Zemplén, 1904. július-december (34. évfolyam, 70-142. szám)

1904-11-22 / 128. szám

Novemer 22. ZEMPLÉN. 3. oldal. dallamával; de kitör azért benne a hazafiul érzés is. Nem is tévesztette el a hatást, azért a legnagyobb elis­merés e dalnál nyilvánult meg legin­kább, ezzel róva le háláját és köszö­netét a közönség a kedélyes estét szerzett uj énekkarnak. Reá is szol­gáltak arra a dalárok, mert fárado­zásuknak valóban szép eredményét mutatták fel ez alkalommal. A leg­nagyobb elismerés illeti a derék kar- vezetöt Szappanos Imre kántort, ki fáradtságot nem ismerő buzgalommal iparkodik az énekkarnak tovább kép­zésén,mivel ez alkalommal is fényes ta- nujelét adta annak, hogy az énekkar vezetésére képességgel, szakképzet­séggel és kiváló érzékkel bir. — Halálozások. Berényi Béla, a szerencsi állami elemi iskola uj igaz­gatója f. hó 21-én meghalt. A tanügy egyik buzgó és igen hivatott munká­sát vesztette el az elhunytban. — Csaplaky József nyug. kir. adófelü- gyelö f. hó 21-én Egerben elhunyt. Az elhunytban dr. Csaplaky Lipót helybeli ügyvéd édes atyját gyászolja. — Roncsoló toroklob járvány a vidéken. E cim alatt lapunk legutóbbi számában megírtuk, hogy Alsó Reg- meczen a difteritisz járvány tünetei léptek fel. Ily eset feltűnéséről értesí­tenek minket Nagymihályból is, mig Rátka községben a vörheny kezd járványossá válni. — Véres verekedés A helybeli cigánytelepen véres verekedés folyt le folyó hó 20-án este. Ifjabb Baksa János helybeli napszámos betolako­dott az egyik kunyhóba, ahol az ide­gen jövevényt nem a legszívesebben fogadta a kunyhó feketeképü ssszrony népsége, sőt az egyik, Balog András- né szül. Nyisztor Erzsi tiltakozása közben olyat lódított a hívatlan ven­dégen, hogy az a falnak tántorodott. Mire magához tért, hirtelen az a gon­dolata támadt, hogy valamikép meg­torolja a vakmerő asszonynak vele szemben tanúsított viseletét. Csiz­mája szárába nyúlt és egy kést rán­tott ki, melylyel a szegény asszonyt fején súlyosan megsebesítette. E köz­ben a többiek a vérengző emberre támadtak és úgy megverték, hogy sebeivel orvoshoz kellett szállítani. A megszurkált asszonyt a kórházban helyezték el. — Tájékozásul. Valaki ismét jónak látta a Fm. H. hasábjain nevemmel foglalkozva, felettem — meg nem en­gedett módon — kritikát gyakorolni, ebből folyólag felvilágosításért a Fm. H. t. szerkesztőjéhez fordultam, aki sajnálkozásának kifejezése mellett hozta tudomásomra, hogy a fent emlí­tett közlemény tudta és beleegyezése nélkül került a Fm. H.-ba. Ennyit tájékozásul szükségesnek tartottam köztudomásra hozni. Sátoraljaújhely, 1904. nov. 22. Éhlert Gyula. — Kassa és az uj abauji vasút. Kassa és Abauj-Torna vármegye köz- gazdasági forgalmára oly fontos „Mád —Zombor—Hidas-Németiu-i vasút ér­dekében tegnap délelőt Münster Ti­vadar elnöklete alatt a városháza ta­nácstermében népes értekezlet volt Kassán. Az értekezleten a városi tör­vényhatóság bizottsági tagjain kívül részt vettek a kereskedelmi és ipar kamarai tagok is. Az uj vicinális vas­útvonal fontosságát Firszt Vendel városi tanácsos, előadó részletezte s nagy alapossággal szólott hozzá Deil Jenő kamarai titkár, majd Sí­posa A. Gyula kamarai elnök s meg­győző érvelésük után az értekezlet elhatározta, hogy a legközelebbi vá­rosi közgyűlésen ajánlani fogja, hogy Kassa város a Mád—Zombor—Hidas- Németi“-! vasútvonal törzsrészvényei­ből 80,000 korona értékű törzsrész- vényt jegyezzen. Az ügyet a legkö­zelebbi közgyűlésen tárgyalás alá veszik. — Elgázolás. Folyó hó 21-ón délután Moscsák György gercselyi lakos a Rákóczy-utcán lovas szeke­rével neki hajtott Friedmann Márkusz helybeli lakos Ignác nevű 3 és fél éves fiának. A kis fiút a szekér rudja elütötte, minek következtében leesett és a lovak alá került, ahonnan Adler József húzta ki, anélkül a gyermek­nek komolyabb baja esett volna. — A tél első áldozata. A mint beköszöntött tél apó, már is áldozatot követelt hegyvidékünk lakóitól. Va­sárnap búcsú volt Jeszenőn. Odase- reglett a környék hivőserege s mint minden alkalommal, közülük sokan most is alaposan bepálinkáztak. Egy szegény kolovrát-tanyai béres, ki szin­te ezek közé tartozott, többet ivott a kelleténél, úgy annyira, hogy haza­felé balagtában összeesett és megfa­gyott. — Vadászat. Gróf Mailáth József perbenyiki uradalmában e hó 17. és 18-án tartatott meg ez idén az első nagyobb fácánvadászat, amelyen részt vettek gr. Szirmay György, Pallavi- csinyi őrgróf, gr. Széchényi Emil, gr. Mailáth György, gr. Mailáth László, Márffy Emil, br. Sennyey Miklós, br. Vécsey Béla, Szilágyi Béla, Eiselt Vince (az első napon) és a házigazda. Ámbár az idő a nagy szélvihar miatt kedvezőtlen volt az első napon, ami a vadászatot nem csekély mértékben hátráltatta, az eredmény fényes volt, terítékre került összesen 605 fácán­kakas, 338 nyúl, 9 fogoly, 14 róka, 1 vadmacska, összesen 968 drb. vad. A vadászat 19-én Karádon folytatta- tott s a zsákmányból 104 nyúl és 167 fácánkakas, 1 fogoly 4 róka a másik napra esett. — Bortermelők és magánfogyasz­tók figyelmébe. A város polgármestere a következő hivatalos hirdetményt bo­csátotta ki: A város a boritaladó be­szedési jogát 1905. évre is megvált­ván, ezzel a kincstár jogaiba lépett, ugyanazért értesittetnek a termelők és magánfogyasztók, hogy az 1905. évre biztosított kedvezményüket igénybe vehetik, illetve a borfogyasztásra nézve egyességi ajánlatot tehetnek. Felhivatnak tehát, hogy a kedvez­mény igénybe vételét és az egyes­ségi ajánlatot a „tanácshoz“ címezve 1904. évi december hó 10-ig Írásban nyújtsák be, mert az azontúl beérke­zendő ajánlat figyelembe vétetni nem fog és a hatósági felvétel foganato- sittatik. Sátoraljaújhely, 1904. évi nov. hó 14-én tartott tanácsülésben Székely Elek polgármester. — Pályázat a kassai Nemzeti Színházra. Tegnap járt le a kassai Nemzeti Színház 1905—1908 évre ki­irt bérleti pályázatnak határideje. A színház bérletére Komjáthy János jelenlegi színigazgató és Palásthy Sándor, a kassai Nemzeti Színház tagja pályáztak. — Egy veszedelmes tolvaj elfo­gatass. Lupcsó-Zsupos János, aki csak nemrég került ki a helybeli kir. ügyészség fogházából, folyó hó 18-án ismét Ujhelybe vetődött és hozzá fo­gott nemrég elhagyott mesterségéhez. Az nap délután 2 óra tájban belo­pódzott a „Magyar Király“ szálloda bérszolgájának szobájába s onDan egy órát és több borotvát ellopott s a lopott tárgyakkal megszökött. — Renner János, a károsult bérszolga följelentésére Szladek Lajos rendőr- szakaszvezető a tettest még az este folyamán elfogta és nála több olyan értékes tárgyat talált, melynek igaz utón nem juthatott birtokába. A vesze­delmes tolvajt a rendőrkapitányságnál megejtett előnyomozás befejezése után átkisérték a kir. ügyészséghez. — Lopás. Némethy Bertalan izr. hitközségi jegyző Palotás-utcai laká­sának padlásáról ösmeretlen tettes ellopott egy fekete női téli kabátot, egy fekete-fehér sváfos fél-selyem alsó szoknyát, egy kockás matiné szoknyát, egy rózsa-szinü reform­nadrágot, több rendbeli drapp-szinü trikó-inget és nadrágot, egy drapp- szinü női boát és egy valódi biber- muffot. A lopást a károsult csak most vette észre, bár a tárgyak eltűnése a folyó évi augusztustól októberig ter­jedő időben következhetett be. A rend­őrség a tettes és tárgyak körözését elrendelte. — Uj levelező lapok. Nehány nap óta az eddigi levelező-lapok mellett, melyek továbbra is forgalomban ma­radnak, uj levelező-lapot is hoztak forgalomba. Ezek főképp abban kü- lömböznek a régiektől, hogy a cím­zési oldal balsarkán egy háromszög­letű üres hely van, hová a föladó a nevét és lakását Írja. Ezen üres hely kitöltése biztosítja a föladót, hogy visszakapja levelező-lapját, ha a cím­zett nem található. — Tüzoltóegyesület Szinnán. Salgó Alfréd járási számvevő kezdeménye­zésére Szinnán megalakult az önkén­tes tüzoltóegyesület. Főparancsnok lett Salgó Alfréd számvevő, pénztáros Rosin Herman kereskedő. Az egye­sületnek vannak alapitó, pártoló és rendes tagjai. Az alapszabályokat most felterjesztették jóváhagyás vé­gett a belügyminiszterhez. Az önkén­tes tűzoltóságon kívül van még kény­szer tűzoltóság is, melynek Balázs Mihály a főparancsnoka. — Nyilvános köszönet. F. évi jú­nius hó 12-én Gálszécsen történt tüz­eset alkalmával a károsultak részére a következő adományok gyűjtöttek: gróf Széchenyi Tivadar és Gyula 970 kor. — Zemplénvármegye alispánja utján a m. kir. belügyminiszter által engedélyezett államsegély 500 kor. — Zemplénvármegye főispánja utján „Jó- sziv egyesület“ 500 kor. — Pesti Hírlap utján „anonimusz“ 100 kor.— Kassa város közgyűlése 100 kor. — Nagymihályi takarékpénztár 100 kor. — „Sátoraljaújhelyi függetlenségikor“ 100 k. 20 fii. Sátoraljaújhelyi kir. adó­hivatal 100k. — Sátorajaujhely város közönsége 51 kor. — Borsodvármegye alispánja 24 kor. 57 fill. — Br. Sennyey Béla 20 kor. — „Zemplén“ kiadó- hivatala 25 kor. — Szászrégen város közönsége 4 kor. 10 fill. — Debreczen sz. kir. város közgyűlése 12 kor. — Székesfehérvár város közgyűlése 20 kor. — Panlisin Mihály szécspolyán- kai biró 17 kor. 84 fill. — Dr. gróf Hoyos Viktor 5 kor. 72 fill. — Mező­kövesd község közönsége 4 kor. — Kir. adóhivatal Makó 3 kor. 40 fill. — Szentes város tanácsa 5 kor. — Győr sz. kir. város tanácsa 5 kor. — Szi­lágyvármegye közgyűlése 2 kor. — Alsó Fehérmegye közgyűlése 2 kor. — Marnay Mihály 3 kor. — „Főnix“ biztositó társulat a gálszécsi tűzoltó egyesületnek 60 kor. — Eperjessy Lajos gyűjtése 411 kor. 95 fill. — Tályai jegyző 18 kor. 64 fill. — Kelecsenyi jegyző gyűjtése 9 kor. 90 fill. -• Szilvásujfalusi j. gy. 5 kor. 40 fill. — Legyesbényei j. gy. 31 kor. 84 fill. — Szerencsi j. gy. 30 kor. 50 fill. — Mezőzombori j. gy. 5 kor. — Mezőszadai j. gy. 12 kor. 90 fill. — • Gesztelyi j. gy. 5 kor. 60 fill. — Monoki j. gy. 4 kor. — Batanyai j. gy. 13 kor. 40 fill. — Girincsi j. gy. 33 kor. 38 fill. — Tiszaluczi j. gy. 6 kor. 84 fill. — Kesznyétei j. gy. 3 kor. 86 fill. — Mezőkovácsházai j. gy. 2 kor. 80 fill. — Erdőhorváti j. gy. 36 kor. — Bánóczi j. gy. 13 kor. 4 fill. — Vécsei j. gy. 110 kor. 46 fill. — Királyhelmeczi j. gy. 5 kor. — Kásói j. gy. 15 kor. 60 fill. — Homonnai j. gy. 24 kor. 52 fill. — Magyarizsépi j. gy. 9 kor. 35 fill. — Bezékei j. gy. 6 kor. 60 fill. — összesen: 3548 ko­rona 91 fillér. — Fenti kimutatás szerint tehát a gálszécsi tüzkárosultak javára érkezett 3548 korona 91 fillér segély. A segélyosztó bizottság nálam lévő jelentése szerint a tüzkárosultak között a legnagyobb méltányosságot szem előtt tartva kiosztatott 3548 kor. 91 fillér. Midőn a nagylelkű adakozók­nak együttesen s egyenkint adomá­nyaikért ezúton a segélyezettek nevé­ben is hálás köszönetemet fejezem ki: vagyok hazafias üdvözlettel Gálszécs, 1904. évi november hó 15-én Nemes, főszolgabíró. IRODALOM. „Nóta Újság“ cim alatt egy na­gyon életrevaló vállalat indult meg Klökner Ede budapesti zenemű kiadó­nál. Csinos kiállítású füzetkékben a legdivatosabb magyar dalok, vigdal és kupiók jelennek meg — csakis azok, melyek minden színpad- és varieté műsorán előfordulnak, — egy-egy fü­zetben kót-kót dal szöveggel és hang­jegy kottával. — Most egyszerre 12 füzet jelent meg, melyek tartalmából legyen elég e néhányat felsorolni: „Régi nóta, hires nóta“ — „Ütött ko­pott a hegedűm“ — „Ityóka pityó­ka“ — „Zokog-zokog a hegedű* — „Szögóny embernek szögény a sora“ — „Stör ich?“ kupié — „Görbe nap“ énekszámai — »Az érett leány“ vig dal „A kóser köz­huszár“ Baumann kupié stb. stb. A két-két zeneszámot tartalmazó füzet ára 20 fillér. Havonta 4 uj füzet je- lenend meg, a melyeket zongorázó, énekes, hegedű vagy cimbalmot játszó egyaránt használhat, Hasonló német kis kottákból évente százezrek jön­nek be külföldről s ez okból is csak üdvözölnünk kell Klökner Ede ki­fogástalan irodalmi színvonalon álló magyaros vállalkozását. KÖZGAZDASÁG. * A termelőknek a hadsereg el­látása körül Yaló kioktatása. A m. kir. földmivelósügyi minisztérium a közös hadsereg és a honvédség terménybeli szükségleteinek bérleti szállításainál szükséges ismeretek és eljárások el­sajátítása végett az érdeklődő terme­lők, továbbá gazdasági egyesületi vagy mezőgazdasági szövetkezeti tagok ré­szére Budapesten f. évi december 12-től 22-ig tanfolyamot tart. A tan­folyam kitűzött céljához képest tájékoz­tatást nyújtván úgy a közös hadsereg, mint a honvédség termény szállitásai- nál kívánatos tudni valók felől, a termelőket többé-kevésbé bizonytalan próbálkozások nélkül is igyekezni fog képessé tenni, hogy terményeiknek ezt a közvetetlen s igy előnyös érté­kesítési módját az eddiginél nagyobb mértékben vehessék igénybe. A tan­folyamban legfelebb 30—40 hallgató vehet részt; az oktatást a m. kir. honvédelmi miniszter megbízottja látja el. Azok, akik a tanfolyamban részt- venni óhajtanak, ezt közvetlenül ne­vük, foglalkozásuk és címük pontos közlése mellett f. é. november 30-ig a m. kir. földmivelésügyi minisztérium VII. osztályához (Budapest, V. Ország- ház-tér 11. szám, 9. ajtó:) jelentsék be. A tanfolyam díjmentes, vidéki résztvevők azonban Budapesten való tartózkodásuk költségeit sajátjukból fedezik. A tanfolyamra való előjegyzés­ről a tanfolyam közelebbi helyének és a tanítási időnek pontos megjelö­lésével a jelentkezők külön értesítést nyernek. TÖRVÉNYSZÉK. §. Esküdtszék! tárgyalások. F. hó 21-én nyillott meg az uj esküdtszéki cyklus, mely keresz­tül e hónapon december bó első napjaira is kihúzódik. F. hó 21-én volt az esküdtszék első tárgya­lása. A vádlott ifj. Vojtko János 18 éves, szentmáriai lakos volt, akit a kir. ügyészség halált okozó súlyos testi sértés bűntettével vádolt. Az esküdtszék a vádlot­tat — kinek védője dr. Fried La­jos volt — a terhére rótt bűn­cselekmény vádja alól felmen­tette. Kiadótulajdonos: Éhlert Gyula.

Next

/
Oldalképek
Tartalom