...!!“ Néhány percig még térdelt, majd hirtelen felvidult s élénk arccal hagyta el a keresztet. Nagyon meghatott e gyermek bizodalma. Utána mentem. Megszólítottam és kértem, mondja el, miért sirt az imént ott a kereszt tövében. Megjelenésem zavarba hozta a leánykát, de nemsokára összeszedte gondolatait s egész értelmesen felelt : „Oh nagyuram! az én sorsom nagyon, de nagyon mostoha. Atyám már rég elhagyott. Elment abba a nagy országba s ott lelte halálát. Szegény édes anyámat a múlt héten temettük. Egymagám maradtam. Testvéreim nincsenek. Egy öreg asszony tart el kegyelemből. Oh az az öreg asszony! Csak üt, csak ver; száraz kenyeremet is ütlegek közt kapom. Mindennap kerget az erdőbe s ha tele nem szedem kosaram gombával, vacsorára ismét csak ütleg vár. Öh én nagyon sokat szenvedek, mióta elhagyott jó anyám. Nincs vigasztalom e földön, egyedül Ő, ki nem e ván naponta láttuk és nagy ékes szólásán lelkesültünk, •— meghallgatni és követni akarna. Egy élő alakot ábrázoló szobornak, — testet öltvén, — abban is összhangzásban kell lennie és ki kell fejeznie az illető, itt Kossuth Lajos nagy szellemi erejét, képességét, hogy úgy mondjam, a testnek át kell szellemülnie. Az illető szobrásznak — itt Somogyinak — hiteles és megbízható adatok és a kortársak szóbeli előadásából meg kell győződnie arról, hogy az a nagy szellem milyen testalkattal birt, milyen nagy, kék, eres szemei voltak, amelyeknek erős tekintetét — mig meg nem szoktuk — közvetlen közelből alig tudtuk ki- áliani. Somogyi ur egy vasgyurónak mintázta Kossuthot, amilyen ő nem volt; mert az ő szobrában a test felett uralkodni kell a lélek nagyságának, (a középnagyságú termet és korán kopaszodó fej felett.) Kossuthnak voltak olyan ruha darabjai, amelyeket róla letépni és másokkal felcserélni nem lehet, nem szabad, mert azokat a ruhadarabokat ő miatta és ő utána viselték e haza jó érzelmű fiai. Ilyen volt: a „Kossuth kalap,“ a „Kossuth szárnyas mente“, „zeke“ és az ő mindennapi viseletében el nem maradhatott „gallér-köpenyeg.“ Hát ezek közül a kalap és Kos- suth-mente elengedhetetlen kiegészítő részét képezzék annak a szobornak, amely Kossuthot híven óhajtja ábrázolni. A Somogyi szobrán igen hű a homlok és szemöldök kifejezése, a mely mély gondolkodásra mutat, de földről való. Már egy órája térdelek előtte, sirva panaszolom keservemet, esedezem hozzá, hisz O is szenvedett, könyörüljön rajtam, segítsen nyomoromban, az emberektől úgy sem várhatok semmit. És Ő megvigasztalt. Valami benső hang azt sut- tugta, ne sírjak, Ü meghallgató!, Ü megsegít, sorsom megjavítja. É benső szózat legyőzött s most örömmel folytatom munkámat. Igen, Ü hatalmas, Ő mindent tehet, engem is megse- git.“ Örömmel hallgattam e gyermek szavait, meghatott bizalma s én hiszem, hogy a kiben oly nagyon bizott, tényleg megsegíti. Egy-két vigasztaló szó után elhagytam. Tovább sétáltam az erdőben. Gondolataim a gyermekkel foglalkoztak. Óh mily boldog ő most, mily elégedett, hiszen a leghatalmasabb vigasztalta meg. Nem puszta, nem üres az ő lelke, a hit lángjai élesztik szivében a bizodalmát; a szeretet melege hevíti benne a vonzalmat. Kicsi még a szive, nem érte kora sorvasztó lehellete s e tisztaságában boldog .. . Mily vigasztaló kép volt ez, mily örömmel jártam tovább az erdőt ama boldogító tudatban, hogy van még kincse a szegénynek is! Ebben a történetben pedig az a szép, hogy igaz. nagy választékban és jutányosán kapható HRABÉCZY KÁLMÁN gyógyáru üzletében (DROGÉRIA.) Sátoraljaújhely, Főtér. Lapunk mat uárna 4 oldal.
