Zemplén, 1904. január-június (34. évfolyam, 1-69. szám)

1904-01-21 / 8. szám

Január 21. ZEMPLÉN. 3. oldal. — Betörések. A Hegyalján már újólag megkezdődtek a szokásos rab­lások. O.-Liszkán ismeretlen tettesek feltörték a szepesi káptalan pincéjét s abból három hordó bort elemeitek, azon kívül Livják Lukács szegény napszámos házából egy leölt kövér sertést és Szakács György kertész óljából öt darab hízott libát elrabol­tak. Ugyancsak a következő éjjel Tolcsván is történtek nagyobb rab­lások, hol özv. Fuchsné boltját ki­fosztották és a posta-utcán lakó No- vák Antal vagyonos iparosnak a háza falát aláásták és a lakásból ezer korona készpénzt s több taka­rékpénztári betétkönyvet elraboltak és nyomtalanul eltűntek. A csendőr- sóg keresi a tetteseket. — Előadás az első segélynyúj­tásról- A belügyminiszter rendeleté­hez képest dr. Virosztek Győző kas­sai orvos folyó hó 21., 22 és 23-án este 6 órakor, a városháza tanácster­mében előadást tart az első segély­nyújtásról. A város polgármestere ebből az alkalomból felhívta a hely­beli ipartelepek tulajdonosait, hogy balesetek alkalmával az első segély­nyújtásból követendő eljárás beosz­tása végett alkalmas egyéneket küld­jenek ki az előadásra. — Nyugtázás A sátoraljaújhelyi kegyesrendiek Árpádkori templomá­nak restaurálására adakoztak: (Foly­tatás.) Dr. Bangha István 10 k., dr. Szepessy Arnold 5 k., Kiss Boldi­zsár Kunfélegyháza, Mócza Imre Tá- piószecső, Ikrényi József Kaross, Fáb- rián János Érsekújvár, Jászay Géza Szeged, Sujánszky N. Esztergom, Hangyály Mihály Pincehely, Gondy Miklós Saásd, Kula István Udva, Scharfenberger János Püspöklak, Nuszpel István Ujhartyán, Hiding János Ujszász, Alpári plépánia, Staut József Sátoraljaújhely, Füzesséry Gy. Mocsár, Károly Ignácz Pécs, Weber Ágost Szakálháza, Schweitzer Alajos Ujbessenyő, Szladek József Nagy mi- hály, Paoletits Gyula Sárospatak, Za- nathy Bódog Zalavár, Illés Rafael Tűrje, Léránth Antal Ősi, Bárdy An­tal Apátfalu, Dely Endre Szinna, Szo- molanyi Bertalan Dócz, Komáromy Tivadar Kis-Hird, Wajdits Gyula Pécs, Kovács Antal Szakály, Biró Imre Dunaföldvár, Füzessérry Pál Yarannó, Besser János Dolacz, Hoff­mann Jenő Csóka, Blumelhuber Fe- rencz Esztergom, Józsy Mátyás Gyar­mata, Stibrik István Józsefszáljás, Kittenberger István Esztergom, Úitz N. Billéd, 2 k., Szmenyei M. Tolua- Regöly 1 k. 70 fill., Nagypál Kilit Szeged, 1 k. 20 fill., Drozd Pál Há- zasnény, Fischer Lipót Tolna-Agárd, Müller Jakab Jablonicz, Engelberth György Sátoraljaújhely, Letics Fe- rencz Mohács, Ferenczy Elek Sáto­raljaújhely, Nagy Béla B.-Monos­torszeg, Makra Péter Sáta, Farkas Gyula Pétervására, Plébánia hivatal Fegyvernek, Frank Károly Sz.-Mar- gita, Plébánia Pápió-Bicske, Csovrik Sándor Száján, Hegedűs János Beodra, Pártos Zsigmond Mözs, Szoták 1st-- vánnó Butka, Rónay István Kőrös­mező, Haraszthy Vince Ladtnócz, Bartus Boldizsár Nagymihály, Igaz Péter Irsa, Járvás Márton Jászapáthi, Löschardt Nándor Zicsyfalva 1 kor. Kádár György 10 k., Pfeiffer főmér­nök 20 k., Kossuth János 10 k., Adriányi Béla 10 k., Szilvássy Ma- tild 6 k., Safranovics Ferenczné 4 k-, Sterc Jenőné 4 k.,. Misley Maria, Misley Anna 5 k., Ózv. Untener Mi- hályné 2 k., Özv. Fidmig Mihályné, Fidmig Mária, Labenszky Franciska, Zettin Ignáczné 1 k., Csubák Anna 2 k., Láczay Elekné 10 k., br. Gaiz- ler Géza 3 k., Fleiszner Frigyes 10 k. Fogadják a nemesszivü adakozók a kegyestanitórend sátoraljaújhelyi há­zának őszinte köszönetét minden fiil- lérnyi adományért. — Nyilvános számadás. A sátor­aljaújhelyi általános munkás-önképző­körnek f. évi január hó 10-én a vá­rosi színházban tartott mulatságának számadása. Bevétel 488 kor. 30 fill. Kiadás 370 kor. 66 fill. Tiszta jöve­delem 117 kor. 64 fillér. Felül fizettek: Baticz Gyula, Smitkó János, Kucsera János 2—2 kor., Ádám Antal, Zboray Béla, Héjj Béla, Thót József, özv. Borza Józsefné 1—1 kor., Gotlieb Adolf 50 fill, Meder Zoltán 40 fill, Kornstein M. 10 fill. — Jegyeiket megváltották : Deutsch Ignác 5 kor., Löwy Adolf 2 kor., Landesmann Sa­mu 2 kor., Teleki fővigyázó 2 kor. Úgy a felülfizető, mint a jegyeiket megváltó urak fogadják a munkás­önképzőkör választmányának hálás köszönetét. — Esküvő. Oláh Rudi, a hely­beli Mantu Józsi-féle zenekar prí­mása örök hűséget esküszik Buday Idának Sátoraljaújhelyben. — Névmagyarosítás. Dr. Mandel Hugó, sárospataki orvos, vezetékne­vét belügyminiszteri rendelettel „Mól- nár“-ra változtatta. — Tói. Középhegyalján a hó nélküli tél már enyhére fordult. A Bodrog jegén a közlekedés még fenn­áll, de ha a meleg és esős idő to­vább tart, a jég olvadásnak indul és lesz árvíz és nagy sár. — Hamis pénzek. Úgy látszik, a hamis pénzjárásnak csak úgy meg van a szezonja, akár a dinyeérésnek vagy a jégesőnek. Az utóbbi napok­ban megint hamis forintosokat és koronásokat hoztak forgalomba ná­lunk. Á tetteseket a legnehezebb kézrekeriteni, s ha itt-ott egy-egy forgalomba hozót meg is csípnek, ezzel kevésre megy a rendőrség, mert ezekről hamarosan kiderül, hogy nem hamisítók, hanem becsapott embe­rek, akik egészen jóhiszemüleg fo­gadták el és adták tovább a hami­sítványokat. A most forgalomba ke­rült hamis pénzekről azt hiszik, hogy azokat valami vidéki banda gyártja és csak elszórtan merészel vele sze­rencsét próbálni. E gyanút különösen az erősiti meg, hogy a hamisítvá­nyokkal több korcsmárost is becsaptak. — Uj csendörörs. A Sárospatak­kal határos szabolcsvármegyei Ke­nézlő községben uj csendörörs létesit- tetett két lovas csendőrrel. — A rendőrkapitányság 1903. évi tevékenysége. Sátoraljaújhely ren­dezett tanácsú város rendőrkapitány­sága az elmúlt 1903. évben nagy te vékenységet fejtett ki. Munkásságá­nak eredményét adjuk a következők­ben : az 1903. év folyamán a város területéről kiutasittatott és eltoloncol- tatott 291 egyén, átkelő tolonc volt 419, tartózkodásra jelentkezett 593 közöskatona és 271 honvéd, cseléd­könyv kiállíttatott 121, kintornások­nak és kéregetőknek 247 esetben ada­tott ki engedély, házalóknak 91 eset­ben, daj kaságban 10 gyermeket tart nyilván a hivatal, marhalevél kiada­tott 3733, marhalevél-átirás volt 14583, marhalevél irányítás és átírás volt 385, tüzeset 12 esetben történt, Ame­rikába kivándorolt 90, visszajött 26 egyén, zene- és mutatványokra 196 esetben adatott ki engedély, lopás büntette volt 56, lopás vétsége 134, emberölés 1, hatóság elleni erőszak 2, párviadal vétsége 4, egyébb bűneset 117, kihágás elkövettetett 1168 eset­ben. Az összes ügydarabok száma 6660 volt. — A belügyminiszter a helyne­vekről. A közös hadügyminiszter de­cember 12-én rendeletet adott ki a magyar helynevek ügyében. — A hadügyminiszter elrendeli, hogy a katonai hatóságok a magyarországi polgári hatóságokkal, községekkel, stbbivel való levelezésben csak azo­kat a magyar helyneveket használ­ják, melyeket a magyar kormány az 1898. évi IV-ik törvénycikkely alapján megállapított. Á rendelettel érvényét veszíti az a régebbi meg­állapodás a magyar kormány és a közös hadügyminisztérium között, amely szerint a katonai hatóságok eddig a magyar és idegen helység­nevet együtt használhatták hivatalos irataikban. Á belső szolgálatban pél­dául a mozgósítási tervekben ezentúl szintén a magyar helynevet használ­ják, de zárójelben egyelőre a régi ne­vet is kiírják, alkalmasint az öregebb tisztek kedvéért. — Báli tájékoztató. Január 30-ikán: A sátoraljaúj­helyi izr. „Leány-egylet“ thea-estélye a városi kaszinóban. Február 6-ikán: A Független- ségi-kör bálja a színházban. Február 7-ikén: A vármegyei őrhajduk táncmulatsága a „Magyar Király“ szálloda tánctermében. Február 11-én: A főgymnázium hangversenynyel egybekötött táncmu­latsága a városi színházban. — Dunky fivérek cs. és kir. ud­vari fényképészek jan. hó 31-én (vasár­nap) és febr. 1-én (hétfőn) a Juhász Jenő ügyvéd ur telkén lévő műtermük­ben felvételeket fognak eszközölni; a műterem mindig fűtve van és akár bo­rús, akár esős vagy havas időben, művészi kivitelű szép képeket álli tanak elő olcsó árban. Levételi idő: d. e. 9-től 12-ig; V* 2-től Va 4-ig. SZÍNHÁZ. ** A Komjáthy társulat uj tagjai. Komjáthy János — mint értesülünk — virágvasárnaptól kezdve a követ­kező jeles, elsőrangú művészeket szer­ződtette társulatához: Kondráth Ilona naiva, Sárossi Paula szubrett prima­donna, Aitner Ilka drámai anya, Ba- róthy György jellem színész és ke­délyes apa, Szénássy György bonvi- vánt, Cserky Béla lyrai szerelmes, Radványi Dezső bariton énekes. ** Palásthy Sándor Miskoiczon. Németh József a miskolczi színház igazgatója f. hó 19-én Kassán volt, és Palásthy Sándort vendégszereplésre kérte fel, aki a vendégszereplést meg is Ígérte. Bob herceget és a Drótos­tótban Pfefferkornt, két legjobb sze­repét fogja játszani. A vendégszerep­lés egyébként 3 estére van tervezve. ** „A Színház.“ A legutóbbi Ope­rette újdonságok sikerült képeit érdek- feszitő szöveggel közli „A Színház“ e heti száma. Az ezüst papucs és a Lysistrata operetteken kívül Linke Pál, Komjáthy János és Kövessy Al- bertnek, továbbá a Komjáthy társu­lat bájos naivájának Várady Jolán­nak képei, Szentgyörgyi Béla pompás Fedák—Beöthy karikatúrája illesz­kednek az érdekes tartalmú füzetbe. IRODALOM. Olcsó könyvtár. A Gyulai Pál szer­kesztésében megjelenő Olcsó könyv­tár két legutolsó füzete különös figyelmet érdemel. Az elsőben (1308/9. szám) Deák Ferenc élet- és jellem­rajzát kapjuk, még pedig nem kisebb ember tollából, mint Pulszky Ferenc. Sokan és sokat Írtak már Deákról, de olyan közvetlenül és szellemesen még senki sem, mint Pulszky Ferenc Ez a kis könyv hemzseg az intimi­tásoktól, az ötletektől, s egy-egy mon­data, a melylyel a haza bölcsét jel­lemzi, valósággal a reveláció erejével hat. — A második füzet (1310—1313. szám) Shakespeare leghíresebb és legkedveltebb tragédiáját, a „Romeo és Juliá“-t adja, Szász Károly jeles fordításában. Éz a fordítás, mely már évtizedek óta egyik legvonzóbb mű­sordarabja a Nemzeti színháznak, nem szorul külön méltatásra és dicséretre: de mégis kötelességünk hangsúlyozni hogy a magyar fordítás nem hullatta el az eredetinek gyöngyeit és minden tekintetben méltó tolmácsolása a brit szellemóriás örökbecsű alkotásának. — Az „Olcsó Könyvtárat a Frank- lin-Társulat adja ki, 8 egy-egy szám ára 20 fillér. Homokba irt mesék. Ez a cim már nem uj az irodalomban. Nógrádi László, ez a poétalelkü fiatal iró, már a harmadik kis kötetben adja közre felírásait ezen a címen. Szerényen „Homokba irt mesék“-nek nevezi azo­kat a gyünyörü képeket és rajzokat, melyekben az örökszép természetet ismerteti, illetőleg leírja, úgy ahogy ő látja. Bizonyos, hogy aki elolvassa a „Homokba irt mesék“-et: más szem­mel fogja nézni a természetet, s több örömet, élvezetet talál benne, mint eddig, mert jobban fogja szeretni a Nógrády leírásaiért. Éz a legutolsó füzet melyben, tiz szép leírás van, a „Vasárnapi könyvtáriban jelent meg (39. sz.), s a Franklin-Társulat adta ki: az ára fűzve 40 fillér. A Történelmi könyvtár legutolsó (92.) füzetében Király Pál Írja le „Dá- czia történeté“-t. A számos képpel di- szitdtt füzet a legérdekesebb olvasmá­nyok egyike. Ott kezdi a mai Erdély viszontagságait, ahol ez a terület szá­mot tevő tényezőként illeszkedik be a világhistóriába: — Dáczia meghó­dításánál, a romaiak által. A Decze- bal király tragédiája uj korszak kez­dete volt Dáczia történetében; a római kultúra meghonosodott a mai Erdély zordon bércei közt és Király Pál ér­dekes adatokkal bizonyítgatja, meny­nyire el is terjedt és meggyökerezett ez a nyugati műveltség Dácziában. Ezt az élelet Írja le és magyarázza igen sok képpel a tudós szerző, — oly színesen és annyi érdekes vonás­sal, hogy nem is történelemnek, ha­nem szórakoztató, kellemes olvas­mánynak véljük. A „Történelmikönyv­tár“-! a Franklin-Társulat adja ki; egy-egy szám ára 80 fillér. IPAR ÉS KERESKEDELEM. Pénzintézetek és részvénytársasá­gok közgyűlési napja: Sátoraljaújhelyi takarékpénztár: Január 24. d. e. 10 óra. Sátoraljaújhelyi népbank: Január 31. d. e. 11 óra. Sátoraljaújhelyi központi takarék­pénztár: Január 24. d. u. 3 óra. Sátoraljaújhelyi kölcsönös öns. hitelszövetkezet: Febr. 2. d. u. 2 óra. Sátoraljaújhelyi polgári takarék­pénztár : Február 7. d. u. 21/i óra. Sátoraljaújhelyi keresk. termény és hitelbank: Február 7. d. e. 10 óra. Tokaj-Hegyaljai takarékpénztár Tokaj : Január 31. d. e. 10 óra. Tokaj vidéki keresked. és gazd. bank: Február 7. d. e. 10 óra. Sárospataki takarékpénztár rész­vénytársaság : Február 7. d. u. 3 óra. Hegyalja-mádi takarékpénztár: Február 7-én d. u. 2 órakoz. Kiadótulaidonos: Éhlart Gyula. HIRDETÉSEK. Eladó. Szmrecsáuyi János ur vékei gazdaságában mintegy 6—700 métermázsa legfinomabb réti széna eladó; ugyanott egy Ruston-Proktor-fele használt jó karban levő kazán, cséplő s ele­vator kapható. — Vasút állomás Perbenyik, posta Király-Helmecz. Venni szándékozóknak min­dennemű felvilágosítással szolgál Sótonyi István szőlőkezelő Véke. Eladó. Kolbása község határában fekvő 80 hold szántóföld és ka­száló, (1200 □ ölével számítva) továbbá, mintegy 3 holdnyi belső­ség lakház és gazgasági épüle­tekkel együtt parczellázva, vagy egy tömegben is örökáron eladó, eziránt értekezhetni Adorján Endre homonnai lakossal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom