Zemplén, 1904. július-december (34. évfolyam, 70-142. szám)
1904-10-20 / 115. szám
Sátoralja-üjhely, 1904. október 20. 115. (4337.) Harminckettedik évfolyam. Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhiratal: őAtoralja-TJjiiely, ífitér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond szó á fill., vastagabb betűkkel 8 fill. Nyílttériben minden garmond sor 30 fill. POLITIKAI HÍRLAP. ifj. Meczner Gyula dr. Molnár János dr. Perényi József főszerkesztő. felelős szerkesztő. főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, félévre 6 kot negyedévre 3 kor. — Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy dísz- betűkkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár kedvezmény. $ tél küszöbén... — okt. 20. (p.) Közeledik a hidegebb évszak. A szabad természet ridegebb alakot ölt. Az emberek szívesebben húzódnak beljebb a négy védőfal közzé, a meleget árasztó kandalló mellé. A tar mezőt dér, majd később bólepel borítja. Ott a munkát be kell szüntetni. A falusi ember türelmetlenebbül várja a hírlapokat és egyébb olvasmányokat. A család a nap korai lementé után összeül és kedélyes terefere közt tölti a hosszú estéket. De nem csak a maga házában szórakozik a vidéki ember. Ellátogat atyafiához, komájához vagy magánál lát vendéget. Persze nem marad üresen a korcsma se, hol vígan fogy a hegy leve. Mulatságból is kijut bőven. Bármi súlyos is legyen a létért való küzdelem, ha nyom is a gond, vagy tán épp azért, az emberi kedély vidulást keres. Jóindulatú ember nem zárkózik el ártatlan mulatságoktól, sőt ellenkezőleg, szívesen keresi fel a szórakoztató egyesületet; az ifjú táncol, az öregebbje pipaszó mellett tárgyalja ügyét az országnak, mely e nélkül tán el se lehetne. Az asszonyok, a fehér cselédek se nézik rossz szemmel, ha részt kínálnak nekik a közös mulatságból. TZEMPLÉN TÁRCÁJA. Nyomárkay György uram. — Igaz történet a Rákóczi-korból. — A „Zemplén" számára irta: Ifj. Dongó Géza. (Folyt, és vége.) Együtt volt az öt mén a Vay curia nagy istállójában, szépen raeg- pucolva, szépen megkefélve. Nyomárkai György meg úgy kiöltözködött, mint talán még soha. Visszatette a pengőt is a sarkantyújába és egész nap állott, mint egy büszke páva. — Nagy füstöt eresztett már rég meg nem szívott makra pipájából, s a szeme csillogott, mint két karbun- kulus. Arra megy a Mihály a Vay kocsisa, s meglátja, hogy György uram pipázik, mit még sohase látott. — Hát talán kend pipál Gyuri bátyám 1 — Hm! Pipálok hát! — Hisz eddig sohase pipált?! — Hát nem pipáltam! — Hát mért nem pipált ?! — Mert haragudtam! — Hát már nem haragszik ? — Hát te haragudnál, ha az urad várnád szomorú fogságból, osztán te vihetnéd haza annyukáboz, meg a kis fiához, a házi népéhez. Holnap reggel megyek. — Viszem is már délbe. — Megyek én is bátyám, talán el is kellnék? Jól is van, helyesen is van igy. Csak túlozni nem szabad. A mulatság csupán a munka felváltására való. Aki egyebet se tesz csak mulat: nagyon haszontalan tagja az a társadalomnak, mely — ha be is fogadja — előbb- utóbb mégis csak kilöki a maga köréből. A népek jellemének megítélésére alig akad jobb mód, mint szemlélni a mulatságait. Vizsgálni: miben leli leginkább örömét, hogyan viselkedik, ha szabadjára van engedve. — Általános társadalmi tekintetből is jó szemügyre venni a nép mulatságát, mert tudjuk, hogy jókedvében mindenki köunyebben megközelíthető s a szórakozás, mulatság legalkalmasabb arra, hogy a nép szivéhez lehessen férkőzni. Hát bizony, a magyar nép szórakozásának módja még nem érte el azt az ideális színvonalat, mely a civilizációnak intenzív hatását tanúsítaná. Mert a civilizáció feladata: nemesíteni a kedélyt. Az értelmiség fejlesztése, a tudás szélesbitése nem volnának vágyandó célok, ha velők együtt nem sikerülne lerázni a zabolázatlan durvaságot, megfékezni az emberi természet szi- lajságra való hajlandóságát. A civilizáció segédkezője nemcsak a magot elvető, gazt gyomláló munka, hanem a kedélyt tápláló mulatság is. Amaz komoly, a — Öcsém már csak egyedül megyünk — vágta oda nagy büszkén György uram, — oszt’ kezet fogott búcsúzéra Mihálylyal. Másnap délután is elmullott, de még Nyomárkai György uram nem látta az urát. Kérdezte a járó-kelőket nem-e látták valamerre, de biz mind azt mondta, kurucot sem látott. Zabolt a lovával, majd fölállt a bakra, hogy messzebbre lásson. — Nagy porfelhőt látott, már-már azt hitte jön az ő jó ura. — Nagy lehan- goltsággal vette észre később, hogy bizony azt a hatalmas porfelhőt egy ártatlan báránycsorda verte fel. Visszaült a bakra, lehullott a feje a mellecsontjára, dobogott a szive a nagy izgalomtól. Dob- és trombitaszó, harsány kuruc nóta verte fel a csendet. Messze szólt a hangja a réz harsonának. György uram meg ott állt reszketve a bakon, csak úgy ömlött a köny megvénhedt szeméből. Mikor pedig látta a vérvörös zászlót Szűz Mária képpel egy dalia kezébe, úgy hatott az rája, törődött lelkére, mint az éltető nap a megaszott földre, hosz- szu tél után. Meglátva az urát fúvó csata ménen, kiverte egy párszor a hideg veríték, leugrott a földre s toporzékolt ottan összetett kezekkel, mint a kicsi gyerek, ha nagy öröm éri; kiabált, kötelesség mindig többé-kevésbé nyomasztó hatásával mi véli az emberiséget, ez gondtalanságba bújva becsempészheti az emberek szivébe a jobb érzéseket. Ámde, hogy sikerüljön ez vad dorbézolás, duhajkodás közben ? Lehet-e gondolni arra, hogy a korhelykedés közelebb viszi a népet a civilizációhoz ? S nem kell e arra törekedni, hogy a nép a szórakozására, mulatságára szánt idejét megfelelőbben töltse. Az olvasás volna egyike a legjobb eszközöknek a nép kedélyének nemesítésére, műveltségének fokozására. Nem tagadható, hogy ebben az irányban újabb időben sok üdvös intézkedés történt, különösen a nép-könyvtárak és olvasókörök létesítése igen dicséretreméltó intézkedés. Örömmel tapasztaljuk, hogy Zemplénvármegye magyar nyelvet és népnevelést terjesztő egyesülete ez irányban is elől jár, a mikor 14 pályadijat tűzött ki hasoncélu intézkedésekre a hozzánk küldött alábbi értesítésében: Értesítés! A „Magyar nyelvet és népnevelést Zemplénvármegyében terjesztő egyesület“ f. évi okt. 10-én tartott közgyűlésének IX. sz. határozatával 14, egyenként 100 koronás pályadijat tűzött ki, még pedig 12 pályadijat a zemplénmegyei közművelődési ordított kidagadt erekkel túl a Tisza- partra, hogy belé rekedt: — Jó uram, jó fiam, nagy Rákóczi Ferenc. Én vagyok, itt vagyok a hűséges szolgád, a nagyságos uram hűséges kocsisa!! Oszt’ fél csizmaszárig befutott a vízbe, majd újra ott termett a lovai mellett, igazított egyet a szerszámon, csation, pedig már az előtt százszor is megtette. Egy pár ősz hajszállal több lett a jó öreg fejébe, mig a hidas átjött. Meglátja Rákóczi az ötösfogatot s az elébe futó hűséges kocsisát, Nyomárkai Györgyöt, tele lett a szeme férfiúi köuynyel, dobogott a szive, a lelke az örömtől. — Te vagy az, — te Gyuri ? — tört ki a váratlan öröm Rákócziból. Hát te még hü maradtál hozzám ?! Áldjon meg az isten. — Én vagyok jó uram s evvel megragadta kérges tenyerével Rákóczi szép kezét, úgy összecsókolta, úgy összekönyezte, úgy megölelgette, meg magába hozzá mormogta: Ezt is az asszony tette. Repült az öt táltos a Gyuri szavára, nem is cserélne a török császárral, hiszen az urát vitte, nagy fejedelmét, vitte a feleségéhez, meg a kis fiához. Utánok száguldott a kurucok hada a kibontott zászlóval, harsány kürtszó mellett, díszes csatarendben. alap, 2 pályadijat a nemzeti kaszinó alapítványa kamatainak terhére, azon zemplénmegyei tanítók részére — tekintet nélkül arra, hogy milyen jellegű iskolánál működnek — akik ifjúsági egyesületeket, olvasó-köröket, népkönyvtárakat szerveznek s azokat hazafias útirányban vezetik, vagy a magyar nyelv tanitása és terjesztése körül szép eredményt érnek el. Felhivatnak azért a Zemplén- megye területén működő tanítók, hogy ily irányú mukásságukat igazoló hatósági bizonyítványokkal felszerelt kérvényeiket a magyar nyelvet és népnevelést Zemplénvármegyében terjesztő egyesület alelnökéhez, nagytiszt. Fejes István esperes úrhoz Sátoraljaújhelyben,legkésőbb 1905. aug. hó 31-ig adják be. Sátoraljaújhely, 1904. október 20-án. Szalay Béla, egyesületi titkár. Zemplénvármegyének sok kiváló jó tanítója van s módját fogják ejteni annak, hogy a fenti nemeseélu felhívásnak megfeleljenek. E helyen különösen a népkönyvtárak helyes szervezését ajánljuk a pályázók figyelmébe, mert még mindig szűkölködünk elegendő, jó népolvasmányokban. — A rémmesés fércmunkák még eddig sincsenek kiküszöbölve, a száz és nehány Különb nem lehetett még a „Hadak útja“ sem. Otthon megölelte, megcsókolta siró feleségét, játszó kicsi fiát Rákóczi, azután hivatta Nyomárkai Györgyöt. Megjelent az tüstént, összecsapta a bokáját, úgy várta jó ura szavát. — Hát te Gyuri fiam — igy kezdte Rákóczi, hogy hűséges voltál, hogy nem szövetkeztél orvul árulómnak, im jól hallgass meg engem, én nemessé teszlek. Kapsz a „Szemszü- rőben“ Ujhely határában, ott hol a Sátorhegy csókolja a rónát, szabad szőlőt, házat s Ujhely városában öt curiát tőlem, urasan megélhetsz belőle a holtad napjáig. — Az ég vezéreljen Nyomárkay György uram, — és kezet fogott vele. György uram megállóit, mintha mesét hallott volna éneklő diáktól és csorogtak a könyei hosszan, csendesen és csak annyit mondott, többet nem mondhatott a nagy zokogástól: Édes kedves jóságos uram . . . Nem állt többé szóba Nyomárkay György uram holmi szolga néppel, kocsissal, lovászszal, ha eljött látogatóba a pataki várba, csak a lovaival, meg mint mondotta, elment egy kicsit beszélgetni a konyhára. Súgtak is már róla a rossz nyelvű népek. Akit ő meghallott, jól meg is feddette; mit gondolnak, hiszen már a 60-ba lépek. (<»pnnh mai Mán» 4 oldal.
