Zemplén, 1904. január-június (34. évfolyam, 1-69. szám)

1904-01-30 / 12. szám

2. oldal ZEMPLÉN. Január 30. A franczia kormány bizalmi em­bert küldött Rómába, aki a szent­székkel a konkordátum módosítása iránt tárgyalna. A nobis nominavit kér­désének rendezése következtében a barcassone-i és anescy-i püspökségek betöltésére vonatkozó investitura bul­lák megérkeztek. A másik vitás kér­dés, mely a püspökségek betöltését illető előzetes megállapodásra vonat­kozik, eddig még nincs rendezve, en­nek következtében öt püspökséget még nem tölthettek be. Londoni hírek szerint, Japánnak felbujtása s nagyzási szenvedélyének mesterséges nagyranövelése komoly sikert aratott. A japánok a diplomá­ciai jegyzékváltásban minden módon maguknak akarják biztosítani az utolsó szót és azt hiszik, hogy a rövidebbet húzzák, ha nem bírnának ellenfelük­től egy szerződést kicsikarni, ami Oroszországnak feltétlen meghátrálá­sát jelentené. Japán különösen Man­dzsúriára nézve makacskodik, mert Oroszország csak az eddigi szerződé­seket akarja fenntartani és a japán kormány azt gyanítja, hogy még egy­oldalú nyilatkozatban sem akarja Mandzsúria kiürítését megígérni. X. Pius pápa, a legközelebbi titkos konzisztóriumon közzé fogja tenni az uj konkláve szabályzatot, amely minden előző szabályzat hatá­lyát megsemmisiti. Legérdekesebb része a szabályzatnak az, amely az idegen behatások alól védi meg a konklávét. A konkláve összeülése előtt minden bibornoknak meg kell esküdni, hogy kötelessége teljesí­tésében semmiféle külső befolyásnak nem enged. Párisi nagykövetünk több keleti kérdésben nyilatkozott. A maczedó- niai ügyeket illetőleg azt mondta, hogy a reformterv elégtelen és a beavatkozásnak nem lesz eredménye, de a reformtervet, ha tényleg elégte­lennek bizonyul, ki fogják bőviteni. Törökország őszintesége ebben a kér­désben nagyon relatív és nem sza­bad többre becsülni, mint amennyit megér.í A bécsi törvényszék a héten ítélt abban a pörben, amelynek hősei Mattasich-Keglevich Géza és Kóburg Lujza. A főhadnagy ugyanis vissza­követelte a hercegasszonynak hozzá intézett leveleit, amelyet meg is Ítél­tek neki. Érdekes egy tanú vallo­mása, aki arra a kérdésre, hogy váj­jon a dobozban őrzött levelek egytől­R.: Jól van, jól kedves öregem, En most az egyszer fölteszem, Hogy néked van hát igazad, Csak arra kérlek, mond meg azt, Ha te vagy az, Ki az igaz S kinek nyomában üdv fakad: Híved mégis miért akad Csak el-elvétve egy, Hisz az a szörnyű kegy Miben a híved részesül Csalhatná őket sergestül? I.: És te talán már azt hiszed, Hogy mindenki a te híved, S hogy az is marad örökké, Kit gyűlni látsz magad köré? Oh 1 ne higy úgy ez ábrándba, Mit csalfán mutat a máma, Az olyan hívő mit sem ér, Akit hozzád űz a kenyér. Mert amint nem igy volt tegnap A mán is változtat egy nap S már a holnap is más lehet, Amely majd mindent eltemet. Mi ma még van: a vagyon, kincs, Lehet, hogy holnap többé nincs, S amint tegnap még nem valál Holnap jöhet már a halál Ki ha tőled mindent elvett, Téged is könnyen eltemet. Hogy a múlt nem volt a tied, Azt, reméltem, tán elhiszed? De hogy is lehetett volna, Hisz akkor az élet gondja: Az ezerféle szükséglet, Az úrhatnám s könnyű élet, A fényűzés és a pompa A lelkeket még nem nyomta, Mit kerestél volna hát ott, gos s remélem is, hogy a vezetőség megszívleli s nem fogja szélnek eresz­teni. Arról van szó, hogy néha a vál­tozó időjárás nem enged biztosan következtetni, vájjon van-e jég az egyleten, vagy nincs. Már most te­gyük fel, hogy enyhe idő inellett is van jég; a skeptikus korcsolyázók nem tudva biztosat, otthon maradnak, amiből persze az egyletnek kára van. Ellenkező esetben, ha nincs jég, úgy számosán az amúgy is távol fekvő egyletre hiába fáradnak ki. Úgy ;:z egylet, mint a közönség érdeke tehát, hogy a város 3 pont­ján :, a Breiner-kávéház, a Szánky- és AVva-féle ház sarkán jelző táb­lácskákkal jeleznék, hogy van-e jég, vagy nincs? Az egész jogos kivánalom és summa summarum csak 20 koronába kerül; azért hisszük, hogy e csekélyke kérést a vezetőség nem fogja megta­gadni. pe. egyig a főhercegasszony levelei vol­tak-e, a közönség derültségére igy válaszolt: Hát voltak bizony abban levelek a főhadnagy — előbbi ked­vesétől is. Ravasz módon zsaroltak ki a héten egy tőkepénzest.. Levelet ka­pott, amelyben az anarchista-párt ar­ról értesiti, hogy fizessen ezer forin­tot, vagy felrobbantják. Másnap meg­jelent nála egy ál-detektiv, aki azt mondta, hogy csak tegye a pénzt — ahogy Írták neki — az ajtaja elé, a lábtörlő alá, majd, ha érte jönnek, hát a rendőrség közegei elcsípi a — merénylőket. A tőkepénzes úgy tett, a pénznek és az ál-detektivnek persze nyoma veszett, s most a rend­őrség nem is bottal, de karddal üti — a nyomukat. Két újdonsága volt e héten a főváros színházi életének. Az egyik a Yigszinházban került szinre, a Mor- mota címmel, s hűvös fogadtatásra talált. A másik a Katinka grófnő operette sikert hozott a Népszínház­nak. A főváros legfiatalabb színhá­zában jubileumra készülnek, most fogják a századik előadást tartani benne; a jubiláris előadásra a Fecs­kék, Konti operetteje kerül szinre. VÁRMEGYE ÉS VÁROS. )( Megyebizottsági tagok válasz­tása. Folyó hó 25-én Harkányban egy időközben megüresedett megybizott- sági tagság betöltése erős választási küzdelmet idézett elő. Hárman küz­döttek egymás ellen, akik közül Ká­rász Imre gazdatiszt 70, Bodnár 1st ván földmivelő 31 és Bárczy Gusz­táv szolgabiró 2 szavazatot kapott s igy Kárász Imre szadai gazdatiszt lett a győztes. — A czékei választó- kerületben f. hó 25-én egyhangúlag dr. gr. Hoyos Viktor szolgabirót vá­lasztották megyebizottsági taggá. HÍREK. Még valami a jégpályáról. — jan. 30. Pusztába kiáltó szó volt mindaz, ami az újhelyi lapok hasábjairól a jégsport felvirágzása érdekében el­hangzott. Süket fülekre talált, holott csak a jóakarat vezette azoknak Íróit. De úgy látszik, hogy a vezető­Ahol a szem még nem látott, Ahol a lélek még nem élt, Ahol a vágy még nem beszélt, Ahol az én szülő anyám : Az ösztön volt az oldalán Minden tenniakarásnak, Ámde másnak Egy szava sem volt ám, 0 aztán elhalván Én reám hagyta a jogot, Mely most egy kissé elbotlott. R.: Hiszen azt senki sem mondta, Hogy régen nem igy lett volna; Ösztön és múlt?! Az már elmúlt, Én a jelenről beszélek, Hanem félek, Hogy a lényed Itt nem ragyog, Mert az erősebb én vagyok. I.: Azt magam is elismerem, Hogy több a hived mint nekem — R.: Hát mégis megadod magad ? I.: A hóv egy kissé elragad S nem várod be amit mondok Pedig hát e dolgok Nem úgy állnak, mint gondolod. Az igaz, hogy jól megy sorod S hogy van sok híved: elhiszem, De azért ez még semmi sem, Vagy legalább kevés arra, Hogy számot tarts a jogarra, Mert, amint előbb is mondám, Örökségkép szállt én reám Az uralkodás nagy joga, De mivel nem tevém soha, Hogy jogaimat használnám, ség nem törődik semmit a közönség érdekével, jár tovább csigalépteken, egykedvű csökönyösséggel a conser- vatizmus letarolt mezején. Mig más városban a reform reformot követ, nálunk minden stagnál. Akárcsak az ó-korban lennénk, hol az emberek irtóztak minden újítástól, vagy leg­alább is fázós ujhegygyel bolygatták meg a darázsfészket. A haladás századában ott va­gyunk, hol a inádi polgártárs. Nem­hogy előre törnénk és felvennénk a versenyt más városokkal, ehelyett, mint a rósz csataló, hátul kullogunk, szem előtt tartva azt az ismeretes, ósdi közmondást: „Inkább legyek egy gyáva kutya, mint egy döglött oroszlán.“ Nemtörődömséggel vádolja a ve­zetőség a publikumot, pedig megfor­dítva áll a dolog. S ha úgyis volna, csoda-e ? Mert azt hinni, hogy egy jégpályához elegendő 2—3 ember, kik csak úgy iramel-ámmal seprik a jeget, az merő fantazmagória. A ké­nyelem szerető közönség már nagyon el van kényeztetve, ő az obulusaiért sokat kíván, még pedig jogosan. A nemtörődömség pedig ragadós beteg­ség, mely folytonosan terjed és las­san, de biztosan öl. Hogy a jégpályának villamos világítással való ellátását a vezetőség agyonhallgatta, szinte természetes. A vezetőségtől ilyen körülmények kö­zött nem lehet várni egyebet. Hisz várja, hogy a sült galamb a szájába repüljön egy jég-sportkedvelő Maece­nas képében, ki majd a jégpályát válságos helyzetéből kisegíti és az acuttá vált reformokat végrendeleti- leg sürgetni fogja. A vállalkozási szellem — hiába — oly távol áll a vezetőségtől, mint akárcsak Ujhely Jeruzsálemtől. Tényekkel constatálható, hogy vasárnaponként átlag 150 jegyet ad­nak el, és igy villanyvilágitás mellett kétséget kizárólag hétköznapo­kon minimálisan 30 jegy fogyna el 18 korona értékben. Minthogy a vi­lágítás „horribile dictu“ 2 koronába kerül, maradna egy jócska summa az egyletnek, vagyis a kecske is jóllak­nék, meg a káposzta is megmaradna. No, de hát hasztalan itt minden erőlködés, a vezetőség ennek bizonyí­tásánál mathematikai ponttá tömörül. Jelenleg tulajdonképen az egyle­ten felhangzott ama óhajunknak aka­rok kifejezést adni, mely méltán jo­A szabadcselekvést adám Fő kincséül az embernek. És hogy ezért el-elvernek Hálátlanul egyszer-másszor, Az engem egy cseppet se bánt, Tudom; megbánják majd százszor Minden bűnüket egyaránt. E szabadság mohó élve Vezette oly könnyen félre A vakon futó tömeget És teremtett meg tégedet. De úgy hiszem e kábaságnak Nemsokára vermet ásnak S az agy meglátja az utat, Mely az igaz üdvhöz juttat, S akkor azt is látni fogja, Hogy eddig egy szenvedélynek Volt dőre bolondja. És le fogja tépni A hazug álarcot, Amivel akartál Vívni igaz harcot. R.: És honnan ez állításod ? I.: Ha nem hiszed, majd meg látod. R.: Igaz, hogy te vagy az erény, De még neked sem hiszek én Látatlanba, csak úgy bizalomból, Mert az agyad nagy könnyen ki­[gondol Akárhány szép mesét, Mit világgá űz szerte-szét A legcsekélyebb fuvalom, De hogy hát legyen alkalom, Hol az állításod védjed, Éz egyszer megteszem érted, Hogy fejem meghajtom Hogyha hallom Egy igaz érvedet, Csapó Lajos sajtópere. — Panaszkodó borkereskedők. — — jan. 30. Emlékezni fognak ol vasóink, hogy a „Zemplén“ múlt évi szeptember hó 19-én megjelent számában Csapó La­jos egy cikket irt „Klaber ur és Tár­sai“ cim alatt, amelyben a pancsolt borokkal a Hegyalján folytatott üzel­meket nyilvánosságra hozta. A cikk megírására az szolgált okul, hogy Csapónak alkalma volt betekinteni egy levélbe, amelyben Klaber Mór soproni borkereskedő literenként 18 krajcárért ajánlott szomorodni bort egy itteni borkereskedőnek. Kutatni kezdett tehát, hogy ki az a Klaber Mór, és hol teremhet az az olcsó szomorodni és megtudta, hogy az egy rettenetesen gazdag, többszörös milliomos soproni borkereskedő, aki­nek újabban már a Hegyalján is — Erdő-Bényén igen nagy szőlője van, de aki már akkor is igen sok bort adott el — ä 18 kr. — a Hegyaljára, mikor még szőlője itt egyáltalában nem is volt. Megtudott ezen kívül Csapó Lajos a Klaber-féle borokról sok egyéb gyanús adatot is és közzé tette azt a közérdek nyilvánvaló vé­Mit nem a képzelet, E csábos kedvesed Hitetett el veled. I.: Mindent, mi fő tulajdonod neked, Minden hibádat rám kened, De én magam tovább már nem [védem, Úgyis beszél helyettem az érvem, Érts meg hát jól: A valódi nagy emberek — És nem a kis kaliberek —• A mély elmék, az úttörők, Akiknek a hírük örök, Valahányan vannak Ugy-e mind velem tartanak? Már pedig övék a jövő. Az meg tán el sem hihető, Hogy a kor majd megtagadja, Ki néki az éltet adja: Nagy megteremtőit. R.: De akkorára már te is Divatját múlta báb leszel Ki a régmúlt lomtárába A feledés homályába Örök időkre elveszel. I.: Balhiedelem. R.: Hitesd hát el velem. I.: Az örök-ifjunak Hírét hallottad-e ? R.: Hogyne hallottam vón, Nos, mit akarsz vele? I.: A létem örökké Tehát azért ragyog, Mert az örök ifjú Nem más, mint én vagyok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom