Zemplén, 1905. július-december (35. évfolyam, 70-145. szám)
1905-10-31 / 121. szám
Sátoraljaújhely, 1905. Október 3í. 121. (4475.) Harmincharmadik évfolyam. Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sátoralja-Ujkaly, lőtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond szó 4 fill., vastagabb betűkkel 8 fill. Nyílt térben minden garmond sor 80 fill. Zemplén POLITIKAI HÍRLAP. ilj. Meczner Gyula főszerkesztő. dr. Ferenyi József főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona félévre 6 kor negyedévre 8 kor. — Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési dij: ' * ' Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár- kedvezmény. fi holtak emléke. — okt. 31. Halottak napja! Érzékeny és szent napja a kegyeletnek, dicső ünnepe a legönzetlenebb szeretetnek. A legönzetlenebb szeretetnek, mert a kiknek mi kegyeletünkkel áldozunk, azok már nem adhatják viszsza szeretetünket, nem léteznek, vagy egy jobb világban léteznek. A sirkertek halottak napján zsúfolva szoktak lenni élőkkel, a kik kijönnek megemlékezni a halottakról, koszorúval, lámpással, imádsággal. Vannak, kik már jókor reggel mennek ki halottaikhoz, azok, akik nagyon tudnak szeretni s nem akarják mutogatni fájdalmukat; a fájdalomnak is megvan a maga megszentelő önzése; de tán nem is fájdalom az, a mi kedves halottjaink sírjaiból felfakad, hanem édes öröm, az örökkévaló egység boldogító szózata, mint mikor két szerető szív átölelve tartja egymást, két külön világ egymásért való egybeolvadása ; nincsen enyészet a halálban ; miként ezek itt mi bennünk, úgy fogunk majd mi is az utánunk fenmaradandók szivében élni, a szerint, amint arra méltókká tesszük magunkat. S milyen jól esik a szívnek, hosszan-hosszan elmerengni kedvesünk sírjánál. Vájjon ő is úgy emlékszik e reánk ott lent a föld alatt, mint mi ő reá itt a föld felett? Úgy érezzük, mintha ami kedves, drága halottunk kiszállna sirjából, nem abból, -a mi a temetőben, hanem abból, ami a szívben domborul és érezzük, mint fonódnak reánk édes-kedves karjai, mint tapad az ő megváltott lelke a mi lelkűnkhöz és mint tisztul meg lelkünk az övétől mennyei tisztaságban. . . . S itt is különbség uralkodik az emberek között. Egyenlőség csak elvben. A halottak nem viszik magukkal előítéleteiket, csak az élők fogják reájuk s megkülönböztetik őket külsőleg. Belsőleg, a lényegben, mindnyájan egyenlők. Amott pompás pyramid, gránit-mauzóleum, faragott angyal, mely lefordított fáklyát tart a kezében, felkoszoruzva, hogy alig látszik, lobogó görög- tüzzel, szines lámpásokkal világítva ; itt egyszerű domb, felette tán egy gonddal ápolt virág és egy kis mécs, melyet az esti fu- valat szüntelen eloltani készül. De amott hideg a fény, csak látványul állították tán ki gazdag örökösök; itt lassú, elfojtott zokogás hallatszik, a virágra köny hull és a mécs a soha ki nem alvó, szeretetteljes emlékezés hü jelképe. Néhol megfordítva is van. A gazdag sirján igazi fájdalom, kegyelet, a szegényén feledség sötét árnya, az azért nem tesz különbséget; a vég mégis egyenlő. Enyészet, pusztulás, vagy, ha úgy tetszik: „Feltámadunk!“ Lesz egykor utolsó Ítélet! ki fognak kelni a halottak sírjaikból s akkor aztán nem tesz kü- lömbséget, hogy márványkocka födi-e porló tetemeiket, vagy jeltelen hant. Az erény és bűn, érdem és mulasztás fog tekintetbe vétetni. Egyik felfogás szerint sem határoz a külső, még ha oly díszes vagy nyomorult is. Az anyag elve szerint elpusztul, vagy átalakul mindegyik; a szellemi tan hirdetése szerint feltámad mindegyik és megkapja jutalmát a jó, büntetését a rossz. Egy vége van a királynak és koldusnak. S ez nagy vigasztalás. Más kérdés, hogy minő az emlék, melyet hátrahagyunk. De ez már nem a mi dolgunk többé, hanem a hátramaradt élőké. Fe- ledik-e nevünket vagy érdemeink sorát büszke tanulságul vésik sírkövünkre, az már nekünk nagyon közönyös. Csak az élőkre nézve van hatása. S a kor kimondja Ítéletét. Meghozza elismerésének és méltánylásának adóját, néha későn, de bizonyosan.- okt. 31. Az uj főispán kinevezéséről különféle verziók terjedtek el az elmúlt napokban; egyes lapok Bauer Antal már megtörtént kinevezéséről is adtak hirt, mások egy zemplénmegyei birtokost emlegettek, mint Zemplón- vármegye legközelebb kinevezendő főispánját. — Ezen hírek azonban a valóságnak nem felelnek meg, ugyan is mint előkelő politikai körökből értesülünk, Zemplénvármegye főispánjává egy dúsgazdag mágnás lesz kinevezve. — Bauer Antal a róla elterjesztett híreket maga cáfolja le egy levélben, hol a következőket Írja. „Akármilyen kecsegtetőnek is látszik némelyek szemében a főispáni méltóság ez még sem hatna rám oly csá- bitólag, hogy meggyőződésem ellenére a mostani alkotmányellenes kormány uszályhordozóinak sorába álljak.“ — Bizony, Bauer Antaltól tanulhatna sok ur, aki most régi magyar nevet szennyez be. A kormány programmjáról. I. A kormány intenciói. Irta: Audor Károly. — okt. 30. Tagadhatatlanul nagy port vert fel az uj kormány programmja. Ez volt a hosszú válság alatt az első eset, a mikor a korona és a kormány a saját felfogását, amikor utat jelölt meg a kibontakozásra s ezt az utat okada- tolni is igyekszik. Régebben kellett volna ezt tenni. Akkor talán ma már túl volnánk ezen a szomorú állapoton. Lett volna alkalom az egyes tételek felett vitatkozni az alkotmányos kormányzat és törvényhozás rendes utján s nem kergették volna bele a nemzetet a reménytelen elkeseredésbe. Eddig csak azt hallottuk mindig, hogy mit nem adnak; de azt, hogy miért nem adják meg a követeléseket, sem a homo regiusok, sem az időleges kormányok, sem az uralkodó meg nem mondották. Sic volo, sic jubeo. Ebből állott a nemzet kérdésére megadott válasz. Mentségük talán az, hogy a kedélyek lecsillapodását s ezekkel együtt a nemzeti érzület elernyedését várták s lehetőnek vélték újra permauenciá- ban tartani régi alapján a szabadelvű kormányt. Azonban csalódtak. A nemzet kitart kivánságai mellett, a régi rendszer lehetetlenné vált. Újat kell tehát teremteni, újat és olyan programul alapján, melyhez hasonlóval eddig egyetlen szabadelvű kormány sem köszöntött be. Újat és ígéretekben gazdagot. Legyen meg benne mindenből egy kevés, abból pedig, ami az osztrák érdeket nem érinti, lehetőleg minden. Mélyreható célja van ennek az uj programúinak. Nem Fejórváry ennek a megteremtője, ő itt csak cselekvő eszköz, engedelmes és hatalommal felruházott alárendelt. Á Programm célja Magyarország politikai életét uj alapokra fektetni, olyan alapokra, hogy a mostanihoz hasonló válság többé ki ne törhessen. A cél tagadhatatlanul szép s első látszatra hasznosnak is ígérkezik. De nézzük az okokat, amelyek a kormányt s a programra diktálóit erre reá vezették. Ha békés politikát akartak Bócs- ben, lett volna rá módjuk. A nemzet ítéletére már hivatkozott egy Ízben a koronás fő a Házat feloszlató legfelsőbb kéziratban. Ez az ítélet elhangzott, de nem értették meg, mert nem akarták megérteni. Tisza volt kétségtelenül ennek az oka, ki a nemzeti ítélet homlokterébe a házszabályrevi- ' ziót helyezte s kisebbségéből csak ezt a következtetést vonta le. Egyszóval tagadta, hogy a nemzet az ellenzék egész programmját is hajlandó magáévá tenni, sőt hogy már a magáévé is tette. Tisza nem hitt abban, hogy a koalíció a nemzeti ítélet valódi letéteményese s minden követ megmozdított, hogy a koalícióból magához ragadjon annyi képviselőt, hogy a hatvanhetes alapot megmentse a többséggel. Ez a tervre azonban újból nem sikerült. Á hatvanhetesek közül, sőt a határozottan szabadelvűek közül is mind többen és többen dissidál- tak, nem azért ugyan, hogy a hatvanhetes alapot mellőzzék, hanem, hogy annak teljes keresztülvitelét lehetővé tegyék az ellenzék támogatásával. A szabadelvüpárt vesztesége minden téren láthatóvá lett. Tisza mellőzése világosan megmutatta, hogy Bécsben is belátták az ő tévedését. Minek kellett volna ezután következni? Megadni a nemzeti követeléseket s a koalícióból kormányt alakítani. De épen ezt nem akarták. Csak merő formaság volt minden tárgyalás a koalíció vezéreivel és idő- nyerés arra, hogy a tervekkel elkészüljenekEzzel a parlamenttel nem lehet semmire menni, tehát fel kell oszlatni. Hivatkozni kell újra a nemzet ítéletére s a gazdasági, merkantil és iparérdekek legyezgetésével el kell terelni a közvéleményt a nemzeti követelésektől ; a választói jog kiterjesztésének Ígéretével pedig a tömeg fenyegető hatalmát kell a választók mögé állítani. így jönne azután létre a parlamenti többség, amelynek programm- jából először is a választói jog reformját kellene megvalósítania. Ez a harc azután elhuzódhatik akármeddig, a fő az, hogy lesz költségvetés. Sok időnek kell addig úgy is eltelni, mig minden Ígéretet beválthatnak, addig vissza is lehet azokat vonni s az uj alapon olyan többséget teremteni a pénz hatalmával, mely a most lejárt boldog állapotokat újból életre keltené. íme a körfutás, a biztos nyerésre kiosztott játszó kártyák valódi jelentése. Ügyesen elkészített játékterv ez a programm s a mostani és az esetleg következő miniszterek csak mozgatott figurák. Ezek bukhatnak, de a játékosnak nyernie kell. Azonban lehetnek előre nem látott esetek, melyek a szépen kidolgozott tervet halomra dönthetik. Mi lesz például akkor, ha sem a mostani, sem a jövő parlamentben nem lesz többsége a kormánynak ? Ez a választásdi játék nem tarthat örökké, országokat igy nem lehet kormányozni s a költségvetés hiánya nemcsak a mi, hanem Ausztria érdekeire is bónitólag hat. Pedig ez valószínűleg be fog következni. A haladó párt hangzatos jelszavai nem igen hódítanak s ha hódítanak is, csak olyan körben, amelyben még most nincsenek politikai tényezők, csak koncéhes politikai nagyságok és népbolonditásból élő naplopók. Íme ezekben vázoltam röviden Ausztria intencióit, mert Ausztria és a mostani kormány egymást fedő fogalmak. Mennyit valósíthatnak meg törekvéseikből, az tisztán a magyar nemzet éleslátásától s politikai magatartásától fog függeni. Sorsunk saját kezünkbe van s ha eljátszottuk, csakis önmagunkra vethetünk. Békére szüksége van nemzetünknek, de nemzet csak addig vagyunk, BÁRDI DEZSŐ — női ruha-kelme különlegességek, — —selyem, vászon, szőnyeg és fehérnemű üzlete ■ = — Sátoraljaújhely, Főtér, Kellner-féle ház, a főtőzsde szomszédságában. Lapunk mai száma 4 oldal