Zemplén, 1904. január-június (34. évfolyam, 1-69. szám)

1904-02-11 / 16. szám

Sätoralja-Ujiiely, 1904« Február íí. 16 (2438 ) Earmincketteáik évfolyam Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat tste. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bátorai ja-Tljhely, főtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond szó á fill., vastagabb betűkkel 8 fill. Njilttérben minden garmond sor 30 fill. POLITIKAI HÍRLAP. ifj. Meczner Gyula dr. Szirmay István dr. Hám Sándor főszerkesztő. felelős szerkesztő. főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, f& évre 6 kor negyedévre 3 kor. — Egye3 szám ára 8 fillér. — Hirdetési díj: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár kedvezmény. Szemelvények. — febr. 11. (Sz. i.) Ezeket a szemelvénye­ket a hadügyminiszter keddi be­szédéből írogatom ki. Nem mint­ha a nagy közönség már is nem ösmerné azokat és szükség volna az én felfedezésemre, (hiszen nem csak a beszéd szövegét, hanem a hozzáfűzött kommentárokat is betéve tudja már az újságolvasó, sőt a kommentárokat taláu már előre is kitalálta) hanem olyan formán vagyok vele, mint Appo- nyi gróf: gondolkozni akarok fe lettök egy kicsit, még pedig a magam fejével. Megakad a szemem az első jelentős mondaton: . . . „bizonyos tekintetben a hadsereg kérdéseiben is számolni lehet Magyarország és társországainak államjogi helyzeté­ből eredő kívánalmaival.“ Hohó! Csak nem a közös hadügyminiszter mondta ezt ? Ugyanaz a Pittreich, a kiről azt akarta velem és annyi más új­ságolvasó társammal elhitetni Bartha Miklós, hogy a magyar nyelvet, mint államnyelvet nem ösmeri? Ugyanaz a Pittreich, aki előtt az obstrukció nagy és kis kátéja szerint magyar nemzet nincs, csak néptörzsek vannak, mint a tót, oláh, szerb, horvát és cigány? De hisz’ ez az ur egész helyes közjogi nyelven beszél. Nem beszél A ZEMPLÉN TÁRCÁJA. A kis gavallér. Irta: Ősz Ferenc, I. Volt nekem egy kis barátom, Erdős Bélának hívták s ott lakott nehány esztendő előtt egy budapesti magas házban és csak nyaranta, a vakáció idején kereste föl egyik-má­sik vidéket, hogy tapasztalatait szé­lesítse, gazdagítsa. Meg aztán, a szeles, gőzös, füs­tös, nyáron kissé túlmeleg székes- főváros után egy kis jó, vidéki levegő, vidéki élet, uj arcok, uj emberek üdi- tőleg hatnak. És a könyvek, a mat- hematika és fizika után egy szintén vakációzó leánykának szende pillan­tása is a „variácó delektát“ rovat alá tartozik. De a fővárosi diák vidéken hol talál megtekintésre méltó figurát? A szegény provinciális lányok mind oly félszegek. Szegények 1 Az én Béla barátom, a budapesti születésű kis lovag is bennszülött, szintén ilyen ideákat táplált, mikor a villámgyorsan száguldó vonat tizen­két órai röpités után Szigetszálláson, a rengeteg nagy hegyek és bércek tőszomszédságában kitette a platzra. A kövér főbiróék atyafiságos ba­rátsággal fogadták a kis pesti gaval­lért. A jó Rozi néni meg a Sándor engedményekről, hanem kívánalmak­ról; nem egy nép kívánalmairól, hanem Magyarország és társorszá­gainak államjogi helyzetéből eredő kívánalmairól. Bandi legyek, ha ez az ur ott volt Chlopybau, mi­kor a „solid“-t, meg a „néptörzs“-et megfogalmazták! Vagy ha ott volt, azóta egyebet sem tett, mint a kiegyezés aktáit tanul­mányozta a Tisza István correp- titorsága mellett. A szabadelvű párt katonai programmja tehát Magyarország államjogi helyzetéből ered? Per­sze, hogy abból ered, de hisz’ minket azzal bolondították az obstrukció hősei, hogy ezt a Laj­tán túl még ma sem akarják el- ösmerni; hogy egy közös had­ügyminiszternek a magyar állam- jogból folyó katonai követelmé­nyek létezését még feltételezni sem szabad, nem hogy azokat a száján kiejteni s azoknak a jo­gosultságát elösmerni. Ha adnak valamit, az alamizsna, a legfel­sőbb kegyur kierőszakolt kegyé­nek elhullatott morzsái. És most azt halljuk, hegy a Lajtán túl is hivatalossá lett az a goudolkozás, hogy Magyarország­nak a katonai téren államjogi helyzetéből folyólag vaunak olyan követelései, melyeket a kiegye­zés óta érvényesíteni nem kí­vánt. Fiskális nyelven szólva: a per főtárgyára nézve ezzel két­báesi igyekeztek mindenféle szórako­zásról gondoskodni, ami ilyen helyen előadódbatik. Üdítő séta a Tiszapar- ton, barátságos visszatérés, bekukka- nás a „Sárga ugorkához“ címzett sor­házba, retek vajjal, hagymáspiritós, este túrós csusza, liba pecsenye s rá egy kis Törley pezsgő vagy zamatos rizling, mind-mind aranyat ér a vá­rosi élet után. Meg aztán lesz itt még más is, amiben Béla öcsénk, kinek a fiókjában kész drámák pi­hennek, gyönyörködni fog. Műked­velő előadás, a felső leányok ren­dezik. Béla, mikor pár nap múlva ol­vasta a plakátokat és a jó Rozi néni biztatta a ritka élvezettel, igaz, fiatal pesti gavallér módjára meglehetős gúnyos mosolylyal csak annyit vála­szolt: „Nem élek vele!“ Az este mégis elérkezett, a fő­biróék páholyt váltottak s meghívták Bélát is, hogy oszsza meg velők a kínálkozó élvezetet. — Ha megengedi Róza néni, én majd csak a színház előtt sétálok s az előadás után haza kisérem a né­niéket. — Beh sajnálom Béla öcsém. De hát magának persze nem mulat­ság az efféle. Azt mondják pedig, jól játszanak, különösen a kis Tódorfi Erzsiké elragadó. Csakhogy persze ez is vidéki mérték. II. Az előadás estjén a főbiróék el­foglalták a páholyt s Béla csakugyan ségtelenül miénk a győzelem. Győzött az elv, hogy Magyaror­szág a jog terén áll, mikor a szabadelvű párt katonai prog­ramújához csatlakozik és nem fejedelmi concessiókat kunyorál; még kevésbé Ausztria szerzett, vagy honnan vett jogaiból akar tördelni. Az elv győzelme mellett szinte másodlagos a kérdés, hogy a köz­jogi helyzetből folyó követelmé­nyek tartalmát most teljesen egy­formán állapitjuk-e meg, vagy sem. Hisz’ ha e követelmények­nek csak a harcképesség fenn­tartása szab határt, az változhat, bővülhet még sokat. „Az elmúltakat elmúltaknak kell tekinteni. Vannak olyan dolgok, ame­lyek valamikor jogosultaknak látszot­tak, de a mi időnkben többé nem al­kalmazhatók. “ Ezt a mondását is teljesen aláírom a hadügyminiszter urnák, de ha alkalmam volna hozzá, bizony én megkérném, legyen szives ezt egy Armeebefehl-ben is kiadni, hogy az időszerűség­ből kikopott gondolkozás, érzé­sek, hajlamok ne csak a polgári elem szivéből tűnjenek már egy­szer véglegesen el, hanem a katona-kabát alól is. Hiszen tu­dom, benne van a reglamában, magam is tanultam, hogy a kato­nának a többek között „takt­voll“ is kell viselkednie, ennek pedig az is hozzátartozik az ér­ott sétált a színház előtt, nem tar­totta érdemesnek, hogy jó darabig betekintsen. Egy óra múlva megunta a sétá- lást s elhatározta, hogy fellátogat a páholyba, darabig elviseli a „zöldsé­get“, aztán mikor kipihente magát, újra folytatja sétáját. Rozi néni megörült s előre akarta ültetni Bélát, de a kis gavallér azt felelte: elég ebből annyit látni, meny­nyit a hátulsó ülésről, az úgyneve­zett kakasülőről kiböngészhet. Épen a második kis vígjátékot adták, melyben a kis Tódorfi Erzsi egy szobalánynak öltözött grófnét ábrázolt. „No, de nézze az ember, mi lett ebből a kis csitri leányból ?! Mennyi elegancia, mily ügyesség, milyen csengő, szívhez szóló hang. Aztán az a haj korona, azok a gyönyörű szőke fürtök, az a karcsú, hajlékony ter­meti“ — szóltak itt-ott a páholyok­ban, a földszinten, mindenütt. A pesti gavallér is igen előre hajolt a ,kakasülőről, hogy „többet“ lásson. És legnagyobb ügyességgel hajlongott a Róza néni feje mögött s közben egy sóhajtás forma sugal­lat is hallható lett. A jó Rozi néni, bár mind a két fülére finom hallása volt, a tizenhá- rompróbás hamisítatlan sóhajtást ásí­tásnak fogta fel s hátra szólt Bélá­nak : — Ugy-e unja már ezt a komé­diát? Talán haza is mehetnénk már leiméhez, hogy a magyar nem­zet hazafiságát, hagyományait katona uraimék is tiszteljék, be­csüljék és soha, de soha ne pro­vokálják. A veszedelmes anachro- nismusokat tehát ki kell irtani, de — mindenütt. Mert nem elég ám, hogy ha hosszabb vagy rövidebb ideig uem észlelhető a hadsereg és a lakosság között a komolyabb ellentét tünete, de lehetetlenné kell azt tenni egyszer és min­denkorra. Sőt jó volna, ha a Windisch- Grätzek és Lichtensteinoknak is szives volna a hadügyminiszter ur — már csak a reciprocitás kedvéért is — elküldeni mostani beszédét, hadd tanulnák meg ők is, hogy az „elmúltakat el­múltaknak kell tekinteni.“ Egyelőre azonban igen jó már az is, hogy legalább maga a hadügyminiszter igy gondolko­zik és gondolkozásának lendüle­tes kinyilatkoztatásával megszi­lárdította Magyarországon a hi­tet, hogy a magyar kormány programmja komoly, positiv ala­pon nyugvó, melynek sikerült megtörni százados hagyományo­kat, elfogultságot és bizalmatlan­ságot ott túlnau és igy, aki e programmot követi, nem lidérc- fény után megyen. vacsorálni? — s oda nézett a kövér főbíróra, kinél a vacsora szintén nem tartozott a lenézett élvezetek közzé. Béla belevágott a kérdésbe: — Nem, nem 1 ... De ha meg­engedi Rozi néni, lejebb ülök, talán oda a bácsi és néni közzé harma­diknak. A vendégnek készségesen szorí­tottak helyet a páholy elején és a fővárosi gavallér nemcsak szabad szemmel, de a néni gukkerén át is nagy buzgósággal legeltette szemét az átöltözött grófnőn. — Szép és igen ügyes lány ! No, ezt sohasem hittem volna!... — Mit: szép? — Elragadó 1 Az a „szép és ügyes leány“ pe­dig, ki ott a színpadon bájos és „el­ragadó“ volt, mintha meghallotta volna annak a derék ifjúnak a halk megjegyzését, felpillantott a páholyba a főbíróra és a nejére, de tekintete rögtön odatévedt a nyalka ifjúra s úgy játszott azután, mint valami mű­vésznő. Az előadás végén Erdős Béla csak annyit mondott: — Kár ilyen rövid darabokat választani! Másnap Tódorfi Erzsiké gyönyörű nefelejts bokrétát kapott névtelenül, de azért mégis megkérdezte : „ki volt az a csinos fiatal ember a főbiróék páholyában?“ . . . Oh! a fiatalság a legnagyobb rébuszfejtő! (Vége köY.) Dimity fivérek cs. és kir. udvari fényképészek műtermükben február hó 14-én (vasárnap) és febr. 15-én (hétfőn) d. e. 9-től—12-ig és délután V22—V24-ig fognak felvételeket eszközölni. Lapunk utal uáiua 4 oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom