Zemplén, 1904. július-december (34. évfolyam, 70-142. szám)
1904-12-10 / 135. szám
Sátoralj aujhely, 1904. december ÍO. 135- (4357.) Harminckettedik évfolyam. Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhiratal: őAtorsUja-'ü'jnely, főtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond sző 4 üli., vastagabb betűkkel 8 üli. Nyílttériben minden garmond sor 30 fill. POLITIKAI HÍRLAP. ifj. Meczner G-yula dr. Molnár János dr. Perényi József főszerkesztő. felelős szerkesztő. főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, félévre 6 kor negyedévre 3 k)r. —— Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden sző után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár kedvezmény. végig megtisztelte s a mely — úgy tudjuk — a marasztalás óráiban is teljesen szabad kezet biztosított neki a vármegye további kormányzása tekintetében. Az ő gondolkodása szerint vélünk tehát eljárni akkor, mikor távozását nem használjuk fel arra, hogy kirohanást intézzünk Tisza István és ennek politikája ellen, de azt már lehetetlen el- halgatnunk, hogy lemondása nem csak mély és őszinte sajnálkozással, hanem feltétlen és osztatlan sympathiával találkozott szerte a vármegyében. Mint minden szavával és tettével, úgy ezzel az elhatározásával is hódított Hadik Béla gróf; meghódította még azokat is, kik politikai pártállásuknál fogva eddig ellenlábasai voltak. Ha eddig a vármegye nagy többsége követte őt hűen és lelkesedéssel, most háta mögé sorakozott az egész vármegye. Az ellenzék minden árnyalata tisztelettel hajtja meg előtte zászlaját és lehetetlen, hogy még a legelfogultabb Tisza-pártinak is ne imponált légyen Hadik Béla gróf az ő férfiasságával, következetességével, programmjának hűséges betartásával és amit legelői kellett volna mondanom, haza- íiságával, alkotmány tiszteletével, szigorú ragaszkodásával a törvényességhez. Mert ez mind benne van az ő lemondásában. De ne beszéljünk többet a lemondó főispánról, hanem szóljunk egy-két szót a működő, az alkotó főispánról. * Gyönyörű szép napja volt Zem- plénvármegyének 1901. julius 16-án. Ezen a napon iktatta föispáni székébe Hadik Béla gróíot, akit, mint a Széli kormány bizalmának letéteményesét, 1901. julius hó 16-án nevezett ki Ő Felsége Zemplénvármegye főispánjává. Ki ne emlékeznék még erre a napra és ki felejtette volna még el azt a remek programm beszéde't, raelylyel akkor egy csapásra meghódította magának a vármegye egész közönségét. Épp’ úgy, mint ma, akkor is egy táborba sorakozott Zemplénvármegye. Széttörtek a politikai pártállások keretei az ő varázslatos szónoklatának hallatára, az öröm tüze ragyogott a szemekben, „éijenektől zúgott az ősi székház és az utca, mindenki érezte, hogy egy szebb jövőnek első napja virradt a vármegyére s öregek és ifjak, férfiak és nők büszkén legeltették tekintetüket a németverő hires generális unokájának délceg alakján. S a lelkesedés és öröm mámoros napjára a komoly, hasznos és értékes munkának napjai következtek: az uj főispán hozzálátott annak a feladatnak a megoldásához, amelyre beiktató beszédében eligérkezett. Ott fogott hozzá a dologhoz, ahol legnagyobb volt rá a szükség. Elsősorban is a közvagyon kezelésének ellenőrzésében állott be a változás az ő kezdeményezésére. Alig hogy hivatalát elfoglalta, máris híressé lettek a Hadik-féle hivatal vizsgálatok. Akiknek okuk volt rá, úgy rettegtek tőle és az ő megjelenésétől, mintha Kaffka László maga ment volna hivatalt vizsgálni. A zempléni hírhedt közigazgatás szellemben és functionariusokban kezdett átalakulni. — A patrialkalis fi távozó főispán. Irta: Dr. Szirmay István. — dec. 10. Az a rettenetes politikai helyzet, amelybe az ország jutott, óriási áldozatot követelt Zemplén- vármegyétől. El kellett veszítenünk a vármegye legelső munkását; Hadik Béla grófnak távoznia kellett föispáni székéből. Kellett, mert meggyőződése igy parancsolta; kellett, mert ez a férfiú a kormányt, a melynek bizalmából a vármegye élén állott, csak addig követhette: a meddig meggyőződése megengedte. A november 18-iki parlamenti események után azonnal beadta lemondását és megmaradt elhatározása mellett minden marasztalás, minden rábeszélés dacára is. Kétségtelen tehát, hogy elhatározása politikai indokokból fakadt, cselekménye politikai jellegű és igy szinte lehetetlen, hogy foglalkozván ezzel az eseménynyel, politikai szempontból is ne szóljunk hozzá. Es még sem teszszük ezt. Mink, akiknek alkalmunk volt Hadik Béla grófot tetőtől-talpig ösmerni, tisztában vagyunk azzal, hogy nem művelnénk az ő nemes Ízlésének megfelelő dol- dot, ha távozásából fegyvert kovácsolnánk az ellen a kormány ellen, a mely bizalmával őt mindA ZEMPLÉN TÁRCÁJA. London és Párizs. A „Zemplén“ számára irta : ifj. Meczner Béla. London, 1904. december 3. Talán helyénvalóbb volna: „Jegyzetek francia- és angolországi tartózkodásomról“ címet adni leírásomnak, mely inkább megfelelne tartalmának ; de egyrészt, mivel a fenti két város neve oly annyira összenő a francia és angol nemzet fogalmával, hogy ez utóbbiak egyszerű említése is elegendő arra, hogy önkónytelenül is felidézze e két nevet az ember emlékébe, másrészt pedig, mert e két modern Babylon irányadószerepe nemzeteik életében elvitázhatatlan: joggal gondoltam leirásom felirataként egyszerűen e fenti két nevet használni. Mindenekelőtt szükségesnek tartom felemlíteni azon óriási különbséget, mely már magában a két város szerepében és rendeltetésében rejlik ! Míg Párizs, a „Ville-Lumiére,“ mely epitheton ornansra büszkék is ám a franciák, a tudomány, művészet, internacionális diplomáciái élet és örömök városaként van elismerve a nagy világ előtt, addig a ködös Albion fővárosa tagadhatatlanul egész földünk kereskedelmi életének gócpontja s a legfőbb ipar, kereskedelmi és pénzműveletek főkutforrása. Ez utóbbi tényt azt hiszem legjobban illusztrálja a legutolsó angol-bur háború, mely annak idején tudvalevőleg kihatással volt az egész világ kereskedelmi és pénztőzsdéire. Már ezen két, egymástól annyira eltérő hivatásból kifolyólag is óriási a különbség a két város és azok lakói közt. És igy sok intézmény és szokás, mely Londonban kitünően beválik, párizsi viszonyok közt alkalmazva kivihetetlen volna s viszont. Senki se ütközzék meg tehát azon, ha az egyik város és nép intézményei és szokásai, gyakran homlokegyenest ellenkeznek a másikéival. Én rám már a vonatról — még mielőtt Londonba magába beértem volna — a legelső benyomást a két város épületei és építkezése közt lévő különbség tette. S azt hiszem a legtöbb Párizsból érkező idegen első benyomása ugyanez, mert lehetetlen, hogy kikerülje az ember figyelmét a tégla-házaknak óriási tömege, melyek közt jó órahosszat robog be a vonat a városok eme óriásának gyomrába; az ember első látásra úgyszólván alig lát mást, mint téglát és téglát. Amig a „Ville-Lumiére“-ben a házak túlnyomó része kőből épült és cementtel, vagy pedig festékkel bevont külsővel bir, addig a londoni házak — a középületek, hivatalok és főbb utcákon lévő épületek kivételével — nagyrészt tiszta téglából vannak építve, még pedig eredeti színben meghagyott és semmi felülfestéssel el nem látott .téglákból. Igaz ugyan, hogy London méltán dicsekedhetik nehány pompás tégla-épülettel, minő pl. a Holborn Viaducton levő „Prudential Assurance Co.“ hatalmas épülete, még is a sok téglaház látása nem egyszer a „gyár“ fogalmát kelti fel a szemlélő idegenben. Ezen első benyomással érkeztem meg végállomásomra; de alig hogy kiszáltam a vonatból, már is egy újabb meglepetés ért. Ugyanis midőn kijövet az állomásról egy két kerekű angol bérkocsiban foglaltam helyet, nem kis csodálkozással v,ettem észre, hogy a fejem felett ülő kocsis láthatatlan kezekkel balra irányozza lova lépteit. Mily különös, mondám magamban, Párizsban az egész kocsi forgalom jobbra történik, mig itt ellenkezőleg mindenki balra hajt. De magok a kocsik is mily érdekesek. Á semmittevést, a laza kötelesség teljesítést, a felületes ellenőrzést szorgalom, kötelességérzet, rend és szigorúság váltotta fel; a bűnnek pedig pusztulnia kellett. Sok főszolgabírói járás gazdát cserélt s nem egy magáról megfeledkezett jegyző hivatalát vesztette, vagy kénytelen volt elszökni az uj hazába. A tisztikar átesett azon a purifi- káción, amelyre már régen szükség volt és megtörtént ez a nélkül, hogy nagy zaj, nagy feltűnés járt volna nyomában, vagy azok, akik csak gyengék és nem megfelelőek — de nem bűnösök — voltak, utolsó darab kenyerüket is elvesztették volna. Szerintem Hadik főispánnak ez volt az első érdeme. Hivatalt és pénztárt vizsgálni csak azután tanultak Zemplénvármegyében, mikor ő megmutatta, hogy hogyan kell, és ő szorította rendre a községek háztartásának vezetőit is. Elévülhetetetlen érdemének tartom továbbá, hogy a magyar nemzeti politikának és a magyar nyelv terjedésének fáradtságot nem ismerő bátor harcosa volt. Hogy a felvidéken 22 uj állami iskola épült; hogy az a törekvés, mely a magyar nyelv terjedésének lépten-nyomon útjába állott és magas összeköttetések révén a magyar kultúra ellen a legraffináltabb gáncsokat iparkodott vetni, mindig jobban, jobban hátrálni kényszerült, abban Hadik Béla főispánnak óriási része és hervadhatatlan érdeme van. Az ő nevéhez kapcsolódik az az érdem is, hogy a törvénykezési palota építésének ügye — annyi vajúdás után — a megvalósulás stádiumába jutott; ő karolta fel és ő juttatta befejezéshez a kórházi építkezéseket is; ő vette kezébe a közutak dolgát is és ő készíttette azt a hatalmas közúti programmot, a mely ha véglegesen megoldatik, sok régi és párizsi vastag, felfújt gummiju batá, rok után, a magos karcsú „hansom“-ok- melyeknek kocsisa egy emelettel magasabban ülve utasánál, annak fején keresztül hátulról hajt. Mig ilyen gondolatokkal elmerengve ültem kocsimban, addig a karcsú angol ló gyors léptekkel szelte át a világváros rengeteg utcáit. Már e 3A órai kocsi utamon is volt alkalmam meggyőződni arról a nagy eltéréstől, mely a két város utcái közt létezik. Ah, ez nem a párizsi utca. A sugáregyenes boulevardokat, és avenueket hiába keresi itt az idegen fürkésző szeme 1 De helyettük feltalálja a minden rend nélkül beépített, lépten-nyomon görbülő keskeny utcákat. A legnagyobb eltérést talán az épületek tarka-barka- sága okozza, mert mig a párizsi utcákon a házak legnagyobb része egyforma magasságú és ugyanazon színre van festve, sőt a nagyobb tereket, mint a „Place de, la Concorde“-ot vagy a „Place de l’Étoüe“-t környező épületek még ablakaik számában is megegyeznek, addig London legszebb utcáin is lépten nyomon szembeötlő a házak nagyságának eltérő volta, s nem ritkán áll egy 6—8 emeletes házóriás közvetlen közelében egy törpe, 2—3 emeletes ház. Ez azonban inkább AZ EGYEDQl'ELISMÉRT KELLEMES ÍZŰ TERMÉSZETES HASHAJTÓSZER.
