Zemplén, 1904. július-december (34. évfolyam, 70-142. szám)

1904-11-05 / 121. szám

4. oldal. ZEMPLÉN November 5. halyi anya-, s kis-kázméri fiók-egy­ház mindössze is 160 lelket számláló gyülekezetének, hogy uj templomot építhessen. A tizenegyezer koronába került uj templom költségeinek s az építkezésnél felhasznált fuvarnak leg­nagyobb része a csekély számú, de buzgó hívek adományából, hozzájá­rulásából telt ki. Dr. Tüdős István s Molnár János közösen egy szép nagy harangot öntettek körülbelül ezer ko­rona költséggel. — Az Andrássy grófok, Illosvay Zsigmond, Dókus Ernő, Cseloy Lajos, Tóth István és még számosán szintén pénzbeli se­gítséget nyújtottak. Az áldozatkész­ségnek, az evangyeliomi buzgólko- dásnak mindezen szép példái önma­gukban hordják a méltó elismerést és dicséretet. Az ilyen alkalommal elmarad- hatlan urvacsora-osztás következett ezután, ami a szokásos érdeklődés mellett folyt le. Az agendát Janka Károly, homonnai missziói lelkész tartotta, költői lendülettel ékes be­szédben s imában hívogatván bünbá- natra s a kegyelem áldásaiban való részesülésre a híveket. Bevégződvén az isteni tisztelet, a közönség egy része a tanítói lakon gyűlt össze, hol bankett volt a meg­jelentek számára. Berencsy Endre tanító és családjának tagjai szeretet­tel forgolódtak a vendégek körül, hogy senki hiányt ne érezzen. — Az ebéd alatt számos pohárköszöntő hangzott el, ami emelte a lelkes han­gulatot. Elsőnek Hutka József espe* rés szólalt fel, éltetvén felséges ki­rályunkat, mint népe szeretetének örvendő alkotmányos uralkodót. — Azután többen mondtak pobárköszön- tőt, u. m. Péter Mihály, Sütő Kál­mán, Kozma Antal, dr. Tüdős István, Kádár János, Janka Károly, Tömöri Pál, Egri Ferenc, kik az ünnepség­gel összefüggő gondolatokat elevení­tették fel s megadták az érdemnek az elismerést. Ebéd után a fiatalság csakhamar táncra perdült, majd a parochián folyt tovább a mulatság, mely csak a hajnali órákban ért véget. ____ K—r J. — Személyi liir. Kazy József cs. és kir. kamarás, a hegyvidéki kiren­deltség miniszteri megbízottja, Zem- plénvármegyére vonatkozó ügyekben leendő tanácskozásra f. hó 6-án Sá­toraljaújhelybe érkezik s ez alkalom­mal a főispán vendége lesz. — Anyakönyvi kinevezés. Pajor János nagymihályi segédjegyzö a nagymihályi anyakönyvi hivatal he­lyettes anyakönyvvezetőjévó nevezte­tett ki. — Lelkészbeiktatás. Kis Miklós volt nagykövesdi ev. ref. lelkészt a múlt vasárnap igtatta be a golopi ev. ref. egyházba Zombory Gedő megy- asszói ev. ref. lelkész. — A vármegyei bál. A folyó hó 26-án tartandó vármegyei bál előké­szítő munkálatain minden irányban a legnagyobb buzgalommal dolgoznak. A bál szükebb körű rendező-bizottsága f. hó 2-án tartott értekezletet. A ren­dező-bizottsági tagság elfogadására ed­dig mintegy 150 tag jelentkezett, a mi már magában véve is fényes anyagi és erkölcsi sikert biztosit a vármegye ezidei báljának. A rendkívül díszes meghívók, címlapjukon a vármegye címerével s a bál rendező-bizottságá­nak névsorával, már sajtó alatt van­nak s a jövő héten fognak szétkül­detni. A rendezőség elhatározta, hogy a bálon szabad buffet-t rendez. A bál iránt széles körben nyilvánul meg az érdeklődés. A megye minden részé­ből kérdezősködnek s tudakozódnak a bál módozatai felől. A bál alkal­mából a megyeháza karzatára is ki­adnak jegyeket, a még rendelkezésre álló helyekre 6 koronával elő lehet jegyeztetni Staut József főispáni titkár háznagynál. — A Kazinczy-kör igazgató-vá­lasztmánya f. hó 7-én d. e. 11 órakor ülést tart, melyen a f. 27-én tartandó nagyszabású estély további részletei iránt fognak tanácskozni. — Elhunyt hírlapíró. Kassán f. hó 3-án hunyt el dr. Moskovics Re­zső, a „Felsőmagyarország“ munka­társa. A jeles tehetségű fiatal ember egyidejűleg most készült az ügyvédi vizsgára is s fiatalsága derekán ra­gadta el hosszú, kínos betegség után a kérlelhetetlen halál. Temetése nagy részvét mellett ment végbe. — A vonat áldozata. Megírtuk előző számunkban, hogy Horváth János helybeli vasúti lámpakezelő a vonat tetejéről oly szerencsétlenül esett a vasúti kocsik közzé, hogy a vonat kerekei lábait összeronesolták. A hivatásának áldozatul esett szegény munkást a kórházba szállították, a hol tegnap éjjel iszonyú kínok között kiszenvedett. — Hymen hír. Rombauer Edgárd szerencsi kir. járásbirósági albiró el­jegyezte özv. Béta Béláné leányát, Ilonkát. — Szüreti tudósítás. Tokaj ha­tárában a szüret nagy részt befeje­ződött s csak néhány nagyobb sző­lőben áll még a szüret. Á szüreti eredményről most már körülbelül tel­jes képet alkothatunk, amely bizony nem elégítheti ki a gazdákat, mert hiába szűrtek kitűnő bort, a mennyi­ség oly csekély, hogy holdankint nem tesz ki többet 5—10 hordónál. — A must cukortartalma igen kevés kivé­tellel 20-on felül van s átlagban 20 és 23 között variál. Persze ennél ma­gasabb fokú mustok is vannak, leg­inkább ott, hol az asszuszemeket nem szedték külön. Asszubort nem sokan csináltak, mert nem sok volt az asszuszőlő. Mondhatni azonban, hogy általában jó pecsenyebor (sza­morodni) válik az idei szűrésből. Az uj borok iránti kereslet élénk és az árak emelkedőben vannak. Jelenleg gönczi hordónként 80—120 K. — A kitett gyermek anyja, aki hét hónapos csecsemőjét október hó 22-én a Szegi és Long községek ha­tárában elvonuló vasúti pályatest alatt lévő hid alá rejtette, — mint annak idején megírtuk — Ujhely felé vette útját. A lelketlen anya azonban visszatért, de vesztére, mert az o.- liszkai csendőrség elfogta. — A kereskedősegéd bosszúja. Diószeghy János szerencsi hentes nején vakmerő boszut állott a minap egy ottani kereskedősegéd. Diószeghy- nó ugyanis a vele szemben lévő boltba küldött különböző áruért, de mivel Diószeghyné a neki nem tetsző árut kétszer is visszaküldte, a kereskedő- segéd boszut forralt Diószeghyné el­len, s azt még az nap végre is haj­totta. Este felé, mikor Diószeghyné petróleumért küldött át, a boszuért lihegő segéd petroleum helyett dena­turált szeszt mért az üvegbe. Célját el is érte, mert a lámpa tartalma fel­robbant és az asszony kezeit iszo­nyúan összeégette. Diószeghy János, amint az esetről értesült, nyomban megtette a följelentést úgy a gonosz ember gazdájánál, mint a büntető bí­róságnál. — Öngyilkossági kísérlet. Ká­rolyi István vécsei uradalmi gazda­tiszt szakácsnéja — mint vécsei tu­dósítónk Írja — f. hó 31-én gyufa­oldattal megmórgezte magát. Sikerült ellenszerrel a haláltól megmenteni. Tettének oka ismeretlen. Jelenleg a nagymihályi kórházban ápolják. — A virágok halála. Az ősz hű­vös lehelete rég megsárgította már a fák leveleit s elhervasztotta a ker­tek, mezők virágait — az őszi rózsa kivételével, mely dacolni látszik az ősz szeszélyeivel. Az utóbbi éjjeleken azonban csípős dér ereszkedett le a tájra, mely megdermesztette a ter­mészet utolsó virágait is. A fák el­sárgult, de még gályáikon tartózkodó levelei most már kezdenek lehulldo- gálni s az első nagyobb szél fúvósára pusztán fognak meredezni a fák ágai, mig a tél majd be nem lepi apró fe­hér, fagyos virágaival. — Katonai szemle. Ma délelőtt folyt le a rendőrkapitányi hivatal ud­varán a közös hadseregnél szolgála­tot teljesített tartalékos és póttarta­lékos katonák szemléje. A szemlét Balázs főhadnagy vezette. — Hétfőn ugyanott az újhelyi járásbeliek szem­léjét tartják. — Uj ügyvéd. Dr. Csaplaky Tá­pot Sátoraljaújhelyben, a Széehényi- téri Reichard Mór-féle házban ügy­védi irodát nyitott. — Elgázolás. Folyó hó 3 án dél­után 2 órakor Sályi György györgy- tarlói lakos kétlovas fogatával, ittas állapotában oly vigyázatlanul hajtott a Kazinezy-utcán, hogy Farkas Máli cselédet elgázolta. A leány a jobb oldalán és karján szenvedett jelenté­keny sérüléseket. Á gondatlan ember ellen a rendőrség megindította a bün­tető eljárást. — A vidéki hírlapirodalom kö­réből. Kassán folyó hó 5-én uj napi­lap jelent meg, változatos, élénk tar­talommal. A radikális szellemű új­ságnak Seress Imre, a hirlapirás régi kipróbált tagja s jeles nevű iró a fele­lős szerkesztője, főmunkatársai pedig Lengyel Menyhért és Murányi Jó­zsef. Kassán nagy rokonszenvvel fo­gadták az uj napilapot. — Telefon Őrmező és Tavarna között. Özv. gr. Széchényiné őrme­zői uradalma Őrmező és Tavarna kö­zött távbeszélőt létesit, melynek elő­munkálatai már folyamatban vannak. E telefon lesz a vármegyében az egyedüli, mely ily hosszú útvonalat köt össze. — Szomorú statisztika A m. k. belügyminiszter hivatalos jelentése szerint Magyarországon tüdővészben augusztus hóban 5288 egyén halt meg, melyből Zemplénmegyére 68 haláleset esik és igy megyénk a Tisza jobbpartján fekvő megyék kö­zött e szomorú statisztikában máso­dik helyen áll. — Nyilvános köszönet. A sátor­aljaújhelyi izr. Leányegyesület szives volt a helybeli állami elemi iskolát látogató szegény izr. tanulók részére 50 korona értékű hittani könyvet ado­mányozni, mely nemes cselekedetért hálás köszönetünket fejezük ki Egri Etelka elnöknőnek és a jótékony egyesület tisztelt tagjainak. Sátor­aljaújhely, 1904. nov. hó 4-én. A hitoktatók. — Jónás Jancsi kitűnő cigány­prímás, ki huzamosabb ideig Ameri­kában volt, sárospataki zenekarával városunkba telepedett le s itt kíván maradni addig, amig Lukács Károlyt szerződése Budapesthez köti. — Az igen jól szervezett zenekar a „Köz­ponti kávéháziban hangversenyezik. — A rendőrkapitányság október havi tevékenysége. A személy és va­gyon biztonság általában véve kielé­gítő volt. Említésre méltó nagyobb bűneset nem történt. Lopás büntette 3, lopás vétsége 9, egyéb bűneset vagy vétség 18 esetben fordult elő, il­letőleg annyiszor foganatositatott nyo­mozás. Kihágási ügy beérkezett 109. Mint a közbiztonságra veszélyes ide­gen illetőségű, csavargás, koldulás és létfentartás hiányában eltoloncoltatott és kiutasittatoít 13 egyén. Tűz je­lentéktelenebb egy esetben fordult elő. Öngyilkosság egy, s egy halálos kimenetelű baleset történt, nevezete­sen : Lénárt István páczini földmives véletlen szerencsétlenség és gondat­lanság folytán saját szekere kerekei alá került s oly súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nyomban meghalt. Amerikába kivándorolt 19, visszajött 1 egyén. Izr. zugiskolák fel nem fe­deztettek. Kóbor cigányok nem ga­rázdálkodtak. Beérkezett összesen 626 ügydarab. Ebből kapott a 1. rkapitány 211, elintézett 201 dbot, 2. Móré Gyula közig, gyakornok 88, elintézett 60-at 3. a rbiztos 102 elintézett 88 dbot 4. rtollnok 225, elintézett 210 dbot. — Orvosi körökben már rég is­mert tény, hogy a Ferencz József keserű- víz valamennyi hasonló vizet, tartós hashajtó hatása és említésre méltó kel­lemes ízénél fogva, már kis adagban is tetemesen felülmúlja. Kérjünk határozot­tan Ferencz József keserűvizet. — A Zoltán-féle csukamájolaj tápereje igen nagy s mivel egy táp­szer sem emészthető oly könnyen, mint ez, s kellemetlen szaga, ize nin­csen, azért ez fölébe helyezendő min­den másnak. Üvegje 2 korona Zoltán Béla gyógyszerésznél Budapesten s a helybeli gyógyszertárakban. NYÍLT TÉR*) Minden időben semmi sem biztosítja jobban az egészséget, mint a jó és emésztő-képes gyomor, meg a tiszta ivóvíz. Kiváló eszköz erre a mohai forrás. A mohai viz, mondhatni, mióta a főidből előbukkant, mindjárt ismere­tessé lett kiváló gyógyító hatásairól. A viz olyan mélységből ered, a milyen mélyre a ta'aj esetleges szennyezett­ségének fertőző anyagai semmi körül­mények között sem juthatnak le, mert 24-féle kitünőbbnél kltünőbb szűrő föld­réteg állja útjokat, következésképen — tehát a viz ■ teljesen bacillus-mentes, azaz a legideálisabban tiszta s igy a legegészségesebb ivóvíz. Ennek igazolásául Sz. 29| 1902. M. kir. bacteriologiai intézet Budapesten. Nem kevésbbé jellemző a forrás ki­tűnő tulajdonságai egyikoért a tiszta­ságára nézve az 1902. február 18-án megejtett bacteriologiai vizsgálatról al­kotott vélemény, mely szó szerint a kővetkező : Az elörebocsájtott vizsgálati ered­mény tanúsága szerint a mohai ÁgneB- forrás vize bacteriologiai szempontból nagyon tiszta ós kifogástalan. Budapesten, 1902. február 18-án. Dr. Preisz Hugó s. k., a m. kir. áll. bacteriologiai intézet vezetője, ny. r. tanár. Árlapot s prospectust kívánatra bér- montve küld a mohai Ágié s-forrás kezelősége Mohán, Fejérmegye. Kizárólagos főraktár Sátoraljaújhely s környékén Malártsik György utódánál. *) E rovat alatt közlöttekért nem vállal felelőssóget a Szerk. Eiadótulaidonos: Éhlart Ghrole. HIRDETÉSEK. 1587|1904. végr. szám. Árverési hirdetmény. Alulirt birósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a saujhelyi kir. járásbíróságnak 1904. évi V. II. 518/1. számú végzése következtében hi­vatalból képviselt Schreiber Éliás javára, Sattler Sámuel utóda ellen 227 korona 56 fill, s jár. erejéig 1904. évi október hó 10-én foganatosí­tott kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 1249 koronára becsült következő ingóságok, u. m.: ru­hák és házi bútorok nyilvános árverésen eladat­nak. Mely árverésnek a saujhelyi kir. járásbíró­ság 1904. évi V. II. 518|2. számú végzése folytán 227 korona 56 fill, tőkekövetelés, ennek 1904. aug. hó 6. napjától járó 6°|0 kamatai, 1 |3°/u váltő- dij és eddig összesen 84 kor. 38 fillérben birói- lag már megállapitott költségek erejéig Sátor­aljaújhelyben alperes üzletében leendő megtar­tására 1904. óvá november hó lO-ik napjának délutáni 2 órája batáridőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hi­vatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-a értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet Ígérőnek becs­áron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és és felülfoglaltatták és jzokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 120. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Saujhelyben, 1904. évi október hó 23. napján. Fejér Zoltán, kir. bir, végrehajtó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom