Zemplén, 1905. július-december (35. évfolyam, 70-145. szám)
1905-07-08 / 73. szám
Harmincharmadik évfolyam. Sátoraljaújhely, 1905. julius 8. 73. (4428.) Hegjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség: és kiadóhivatal: SAtoralja-'Ujlaely, lőtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond szó á £11., Vastagabb betűkkel 8 £11. NfUttérben minden garmond sor 80 fill. POLITIKAI HÍRLAP. ilj. Meczner Gyula dr. Perényi József főszerkesztő. főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, túlévre 6 kői negyedévre 8 kor. — Egyes szám ára 8 fillér.— Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 üli. Petit betűnél nagyobb, avagy disz* betűkkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár kedvezmény. Aratás.- jul. 8. (y.) Van-e szem, mely nem gyönyörködik, szív, melyben nem kél hála-érzet, lélek, mely nem magasztosul az aranykalászokkal, sőt immár a keresztek sűrít soraival díszelgő mezőt szemlélve? Egy nyomorúságos, Ínséges esztendő után a Gondviselés jótékony keze megnyitá az ő áldásának tárházait s eledelt ad az éhezőknek. Aki közelről szemlélte a lefolyt esztendőben a nép életét s azt a rémitő küzdelmet, melyet ez a nép folytatott az életért, csak az tudja kellően mérlegelni és méltányolni a mai aratás által nyújtott jótéteményét annak a felső hatalomnak, mely bár sokszor és sokféleképen tette kemény próbára már országunkat, de ahol a vég kezdődött volna, ott mindig megfordult a mi sorsunk és neratőnk segélyünkre sietett, nem engedett elveszni. Gondoljuk csak el, mi lett volna a magyarból, ha az 1904. évhez hasonló nyarunk van. Teljesen tönkre kellett volna jutnunk. Hiszen mit is tagadnók, mindnyájan tudjuk, hogy azok kivételével, kiknek felesleges javaik vannak, bizony-bizony mind annyian nyomorogtunk. Hivatalnok és iparos, földmives és kereskedő, napszámos és cseléd, mind érezte, hogy a levegő fojtó, hogy az élet rémesen nehéz. Egy liter habért 36-—40 fillért, egy liter fonnyadt burgonyáért 16—24 fillért, egy tojásért 12—14 fillért, a kenyérért az előbbi áraknak kétszeresét, a hús és zsirért háromszorosát kellett fizetnünk! Pedig ezekhez még az a kellemetlenség is járult, hogy jövedelme urnák és parasztnak egyáltalán nem csak hogy nem emelkedett, de tetemesen csökkent. A hivatalnok megkapta bár az ő 80—200 koronáját, vagy rangja szerint ki mennyit, de mégsem tudott vele annyira menni, mint olcsóbb piaci viszonyok közt a kevesebbel. Az ipari cikkeknek alig volt némi kelendőségük, talán éppen iparos és kereskedő osztályunk sínylette meg legjobban az 1904. évet. A földmives csak meg élt volna valahogy, mert kenyere csak volt, de nem volt takarmány, nem volt tengeri. Marha állományát elprédálta, sertést nem tudott hizlalni. Igen sok jómódúnak hiresztelt gazda szemeiben láttam csillogni a keserűség kö- nyüjét, igen sok olyan ember irt alá váltót a múlt télen, akiről ezt senki sem tételezte volna fel! Rosszabb volt az 1904. év az 1863 iki hires szűk esztendőnél. Csak látszatra könnyebb, mert fejlett kereskedelmünk, kedvező vasúti hálózatunk, amelyek 1903- ban még bölcsőkorukat élték, raegkönnyiteni látszottak a terhet. De ha a financiális oldalát tekintjük a dolognak s az 1904. év nemzetgazdasági mérlegét vizsgáljuk : elrémülüuk. Evek kellenek ahoz, hogy az 1904. év által okozott nyomorúság árnyvonalai is eltűnjenek. Éppen ezért, akik gondolkoznak s a nemzetek életműködését nagy vonásaikban figyelik meg: azoknak ajkáról hangzik föl a hálaszó legélénkebben, azoknak a szive telik el örömmel leginkább, mert jó volt hozzánk, a mi sokat szenvedett nemzetünkhöz ismét jó volt a Magyarok Istene, dús áldást hintett rónáiukon, örvendetes kilátásokkal kecsegtet, hegyeinken hogy képesek legyünk a múlt év nyomorát kiheverni. • — julius 8. Politikai értekezlet. A mint azt előbbi számunkban, jeleztük is a Zem- plénvármegyei Disszidens és Függetlenségi párt d. e. 8 órakor a „Sátor- toraljaujhelyi Függetlenségi kör“ helyiségében együttes értekezletet tartott, amelynek tárgyát a f. hó 8-án tartott rendkívüli vármegyei közgyűlés elé terjesztendő határozati javaslat megvitatása és módosítása képezte, melyet lapunk mai számában a rendkívüli közgyűlés referádájában teljes terjedelmében találnak olvasóink. A nagymihályi petíció sorsa. Dr. Demkó Kálmán országgyűlési képviselő megválasztatása ellen a kir. Kúriához beadott petíciót a kérvényezők — mint azt annak idején tudtul adtuk olvasóinknak — jun. hó 30-án visszavonták, minek foljtán a kir. Kúria további eljárás beszüntetése mellett a kassai kir. Táblát a vizsgálat mellőzésére utasította. Most utólag hírünk kiegészítéséül arról értesítik lapunkat, hogy a kérvényezők gróf Hadik-Barkóczv Endre volt képviselő óhajának tettek eleget, midőn a petíciót visszavonták, mert a gróf e súlyos időkben, midőn az összetartásra oly nagy szükség van, nem akarja, hogy a kerület nyugalma és békéje ismét felzavartassék. Sátoraljaújhely fejlesztése. Irta: Dr. Kossuth János. — julius 8. V. Ipar nélkül igazi városiasság elképzelhetetlen. A gazdasági fejlődés ama kezdetleges fokán, amig még csak vándor-iparosok látják el az ember nélkülözhetetlen ipari szükségletét, nem is találkozunk várossal. A nagyobb embertelepek, melyeket egyes elhatalmasodott nomádtörzsek, vagy a földműveléssel foglalkozó népek — akik már foglalkozásuk természeténél fogva letelepedni voltak kénytelenek — létesítettek az ó-korban, vagy létesítenek napjainkban is Uj- Selandban, vagy jelentékenyebb sátortelepek vagy falvak. Á várossá fejlődés az iparosok rögzítésével vette és veszi kezdetét mindenütt, megelőzve édes testvérét, a kereskedelmet. Az evolúció közös csirából látja kifakadni mindkét foglalkozást, a mennyiben megindul a csere az őstermelő és a mesterember között, az előbbi élelemmel és a mesterséghez szükséges anyaggal látja el az utóbbit, aki viszont fegyvert, ruhát, munkaeszközt készít és cserél be. A város és falu egymáshoz való viszonyán, lényegében az emberiség óriási fejlődése mit sem változtatott. Ma is búzát, gyapjút, kendert, húst, állati termékeket (tej, vaj, tojás stb.) termel a falusi ember, amit kicserél a városi emberrel ruháért, csizmáért, kalapért, munkaeszközért, bútorért, később könyvért, kényelmi cikkekért, cseréjét pénzzel közvetítve. Az élet kényszere egymásra utalja a várost és annak vidékét. Csakhogy, amig régebben bajos volt a közlekedés nehézsége miatt a falusi embernek távolabbi városból fedezni szükségletét s akarva nem akarva a legközelebbi ipartelephez volt kénytelen fordulni, ahol vette, amit kapott s fizetett érte amit kértek tőle. Az iparost védte a céh, mely a numerus clausust alkalmazta, ami által biztosította minden iparkodó embernek a megélhetését, ha az átlagos minőségű munkának megfelelt. Bizonyos monopóliumot élvezett az ipar. Manapság egészen másképen áll a dolog. A szabad verseny, a biztos és olcsó közlekedés nagy kínálatot teremtettek. Ha tehát valamely város iparosai két balkézzel látnak munkájukhoz, azon veszik észre magukat, hogy más — távolabb eső — városok élelmesebb, ügyesebb, vállalkozóbb versenyzői leszorítják őket a saját piacukról. Ezzel a sajnos esettel állunk szemben Ujhelyben is, a melynél elrontottabb piacot aligha találunk széles Magyarországon. Ha azt a tömérdek munkát, melyet Ujhely vidéke az ipari foglalkozások különböző nemeiben igénybe vesz, újhelyi iparosokkal végeztethetné, iparosságunk vagyoni gyarapodása rohamosan terelné át városunkat a tespedés állapotából a virágzó fejlődés biztos útjára, mig az adott viszonyok között az Ujhely közelébe eső falvak lakói más városok iparosaitól vásárolnak, akiket jobbaknak, biztosabbaknak, pontosabbaknak tartanak. Tessék csak egy kissé szét nézni s a vidéken tudakozódni a munkaadók körében, mivel fogják indokolni azon állításukat, hogy inkább nem építtet, nem javíttat, nem vásárol, sem hogy újhelyi mesteremberekkel kényszerittessék összeköttetésbe lépni. A szárazfa közt aztán a nyers is megég. Egy hanyag, rossz iparos tiz megbízhatónak is tönkre teheti a renoméját. Jót állunk érte, hogy az a néhány botrányos pör, ami bíróságainkat foglalkoztatja, igen sok közvetlenül ujhely-vidéki embert riaszt vissza iparosaink foglalkoztatásától. Száz szónak is egy a vége. Városunk ipari jövedelem-forrása csekély, ipari piacunk el van rontva, a vidék munkakeresletével másfelé fordul. — Ezen az állapoton okvetlenül segíteni kell, különben a város fejlesztéséről szó sem lehet. Iparosságunk, a város gerince s ha az erőtlen : satnya marad az egész szervezet. Hogy miként kell segíteni ? A feladat nem könnyű, de a megoldás nem lehetetlen. Tudjuk: hogy az ipartörvény revízió alatt áll. Az iparosság azon bajait, melyeket az ipartörvény hézagai, hibás intézkedései okoztak a gondosan előkészített törvény sok tekintetben orvosolni fogja. De ne várjunk mindent a törvénytől, mert a legbölcsebb törvény is írott malaszt, ha nem okosan használjuk s aztán a törvény csak keret, melynek hézagait a lankadatlan munkásságnak kell kitöltenie. Célunk e helyütt az, hogy egy olyan irányú társadalmi aktiónak szerezzünk propagandát, mely iparosságunk anyagi boldogulásának lenne hivatva az útját egyengetni. Lássuk csak. Mozduljon meg minden számottevő ember s a nyilvánosság fóruma előtt kérjen számot évenkint mindarról, ami mérvadó arra nézve: váljon iparostanoncaink elméleti és gyakorlati kiképzése megfelelő-e a hivatás fontosságának. Ne tessék mosolyogni, csak látszik csekélységnek, de igen fontos, amit leirtunk. Minden tanév végén ott szeret- nők látni az iparos tanoncok vizsgáján az egyházakat, a vármegyét, a várost hivatásos képviseletükben, ott a társadalom szinét-javát. A nyilvánosság hatása olyan, mint a rádium sugara, amely a rejtett bajok fészkébe is bevilágít. És elevenít, felemel a nyilvánosság. A nemzet életfájának rügyeiről van itt szó. A meleg érdeklődés ambíciót fog felkölteni mesterben, tanulóban, tanítóban egyaránt, lélekkel végezni azt, ami amúgy talán csak kelletlen kötelesség, vagy gépies munka. Az ábécés falusi gyermek, a középiskolai tanuló felett egész tanügyi felsőbbség őrködik és helyes hogy őrködik, de viszás, hogy az életnek iskolázott, hasznos polgáraira alig gondol valaki s hivatalos alakszerűséggé laposodik az igazán fontos beszámoló. Folytonosan hangoztatjuk az ipar fontosságát, az ipari foglalkozás tisztes voltát, de semmit sem teszünk amivel bizonyitanók is, hogy érdeme szerint megbecsüljük őket. Annak az elvadulásnak, aminek a nyomaival gyakorta találkozunk: egyik okát abban az elszigeteltségben véljük feltalálni, amely iparosságunkat társadalmunk egyébb rétegeitől elválasztja. Égy haszontalan látványosság, egy üres parádé közérdeklődés tárgya, de annak az igazán országos közérdeknek, hogy iparosságunkat minden tőlünk telhető mádon lábra állítsuk a minimális áldozatot is restek vagyunk meghozni, néhány olcsó frázison kívül. Minden tanonc-vizsga munkaki- állitással volna egybekapcsolandó. Hadd lássa a nagy közönség a jövő iparosainak ügyességét, amelyből a mester deréksége is kitűnik. Jutalmazni kell a derék, igyekvő fiút, könyvvel, emléktárgygyal, buzdítani mindnyáját szép, okos beszéddel a melyből láthassák, hogy szemünk raj* Lapunk mai száma 6 oldal
