Zemplén, 1902. július-december (33. évfolyam, 64-140. szám)
1902-11-22 / 125. szám
ly, 1902. nővén 125. (2255.) Harmincharmadik évfolyam. odik napon rs:. utók nbat tste. Szerkesztősé; és , lóhivatal: 6>6‘oralj*-I7ju©r , ír 9. szám. > Kéz k i Vissza. ^ Apró ki A fi! 5ytlttéz rdctéstf-nél roiné i vastig.bb beli l n índ-n gí.m; j ea,moná siS cet 8 fill. d nr °U. *P közepszse érdeksüen. 5 tudom tisztelii a hatóságé intézkedéseit kivált akkor, ha a >k a Közönség érdeke it van- .k h atva istápotm, mégis o azt hiszem, rogy a tárgyilagos bírálat qÍ; civonni azokat sem Is :het. erény nézet hivja a kritikát a UUWVUU^ UO wu intézki edése, melyn ek folytán a helybe :li gimnázium összes osztáiyaihai a az előadásoi ■c tartását azért __. rrio H a városban a Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, félévre 6 kor negyedévre 3 kor. — Egyes szám ára 8 fillér. — POLITIKAI HÍRLAP.-y ala dr. Szirmay István felelés szerkesztő. dr. Hám Sándor főmunkatárs. Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden sző után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár- kedvezmény. mind szüle ban nélk' . lehet — i majdnem íber iidz-c ment és ete alá került, és : az idegen városminden felügyelet vörheny járványszerüen lépett fel. —- Hallomásom szerint a gimnázium tanulói között állítólag 4, mások szerint 6 esetben állapította meg a vörhenyt a hatósági orvos, és eddig a megbetegedési esetekből egy volt halálos, és ez a halálozás sem Ujhelyben s nem közvetlenül, de később következett be és az u. n. complicatiók következménye volt. ’^.•-.Hcrpkkei szemben mi törli? >gy az összes osztá• ■ Pl ik, s a diákok foglalkozás ne ban;' fin iskola ij szerint in bolyonganak a város- mnan távozniok az itóságának parancsa zabad. ' 's; . t mlékszem rá, hogy í t á. előadásokat a ható- ilt >tta s ez az 1872—73-iki . e. i y alkalmával történt, wr ink legalább Kassán határozott uiasitásunk volt arra, : azonban nálunk? eset fordult elő a só osztályaiban, s • legföllebb — ha — —ö^Lan akart a hatóság eljárni — az illető osztályokban 14 napra szüntette volna be az előadásokat, beszünteti 4 hétre mind a 8 osztályban. Kérdem, váljon szükséges és célszerű intézkedés volt-e ez? Határozottan nem. Megengedem és fölteszem, hogy törvényes volt, de tagadom az intézkedés szükségességét és célszerűségét. Nem volt szükség, mert teljesen elegendő lett volna az illető osztályt bezárni, a beteggel érintkezett gyermekeket szigorúan elkülöníteni, az iskola helyiségét fertőtleníteni és a tanítást az illető osztályban 8—14 napra beszüntetni; de bezárni azokat az osztályokat is, ahol már felnőttebb ifjak járnak és ahol, t. i. az V—VIII. osztályokban megbetegedés sem fordult elő, egyenesen és őszintén kimondva, káros cselekedet vala. Mert ha mélyebben vizsgáljuk ezt az intézkedést, következményeiben azt látjuk, hogy a tanulásban megakasztott és hetekig tartó kóbor- gáshoz szokott diákok legnagyobb részének több napi időre van szüksége, mig ismét hozzászokik a rendes foglalkozáshoz. A tanár urak pedig — kötelességükhöz hiven — igyekezni akarván a mulasztottakat helyrehozni, fokozottabb adagokban fogják a tanulni valót előadni, de mivel a tanulók koponyája nem gőzgép, amely 4, esetleg 8 lóerővel is képes kitűnő munkát végezni, bekövetkezik a túlterhelés és minden valószínűség szerint a kellő feldolgozás, megértés és megemésztés hiánya. Azt hiszem, minden elfogulatlan ember és a tanügy terén némi, hacsak gyakorlati ismerettel biró egyén is a fentebbiekben nekem fog igazat adni. Tisztelettel kérem tehát az arra jogosult hatóságot, fontolja meg újra, különösen a jelenlegi viszonyok között, szükség van-e a gimnázium bezárására, és intézkedjék, hogy legalább a négy felső osztályban a tanitás haladéktalanul megkezdhető legyen. Ami magát a vörheny-járványt és az ellene való védekezés mikéntjét illeti, engedtessék meg nekem, hogy laikus létemre megjegyzéseimet előadhassam. Teszem pedig ezt azért, mert 20 évi közszolgálatom alatt 12 év olyan volt, mikor sok esetben saját tapasztalataimból merítettek alapján kellett éppen járványok elfojtásával foglalkoznom. 1892-ben lépett fel a kolera megyénk területén járványszerüleg, de három hónap alatt — ha jól emlékszem — azt az egész megye területén sikerült elfojtani. Miért? mert akkor ki volt adva a rendelet, hogy a járványt el kell fojtani és el is fojtottuk. Ma is csekély kivétellel ugyanazok a személyek állanak a köz- igazgatás szolgálatában, mint akkor : kérdem, miért engedik, hogy a vörheny már három hónap óta szedi áldozatait s mért engedik, hogy nap-nap után teljék a temető kertje az apró sírok sokaságával. Hiányzik talán azokban az urakban az akarat, a kötelesség teljesítés legszebb erénye? nem, édes olvasom, de azoknak az uraknak a keze meg van kötve. Meg van kötve a törvény és azok alapján kiadott rendeletek által, — és ami fő, a közönség tétlenül nézi a járvány pusztítását, közönyösen viselkedik, és a hatóság csekély mérvű intézkedéseit nem respektálja, sőt kijátsza, mert ideig-óráig reá nézve a dolog némi kellemetlen következményekkel jár. Mikor a kolera-járvány volt, akkor a hatóságnak minden intézkedését foganatosította a közönség, mert ha nem tette önszántából ott volt a csendőr, a katona és az érzékeny birság. Akkor szabad volt egész családokat, — ahol a betegség fellépett — saját lakásukba internálni. Ma — példát tudok reá — megbetegszik egy korcsmáros gyermeke vörhenyben, mi történik? A ZEMPLÉN TÁRCZÁJA. Költő. 0! minden ember költő, Akinek szive van, Ha nincs is néki lantja, Hogy zenéjét kicsalja S daloljon boldogan. De ott a szive mélyén Ott rejtőzik a hang, Cseng-bong, borong zokogva, Vagy lágyan olvadozva Mint estóli harang. ó minden ember költő, Ki szenved és szeret, És hordoz szive mélyén Az ő nagy szerelméér’ Egy égető sebet. S bár soha meg nem értik És nem arat babért, Dalát el nem dalolja, Kínját el nem zokogja, De költő ő azért. Vidor Marci. Lemondás. Irta: Mok Ferencné. I. Horváth Gerő a tágas ebédlő kandallója előtt ült. Fiatal, alig tizenhét éves leány, sápadtan, könynyel telt szemekkel állott az öreg úr előtt. Mélységes csend volt a szobában, csak az ingaóra halk ketyegése és a medvebőrön heverő ujfunlandi kutya hangos lélegzetvétele hallatszott. — Klára ! elhatározott szándékod, hogy Dombrády István ajánlatát elfogadod ? Tudod jól, hogy nem kény- szeritlek erre a házasságra, ifjú vagy még és egyetlen unokám. De lásd, öreg vagyok, érzem, mint fogy erőm és mielőtt szememet arra a hosszú álomra behunynám, szeretném, ha jövőd biztosítva lenne. Az ifjú szőke leány letérdelt Horváth Gerő elé s miközben fejét az öreg úr térdére hajtotta, szelíd, halk hangon beszélt: — Nagyapám! gondolkoztam Dombrády ajánlatán eleget. Azt hiszem, hogy fogom tudni szeretni, s ha a felesége leszek, akkor tudom, hogy jó, hűséges asszonya leszek. Tudom, hogy nagyapám szeretné e házasságot, én meg engedelmes leánya óhajtok maradni 1 Klára nyiltan, bizalommal nézett az agg férfi világos szemeibe. Az öreg ember reszkető kezekkel simogatta meg a hamvas-szőke hajat, melyre a kandalló felcsapó lángja vörös fényt vetett. * Horváth Klára szobájának ablaka a kertre nyílt. Szótlan, imára kulcsolt kezekkel állott Klára a nyitott ablaknál. Az esti szellő oly hüsitőleg hatott a leány forró homlokára, arcára. Az éj csöndje, a csillagok ezrei sokat, sokat meséltek ennek a komoly, ifjú leánynak. A szive erősebben kezdett verni, felragyogott a szeme, amint ezt a néma beszédet érteni kezdte, majd hátraszegte fejét és halkan suttogta: „Nem léphetek vissza, holnap lesz az esküvőm. Félre tehát bohó álmok 1 Ne zavarjátok lelkem nyugalmát. A szivem nem lesz gyönge, ingadozó soha. Akarom, hogy megszeressem Istvánt s most megfogadom néked, te csillagos ég, te néma éjszaka, hogy jó, hű, becsületes asszony leszek mindhalálig!“ S mintha a csillagok biztatólag ragyogtak volna az ifjú leány felé. Csak az esti szél futott végig sóhajtva, szomorúan a kert százados fáin. A leány csak a csillagokat nézte, a szellő bánatos beszédét nem hallotta. II. Klára négy esztendő óta Dombrády felesége. Mily rövid ez a nehány esztendő annak, aki azt a boldogság derűjében töltheti el, de mily hosszú annak, kinek változatosság nélküli, egyszerű, szürke az élete! Klára nem ismerte a szenvedélyeket. Lelkének leányos harmóniáját semmi hatalmasabb érzelem nem zavarta meg. Falusi otthonában megelégedett, zajtalan életet élt. És ebben az életben nem érzett csalódást; nyugodt maradt a lelke, úgy fogta fel és úgy élvezte az életet, mint az néki kínálkozott. Házasságuk ötödik esztendejében férjének eszébe jutott, hogy bérbe adja ősi birtokát s a fővárosba költözködik föl. A politikai életben akart szerepelni, szűk lett neki falujának, birtokának határa. Klára nehezen mondott búcsút a nyugodalmas falusi életnek, szerette csendes, békés otthonát, félt a nagy város zajától, s mintha ösztönszerüen érezte volna, hogy a fővárosi élet legolcsóbb karácsonyi és újévi ajándék. J Fénykép nagyítások életnagyságig, avagy eredeti felvételek után. I Darabja remek platin kivitelben 20 kor. Párja 32 kor. passepartouval együtt. MAGAZINER ANTALi»™ Igazolványokhoz szükséges vilii mollképok Platin (matt) kivitelben, a mely nem karczolódik, 2 nap alatt készit el a rendes fénykép árban S.-Ä.-U JHE LY. MŰTERME
