Zemplén, 1902. július-december (33. évfolyam, 64-140. szám)

1902-07-29 / 75. szám

Sátorai]a-Ujhely, 1902. julius 29. 75. (2215.) ' Harmincharmadik évfolyam. Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sátoralja-Ujhely, főtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apróhirdetéseknél minden garmond sző 4 fill., vastagabb betűkkel 8 fill. Nyílttérijén minden garmond sor 30 fill. POLITIKAI HÍRLAP. ifj. Meczner Gyula Biró Pál dr. Hám Sándor főszerkesztő. felelős szerkesztő. főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, félévre 6 kor negyedévre 8 kor. — Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden sző után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár- kedvezmény. Sátoraljaújhely. — júl. 28. Városunk átszervezkedése teg­napi keletű ugyan, mert pár év nagyobb alkotásokra rövid idő, különösen ott, ahol az átszervezke- dést a polgárság időelőttinektartotta, ahol tehát a haladás tempóját a megszoktatásésmegnyugtatás szem­pontjaiból sem lehetett gyorsítani. Hanem azért a kritika nem idősze­rűtlen. A lassú haladás elvégre nem hiba, ha a haladás iránya helyes. De a helytelen és rossz kezdés már igen nagy hiba, és nem hal- gathatjuk el, hogy mi igen keve­set tettünk és amit tettünk, azt igen rosszul tettük. Lássuk csak. Az átszervezkedést a város fejlesztésének a szükségességével indokoltuk meg, aminthogy egyéb­bel nem is lehetett volna. Mit tet­tünk idáig? Bár azz§l válaszolhat­nánk erre a kérdésre, hogy sem­mit. Mert jobb valamihez hozzá nem fogni, mint rontani. A mu­lasztás pótolható, a elfuserozott munka azonban átok, amely a kö­vetkező generációt is sújtja. Az első emlékezetre méltóbb müve a rendezett tanácsú város­nak a színház renováltatása volt. így nevezzük, mert szinházépités- ről beszélni, a hazugságot megkö­zelítő fikció lenne. A képviselőtestületnek az a ha­tározata, hogy uj színház építte­tése helyett a régi renováltassék, annak a kétségbevonhatatlan bizo- nyitéka volt: hogy az érdemes testület hivatásának magaslatára emelkedni nem képes. Az az állí­tás, hogy a város értelmi előkelő­sége kinőtte a nagyközségi gyer­mekruhát, frázisnak bizonyult. Mert régi színházunk igazi botrányköve volt városunknak, úgy elhelyezé­sét, mint kivitelét tekintve, s mi nem hisszük, hogy európai látó- képességü ember abból a botrá­nyos hombárból használható szín­házat faraghatni gondolt. Merész játék egy város közönségét azzal bolonditani el, hogy amit ezelőtt húsz évvel már egyszer elrontot­tak, abból az átalakítással használ- nátható középület válhatik. Az eredményt látjuk. A város legkeskenyebb sikátorában áll az a rettenetes valami. Bejárata labirin­tus, amelyben mindannyiszor el­tévedünk, ha belé megyünk. Az emberi élet és testi épség bizton­ságának legelemibb kívánalmait is nélkülözi. Szűk, büdös, még a fes­ték reá sem száradt, már a nya­kunkba potyog róla a vakolat, pattogzanak a gipsz-diszitmények, a lecek levállanak, fűtőberendezése tökéletlen. Második sor páholya karzattá devalválódott, a páholyok tagozata szemsértő, nem is említve, hogy egynémelyikből látni alig lehet. Szóval, ha dijat tűzött volna ki a város a legjobban elfuserozott színházára Európának, azt okvet­lenül a mienk vitte volna el. Mi is állott útjában az uj szín­ház építésének ? Hogy az drága leendett. De hát van-é a világon drágább annál, ami a céljának meg nem felel! És amint halljuk, az a skandallózus átalakítás rettenetes sok pénzünkbe került. Spóroltunk a garasokon és súlyos tízezreket vesztettünk el. Szóval a rendezett tanácsú város első munkája akkora baklövés volt, amihez képest a toronytetőn nőtt fűnek a falu bi­kájával való lelegeltetése kismiska. Tíz éven belől újra számolnunk kell a szinház kérdéssel. Tiz évre átkozott sok pénz volt azért a te- bernáért amit reápazaroltunk. A szűk látkör nagy csapás, a fukar­pazarlás pedig bűnös könnyelmű­ség, amelynek a nagyközönség adja meg az árát. Sátoraljaújhely kiskorúnak bi­zonyult abban, hogy középületeit maga emeltesse. Mikor nagyköz­ség volt, vasúti állomását fuserozta el, később a laktanyáját, majd a színházát. A rendezett tanácsú vá­ros mindezekre hatalmasan reá­duplázott. S azt hisszük, hogy minden nagyobb szabású építke­zést és alkotást elfognak rontani, mert a delejtű nem afelé a pólus felé fordul nállunk, aminek a neve közérdek. A törvénykezési palota épitése körül is helyrehozhatatlan hibát akart elkövetni a helyi érdek, amely a telekspekuláción, egyes házak értékesebbé tételén kivül egyéb követelménynyel számolni nem haj­landó. Kiépittetlen utcákból az fog­lalt aki akart. Az uj házak építési engedélyét senki ellen nem őrizte, mihelyt a sallárium kérdés meg volt oldva. Az utcrendezés egyéb­ként máig is ösmeretlen fogalom Sátoraljaújhelyben. Pedig a kiépí­tés előtt álló utcák okos rendezé­sével a jövő útját volna hivatva a város egyengetni, ott segíthet va­lamit, mert a kész utcák hibás épitése már befejezett dolog. A jövő utcái a kaptár újabb sejthálóza­tait képezik s itt a tervtelenség, a hanyagsága jövő generációt rontja meg. Jogosulatlan és legyünk őszin­ték — kihívó önzés az, amely a pillanatnyi egyéni haszonra spe­kulál a köz rovására. Amelyik községben az efajta helyi panamák szelleme az ur, annak az önren­delkezési joga átok. Hallom az el­lentmondást: „mindig úgy volt.“ Ez újhelyi bölcsesség! Ha mi ren­dezett tanácsú városunkban is azo­kat a hibákat akarjuk folytatni, amelyeket falu korunkban meg- hezdtünk, akkor butaság volt át­szervezkedni, mert a régiek lega­lább kevesebbe kerültek. Drágábbá tenni a rosszat nevetséges gyá­moltalanság. Visszaélni a közbiza­lommal akár akként hogy képte­lenek vagyunk a valódi közérdeket munkálni, akár mert nem akarjuk: bűn, amelyre ha nincs is Írott pa­ragrafus a törvénykönyvbe, de kell hogy a polgárok mondják ki a megfelebbezhetlen ítéletet. Fel kell ujjitani a képviselőtes­tületet, mert minden tiszteletünk mellett is amelylyel a jelenlegi iránt viseltetünk, se invenciót, se kellő energiát idáig nem tanúsított. Ujhely igen-igen nagy áldozat­tal szerezte meg városi mivol­tát, azt a charlatan kísérletezé­seknek ki nem szolgáltathatja, már pedig idáig nagy általános­ságban egyebet nem láttunk. Ezt a véleményünket az őszinte kri­tikamondás érzete diktálja. S ez nem utolsó szavunk. Dr. Kossuth János. * Szívesen várjuk és közöljük az ezután következő szavakat is, mert a városi közélet és a fejlődésére irá­nyuló törekvések körül kifejlődő eszmecserék a közszellem felfrissíté­sére csak üdvös hatással lehetnek. Tár­gyilagos eszmecserék a békés fejlő­dés céljainak nemes fegyverei. E fegyver működése előtt kalapot emel minden igazságos tekintet. Sőt a tá­voli szemlélő, akit a szenvedély hul­lámai egyáltalában nem érhetnek, csakis az ilyen forrásból eredő esz­mecserét figyeli és csakis igy alakul ki az igazi — közvélemény. Ám­bár Kossuth János cikkéhez majd még hozzászólunk, némely részé­ben nem vagyunk vele egy véle­ményen, de egész intenciójában oszt­juk azt az irányát, hogy a rende­zett tanácsú várossá való átszervez- kedésnek legfőbb indoka lehetett — és kell hogy úgy legyen — a széle­sebb körű autonómia. Mert ez erőt és igy fejlődést jelent, amelyért az átszervezkedés áldozatait érdemes meghozni. Am ha ezt az erőt nem tudják helyesen és bölcsen felhasz­nálni, igaz, hogy kárba veszett az áldozat is. Kossuth a mentést a mai képviselőtestület újjáalakításától várná. Ne felejtsük azonban, hogy ez a me­tamorfózis éppen az általa óhajtott városi fejlődést kizáró konzervativis- táknak dereka alá rakhatna kényel­mesebb ágyat. Ennek pedig célja a visszaszervezkedés. Már most kér­dés, hogy igy mivé lehet a fejlődés reménye? De erről majd máskor többet és részletesebben is fogunk írni. Egyelőre szívesen várjuk Kos­suth lelkes és a közérdek szellemére frissitőleg ható cikkeit. b. — julius 28. A közigazgatás egyszerűsítése. A belügyminisztérium kodifikáló osztálya és az ez ügyben junius hóban tartott szaktanácskozmány egyes tagjai, köz­tük Zemplénvármegyéből Dókus Gyula megyei főjegyző a nyáron is szakada lanul dolgoznak a közigazgatási eljárás egyszerűsítéséről szóló 1901. XX. va­lamint a vármegyék pénztári és szám­vevőségi teendőinek ellátásáról szóló 1902. III. törvénycikk végrehajtási munkálatain. A június hóban tartott közigazgatási szaktanácskozmányokon letárgyalt ügyviteli szabályrendelet­tervezetek megfelelő átdolgozásán ki­vül immár elkészültek az egységes kézbesítési utasításnak, továbbá a vármegyei, törvényhatósági és r. t. városi, valaraiut a községi gyámpónz- tári pénzkezelésre és számvitelre vo­natkozó részletes szabályzatoknak előadói tervezetei. Ezeket, úgyszintén a még hátralevő, de már szintén ki­dolgozás alatt álló végrehajtási ren­deleteket a belügyminiszter az ez év őszén egybehívandó újabb szaktanács- kozmányok bírálata alá fogja bocsátni. Ki lesz a váradipüspök? AH—k bizalmas értesülése szerint a nagyvá­radi püspöki szék betöltésére vonat­kozólag elesik minden más kombiná­ció, ami például a Majláth püspök, Wolaffka c. püspök, debreczeni plé­bános stb. jelölését illeti, mert bevég- zett tény, hogy a nagyváradi bíboros örökébe a szepesi püspök Szmre- csányi Pál jut. A szepesi püspök­ségre az egri érseknek egy kedvelt kanonokja — kassai ember — van kiszemelve, de erősen tartja magát az a hir is, hogy a váradi püspöki székbe a kassai egyházmegye egyik érdemes kanonokja jut. A Hadik-huszárok jubileuma. — Saját tudósítónktól. — Arad, július 7. Szombaton a hármas huszárok az ezred születésének kótszázados évfordulóját ünnepelték. Zemplén vár­megye egyik nagynevű főúri családja dicső ősének Hadik Andrásnak ne­vét viseli az ezred, melynek tegnapi ragyogó ünnepéből a dicsőség, a vér­áldozatokban, babérokban gazdag két százados dicsőség a ragyogó kék ég­boltozat tükrében fénylő sugarat vetít a derék utódok zempléni büszkeségei felé. Ezért én, mint a Zemplén meg­bízott tudósítója szinte melegebb ih­lettel küldöm e sorokat erről az öröm­ünnepről, mely magyar fiuk hírét, dicsőségét sugározza, mely szép volt, mert magyar volt, méltó egy magyar huszárezred kétszázados dicsőségéhez. Feldobbant itt minden magyar szív, mikor ez ünnep egyik leg­szebb aktusán, Kaffka vezérőrnagy beszéde után, amelylyel szeretetre, összetartásra s katonai erényekre buz­dította tiszttársait, felharsant a zene­kar hangján a Rákóczi-induló riadója és utána mindjárt a Himnusz szivre- ható dallama. Alig maradt szem szárazon. Városszerte örömünnep volt. Kato­nai és polgári előkelőségek felrobogó dí­szes fogatai özönlötték el az utcát, a polgárság ezrei tódultak a kaszárnya előtti vásártérre, az ünneplés fő- szinterére és gyönyörűséggel néz­ték a fénylő huszáráradaton végighul- lámzó lelkesedést, mely a közle­génytől kezdve a legmagasabb rangú tisztig, a szépséges huszár atilla alól ggSF*; Lapunk mai ss&ma 4 oldal. ae^SS

Next

/
Oldalképek
Tartalom