Zemplén, 1904. július-december (34. évfolyam, 70-142. szám)
1904-08-25 / 92. szám
Sátorai]a-üjliely, 1904. augusztus 25. 92. (4314.) Harmincketteáik évfolyam. —r* Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: őátors.lja-'Ujnely, főtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond szó 4 fill., vastagabb betűkkel 8 fill. Nyílttériben minden garmond sor SO fill. POLITIKAI HÍRLAP. ifj. Meozner Gtyula dr. Molnár János dr. Parányi József főszerkesztő. felelős szerkesztő. főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, tó évre 6 kői negyedévre á k >r. — Egyes szám éra 8 ííllér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betünéi nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár kedvezmény. hogyan keletkeznek a pártok Magyarországban. — aug. 25. Mindig szeretett a magyar politizálni. Talán a pörösködést is azért szerette meg, mert valamikor ez is összefüggésben volt a politikával. Kínálj a magyarnak jó módot, de követeld tőle, hogy szavazati jogáról mondjon le; — nem fogadja el. Étien, szomjan eláll a szavazó bódé körül, de a jussát ő nem hagyja; első az ország dolga. Azért tud koplalni, tud enni, inni; de tud, ha kell veszekedni is, mikor már a szó sem futja. Szivesen szóba áll veled, ha politizálni akarsz, versenyt szid veled mindenkit, kormányt, ellenzéket egyaránt, csak hagyd rá, hogy igaza van; mert nálunk mindenki azt hiszi magáról, hogy or- szágboldogitó eszméi csak neki vannak. De különösen azt tartják jó politikusnak, aki tud és akar veszekedni szóval, karddal egyaránt. Ha megindul a szó a politikai helyzetről, az ország állapotáról, nehány perc múlva már leszólnak valakit, mert csak okának kell lenni, hogy miért nem boldog a magyar? S ettől fogva civakodnak, veszekednek; nem hagynak a kiszemelt áldozaton egy tenyérnyi tiszta helyet, egy szemernyi becsületet. A végén pedig vagy összevesznek, vagy összecsókolóz- nak ; de mindenesetre isznak s azt mondják, hogy ők politizáltak. De valahogy beszéd közben ki ne ereszd a szádon, hogy bátyám uram, tulajdonképen tudja-e kegyelmed, hogy mi a politika, mi az az önálló vámterület, magyarosított közöshadsereg, cukor- prémium, pénzügyi helyzet, politikai költségek, nemzetközi helyzet stb. ? Mondom, ezt meg ne próbáld valahogy, mert ettől a perctől fogva téged szid s tudatlanságát hangos szóval iparkodik elleplezni. Még te mered mondani, hogy ő nem ért a politikához, kinek apja, nagyapja, szépapja mind kortes, s talán képviselő volt! A kis újamban több politika van, mint az egész vármegyének ! Különben majd megmutatom a következő választáson ! Ha igy tettél: egy ellenfelet szereztél magadnak s légy bármely párthoz tartozó, azt az embert mindig szemben fogod magaddal találni, mert meg akarja mutatni, hogy nem értesz a politikához. S még örülhetsz, ha a magán életed ügyeit nem szellőzteti s nem hurcol meg ország-világ előtt. Ez a legnagyobb sértés nálunk: azt mondani valakinek a szemébe, hogy nem ért a politikához. De megfordítva, mindenre rá- veheted, ha tudsz egy kicsit hízelegni neki, ha elismered, hogy neki már régen a képviselőházban volna a helye és kikéred a véleményét. Akkor ő fog téged a jó politikus hírébe hozni, mert tudja, hogy reád mindenkor hivatkozhat. Talán más nemzeteknél is meg van ez a betegség, de nem hiszem, hogy ennyire mániává fajulna. Nálunk mindenféle politikai Programm annyit ér, amilyen hangon azt előadják. S vannak mindig ahhoz értő emberek. Az egyéni hiúságát kell csak legyezni valakinek s már egy embert hódítottál meg eszméidnek. Nincs az az eszeveszett programra, amelyhez választókat ne lehetne szerezni Magyarországon. Sajnos, e tekintetben igen elmaradt nemzet a magyar. Szép benne a faji büszkeség s a régi harcias tűztél megmaradt társalkodásí szikra ; — de hiányzik hozzá egy : a politikai érettség. A szó rabja a magyar, csak kevesen emelkednek annyira, hogy az ország dolgáról komolyan is szólhatnának. Merem állítani, hogy a Magyarországon jelenleg szereplő pártok s különösen az ellenzéki pártok s a néppárt hívei közül kilencven százaléknak fogalma sincs arról, miért küzd képviselője a képviselőházban. — Ezernyolcszáznegyvennyolcról csak annyit tud a legtöbb, hogy akkor élt Kossuth Lajos s a nagyapja akkor esett el a csatatéren. A kiegyezésről meg épen fogalma sincsen. Hatvanhetes alapon álló politika előtte tabula rasa s az egyházpolitikai törvények revisiójáról annyit tud, hogy most az anyakönyveshez is el kell mennie, nemcsak a paphoz. Ez ugyan neki mindegy, de hát a tisztelendő ur mondja, hogy ez igy nem jól van s az már csak okos ember. Tisztelet az érdemesebb polgároknak, de a szavazók legnagyobb részének ebből áll az egész politikai katekizmusa s az újságból a hireken kívül mást nem is olvas. Még is van rá mód, hogy e tekintetben a népet kinevelni lehessen. De nem is igen buzgólkodnak ezen az ellenzéki nagyhangú urak. A fő az, hogy szép szavakban, hangzatos frázisokkal csodálatra ragadják a népet, amely a papján kívül más szónokot nem igen hall. Tudják, hogy a „jó- szavu“ ember nagy tekintély előttük. Ha másnap egy még jobb, lelkesebb, tüzesebb szónok lépne fel előttük teljesen ellenkező programmal, ahhoz állnának ; — mert nem politikai meggyőződésből cselekszenek, hanem tisztán a hangulat befolyása alatt. Csak Ígéret kell a magyarnak, hogy kevesebb lesz az adó s az vakon hisz s megy a kortese után. Nem szégyenletes naivság ez ? És sajnos, sok képviselő van, ki ilyen ígéreteknek köszöni mandátumát. Ilyen erkölcsi alapon állnak a mi pártjaink s remegnek a nép felvilágosításától, mert ez talán akkor hátat fordítana nekik. Meghagyják a sötét elmaradottságban; s ha valaki megkísérli előttük a valódi politikai állapotokat, az ország és nemzet létfeltételeit magyarázni, ha védeni iparkodik a kormány intézkedéseit; hazaárulónak tartják. Én azt hiszem, kettő közül az egyik sokszor az is, de én az előbbit tartom annak. Csak politikailag érett nép tud olyan pártokat alakítani, amelyeknek küzdelméből a nemzetre jobb és szebb jövő virradhat. Karcos. Levél a szerkesztőhöz. Girinu.3, 1904. aug. 24. Tekintetes szerkesztő ur! Kitűnő tollú elődje egy cikkbeli panaszomra igy felelt: „Néma gyermeknek anya sem érti szavát“ és Ígéretet tett, hogy minden méltó panaszával a jegyzői kar a „Zemplén“ lapnál jóindulatú támogatásra talál. Ezen jóindulatú ígéret úgy re- méllem szerkesztőségöknek átvételi leltárában szerkesztő urnái is bennmaradhat, ugyanazért bizalommal kérem, szíveskedjék jelen soraimnak becses lapjában helyet szorítani.*) Hát bizony sok a mi panaszunk, de annál kevesebben azok, akik azt megszivelnék. Mostoha gyermekei voltunk mi mindig a tekintetes vármegyének. Elkezdve az 1871. évi XVIII. t.-c. életbeléptetésétől, melyet úgy értelmezett, hogy a jegyzői fizetés nem lehet több 400 forintnál, és bár hány községet csatlakoztatott is egy körjegyzőséggé, ahelyett, hogy az adók által a csatlakozás előtt fizetett ösz- szeget összesítette volna, a 400 forint minimumot osztotta fel azok között; s igy Zemplénvármegye jegyzői kara érte el az egész országban a legcsekélyebb fizetési rekordot. Sőt voltak esetek, ahol egyes jóindulatú községek önszántukból emelték jegyzőjük fizetését; azt azonban a tekintetes vármegye elutasította. Nem volt, ki ügyünket pártfogásába vette volna. Hát nyugdij-ügyünk ? !! Ennek még az a rossz oldala is van, hogy emiatt sokat -talán ártatlanul is meggyanúsítanak. Ez az ügy még bölcsőjében megkapta a sorvasztó betegséget s azóta bár több operáción esett át, folyton sinylik és félteni lehet a vógkimulástól. 1875-ben, tehát egész négy évre a törvény életbelépte után meg lett alkotva szabályrende*) Mint mindenkor, úgy ezentúl is szivesen felajánljuk hasábjainkat. Szerk. létünk; de nem volt, aki azt végrehajtsa, nem volt, aki afelett szigorú felügyeletet tartott volna; csak az fizetett, aki akart, minek az lett következménye, hogy egyes jegyzőknél ezrek vesztek oda s vannak jegyzők, akiknél most is százakra megy a hátralék, sőt még községek is vannak nagy hátralékban ; nem volt erős kéz, mely azt annak idején kérlelhetlenül behajtotta volna. Tudok esetet, hogy egy jegyző elhalt anélkül, hogy egy garast fizet- tett volna a nyugdíj-alapra, özvegye mégis nyugdíjban részesül. Fordulnak elő nyugdíjazások, melyeknél az utolsó évi szolgálati időben élvezett minden járuléknak „fizetés“ gyűjtő címen való összesítése folytán előállott összegben lett a törzs fizetés megállapítva, ez után húzzák nyugdijukat anélkül, hogy visszamenőleg a külömbözet %-át befizették volna. Nem volt, ki utánna nézzen, nem volt, ki érdekünk felett őrködött volna. Áz alap ily modorú pusztulására mondta ki aztán a gyanúsítás, hogy „elkallódott.“ Az igy tönkre ment alap felsegi- tésére az 1899-ik év augusztus hó 3-ikán szentesített alapszabály szerint a tekintetes vármegye felajánlott éven- kint 4000 korona segélyt, de ez épen úgy mint a többi követelések éven- kint nem fizettetvén be : 24,000 koronára szaporodott. Ily tekintélyes hátrá- léki összeggel szemben tehetett e a vármegye egyebet, minthogy egy uj szabályrendelettel ezt a követelést is a többi bevehetetlenekkel törölte, kárpótlásul nyújtván a községek újra való megadóztatását. Miből került hát elő nyomorúságos meglévő nyugdíj-alapunk ? A pontosság és becsületesség érzete által vezetett jegyzők és községek befizetett filléreiből. Mi volt tehát oka alapunk pusztulásának ? Mert nem volt az ügyész lelkesülő férfiú, ki erős kézzel az ügyet szilárd alapra fektette volna, nem törődvén senki velünk, hiszen vannak még most is 2—3 éves jegyzők, akik nincsenek mai napig felvéve nyugdíj-fizetéssel is. Valósággal üldöz bennünket a szerencsétlenség. Megnyugvással — s az uj éra alatt egy jobb jövő reményével tértünk haza a múlt év nyarán — vármegyénk mostani nagyérdemű alispánjának elnöklete alatt tartott értekezletről, melyen csakhogy alapunk biztosittassék, önkéntesen 33 évre visszamenőleg megadóztattuk magunkat — mely némely jegyzőnél 1600— 1800 koronát képvisel. Megnyugvással, mert bár nagy áldozat árán, de mégis biztosítva gondoltuk jövőnket, mert meggyőződtünk, hogy ügyünket egy minden tekintetben arra hivatott erős kéz vette kezébe; s arra kellett ébrednünk, hogy az 1904-ik március 9-n szentesített uj alapszabályunkból kimaradt egy oly lényeges pont, mely reánk, régibb jegyzőkre, kik filléreinket az alapra összeraktuk és akik életünk összes keresményét az után- fizetés által az alap javára feláldoztuk, a legméltatlanabb jogfosztást mérte, elejtvén bennünket azon — már négy miniszter által szentesített jogunktól, hogy 30 évi szolgálat után léphessünk teljes nyugdijunk élvezetébe. ÜF" Lapunk mai száma 4 oldal.
