Zemplén, 1904. július-december (34. évfolyam, 70-142. szám)
1904-09-24 / 104. szám
Earminckettsdik évfolyam. Satoralja-üjliely, 1904. szeptember 24. 104. (4326.) Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sá-toralja-Ujnely, íötór 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond szó 4 fill., vastagabb betűkkel 8 fill. Nyílttérijén minden garmond sor 30 fill. POLITIKAI HÍRLAP. iíj. Meczner G-yula dr. Molnár János dr. Ferónyi József főszerkesztő. felelős szerkesztő. főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, fVévro 6 kői negyedévre 3 k >r. — Egyes szám ára 8 fillér. — _____ • Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár kedvezmény. inrrr.^Triivi: jYiunkáskéröés. — szept. 24. Ebben a politikai szélcsendben igen sok embernek figyelme irányul a társadalmi bajokra, nevezetesen a maholnap veszedelmessé válható munkáskérdésre. A küszöbön álló nyomor rettegéssel tölt el mindenkit. A munkások részéröl rendkívüli bérkövetelések, a munkaadók részéről krimicsau várható s nehéz volna eldönteni, a kettő közül melyiknek van igaza, mert mindkettőt a nélkülözéstől való félelem vezeti. Ezen az állapoton sóhajokkal nem lehet segíteni, ez társadalmi betegség, amely régóta rágódik az ország testén, de a nyomortól való félelem csak most veszi le róla a leplet s előttünk áll a maga borzalmasságában. Igen sokan a kormányt vádolják azzal, hogy ennyire engedte menni a dolgot; pedig nincs igazuk, mert ennek a bajnak nagyrészt a társadalom s maga az iparososztály az oka. Mert mi is a munkáskérdés ? Hogyan lehet az iparosok helyzetén segíteni s a munkás és munkaadó között tartós békét létesíteni. Már pedig e dologban nagyon kevés része lehet az államnak, mert a munkás és munkaadó viszonya rendes magánszerződésen alapul s az államnak nem áll jogában a munkaadóknak bérminimumot megszabni. Tőkéjével A ZEMPLÉN TÁRCÁJA. Egy leánynak. I. Á múlt szerelme álom lett immáron, Felőle már csupán dalom mesél, Pár óra csak és lám: mi lett belőle: Emlékim fáján hervadó levél. Ha visszaszál szárnyán emlékezésnek A kor, amelytől nem volt boldogabb : Visszasírom halálba halit szerelmed És visszasírom annyi csókodat. S tudom, hogy olykor csendes éjszakákon Te is sírsz értem, — jól tudom — [sokat, És visszasírod hamvadott szerelmem És visszasírod minden csókomat . . . II. Tavasz fakasztja rügybe a virágot És nyárba lesz teljébe sarjadó, Az ősz hervasztja, ellankasztja végkép S csak tört kóróra lel már rá a hó. Tavasz fakasztó rügybe a szerelmünk, S hogy jött a nyár: teljes virágban [állt Az ősz aztán a pártáját megeste S a tél, a tél már kórót sem talált...! minden polgár szabadon rendelkezik. A munkásbajokon csak a munkaadó humánus érzése segíthet elsősorban. A munkást nem a törvény, hanem a szükség kényszeríti a munkaadóval való megegyezésre vagy szerződésre s ha ezt az egyezséget megkötötte: nem állhat jogában a munkadij önhatalmú felemelése. Ha napszámra dolgozik : minden munkanap után, s ha határidőre, ennek letelte után abbanhagyhatja a munkát, de igazságtalanságról nem vádolhatja a munkaadót, ha az az egyezséghez tartja magát. Tisztán a munkaadó jóindulatától függ ugyanazon munkának nagyobb díjjal való jutalmazása. Egy két munkaadó szívtelensége nem jogosítja fel a munkásokat arra, hogy mindenütt ab- banhagyják a munkát s igy erőszakkal vívják ki maguknak a magasabb munkabért. Ha figyelemmel kisérjük a munkásköveteléseket, könynyeu rájöhetünk, hogy a munkások tekintélyes része nem annyira a tisztességes munka dijának fölemelését, mint inkább a munkátlan- ■ság megjutalmazását kívánja. — Munka nélkül, vagy legalább is igen kevés munkával szeretnének kényelmes életre szert tenni. Arra persze ök nem tekintenek, hogy az ipari túltermelés miatt a kész munka ára nagyon leszáll s a munkaadók saját vagyonuk vein. Tudtam, hogy egykor visszasírod Szerelmünk tiszta, szent nyarát, Tudtam, hogy egykor visszahull majd Csapongó szived átka rád. Tudtam, hogy egykor szánva-szánod Hogy nem mondtad ki azt a szót, Amelylyel visszahívhattad vón Azt, ki szived szerelme volt. Tudtam, hogy elhal kacagásod, S megérted, mi voltam neked, S tudtam, mikor hibád belátod Hogy helyrehozni nem lehet. Ossa Béla. Cigány históriák. A „Zemplén“ számára irta: Ifj. Hegediis Ágoston. Tizenöt tagból álló cigánycsalád lakott a falu felső végén. Idővel észrevétlenül nagyobbodott a számuk úgy, hogy tiz év múlva a száz körül jártak. A cigány tudvalevőleg rest s igy becsületes kenyérkeresetre nem reflektál, hanem minduntalan a lopáshoz, mint egyedüli életeszközhöz folyamodik. Nyár volt, aratás után. Ilyenkor van a legjobb dolga a cigánynak, annak a révén, hogy a gazda elnézi neki, hogy kalászokat szedjen, szed ő kévéket is, ha lehet. szélyeztetése nélkül nem emelhetik a munkabért. A rendes gondolkozásu, értelmes munkás iparos csak a legritkább esetben sztrájkol. Szorgalmasan dolgozik s munkája szerény gyümölcséből jó beosztással biztosítja családjának azt a kis kényelmet, amire annak szüksége van. Megteszi ezt anélkül, hogy feleségét munkára küldené. A másik munkás folyton elégedetlen, pedig felesége és gyermekei is keresnek. Mi ennek az oka? Első sorban a takarékosság hiánya, másodsorban a rendetlen családi élet. A férfi, nő, leányok kora reggel munkára mennek s rendesen késő este, fáradtan térnek vissza, hol minden rendetlenül hever szanaszét, amint reggel ott hagyták. A lakás piszkos, hideg, az ételt a fáradt asszony gyorsan s épen ezért rosszul készíti el. így azután nem csoda, ha a munkás odahaza sohasem érzi jól magát s valamelyik korcsmában keres magának üdülést, ahol reá már szocialista bujtogató-apostol vár. A korcsmázás nem egyszerű iparosnak való. Az ott e'költött pénzből csekély igényű családjával tisztességesen kijöhetne s a családi elégedettség a boldogság valódi melegágya. A munkás családi életének kellene tehát először is átalakulni s ez maga után vonná a ma érezhető nyomor nagymérvű enyhítését is. A nőt vissza kell adni Most is egy ilyen csoport áldo- gál és szimatol a tarlón. Az éjfél csak most múlt el s igy bízvást reméli, hogy senki sem fogja háborgatni őket, mert a kemény mezei munka után szívesen pihen mindenki. Hárman vannak a keresztek között, négy őrt áll. Ha valami gyanús neszt hallanak, rögtön a földre vetik magukat s horkolnak ugyancsak alaposan. Hajnalodik, a cigányok egy kis búzát akarnának elemelni, de ime! épen jön a gazda. Á szokásos „nieder“ következik horkolással kapcsolatban, sőt az egyik félhangon beszél is, mintha aludnék. . . . jaj! be szip termis ... sóhajtja ... — Mit kerestek ? — mordul fel a gazduram. — Jaj! kezsit lábát csókolom! elaludtunk, de már megyünk ! Hány azs az óra gazsduram! De a feleletet nem is várják, csak kotródnak arébb. — A csontodat töröm össze, ha lopni talállak, kiált utánuk a paraszt. A cigányok pedig a tizedik földről felkapnak egy-egy kévét, szoknyát téve rá, két oldalról közrefogják, mintha valami beteg asszonyt kisérnének. Szóval, a mai élelem meg volt. * A faluban lakott egy Moskó zsidó a családnak, a korcsmát pedig hagyni azoknak, kiknek a családi élet költségei mellett fölöslegük is akad. Boroskancsó mellett panaszkodni az élet nyomorúságáról igazán nevetséges dolog. S ez a legtöbb esetben igy van mináluuk. Kiben vau tehát a hiba? Az államban, mely nem nyit ingyen mulatóhelyeket az iparosnak, vagy a munkaadóban, ki a munkáért aránytalan bért nem akar fizetni ? A szolid, jó munkát ma is jól megfizetik, a silány pedig a keveset is megköszönheti. Elsősorban munkásosztályunk a hibás. El nem fogadható követelések helyett fogjon szorgalmasan a munkához, ne játsza az urat, ne óhajtozzék a vagyonos osztály szórakozásai után, hanem családja körében, azok mosolygó arcában találja gyönyörűségét. Ha azután a takarékosság és szerénység mellett is nyomor köszöntene kicsiny hajlékára, jobban számíthat munkaadója s a társadalom köuyörületére. A jó, tisztességes munkást éhezni sohasem hagyják. Fölvetettem ezeket az eszméket, nem mint újdonságot, hanem hogy reátereljem a lap intelligens olvasóit arra, hogy amit elmaradottabb gondolkozásu iparosaink jogos panaszként adnak elő, azt ők a saját értékére szállítsák le. Jobb, helyesebb meggyőződésre bírják iparosainkat s ha csak egyet is sikerül mindegyiküknek meggyőzni: a munkorcsmáros, aki a cigányokat szívesen látta vendégül, ha hoztak neki két-három pohár pálinkáért egy félvéka búzát, no! de mást is elfogadott, teszem azt tyúkfélét. Volt a Moskónak egy hosszú fehér kaftánja, aminő volt ép’ a helybeli gazdatisztnek is. Arról nem tehet senki, az bizonyos, hogy két egyforma kaftán van a világon. A Moskó korán reggel bejárta a földjét, vigyázva a termésre, nem akarta ugyanis a saját búzáját is megfizetni. Ily alkalommal számtalanszor találkozott a cigányokkal „operáció“ közben, de egy árva szót sem szólt nekik, neki lévén belőle haszna. Egy szép holdvilágos este a cigányok ismét a mezőn kóboroltak, lesvén a kedvező alkalmat. Á távolban egy fekete alak mutatkozott, jobbra-balra nézegetve ment előre. Mindjobban közeledett a cigányok felé, akik azonban rá sem gondoltak a rosszra, sőt örültek neki, Moskóra gondolva. Szorgalmasan öltöztették a kévéket az uraság földjén, már egész rakás volt belőle, az alak meg lassan jött feléjük. Minthogy sok kéve volt már együtt s nem tudták volna „karonfogva“ elszállítani, igy hát egy kötéllel átkötötték az egészet. E nemes foglalkozás közben ért Dnnhy fivérek cs. és kir. udvari fényképészeknek rendes két heti kirándulásokon kívül, a mi legközelebb okt. 2. és 3-án lesz, egy állandó megbízottjuk van itten a műteremben és igy levételek minden nap eszközöltetnek.
