Zemplén, 1904. január-június (34. évfolyam, 1-69. szám)
1904-03-01 / 24. szám
Március 1. ZEMPLÉN. 3. oldal. de Colonisaco Braziliere“ címmel egy társulat alakult, melynek célja magyarokat és szlávokat Minas államba telepíteni. Minthogy azonban tudomásunk szerint a nevezett társulatnak módja nincs arra, hogy gyarmatosítson, vezetői pedig rossz hírben állanak, óva intünk mindenkit, nehogy hitelt adjon a társulatnak, vagy ügynökei ígéreteinek, melynek csak a kivándorlók kizsákmányolása a célja. — Parim. Á zsidók farsangjának nevezett vigadó-nap, illetve este, ma zajlik le nemzetiségre nézve egyformán a világ földtekéjén. — Tulajdonképen nem is farsangja ez a zsidóságnak, hanem a felszabitás öröm napja. Ugyanis Achasveros király uralkodása idejében, annak Haman minisztere egy Mordecháj nevű zsidót azzal vádolt be, hogy a király élete ellen összeesküvést forral és trónjára vágyik. Ezért Achasveros király nem csak Mordecháj, de az összes zsidóság ellen bosszút esküdött és leöletésüket rendelte el. De jött egy szép zsidóleány, Eszter, Mordecháj nővére, ki szépségével és jóságával annyira meghódította a királyt, hogy nemcsak a zsidók leöle- tési rendeletét vonta vissza, hanem Haman miniszterét légből kapott koholmánya miatt még aznap birodalma példájára felakasztatta. — Esztert és Mordechájt pedig diszhintóba ültetve, részükre diadalmenetet rendezett. — Ennek emlékére üli ma a zsidóság Purim örömünnepét. — A tanítók nyugdija. Artanitók nyugdijáról szóló törvény értelmében a tanítói nyugdíj mathematikai mérlegét tiz évre kell megállapítani. Az utolsó tiz óv még 1902-ben lejárt és a mérleget Wlassics Gyula volt kultuszminiszter 1902. év végén beterjesztette a képviselőháznak, de az obstrukció miatt tárgyalásra nem kerülhetett. A tanítók számának gyarapodása miatt, de azért is, mert a közoktatásügyi kormánynak az az óhaja, hogy a községi és felekezeti tanítók állami nyugdijj árulék a szabá- lyoztassék, a nyugdíj megállapítása dolgában most tárgyal a kultuszminisztérium a pénzügyminisztériummal. Szükségessé teszi a tárgyalást most a részben foganatosított, részben még tervezett fizetésemelés is, mert ennek alapján kell újra megállapítani a nyugdijat is. Szó van továbbá arról, hogy a községi és felekezeti tanítók nyugdiját az állam kezelje, de ez természetesen csupán abban az esetben valósítható meg, ha a község és felekezetek köteleznék magukat arra, hogy a tanítói nyugdijilletéket az államkincstárba rendesen befizetik. A kultuszminisztériumban a népoktatási törvény revízióján dolgoznak, és ha a politikai helyzet kedvezően alakul, az erről szóló törvényjavaslat nemsokára a képviselőház elé kerül. — Ki az öngyilkos 1 Legutóbbi számunkban megírtuk, hogy az a fiatal ember, akit a Sátorhegy erdejében felakasztva találtak, Botka Gyula napszámos. Mint most kiderült, az öngyilkos férfi Szvitilla György, aki 9 éves korában került Sátoraljaújhelybe s itt Botka István urasági inas vette magához. Miután Botka nevelte, mindenki az ő fiának vélte s igy maradt rajta a Botka név. — Kutyára húst bízni. Illés József nagyrozvágyi napszámos a múlt év karácsonya előtt tért haza Amerikából. Mielőtt a hosszú útra elindult volna, egyik falubeli ösmerőse rábízott 280 koronát azzal a kéréssel, adná át otthon Tóth Istvánnénak, egyik szegény rokonának. Illés átvette a pénzt és haza vitorlázott. Mire visszatért az ó-hazába, elfelejtette megbízatását és felé se nézett Tóth Istvánnénak. Amikor az asszony kérdőre vonta, hogy miért tartja visz- sza pénzét, Illés erősen tagadta, hogy a 280 koronát átvette volna, sőt azt is állította, hogy soh’ se látta, nem is ösmeri azt az embert, aki neki állítólag pénzt adott volna. A szegény asszony egy ideig türelemmel várt pénze után, csak a tegnapi nap rolyamán, amikor megtudta, hogy Illés két ökör-tinóját jött az újhelyi vásárra eladni s a tinók árával Amerikába akar szökni, tett följelentést ellene a királyhelmeczi szolgabirói hivatalnál. Onnan vett távirati értesítés alapján Illés Józsefet a rendőrség ma délelőtt az állatvásárban letartóztatta. Átkisérték a bodrogközi járás szolgabirájához, ahol a bűnvádi eljárást megindítják ellene. — Állatiéi hajtásos vásár volt ma Ujhelyben. A vásár a kedvező időjárás folytán igen népes volt, sok szarvasmarhát és lovat hajtottak fel a hecskei vásártérre. — Uj rendelet a vasárnapi munkaszünet tárgyában. Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszter, a vasárnapi munkaszünet tárgyában uj rendeletet dolgoztat ki a minisztérium illető szakosztálya által s abban az eddig felmerült összes okadatolt sérelmeket lehetőleg orvosolni fogja. A rendelet tervezetét a miniszter véleményadás végett meg fogja küldeni az országos ipartanácsnak és az összes érdekelt testületeknek. — Üzletátvétel. Herz Kálmán fia cégnek a Kis-piacon levő, jó hírnevű vaskereskedő üzlete Käestenbaum Lajos és Herz Sámuel vaskereskedők tulajdonába ment át. — Olvasóink figyelmét felhívjuk mai számunkban levő hirdetésükre. — Talált tárgyak. A legutóbbi Kazinczy-köri estélyen egy zsebkendő Ilonka névvel, régebbről pedig egy esernyő maradt vissza. Igazolt tulajdonosaik a megyeházán a huszárőrmestertől vehetik át. — Báli tájékoztató. Március 5-én : Az ev. reformátusok hangversenynyel egybekötött bálja a városi színházban. — Dunky fivérek cs. és kir. udvari fényképészek (vasárnap) márc. hó 13-án és (hétfőn) márc. 14-én a Juhász Jenő telkén lévő műtermökben levételeket fognak eszközölni — Gazdák, ha nagy terméshez akarnak jutni, Mauthner-féle magvakat vessenek. Idei árjegyzékét, mely 226 oldalra terjed, Mauthner Ödön cs. és kir. udvari magkereskedése Budapesten, Rottenbiller-utcza 33, mindenkinek ingyen megküldi. A kitünően tisztított, legnagyobb csiraképességgel biró, fajtiszta magvak árai alacsonyak. Különösen fölemlitendők az impregnált takarmányrépamagvak és a legnemesebb gabnafólék dús választéka. 2 SZÍNHÁZ. ** Három előadás. Már lapunk múlt számában megírtuk, hogy a Komjáthy-társulat f. hó 2-án, 3-án és 4-ikén városunkban lesz, hogy itt három estén át előadásokat tartson. Szerdán, március 2-án a kibocsátott színházi jelentés szerint „A dolovai nabob leánya“ színmű, csütörtökön, márc. 3-án az „Aranyasz- szonyu vígjáték, pénteken, márc 4-én „Az otthon“ színmű kerülnek színre. ** Szereposztások. Március má- sodikán „A dolovai nábob leánya“, Herczeg Ferenc ez eredeti öt felvo- násos szinműve a következő szerep- osztásban kerül színre: Jób — Vági; Vilma — Fáy Flóra; Szentirmay — Bartha; Szentirmayné — Takács; Tarján — Odry; Merlin — Komjáthy; Bilitzky — Czobor. Március 3-án az „Aranyasszony“, Schönthan és Koppel Elfeld vigjátéka megy a következő szereposztással: Éva — Fáy Flóra; gróf Gerleváry — Komjáthy; lovag Znojemszky —, Nagy Gy.; Borbála — Breznay; Ágnes — Kelemen Irma; Péter — Odry; Balázs - Vági. IRODALOM. Számadás. Hála isten megint egy nap Elmúlt szürkén, mint a tegnap. Semmi újság, semmi inger Le megy a nap és megin’ kel. Felkeltem és lefeküdtem Közben jó nagyokat ültem. Hol széken, hol meg díványon; Ennyi volt ma munkásságom. Szóval ón is elmondhatom Noha nincs is rozsdás kardom, S kutyabőr, mit apám hagyott Hogy én magyar nemes vagyok. Mert hát adósságom sok van. Ebben és még százegy okban Hasonlítunk; — s lóm, hogy fusson, Nekem is van Pegazusom. Enni-inni is tudok jól, Sajna, még sem eszem sokszor. Pénzem nincs hej, a min vennék ... Magyar költő, vagy mi lennék! Farkas Alajos. Egy uj, magyar kertészeti kézikönyv! „Mühle tanácsadója a kert- mi velésben“ ez ép most megjelent legújabb magyar kertészeti kézikönyv az eddig megjelent magyar kertészeti kézikönyveknek tán a legjobbika. Mindent, mit a kertgazának és a kertésznek egyaránt és mindenekelőtt tudnia kellene, mindezt tartalmazza oly röviden s oly könnyen raegérthe- tően, hogy ritkán lett még kertészeti kézikönyv ily módon Írva, melyből minden laikus sokat és könnyedén tanulhat. Ezen könyv 162 oldal tartalommal V8 alakban s igen csinos kivitelben jelent meg; de elárusítva nem lesz, csakis Mühle Vilmos temesvári cég vevőinek minden egyes megrendeléséhez lesz ingyen mellékelve. Egy hónapig ingyen. A kitünően szerkesztett és már is közkedveltségü „Az Újság“ politikai napilap kiadó- hivatala bárkinek márciusban ingyen küldi meg a lapot, aki az előfizetési összeget, ha csak egy hónapra is, április hó 1-től számítva már most beküldi a kiadóhivatalhoz, és megküldi minden előfizetőnek Mikszáth: „Az én kortársaim“ cimü gyönyörű albumát húsvéti ajándékkép, aki a lapot félévi kötelezettséggel akár negyedévenként, akár havonként előfizeti. „Az Ujság-“ot Gajári Ödön szerkeszti Herczeg Ferencz, Kozma Andor, Kóbor Tamás, Kenedi Géza és Mikszáth Kálmán főmunkatársak közreműködésével. „Az Újság“ lapunk mai számában foglalt hirdetésére felhívjuk t. olvasóink szives figyelmét. TANÜGY. — Felhívás a felsözempléni ált. tanítói kör t. tagjaihoz. A felsőzempléni tanítói kör érdemdús elnöke f. hó 12-én tölti be tanítóskodásának 30-ik évét. Ez alkalommal a nagy- mihályi áll. isk. gondnokság és a tantestület ünnepet rendez Mathiász József tiszteletére, mely ünnep minket is érdekel, mint a kör tagjait. Kollegiális tiszteletünk és szeretetünk lerovására jelenjünk meg ott mindnyájan, hogy ez örömünnep fényét és társadalmi fontosságát ez által is növeljük. Kelt Varannón, 1904. márc. hó 1-én. Zseltvay Bogdán köri al- elnök. — Mathiász József ünneplése. Abból az alkalomból, hogy Mathiász József, a nagymihályi áll. iskola igazgatója 30 éves tanítói működését ünnepli: tiszteletére a nagymihályi áll. iskola gondnoksága és tanítótestülete ünnepséget rendez f. hó 12-én d. e. 10 órakor az állami kisdedóvodában a következő műsorral: 1. Szózat, énekli az ifjúsági egyesületi dalárda liláin Sándor karmester vezetése mellett. 2. Beregszászy István kir. tan- felügyelő üdvözlése. 3. Hódossy Béla, vmegyei ált. tanitóegyesületi elnök üdvözlése. 4. Hymnus, irta: Hódossy Béla, énekli az iskolai dalárda. 5. Nagymihály város közönsége nevében az ünnepekhez szól: dr. Eper- jessy Lajos. 6. Az állami iskolai gondnokság részéről Polányi Géza gond. elnök üdvözli az ünnepeltet s átnyújtja a létesített „Mathiász alapítvány“ alapitó oklevél egy példányát. 7. „Üdvözlet“, énekli az ifj. egyesület. 8. A tanítótestület üdvözlése, mely alkalomból az áll. isk. tanácsterme számára az ünnepelt olajba festett képe lelepleztetik. 9. Bujdos József V. o. tanuló üdvözlése. 10. Hymnus, énekli az ifj. egyesület. — Az ünnepséget a „Csillag“ szálló termeiben diszebéd fogja követni. Egy teríték ára 4 korona s az ebéden résztvevők március 9-éig László E. Flóris áll. tanítónál jelentkezhetnek. KÖZGAZDASÁG. * Zemplénvármegye állategészségügye. Zemplénvármegyében a következő állati betegségek vannak elterjedve az alant nevezett községekben : Takonykor és bőrféreg; gálszécsi j. Nagyruszka. Ragadós száj- és körömfájás : nagymihályi j. Gatáj, szerencsi j. Csanálos, Taktaszada, Tisza- luc. szinnai j. Szinna. Rühkór: nagymihályi j. Falkus. sátoraljaújhelyi j. Kasó. tokai j. Bodrogkeresztur, Sze- gilong, Tárcái és Vámosujfalu. Ser- tésorbánc: nagymihályi j. Vásárhely- tokaji j. Bodrogkeresztur. Sertésvész : nagymihályi j. Nátafalva, Sámogy, szerencsi j. Mád. * Tokaji bor mint művészeti pá- lyadij. A tokaji bortermelők szövetkezete pályázatot hirdet egy színes borhirdető plakátra. A színezett pályázati rajzok benyújtásának határideje ez év március 30-ika s azokat Kolos Mihály mérnökhöz (Budapest, Damjanich—utca 32.) kell benyújtani, ahol a pályázat feltételei délelőtt 11 órától 12-ig megtudhatók. Pályadij 100 üveg tokaji bor, 300 korona értékben. A díjazott mű a társaság tulajdonába megy át, mely fentartju magának azt, hogy a pályázati művek bármelyikét 200 koronáért megvásárolhassa. * Á sárospataki fogyasztási és értékesítési szövetkezet múlt hó 28-án tartotta évi rendes ülését. A IV. évi zárszámadásból kitűnik, hogy a szövetkezet fokozatos fejlődést mutat, mert az 1902. évi készpénzben eladott áruk 74,517 korona 26 f. értékével szemben az 1903. évi készpénzben eladott áruk értéke kitesz 82,785 k. 35 f,-t. A tiszta jövedelem 3935 kor. 25 fillérre rúgott. Borforgalma is fejlődött úgy, hogy az 1903. évi borforgalom az 1902. évi borforgalomnak több mint 5-szörösére emelkedett. Az 1903-ik évben postán és vasúton elküldött borok értéke 12,842 kor. 60 fillér; hasonló értéket képvisel a helyben elfogyasztott és eladott borok mennyisége is. Á SZERKESZTŐSÉG ÜZENETE. Sz. B. Véke. Köszönjük az érdekes és értékes küldeményt; csütörtöki számunk vezető helyét szántuk neki. Z. R. Bpest. De igen, már legközelebb fogunk Írni Bródy Mihály könyvéről. írónké. Helyben. A levele annyira kedves, hogy ha azt kellene leközölnünk, szívesen tennők, azonban a mellékelt veri nem üti meg a mértéket. Ezt azonban nem azért irjnk meg, mert „kegyetlenek vagyunk“ hanem azért, mert igazság. Nem közölhető: Horgonyt vetett. Kiadótulajdonos: Éhlert Gyula,