Zemplén, 1905. január-június (35. évfolyam, 1-69. szám)
1905-04-22 / 45. szám
2. oldal. ZEMPLÉN. Április 22. JCusvét a politikában. — ápr. 22. Az idén a politikai husvét nem esik össze a vallási husvé- tal. Az a szürke nagybőjti hangulat, mely a decemberi karnevált januárba fölváltotta, nem akar oszladozni. A szabadröpttl léleknek negyven nap elegendő arra, hogy megtisztulva örömünnepet üljön; a politikai elmék, legalább Ausztriában nagyobb böjtöt szabtak ránk, hátha a sanyargatás engedékenységre bírja a nemzetet. Ez egyszer azonban csalódni fognak. Sokkal hosszabb idő óta várja már a magyar nemzet, hogy ezeréves államiságát elismerjék Európa nemzetei. Holt terület a mi országunk a térképen, diap- hragma, mely az ázsiai barbárságot a müveit nyugattól elválasztja, amelynek végső határállama Ausztria. Ezt a téves felfogást még ma sem sikerült sem tudósainknak, sem politikusainknak eloszlatni. A saintlouisi világkiállításon van egy óriási térképe Európának, ahol egy nagy sárga folt ékeskedik e fölirással: Ausztria, Négy hatalmas folyó szeli keresztül s délről a balkánállamokkal határos, keleten az orosz birodalom zöld rónaságával folyik össze. Székhelye természetesen Wien. Hely jutott a legkisebb balkánállam fővárosának is, csak épen szép Magyarország nem létezik ott sem határvonalakkal, sem városokkal. Bizonyára ausztriai pusztaságnak nézték az egyesült államok lakói és vendégei. Ez az eljárás mutatja meg legszembetűnőbben, hogy Ausztriában még 1905-ben sem akarnak arról tudni, hogy hazánk külön állam. Nekünk négyszem között megsúgják ugyan, de a külföld előtt csak Ausztria létezik. A közös költségen föntar- tott külügyi képviselet talán egy A ZEMPLÉN TÁRCÁJA. Kölcsön. A „Zemplén“ számára irta: Czagány Ferenc. Karácsony estéje volt. Mindenki örvendett; vidámság ütött tanyát a legszegényebb ember hajlékában is. Angyalarcok, rózsákkal hímzett, mosolygó gyermek-fejek állták körül a többé-kevésbbé díszített karácsonyfát a szerint: kinek hogy tellett. De hát a napszámos buksi kis fia, vagy lánya épen oly boldog volt a tiz krajcár értékű krisztkindli birtokában, mint a nagyságos, vagy méltóságos urak drága pubijai a százakat érő ajándékok szemléletében. Sőt az előbbiek talán még boldogabb, mert sovány káposztalé levesüket a legjobb ét- vágygyal fogyasztják, mig az utóbbiak gyomorgörcsöt kapnak százféle nyalánkság és francia kotyvalék föl- falása nyomán. A legszegényesebb hajlék gazdája is kieszközölte, hogy meleg legyen a kis, tiszta szobácska a szent estére. Ahol egészség, vidámság van, ott nincs most a bánatnak, az élet terheinek tanyája. Az egész városkában egyetlen kissé különös módon magyarázza a közösséget; de ez nem az ő hibájuk, mert utasítás nélkül ők semmit sem tehetnek. Nem a nagyhatalmi állást félti Ausztria, hanem a politikai térkép átalakulását. Mit is szólna ahhoz a világ, ha kitudódnék, hogy egy maroknyi osztrák évszázadokon át meghamisította Európa politikai térképét, elsikkasztott egy egész országot? Ezt tiltja az erkölcsi -reputáció, a politikai morál. Igen szépen köszönjük mi az ilyen erkölcsöt, de nem kérünk belőle. Taláu rosszul is fejeztem ki magamat, mert a politikai szótárból ez a szó hiáuyzik, ott csak legföljebb tévedés fordul elő az ilyen eljárás jellemzésére. Itt az ideje, hogy belátva saját vétkünket, nemtörődömségünket, végét vessük ennek a tarthatatlan állapotnak. Nemzeti önállóságunk és erőnk tudatára ébredtünk. Föltámadt bennünk újra a szabadság szeretete, le kell ráznunk a békót, amelyet öntudatlanul eltűrtünk magunkon. Csak a mi hibánk, hogy ennyire jutottunk. Ausztria érdeke az, hogy önállóságunk elenyészszen, államiságunk feledésbe menjen. Az erre való törekvés az ő szempontjukból nemcsak nem vétek, hanem egyenes kötelesség. Legyen végre valódi feltámadás! Ausztria megmutatta, hogy csak alkotmányosdit játszik velünk. A koronás fő Ítéletre szólította föl a nemzetet s most ezt az ítéletet hallani sem akarják odaát. Mire való volt tehát az egész komédia? Egy nemzet sem lehet játékszer s ha arra aljasitja magát, megérdemli sorsát. Itt az ideje, hogy megmutassuk függetlenségre, önálló államiságra való jogosultságunkat. Be kell látnunk, hogy külön önálló nemzetiségünket eddig csak álmodtuk s orv kezek simo- gatása elringatott bennünket ebkis házacska képez kivételt, Itt nincs ünnepi hangulat, nincs karácsonyfa, nincsenek mosolygó arcok. Az anya, kimerülve a fájdalomtól s az éjjeleken át tartott virrasztástól, félig öntudatlanul bóbiskol egyetlen gyermeke ágyánál. Az apa, akit a mindennapi munka fáradalmai idő előtt törtek meg, a kereszt előtt térdel. Nem sir, mert erre már képtelen. Görcsös, csukló zokogásféle hangok törnek fel melléből időnként. Kezei összetóve, szemei az ég felé fordítva. Majd rekedten szói: Isteni ne vedd el! Legyen irgalmas a te végtelen jóságod szegény szolgád iránt I Ne törd össze lelkemet teljesen, ne engedd, hogy kétség támadjon lelkemben a te jóságod és irgalmasságod iránt! ősi székely családom egyetlen, utolsó sarja. Őseim közül százan és százan ontották vérüket a hit, a haza védelmében. Istenem ! ne légy kegyetlen irántam. Van neked angyalod elég, ne hívd el az én egyetlen kis fiamat, hagyd meg őt nekem I Csengetyü hangja zavarja meg az ünnepi est némaságát. Az apa kinéz: ki jár a külvárosban ily késő estén s ily csengős szánkán. Arca pillanatra felderül. A szomszédos nyaben az álomban. Nincs Magyar- ország a világ előtt, ha most újra engedünk a hitegetésnek. Ha a nemzet ítéletét kimondotta, legyen ereje annak végrehajtására is, mert külömben jogosan állítja majd Ausztria a világ elé, hogy éretlenek vagyunk az önállóságra. A fellobogó lelkesedést, a hatalmas, tüzes szóáradatot tett is kövesse, mert külömben úgy járunk, mint a tragikus színészek. A színpadon megremegtetik az embert, de a függöny legördü- lése után senki sem tart tőlük. Hiszen csak komédia volt. Az ágyudörgést nagy dobon mímelték, a kardok életlenek voltak s a két ellenfél a felvonás után vígan poharaz egymással. Ennek azonbau nem szabad igy lenni. Nemzetünk jövője forog ma kockán. Nemzedékek átka kisérhet sírunkba, ha tétlenül nézzük hazánk és nemzetünk államiságának eltemetését. Meg kell mutatnunk a világnak, hogy megvan még Szent István birodalma, Nagy Lajos öröké és hogy önálló, szabad Magyarországban mint szabad nemzet Európához méltó politikai és kulturéletet élünk! Karcos. Az uj királyi palotáról. Iludapest, 1905. ápril. 21. Van-e magyar ember, vagy tán jobban mondva, magyar hazánk millió lakosai között egy is oly érzékte- len, fásult szivü, kinek keble ne dagadoznék, kinek hazafias érzése ne hullámzanék, kinek vérkeringésében elevenebb mozgás ne idéztetnék elő, midőn maga előtt látja, saját szemeivel meggyőződik és azt a bámulatba- ejtő nagy haladást észlelheti, melyet az ipar terén a magyar iparosok nagy sokasága az utolsó két-három évtized óta maguknak kivívni képesek lettek. Nem frázis akar ez lenni, nem sovinizmus lappang e nyilatkozatban. A meggyőződés tiszta és önzetlen hangja ez, mely megszólaltat. És nem tévedünk, hogyha azt az raló féle kastély lakójához, a nagyságos asszonyhoz jött az orvos. A nagyságos asszony beteg. A vármegye főorvosát hivatta el. Holmi szimplex doktorral csak nem kezelteti magát, hiszen veszélyes betegsége van: fáj a feje! A nagyságos fej megfájultl És most, ezen a nagy ünnepen, mikor vendégeket kellene fogadni, az uj selyem ruháját felpróbálni ! Rettenetes, hogy az az ostoba főfájás sem a nagyságos titulust, sem a karácsonyt nem vette figyelembe! A szegény ember megvárja, mig a főorvos ur beható vizsgálódás után, úgy jó óra múlva visszatér a nagyságos asszony fényes lakásából. A szánka mellett vár az orvosra. Ez meghökken az idegen ember láttára, kérdőleg néz rá. Az izmos napbarnított arcú férfi összeteszi kezét s beszélni kezd : Doktor ur I Egyetlen kis fiam beteg. Az Isten nevére kérem, jöjjön nézze meg, segítsen rajta. Megfize- temfáradtságát; itt lakom a szomszédban csak. A nagyságos doktor ur látva, hogy nem ütik agyon, hivatalos ábrá- zatot ölt, fagyosan kérdi: Mi baja a fiának? — Vörhenyben van, felel az apa. Az orvos megkerüli a szánkát, a másik oldalon ugrik fel, az ülésre állítást kockáztatjuk, hogy mindazok kik f. hó 16-án velünk együtt a reggeli órákban a budai királyi palota újonnan épült szárnyának megtekintése céljából ott összegyűltek, azzal az impresszióval, azzal a kellemes benyomással távoztak, hogy a magyar ipar héroszai ez épületben a magyar ipar remekét mutatták be. A szellős, esős idő dacára, már jóval kilenc óra előtt gyülekeztek a találkozási helyen, a miniszter-palota előtt és túlzásba nem esünk azon állításunkkal, hogyha vagy ezerötszázra becsüljük azok számát, kik tanulmányozás czéljából itten légyottot adtak egymásnak. Túlsúlyban voltak a főváros iparosainak egyes ágazatai, képviselve voltak nemcsak a férfíak — hanem a nők is kivették részüket Ez az összejövetel — meg kell jegyeznünk —■ nem volt a véletlen játéka. Az építészet nagy mesterének, e remekmű tervezőjének és vezetőjének: Hauszmann tanárnak szólott tulajdonképen, de erről későbben. Ki lett adva a jelszó, hogy a fent nevezett napon és órában a nagy mester kalauzolni óhajtja az érdeklődőket és magyarázatokkal fűszerezve akarja megmutatni e remek müvekben a magyar ipar bámulatos fejlődését. Minden, de minden, mi abban a szem előtt feltárul, ez a kápráztató látvány, ez a nagystilusu berendezés, és a magas szárnyalatu plafon- és falfestmények, a számtalan, a képzelet felülmúló gobelinek, szobrok stb. mind magyar termék és magyar művészek produktumai. Nagyon nehéz részletekbe bocsátkozni és az egyes termek leírásával foglalkozni. Igen szakavatott toll kívántatik ily leiadat megoldásához. Ki kell azonban különösen emelnünk a báltermet, mely ezerötszáz vendéget fogadhat és plafonjának szép festményével — Feszti Árpád müve — leírhatatlan, kedves benyomást tesz. A bolthajtásos ívek Szabó építész müvét dicsérik. Ezen teremből bejutunk abuffet-osztályokba, melyek szépségükkel az előbbenivel vetekednek. Szép látványt nyújt a trónterem, a Hunyady-terem, melyben külön állványon áll a Hunyady-szobor, lóháton ábrázolva. A nagy mester keresztül vezetett számtalan termeken, mindég magyarázva és az egyes kérdezőknek készséges feleletekkel és felvilágosítással szolgált. dobja magát s ráordit a kocsisra: hajts I Vörhenyes beteghez nem megyek ! A szánka elrobog, az apa hazatér ; sir, imádkozik, majd káromkodásba kezd. Az éjféli misére hivó harangszó behullik a kis szobába. A lázas kis fiú felül, imádkozik. A Miatyán- kot recitálja. Mikor oda ér: Legyen meg a te akaratod! mély lélekzetet vesz, lehanyatlik hófehér vánkosára, angyal lelke elröppent. Az anya némán csókolja meg a drága halottat, az apa, mint őrült fut ki a szobából, öklét emeli az ég felé s rekedten szól: Verjen meg az Isteni Vájjon kinek szólt ez? * Husvét előestéje van. Most áll a föltámadási szertartás. A katonaság üdlövései, a harangok zúgása, a szent zsolozsma hangjai végig áradnak a díszes fő-utcán. Behangzanak a lakásokba. A fő-utca egyik legszebb palotájának első emeleti lakása erősen ki van világítva. A kis beteg kedvéért világították úgy ki, mert az folyton arról panaszkodik, hogy „apa, mama, nagyon sötét van.“ — Az apa már tudja mit jelent ez, mert ő orvos, a vármegye főorvosa, nagy tudós; ő már tudja, hogy ez a sötétség a ha• • r*Mrp '<71 | TCBME57FTFS HASHAITOSZER.
