Zemplén, 1904. július-december (34. évfolyam, 70-142. szám)
1904-11-17 / 126. szám
2. oldal ZEMPLÉN. November 17. parlamentben s melylyel a kormány a házszabályokat módosítani s ezzel a parlamenti kormányzást biztosítani törekszik. Valóban elérkezett az ideje annak, hogy a házszabályok gyökeres módosításon menjenek keresztül s ne lehessen jelentéktelen kisebbségnek az obstrukció folytonos felidézése által érzékeny sebeket ejteni az ország érdekein.» S bár ezen intézkedés szükséges voltát belátja minden józanul gondolkozó polgára e hazának s a közvélemény erősen kiált a reform után: mégis — csodálatos — az ellenzék tudni se akar a házszabály módosításáról, sőt valósággal ideges lázba esett a reform hallatára. Pedig a kormány egészen korrektül, alkotmányos hűséggel kívánja megoldani a fontos kérdést, midőn a pártok hozzájárulását kéri ki s az összes parlamenti pártokból alakítandó 21-es bizottságra ruházza a javaslat tervezetét, a létesítendő házszabály-reform megvalósítását. Váljon mi lehet oka az ellenzék nagymérvű felháborodásának, ingerültségének, mikor egészen világos, hogy a házszabály-revízióval semmi mást nem akar a kormány, mint a szólásszabadság teljesen érintetlenül hagyásával a parlament működését, az alkotmány funkcionálását lehetővé tenni s útját állani a veszélyes, obstrukciós törekvéseknek ? Ezen érthetetlen és sajnálatos ellenzéki magatartásnak alig lehet más oka, mint az a szomorú körülmény, hogy a parlamenti ellenzék körében, legkivált a függetlenségi pártokban immár a terrorizmus jutott túlsúlyra, az működik ott teljes erejével. Azok kerítették hatalmukba a pártvezetést, akik vagy képesség, vagy jóakarat híján folytonosan za- varognak, terrorizálnak, intrikákat szőnek s álhazafiságukat fennen hirdetve, midőn igy megtévesztik a gyöngébbeket, akkor egyszersmind a hivatottabbakat leszorítják mintegy a hasznos ellenzéki munkásság teréről s megbénítják a törvényhozás eredményes működését. A közvélemény rég tisztában van azzal, hogy az obstrukció melegágya az ellenzéki terrorizmus. Ez idézte fel már több Ízben az obstrukciót, gátolta a parlamentet hivatása teljesítésében, útját állotta a kormány és többség reformtörekvéseinek, melyek az ország jólétét voltak hivatva előmozdítani. Ez szüli a zavarokat, a folytonos indokolatlan ellenállást, az áldatlan, meddő vitákat s végül teljes munkaképtelenségét a parlamentnek. Ez igyekszik meggátolni most a házszabály-revíziót, mely kiküszöbölné sok részben a házszabálylyal űzött visszaéléseket s lenyesegetné, megszüntetné a parlamenti tanácskozás helytelen kinövéseit. Az ellenzéki terrorizmus csak rontani tud, de építeni nem s itt az ideje, hogy hatalmas befolyása megtörjék s megszűnjék áldatlan szerepet játszani a magyar parlamenti életben. Itt az ideje, hogy az ország polgárai, pártkülönbség nélkül, tiltatkozzanak a parlamenti anarchia ellen, melyet az ellenzéki terrozizmus minduntalan felidéz az obstrukcióval, véghetetlen kárára az ország erkölcsi s anyagi érdekeinek. A kormány jelen kezdeményezésével, a házszabály-revízióval eme veszedelmes bajt, az obstrukciót akarja kiirtani a parlamentből s egyúttal megszabadítani a parlamenti tanácskozást az ellenzéki terrorizmus befolyásától. Minden hazafinak, minden választó polgárnak elengedhetetlen kötelessége azért, hogy a kormányt e honmentő, hazafias törekvésében a legmelegebben támogassa. Őrálló. VÁRMEGYE ÉS VAROS )( Hivatalvizsgálat. Gróf Hadik Béla Zemplénvámegye főispánja Staut József főispáni titkárral f. évi nov. hó 12-én vizsgálta meg a szerencsi járás szolgabirói hivatalának ügyvitelét. A vizsgálat alkalmával tapasztalt rend és pontosság fölött a főispán Pintér István járási főszolgabírónak és a hivatal személyzetének munkásságáért és szorgalmáért megelégedését nyilvánította. HÍREK. — Lelkészi áthelyezések. Kont- ratovics Irén sátoraljaújhelyi görög kath. segédlelkész Koloniczára, Had- zsega Gyula . áldozópap Sátoraljaújhelybe segédlelkészül kölcsönösen áthelyeztettek. — Erzsébet királyné emlékezete. A róm. kath. főgimnázium ifjúsága kegyeletes ünnepséget rendez november hó 19-én Erzsébet királyné emlékére. Az ifjúság a tanári kar vezetése alatt e napon fél 9 órakor a templomba vonul s innen a főgimnázium I. osztályába, ahol Meczner Tibor VIII. o. t. az ifjúsági önképzőkör elnöke mond emlékbeszédet, Virág Gyula VI. o. t, Bettelheim Ernő és Somogyi Bertalan VIII. o. tanulók pedig alkalmi költeményeket szavalnak. Az ünnepségen a szülőket és a tanügy barátait szívesen látják. — A „Kazinczy-Kör“ estélye. A Zemplénvármegyei „Kazinczy-Kör“ november hó 27-én, a vármegyebált követő estén házi estélyt rendez, melyre a kör vezetőségének sikerült megnyerni Thomán István zongoraművészt, az országos zeneakakadémia nagynevű tanárát nejével együtt, Ko- vách Margit urhölgyet és Herczeg Ferenc hírneves írónkat. Herczeg Ferenc már másodszor vendége a körnek, a múltkor is egy feledhetetlen, kedves estélyt nyújtott nekünk. Az estély fényes műsorával igen élvezetes estét fog adni a tagoknak és Zem- plénvármegye bálozó fiatalságának, melynek mulatságát ez estély után rendezendő táncmulatsággal hatványozni fogja. Az estély műsora a következő: I. a) Schubert: Menuetto, b) Chopin : Gyászinduló, c) Keringő, d) Fantaisie Impormptu. Zongorán játsza: Thomán István. — II. a) Tarnay: Dús hajadban . . . b) Ősz utója, c) Hubay : Te oly szelíd vagy, di Mihalovich: Lied des Glücklichen. Énekli Thomán Istvánná. — III, Felolvasás: tartja Herczeg Ferencz. — IV. Sinding: Álmok, Strauss: Bőregér. Énekli: Kovách Margit. — a) Liszt: Szerelmi álom, b) Paganini Liszt: Etuele, c) La campanella. Zongorán játsza Thomán István. — V. a) Marie Antoinette: C’est móri ami, b) Mattenet: Printemps dernier, c) Chaminade: Voisinage, d) Her ez féld Viktor: Emlék. Énekli Thomán Istvánná. — Jegyző választás. Mád községben a nyugdíjazás folytán üresedésbe jött községjegyzői állás folyó hó 15-én töltetett be. 7 pályázó közül Bálint János lett megválasztva, kit a válasz- tástvezető Pintér István járási főszolgabíró munkálkodásra, ügybuzgóságra és az ellentétek kiegyenlítésében való igyekezetre hivott fel; szép beszédben vázolva a községi jegyző munkakörét, mely csak akkor áldásos, ha a jegyző hivatásának magaslatán áll és teljes ügybuzgósággal végzi a reá bízott teendőket. A képviselő testület nevében Borsai Miklós képviselő testületi tag mondott köszönetét a választást vezető elnöknek igazságos és pártatlan eljárásáért, kérve továbbra is a felügyelő hatóság támogatását és jóindulatát, amelyután azujonnanmeg- váll. jegyző a hivatali esküt letette. — Tudomásul. Fischer Géza kir. segéd mérnök levélben tudatta velünk, hogy lapunk utolsó számában a közig, bizottság üléséről hozott tudósításunk félreértésen alapul, mert ő f. hó 7-ike óta sátoraljaújhelyi lakásán betegen fekszik és igy egyáltalában meg nem szökhetett. — Utána jártunk a dolognak és ennek alapján a teljes tényállást a következőkben közöljük: Fischer Gézát hivatalfőnöke, Hönsch Dezső műszaki tanácsos a múlt hó 17-én Sárospatakra küldötte hosszabb helyszíni működésre. Fischer október 23-án bent járt Ujhelyben, egy rövid időre hivatalába is betekintett és azután eltávozott. Hönsch Dezső abban a hiszem- ben volt, hogy Fischer visszament Patakra működését folytatni. Annál nagyobb volt tehát a meglepetése, midőn arról értesült, hogy Fischer Budapesten tartózkodik. Később, november első napjaiban Fischer egy hivatalos beadványban maga is jelentette, hogy 6—8 hétig Budapesten kell magát orvosilag kezeltetni s hogy a gyógykezelést már megkezdette. — Ebben a beadványában azonban Fischer elfelejtette megjelölni, hogy Budapesten hol tartózkodik. Tény, hogy Hönsch Dezső magánúton értesült arról, hogy Fischer e hó 7-én hazaérkezett, de miután szolgálattételre nem jelentkezett, azt hivatalosan tudomásul nem vehette. — Igaz tehát, hogy a múltkori tudósításunk rövid volt, de lényegében mégis megfelelt a valóságnak, mert arról a tisztviselőről, aki állomáshelyét huzamosabb időre engedély nélkül elhagyja, azt szokták mondani, hogy megszökött. — A sátoraljaújhelyi izr. népkonyha egylet közgyűlése. A sátoraljaújhelyi izr. népkonyha egyesület folyó évi november hó 20-án délelőtt 11 órakor a népkonyha helyiségében évi közgyűlést tart a következő tárgy- sorozattal : 1. Elnöki megnyitó. 2. Pénztárnok: jelentése. 3. Gazdasági alelnök jelentése. 4. Titkár jelentése az egylet alelnöknőjét és alelnökét ért gyászesetek feletti részvétel módozatait illetőleg. 5. A népkonyha ünnepélyes megnyitása. 6. Indítványok. — Megverte a felesége. Darázs János gazda a korcsmában fennen hirdeti, hogy nem potentátum ő felesége előtt, ki még a gondolatát is parancsnak veszi, otthon azonban egészen más ez a hatalmi viszony. Berúgva vetődött haza tegnap Darázs a korcsmából; alig állt a lábán; hát még mikor a felesége előtt kellett volna állnia. A nyelves menyecske pedig ugyancsak rátámadt az urára, hogy hol csavargott, miért pazarolja el minden pénzét. Darázst nagyon elhagyta az ő nagy bátorsága, szeretett volna már menekülni a korho- lás elől, hát hallgatott nagy bölcsen. Ez a hallgatás pedig még jobban feltüzelte a feleségét, ki elvesztvén türelmét, sodrófát ragadott kezébe és avval úgy elverte az ő hites urát, hogy ez kijózanodva, elhagyta az asszonyt és jelentést tett ellene a szenvedett sérülésekért. — ínség. Sztropkóról Írja levelezőnk : A felvidéki nép a nagy szárazság következtében beállott nagymérvű takarmányhiány miatt, meg a most beállott mostoha időjárás folytán kénytelen marhaállományát potom áron elprédálni, mivel a beállott kemény tél és leesett nagy hó előidézték a tél kezdetén azt, hogy a legjobb módú gazdák 100—300 korona értékig érő lovaikat 8—10 koronáért adogatják el, szarvasmarháikat pedig levágják és húsát besózva hordókba rakják. Mi lesz ebből később és mivel fogja a szegény ember tavaszszal a földjét felszántani és be- müvelni, azt csak a jó Isten tudja. A népre áldás lenne, ha a felsőbbség egy, a körülményeket jól ismerő egyént kiküldene felvidékünkre, ki a pórnéppel közvetlen érintkezve, helyes intézkedések megtételére felhívná az illetékes fórumokat. Egyre azonban szolgáljon figyelembevétel végett szerény szavam : kell, hogy a takarmány árát a várva-várt kiküldött meg is tudná mondani a népnek, mivel magas árat fizetendő, jobb lesz a gazdára nézve, ha összes marháit le- bunkózza és a bőrét eladja. A múlt napokban is ajánlott a gazdasági egyesület a népnek kedvezményes áron, vagyis 7 koronáért métermázsánként burgonyát, ám ez nem segítség, hiszen nálunk ez idő szerint lehet kapni burgonyát mm. 4 koronáért. — Önálló iparkamarák. Széles rétegű mozgalom indult meg az iránt, hogy az ipari ügyeket, amely most a kereskedelmi és iparkamara alá van rendelve, önálló iparkamarákban különválasszák. Az ipartestületek indították meg a mozgalmat s a csatlakozásra való felhívás most érkezett meg a kassai ipartestülethez, amely legközelebbi ülésén fog ez irányban dönteni. — Uj zálogház. Léhner Gyula sátoraljaújhelyi lakos kérvényt adott be a kassai kereskedelmi és iparkamarához egy Sátoraljaújhelyben felállítandó uj, kézi zálogkölcsön üzlet érdekében. A kamara a kérvényt pár- tolólag küldte át Sátoraljaújhely város tanácsához. — Házasságszédelgö kiszolgált katona. Nagy István másfél hónappal ezelőtt szabadulván a katonaságtól, felkereste Szarka Teréz cselédleányt, akinek házasságot ígért. A leány az Ígéret folytán vele közös háztartásra lépett addig is, mig az okmányokat beszerzik és törvényes házasságra léphetnek. De Nagynak pénzre is volt szüksége, amit a leány kikölcsönözgetott és odaadta Nagynak, hogy ruhát vásároljon magának. Tegnap kellett volna az anyakönyvi hivatalba menniök, de Nagy az utolsó pillanatban kedvese távollétében feltörte annak szekrényét, kiszedve az újonnan szerzett holmikat és okmányokat és azzal kereket oldott. Szarka Teréz emiatt ma panaszt emelt hűtlen kedvese ellen. — A katholikus olvasókör dalárdája folyó hó 20-án, vasárnap este fog ismét a közönség előtt bemutatkozni. Ezúttal a „Magyar Király“ szálloda éttermében fog hangversenyezni. A bemutató hangversenynek házias jellege lesz és célja főleg az, hogy a dalárda bemutassa az érdeklődő közönségnek a Szappanos Imre karnagy vezetése alatt legutóbb betanult énekdarabokat és a dal művészetében eddig elért haladását. A hangverseny este 8 órakor veszi kezdetét és a belépti dij személyenkint csak 1 korona lesz. — Meghívókat a dalárda nem bocsát ki. E hírrel kapcsolatban említjük meg, hogy a katholikus kör dalárdája január hóban nagyobb szabású hangversenyt fog rendezni a városi színházban több művész és ösmert műkedvelő közreműködésével. Erre a hangversenyre már javában folynak a próbák és az előkészítő munkálatok teljesítése körül buzgó tevékenységet fejt ki Szappanos Imre, a dalárda jeles karmestere. — Országos tornaverseny Kassán. Az Országos Magyar Tornaszövetség elhatározta, hogy a jövő évi országos tornaversenyt Kassán tartja meg. A verseny 1905. pünkösdjén, azaz június 10., 11. és 12. napjain fog végbemenni a kassai tornapályán. A kassai sportegyletek közös intézőbizottságuk révén már meg is állapították a nagyszabású verseny részletes prog- rammját. — Köszönetnyilvánítás. Nagy- mihály város és vidéke értelmisége az állami iskola igazgatójának, Mat- hiász Józsefnek nevére 2000 koronás alapítványt tett, mely alapítványhoz hozzájárultak: Nagymihályi takarék- pénztár 400 kor, — Czibur Bertalan 295 kor., — Sulyóvszky István és gr. Száray Sándor és neje 200—200 kor., — Zempléni Moskovitz Géza, Ragá