Zemplén, 1905. január-június (35. évfolyam, 1-69. szám)
1905-06-06 / 62. szám
Junius 6. ZEMPLß N 3. oldal. dulás Sátoraljaújhelyből este 9 ó. 10 perckor induló vonattal, érkezés Kál- Kápolnára reggel 3 ó. 5 perckor honnan különvonaton utaznak Párádra. A kiránduláson a tagok nő véndégei is szívesen láttatnak. A kirándulás iránt általános érdeklődés mutatkozik, mert már eddig is számosán jelentették be részvételüket. — Munkás-gyűlés. A magyarországi cipész- és csizmadiamunkások helybeli csoportja folyó hó 4-én, a „Magyar király“ szálloda nyári-helyiségében gyűlést tartott, mely — tekintettel a városban munkában álló czipész- és csizmadiasegédek nagy számára — kevésbbé volt népes. A gyűlésen jelenvoltakat Füzy János helybeli cipészsegéd üdvözölte, majd ajánlatára a gyűlés elnökéül megválasztották Stern Hermant, jegyzőjéül pedig Sánta János cipészsegédeket. A napirenden volt tárgyakat Hubay János budapesti kiküldött cipészsegéd ösmertette mintegy két órán keresztül. A jelentéktelen kinézésű kis emberből csak úgy folyt a szó. Már- már úgy látszott, hogy egyhamar nem hagyja abba beszédét, csak amikor a hallgatóság közül többen haza szállingóztak, szónoklatának végét szakította. Beszédének befejezése után hívei megéljenezték. A gyűlés délután 6 órától este 8 óráig minden csend- és rendzavarás nélkül folyt leJurcsó Ágoston rendőrtollnok, mint hatósági kiküldött jelenlétében. — Révész Imre sikerei. Révész Imre tánctanitó — a kinek szakértelme a tánc művészetének terén — városunk közönsége előtt is már rég időtől ismeretes: utólag Kassán aratott nagy sikert. Azon a műkedvelői előadáson ugyanis, melyet május hó 27-én és 28-án rendezett Kassa város haute voleéja: Révész Imre az estély rendezőinek felkérésére egy kuruc palotást tanított be, melyért a jelen volt díszes közönség lelkesen megéljenezte; a Kassán megjelenő lapok pedig a legnagyobb elismeréssel írnak róla. — Nyári táncmulatságot tartott a „Nyul“-ban folyó hó 4-én a magyarországi munkások rokkant- és nyugdijegyletének sátoraljaújhelyi fiókja. Dacára a Hericz Sándor elnökkel és Csernyiczky János alelnökkel fáradhatatlanul közreműködő rendezőség fáradozásának a táncmulatság nem hozta meg a kívánt anyagi sikert, ami — tekintettel a kedvező időjárásra is — csak annak a körülménynek tudható be, hogy legújabban annyira elszaporodtak városunkban a különböző szakmához tartozó munkás-egyesületek, hogy egy-egy egyesület mulatságának alig jut ki egy kis közönség. Csaknem minden szakmához tartozó munkások egyesületet alkotnak s mint ilyenek egymásra rendezik a mulatságokat, hogy egyesületük alap-vagyonát gyarapit- hassák. Ez a sok mulatság azután azt eredményezi, hogy egyik sem sikerül úgy, amint a rendezők szeretnék ; mert minden szakmabeli munkás a saját egyesületének mulatságán igyekszik résztvenni, miután a mai szűk világban minden munkás-mulatságon részt nem vehet. A mulatság egyébként, melynek diszelnöke Székely Elek polgármester volt, erkölcsi tekintetben jól sikerült. A jelenvoltak fesztelenül, kitűnő animóval járták a táncot egészen reggelig a királyhelmeci banda muzsikája mellett. Weisz vendéglős kiszolgálata kifogástalan volt. — Yédliinilö-oltás. Dr. Stern Ármin városi alorvos minden héten kétszer, szerdán és szombaton délután 2 órától 5 óráig védhimlő-oltást tart a rendőrkapitányi hivatal egyik helyiségében. — Tűz. Folyó hó 4-én éjjel fél 1 órakor Glück Herman Kazincy-utcai háztulajdonos pincehelyiségében tűz ütött ki, melyet a Frisch Heiman parancsnoksága alatt kivonult tűzoltóság csakhamar lokalizált. A tűz jelentéktelen kárt okozott és valószínűleg úgy keletkezett, hogy valaki a pincében, melyet Kempinszky Ottó bornagykereskedő bérel, valami égő tárgyat hagyott. Csak szalma- és papiros-anyag égett el. Fél 2 órára a tüzet teljesen eloltották. — Megszökött elmebeteg. A helybeli „Erzsébet“ közkórházból ismét megszökött egy elmebeteg férfi, akit hiányos öltözetben a hegyek felé láttak elmenekülni. Az elmebeteg a félreeső helyen egy szökésre alkalmas rost nélküli ablaknyiláson át jutott a szabadba. A kórház igazgatósága intézkedett, hogy hasonló esetek többé elő ne forduljanak. — A junius havi állat-felhajtá- sos vásár ma, folyó hó 6-án tartatott meg. A számbeli eredményt jövő számunkban adjuk. — Népgyülés. A sátoraljaújhelyi munkások legújabban csaknem minden szabad idejűket gyűlések tartásával töltik el. Alig múlik el vasárnap gyűlés nélkül. Pünkösd hétfőjén, junius hó 12-én délután 5 órakor ismét gyűlést tart a sátoraljaújhelyi összmunkásság a „Magyar Király“ szálloda nyári helyiségében. A gyűlésnek a következő napirendje lesz: 1. A klerikálizmus és a szoeiálizmus. 2. A mai politikai helyzet. 3. A sajtó. — Jótékonycélu táncmulatság. Az első sátoraljaújhelyi izraelita betegsegélyező egyesület alaptőkéjének gyarapítására 1905. évi junius hó 18-án a régi „Nyul“ vendéglő kerthelyiségében jótékonycélu táncmulatságot rendez, melyre a százas rendező-bizottság most küldi szét a meghívókat. Belépti dijak: Személyjegy: 2, családjegy 4 korona. Kezdete este 8 órakor. Felülfizetéseket a jótékonycélra való tekintettel szívesen fogadnak és hirlapilag nyugtáznak. Esetleges pénzküldemények Eeichard Ármin egyl. elnökhöz küldendők. A rendezőség arra kéri a hölgyeket, hogy minél egyszerűbb ruhában jelenjenek meg. — Ellopott vasúti jelzőtábla. Valami kótyagos fejű ember éretlen tréfájának eredménye lehet az az eset, mely múlt hó 27-éről 28-ára menő éjjel történt a Sátoraljaújhely—legényei vonalon. A 4—5-ik szelvény közötti vámsorompóról a „Figyelmeztetés“ cimü jelző táblát ellopta egy bizonyos ösmeretlen tettes, akit most a rendőrség nyomoz A tábla az állomás város felőli részén volt. — Községi képv.-tcst. tagok választása volt Tállyán május 31-én a választók rendkívüli érdeklődése mellett ; reggel 8 órakor kezdődött a szavazás és d. u. 4 óráig tartott, megválasztattak: Görgey Gyula, Hé- zser Emil, Bernáth Béla, Bejczi László, Körtvélyessy Aladár, Dorozsnyák Gyula, Lippóezy Norbert, Csecskovits István, Szilva János, Makiáry István. — Siketnémák felvétele. A siketnémák egri intézetébe a jövő 1905 —1906. iskolai évre több siketnéma gyermek vétetik fel. A 7—10 éves korú növendékek hozzátartozói a felvétel iránti kérvényeiket junius hó végéig közvetlenül az igazgatóságnak Egerbe küldjék meg. Bővebb felvilágosításért egy levelezőlapon az igazgatósághoz kell fordulni. — Talált és elveszett jószágok. A rendőrkapitányságnál bejelentették, hogy Vadászv Antalnak a Berecki-ut melletti bérletében három darab gazdátlan ökröt befogtak, továbbá egy rendőr egy uj tavaszi felöltőt talált az utcán, melyen L. A. monogramm van kivarrva. Mirki Gábor kereskedősegéd pedig elvesztette 40 korona értékű ezüst zsebóráját és ezüst láncát. A talált tárgyak — kellő igazolás után — a rendőrkapitányi hivatal utján átvehetők, valamint a netán megtalált óra is ugyanott illő jutalom ellenében átadható. — A sertésvész gyógyítása. Anglia és Franciaország szabadalmi hivatalai hozzájárultak a Hazslinszky gyógyszerész által ellőállitott „Sarin“ nevő sertésvész elleni gyógyszer szabadalmazásához, melyet már a mo- nori telepen, sőt az egész országban fényes eredménynyel alkalmaznak. A ki kísérletezni óhajt (illetőleg megmenteni sertéseit) forduljon Hazslinszky Károly gyógyszerész e célra szakszerűen berendezett laboratóriumához Budapest, VIII., Rökk Szilárdutca 28. SZÍNHÁZ. Heti műsor. Szerdán: „A cornevillei harangok,“ oporette. Csütörtökön: „Mi történt az éjjel,“ bohózat. Pénteken : „A drótostót,“ operette. Szombaton: „János vitéz,“ daljáték. Vasárnap: „Sansonette,“ operette. Hétfőn: A „Bor,“ színmű. ** „Fecskefészek. (Bemutató előadás.) A meséje nagyon emlékeztet sok régibb keletű darabra, sok helyen találkozunk ismerős helyzetekkel, sok a már jól ismert vonatkozás a darabban s mégis van benne újszerű, különleges, aminek vonzó a varázsa. Egészében elég élénk darab, mely a második felvonásban szinte ehaotikusan mozgalmassá fokozódik, bár különösebb trükk igazán nincs benne. Azonban eléggé kellemes a muzsikája és tarkítják ügyes tánc- számok is úgy, hogy közönségünk, — mely f. hó 3-án és 4-én nézte végig a darabot — ha nem is elragadtatással, de kedvezően fogadta. Két zárdanövendék és két ifjú szerelmi története a tárgya, kik álöltözetben kerülnek a „Fecskefészek“ cimü zárdába, hogy találkozhassanak szivük hölgyeivel, régi, ismerős történet tehát, csak a sablonos kivitel van újjáalakítva benne. És a kedves, poezis- tele szerelmi kettős ebben az uj alakjában is vonzó tudott lenni, mert maga az alapmotívum olyan, hogy képes kierőszakolni hatásokat. S a mily hiba itt-ott találkozik a szövegkönyvben : azt pótolni igyekszik Herblay dallamos muzsikája, mely a legközvetlenebb zenék egyike. Hatalmas áriák vannak benne, nemcsak a finálékban, de a szólókban is és a diákok dala hymnikus rithmus-lejté* seivel a legkedvezőbb benyomást teszi. Az előadás is élénk tónusban ment s igy közremunkált minden tényező, hogy ne nézze végig közönségünk a darabot maradandóbb hatások nélkül. A szereplőkről is csak jót Írhatunk ez estén: Cseöregh hatással alakított a darab egyik legjobb szerepében, érzésteli dalait is a megszokott figyelemmel hallgatta meg a közönség. Diósi Anna a szerény, de azért „nagyon szerelmes“ zárdanövendéket adta vonzó előadással. Kállay Lujza és partnere Nagy Gyula ambíciójukhoz méltó sikerrel adtak epizódszerepeket, Faragó Ödön és Gerő Ida pedig a darab eomieai erét tették vérdusabbá. Végelmezésben teljesen összevágó előadást láttunk, igen kellemes, rithmikus zenével, mit megirigyelt a színház tetőzete, mely újra rithmikus változatokban eresztette le a reáfércelt reliefeket. TANÜGY. = Magánvizsgálatok. A helybeli főgimnáziumban az évvégi magán- vizsgálatok e hó 9-én és 10-én tartatnak meg. = Záróvizsgák a „Carolineum- ban“ a következő sorrendben tartatnak meg: Junius 5-én d. e. 9 órakor az ovóintézetben, d. u. 3 ó. torna a polg. oszt. (Zártkörű). Hittanvizsgálatok : Junius 6-án d. e. 9 órakor polg. osztályokban, d. u. 3 ó. elemi iskola I. II. oszt. 7-én d. e. 9. ó. IliIV. V. oszt. d. u. 3 ó. párh. elemi (Externát) oszt. Osztály vizsgálatok: Junius 9-én d. e. 9 órakor elemi iskola I. II. oszt. d. u. 3 ó. III. oszt. 10-én d. e. 9 ó. IV. V. oszt. 14-én d. e. 9 ó. párh. elemi oszt. Externát. 15- én d. e. 8 ó. a polg. iskola I. oszt. 16- án d. e. 8 ó. II. o. 17-én d. e. 8 ó. III. o. 19-én d. e. 8 ó. IV. o. d. u. 3 ó. az érdemsorozat felolvasása és bizonyitványok kiosztása, 21-én d. e. 8 ó. Ilálaadó isteni tisztelet, 23-án d. e. 9 ó. záró ünnepség, 27-én d. e. 9 ó. a magántanulók Írásbeli; d. u. 3 ó. szóbeli vizsgálata. A népiskola kézi munkái junius hó 9-től 15-ig; a polgári osztályok kézimunka- festés- és rajzkiállitása junius 16-tól 20-ig tekinthetők meg. = Pályázati felhirás ösztöndíjra. A sárospataki ev. ref. főiskola igazgatósága pályázatot hirdet a Rozgonyi- alapitvány két, egyenként 240 koronás ösztöndíjára. A pályázati kérvények junius hó 20-áig a főiskola közigazgatói hivatalába küldendők be, ahol az ösztöndíjak, díjazások közelebbi feltételei is megtudhatók. = A bodrogvécsi állami iskola újjáépítésének megtagadása. A köz- oktatásügyi magyar királyi miniszter a hat év óta vajúdó bodrog- véesi állami iskola szervezését, valamint a dülőfélen lévő s dorongokkal megtámogatott kazsui állami népiskola újjá építését „fedezet hiányá- ban“ megtagadta. Bodrogvées és vidékének nagyszámú tankötelese egyáltalán minden oktatás nélkül nő fel, Kazsuban pedig a viz fakad fői a ronda épület padlója alól s az össze- hasadozott falak agyonütéssel biztatják a tanítót és növendékeket. De az ilyenekre nincs fedezet, hanem katonai költségekre igen. Ismerve a gál- szécsi főszolgabíró erélyességét, biztosra vesszük, hogy a kazsui állami iskola épületét még e héten hatóságilag bezáratja. így hamarább kerül az építésre sor. Mert ha a vallás- és közokt. m. kir. kormány megéri azt a szégyent, hogy egy állami iskolát közveszélyes volta miatt zárasson be a hatóság: bizonyosra vesszük, hogy sürgönyileg fogja a „ fedezetet“ utalványozni az építésre. = Záró vizsga. Záró vizsga tartatott az alsó- és felsőbereekii községi iskolában f. é. május 31-én. Jelen volt a bodrogközi jótékony nőegyesület képviseletében boronkai Boron- kay Farkasné nőegyesületi alapitó tag többed magával, kik az eredmény felett elismerésüket fejezték ki s a 31 éven át működött, nyugalomba lépő tanító id. Borecz Károlynak a nőegyesület legjobb kivánatait tolmácsolták. Majd e hó 1-én délután a gróf Mailáth Józsefné elnöklete alatt működő jótékony nőegylet 66 iskolás gyermeket tejes kávéval, sertéspörkölttel és kalácscsal vendégelt meg, melyért a szülők hálája száll ég felé. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Éhlert Gyula. HIRDETÉSEK. Szeplő, pattanás, májfolt, bőrtisztátalanság ellen 4 nap alatt lehet sikeresen védekezni, ha valódi „Diana arczkrém“ és valódi „Diana hölgypor“ szarvasbőrrel, valódi „Diana szappan“ bőrápoló szereket használ. Ara 75—75 krajcár ; egy eredeti üveg „Diana par- feuni“ 5 korona ; egy boboz „Diana pirosító1* 5 korona. gobhashajtó a legkellemesebb! Egy teljes doboz 80 fillér; próba adag 10 fillér. Készíti Erényi Béla „Diana gyógyszertár “ Budapesten, Károly-körut 5. Kapható a gyógyszertárakban. Főraktár: Widder Gyula gyógyszer- tára a „Magyar koronádhoz Sátoraljaújhelyben. — Kincsesy Péter gyógyszertára az „Üdvözítőhöz“ Sátoraljaújhelyben. — Hrabéczy Kálmán droguériája Sátoraljaújhelyben,