Zemplén, 1905. január-június (35. évfolyam, 1-69. szám)
1905-04-29 / 47. szám
2. oldal. ZEMPLÉN. Április 29. Szélsőségek. — ápril. 29. Ha olyat kíván valaki, ami őt jogszerint megilleti s arányban áll azzal a szolgálmánynyal, mit ő a társadalomnak közjavára teljesít, úgy azzal felelünk neki: méltó a munkás az ő bérére. Lehetetlen dolgok után kalandozni, utópiákat hajszolni azonban sem nem célszerű, sem nem okos dolog. Legfölebb arra alkalmas, hogy az úgy is elég élénken lobogó lánggal égő visszavonás, egyenetlenkedés és veszekedés tüzét szítsa a meggondolatlan szereplő. A mi nemzetünk életében ma egy uj korszak kezdődik, ha összetartunk. Erőink szétforgácsolásával, egymás közötti versengés és a kasztrendszer kiélesitésével azonban beláthatatlan és csak évtizedek nemes munkássága által orvosolható károkat okozhatunk ez úgyis elég sokat szenvedett országnak. A szó igaz értelmében vett munkásosztály, az iparosok és gyári munkások rövid belátásu izgatok által feltüzelve, mind több-több és mind lehetetlenebb követeléseket támasztanak a társadalom azon része ellen, mely nekik becsületes munkásságuk mellett elég tisztességes megélhetést nyújt, Nincs szavunk a szakszervezetek, az egyesülés, a jóra való közös törekvést célzó szervezkedések ellen. Az erő az egyesülésben van s közös akarattal könnyebb eredményhez jutni, mint meghasonlott állapotban. Józan gondolkodás, mélyebb belátás mellett azonban lehetetlen, hogy maguk a napról-napra újabb követeléseket támasztok is be ne ismerjék, miszerint egy államnak először anyagi erejével kell számot vetni, mielőtt attól nagyobb áldozatokat kívánhatnának. A középosztály, a nemzet- fenntartó elem, a gerinc, — ma sajnos, de igen silány viszonyok közt él. A kisbirtokos és hivatalnok osztály igazában szólva csak tengődik. Pedig ha ezekre nem támaszkodha- tik a munkásosztály: sem a felső tízezer, sem a parasztság nem fog az ő sorsának jobbításán semmit sem lendíthetni. Elismerjük, hogy a mai kor gyér mekének elpuhult organizmusa megkívánná a nagyobb kényelmet a fizikai foglalkozásoknál. De ... és ismét de: a józan ész ellent mond a telje- 8ithetlen követeléseknek. Minden ember annyit ér egy nép életében, a mennyit annak javára általában használhat. Egy elsanyargatott, egyedül a jobb jövő reménye által táplált nemzet zöme még nincs abban a helyzetben, hogy a munkást úgy fizethesse meg, amint — elismeri, hogy az megérdemli bár — de anyagi ereje meg nem engedi. Általános sztrájkokkal, országra szóló bérmozgalmakkal fenyegetőznek munkásaink. Szép, de hát a következmények majd meg fogják mutatni, ha helyes utón járnak-e? Megválik, ha nem jobb-e a biztos kenyér szalonnával, mintha már inyenckedüak és még hagymát is kérünk hozzá, a mi nélkül pedig meglehet enni az előbbieket. Sőt még a viz is jól esik utána, nem föltétlenül szükséges bort inni reá. Ha az építő munkások általános sztrájkot rendeznek, aligha csinálnak valami világra szóló veszedelmet vele. Mert akinek építésre csak 1000 koronája van, nem fizethet 1500-at; vagy várni fog jobb időkre, vagy letesz a reményről, hogy felbujtogatott emberekkel hadakozzék s odább áll. De a munkás megadja az árát az ok- vetlenkedósnek, mert a sztrájk-pénztár sem feneketlen s az éhség rossz tanácsadó. És a bérharcba beleheccelt munkás is csak addig számottevő tényező a bujtogatók előtt, mig szi- polyozni s nehezen szerzett keresményéből úri módon élni lehet. A magyar embernek legszebb erénye a gavalléria. Sohasem kívánta munkás embertársának a tisztességgel kiérdemelt keresményét elhúzni, de abba, hogy a nehezen megkuporga- tott vagyon háromnegyedét másnak engedje át egy kis lárma ellenében, bizony minden lovagias érzülete mellett sem fog belemenni. Városunkban jobb élete senkinek nincs mint a munkásnak. Igen sok és magas állású hivatalnok van, aki irigykedve tekint a fizikai munkásra; mert mig az előbbire egész vagyont kellett szülőinek elkölteni mig egy darab sovány kenyérhez jutott: addig szűkölködő munkás embert itt nem találhatunk, ha csak rossz természetének rabjaként önmagát nem vitte veszedelembe. Jó lesz tehát alaposan megfontolni a dolgot, mielőtt kenyértörésre kerülne s figyelembe venni, hogy jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. Igen sok, bőrében meg nem férő ember átkozza a nyomorúság idején a bujtogatót s kész örömmel dolgozna gyermekeiért még alacsonyabb munkabér mellett is: csak volna azután mit dolgozni. De merénylet hazánk jelen politikai viszonyai között a fészkelődés egyenesen a nemzet élete ellen is. Küzdjük le válvetve először a nagyobb bajokat, a per-patvart majd eligazítjuk egymásközt nyugodtabb idő ben. Aki szereti ezt a földet és ragaszkodik hozzá, az nem lehet a nemzeti élet sírásóival ma egy táborban. —yVÁRMEGYE ÉS VAROS )( Anyakönyvi kinevezés. A m. kir. belügyminisztérium vezetésével megbízott m. kir. miniszterelnök a nagykemencei anyakönyvi kerületbe Schimek Zsigmond segédjegyzőt anyakönyvvezető helyettessé nevezte ki. )( Állandó sorozóbizottság Sátoraljaújhelyben és Honionnán. Dókus Gyula, Zemplénvmegye alispánjának közbenjárására, a hadügyminiszter megengedte, hogy Sátoraljaújhelyben és Homonnán folyó év május havától kezdve állandó sorozóbizottság szer- veztessék. Ezen állandó sorozóbizottság a törvények szabta hatáskörrel Sátoraljaújhelyben f. évi május hó 15-én, julius hó 15-én, szeptember hó 25-én, november hó 25-én és 1906. évi január hó 15-én, Homonnán pedig junius hó 15-én, augusztus hó 1-én, október hó 15-én, december hó 15-én és 1906. évi február hó 15-én lesz hivatva működni. Sátoraljaújhelyben a sátoraljaújhelyi járás és város, a szerencsi, tokaji, bodrogközi és sárospataki sorozó járásokra nézve, Homonnán pedig a gálszécsi, nagy- raihályi, homonnai, varannói, sztrop- kói és szinnai sorozójárásokra nézve fog történni a sorozás s igy a vármegye hadkötelesei ezentúl nem Munkácsra és Ungvárra mennek utóál- litásra, de az említett sorozóbizottsági székhelyekre, ami sok költségtől és fá- ratságtól fogja megmenteni hadköteleseinket. )( Zemplénvármegye közegészség- ügyi bizottsága folyó évi május hó 3-ik napján d. u. 5 órakor a vármegyeháza kistermében ülést tart, melynek tárgya: a homonnai járásorvosi állásra beérkezett pályázati kérvények elbírálása. JEGYZETEK a hétről. * Májusi hangulatok. A bodrogközi szép rónaságon már kizsendült a vetés, a hegyoldalak is üde zöld színben pompáznak s nemsokára a gyümölcsfák virágának édes illatával lesz tele a levegő. Mindez a csuda pedig május elsejétől bontakozik ki a teremtő természet bámulatos rendje szerint. Szeretném, ha azt a lelkesedést, melyet bennem, természet imádóban, a tavaszi élet zsendülése felidéz, valamiképen átolthatnám azokba a szegény, közönyös embertársaimba is, akiknek semmi érzékük nincsen a természet szépségeinek isteni élvezése iránt s ezáltal életük sivárrá, szinte vigasztalanná válik. Hogy tavasz van, azt ők a naptárból veszik tudomásul, hogy ki lehet valahová rándulni, az nekik elsősorban azért fontos, mert tapasztalataik vannak arról, hogy messzefekvő kis korcsmákban pompás csirkepaprikást lehet enni. A „kövi emberek“ ők, ahogy Gárdonyi Géza nevezi ezt az emberfajtát s bizony a kövi embernél, a város falához láncolt modern embernél boldogabb még az a szegény száutóvető ember is, aki ilyenkor vidáman járja a viruló határt. Azt hinné az ember, hogy csak a nagyvárosok levegőjében terem meg a kövi ember. Csak ott nevelődnek fel azok a szerencsétlenek, akiknek fogalmuk sincs a természet gyönyörű életéről. Tévedés azt hinni, hogy csak a főváros termel ilyen alakokat. Fogadni mernék, hogy az újhelyi arany- ifjúság leglöbb tagja is szívesebben tanyázik éjjeli kávéházak füstös levegőjében, mintsem egy nagyobb sétát tenne a rónaságon, a hegyoldalban. S igaza van annak a tudósnak, aki fajunk degenerációjának a természettől való eltávolodásban leli magyarázatát. Értsék már meg az emberek, hogy a hegyek, az erdők az ő legjobb barátjaik. Azok adják vissza egészségét, azok üdítik fel a lelkét, azok nyitják meg részére a tiszta gyönyörűségek forrásait. Ne legyünk hűtlenek ezekhez a mi derék barátainkhoz, keressük fel őket most, midőn virágdiszszel várnak bennünket Május gyönyörű hónapjában. Fekete szinek. A tavaszi hangulatokba ime egy fekete sáv rajzolódik bele. Kassáról azt a hirt vesszük, hogy a hires liberális kassai püspökség, ahonnan rüen, minden szó nélkül is letaszíthattál volna innen. A férj: Világosan akarok látni mindent. Nekem az egész világom dőlt romba. Hát az utolsó stációnál körülményesen akarok intézkedni. — Mit cselekedtél volna te az én helyzetemben ? A barát: Semmi esetre sem lettem volna képes ilyen bámulatos nyugodtságra. Betörtem volna ajtót s agyonlőttem volna a csábitót. A férj: Hát az asszony? A .barát: Őt menekülni engedném. Ö nem oka semminek. Csak az én lángoló szavaim és erőszakos akaratom hajtották őt a karjaim közé. A férj (elragadja az indulat): Te becstelen! (egy erőszakos lökéssel le akarja taszítani a barátot Az erősön átkarolja. Egy darabig némán küzdenek. Végre lassan lecsillapul mind a kettő). A barát: Nem birsz velem, én erősebb vagyok. A férj (erősen zihál): De a korlát az enyém I A barát: Mindegy! A legrosz- szabb esetben együtt bukunk; [Szünet. A két ember egymáshoz szorulva áll. Verejték cseppek lepik el a homlokukat.] A férj (szünet után, halkan): Hát egyedül te vagy a hibás ? A barát: Egyedül én, ha ugyan hibának vagy bűnnek lehet minősíteni azt, hogy feltalálván azt a nőt, akiről álmodtam, akit talán előtted érthetetlen szent szenvedéllyel szeretek, minden áron magamévá akartam tenni őt. A férj: Még a becstelenség és házasságtörés árán is? A barát: Igen. Az én szerelmem sokkal nagyobb, semhogy ilyen akadályoktól visszariadjon. Ez a hatalmas szenvedély annyira úrrá lett rajtam, hogy érzéketlen lettem az erkölcs köznapi fogalmai iránt. Az én erkölcsöm: az én szerelmem. A férj: Te most mindezt azért mondod, hogy menteni próbáld a gyalázatosságodat. Te nyugodt lélekkel dúltál fel egy családi életet, egy boldogságot, csak azért, hogy a pillanatnyi vágyadat kielégítsed. S most előállasz azzal, hogy nem vagy ura magadnak, mert bizonyos hatalmas érzés sodor ama nő felé, aki történetesen az én feleségem. De ha én véletlenül gyanút nem fogok s fel nem fedezem a dolgot, akkor te holnap, vagy holnapután szépen odébb álltái volna egy kellemesen töltött pásztoréra emlékével, melyet beraktároztál volna a többi ilyen édes emlék mellé. A barát (nagyon komolyan): Ne hidd azt. Ez nem olyan szerelem, ez az egész életre kihat . . . A férj: Hát akkor miért nem mondtátok meg ezt nyíltan. A barát: Azt akartam tenni. De ő nem tudta magát elhatározni rá. Véghetetlenül sajnált téged, azt mondta, ezt a kíméletlen csapást nem tudnád elviselni. Mert ő becsül téged ..' A férj: Azt bebizonyította tegnap éjjel . . . A barát: Mit tehetünk arról, hogy a hatalmas szerelmünk végre egymás karjaiba dobott bennünket. [Szünet]. A férj: Hát én mindebből egy szót sem hiszek. A barát: Akkor felesleges volt előtted feltárni a szivemet. Akkor felesleges minden. (Hirtelen elereszti a férj kezét, gyors mozdulattal a szikla szélére lép, le akarja magát vetni.) A férj (az utolsó pillanatban utána kap, feltartóztatja): Mit akarsz ? A barát: A halálomat. Akarom megpecsételni a szavaim igazságát. Hadd zuhanjak le oda, a kék tóba, haljak meg a lábai előtt, bocsáss! A férj (nem bocsátja): És azt hiszed, ő is igy szeret téged ? A barát (mosolyogva): Tudora. S haljak meg ezzel a tudattal. Piros ruhája hívogatva int felém. Megyek a halálba . . . A férj (szünet után, nagyon szomorúan) : Eredj — az életbe vissza. Tedd boldoggá, — ón megkisérlet- tem, nekem nem sikerült, azt mindig éreztem, — neked talán sikerülni fog. A barát (meglepetten): És te ? A férj (felfelé indul): Én majd tovább megyek a magam magános utján, — fölfeléi [Lassan távozik, eléri a jégmezőket, tovább halad anélkül, hogy visz- szatekintene.] A barát. (Sokáig néz utána. Majd visszatekint a tóra, melynek partján a piros ruhás asszony látszik. A tiszta levegőben csudálatos csend honol. A hóval fedett ormok szikráznak a napsugárban.) Máriaforrás = Természetes alkalikus sós savauyúviz = A légzőszervek és bélhuzam hurutos bántalmainál a seltersi és gleichenbergi vizeket jóval fölülmúlja, gyomorégéseknél páratlan hatású. ........... — ZKLtitlírezelősóg-: BEASSÓ. -------- — Főraktár S.-A.-Ujhelyben: HAZAI H. bel- és külföldi ásványvizkereskedésóben (Rákóczi n.)
