Zemplén, 1902. július-december (33. évfolyam, 64-140. szám)

1902-10-21 / 111. szám

Október 21. ZEMPLßN. 3. oldal. len. Egyetlen-egy mégis akadt közte, s ezt soha sem fogom elfeledni. Eb­ben az időben ugyanis a gimnázium Y. osztályában az ó kor történelmét tanították. Nem tudom ma is úgy van-e, de nem is érdekel és nem is ez a fő dolog, erre csak mint mellék körülményre kellett kitérnem, magya­rázat okából. Mert én az ó kor tör­ténelmét, a már előre át pislantott tankönyvek Jszerint olyan kétségbe­ejtő valaminek láttam, hogy előre irtóztam attól, hogy fogom én azt bevágni. És az a tankönyv, amit Sárospatakon Trócsányi előmbe adott, nem akadémikus okoskodással, se nem nagyzoló érthetetlenséggel tárta fel előttem az ó kort, de életrajzi ada­tokban kellemes és mulatságos, játszva tanító módszer szerint. A könyv ára 60 krajcár volt, ennyit tett ki összes pénzem, és bár 80 kilométert kellett Sárospatakról hazáig gyalogolnom üres zsebbel és üres gyomorral, de meg vettem ezt a könyvet, s a vaká­ciónak még hátralevő részét otthon arra használtam fel, hogy csaknem szó szerint megtanultam e könyv tartalmát, noha nekem a Yaszary- féle ó kori történelmet kellett azután magolnom. Az eredmény az lett, hogy én a kellemes, elbeszélő stílusban irt könyv alapján hasonlíthatatlanul jobban ismertem az ó kort, mint osztálytársaim a nehezen érthető mo­dorban stilizált tankönyvünk alapján. Gyermek voltam még akkor, de már beláttam, hogy rossz az a módszer, melyet iskoláinkban követnek. A szá­raz, érdektelen magoltatás helyett egy, a tanuló eszme- és értelmi köré­hez, mért irályu könyv épit és tanít, a száraz stilus gyötör, és nem tanít. Amit tudok az ó kor történetéből, azt ma is ennek a pataki könyvnek az alapján tudom, s noha címét és Író­ját is már rég elfeledtem bár, de áldva említem, illetve újítom fel em­lékezetemben mindvégig. Vájjon nem lehetne-c népiskolá­ink tankönyveit ilyen módozatok mel­lett ilyen oktatva szórakoztató stílus­ban írni? Nem lenne-e célszerűbb a csekély értelmi fejlettségű gyermeket okos, jó módszer szerint oda vinni, hogy tanulmányaihoz, azok érdekkeltő voltánál fogva szeretettel ragaszkod­jék ?,Nem lehetne-e kieszközölni, hogy még az öreg uram bátyám is azt mondja a kis unokának: „ugyan ol­vasd már el nekem is azt a Miltiades vagy Aristides históriáját, hiszen azok igen derék emberek lehettek !“ így le­hetne népünket észrevétlenül, könnyű szerével vezetni rá arra az útra, hogy megkedvelje azt a tudományt, melyet alapjában véve szeret ngyan, de úgy van vele, mint a jó Ízlésű ember az ebéddel, hogy bármi jó legyen is, de a komisz tálalás előre elveszi tőle az étvágyát. Uraim! Helytelen módon tálaljuk fel mai rendszerünk mellett a tudo­mány örök szépségű kincseit a ne­bulók előtt. Nem vetünk kellően szá­mot az ő értelmi képességükkel. A tankönyv iró tudósok maguknak és magukhoz hasonlóknak Írnak, nem a nép gyermekeinek. Népiskolai tan­könyveink stílusát meg kell változ- ^■^r.i, suum cuique, érdekkeltő, egy- ^szerü, könnyen és mindenki által érthetővé kell átalakítani, s 10 év múlva a magyar paraszt nem fog azon csodálkozni, hogy mi módon megyen el a szó a telegráf dróton, mert játszva fogja annak titkát a falusi nebuló is megtanulni! = Tanító változás. Csemeczky Ilona, tőke terebesi tanítónő hasonló minőségben a budapesti felső erdő­sori iskolához kerülvén, az állami ta­nító-testület kötelékéből kilépett. = A tanítók nyugdíjügye. Az ország tanítói már csaknem egy éve várják a tanítói nyugdíjról szóló tör­vényjavaslat megjelenését, amelytől eddigi mostoha sorsuknak jobbra for­dulását remélik. Az ügy állásáról — olvasóink tájékozása végett — már közöltünk értesítést. Az ügy jelenlegi állásáról a következő értesítést sze­reztük : Azt remélték, hogy az országgyű­lés őszi megnyitása után Wlassics Gyula miniszter benyújtja ezt a tör­vényjavaslatot. Értesülésünk szerint valószínű, hogy a nyugdíjügy rende­zését 1904-re fogják halasztani. A ha­lasztást hír szerint a pénzügyminiszter kívánja. Az uj javaslat ugyanis az ál­lamra nagyobb terhet ró az eddiginél, amennyiben még az iskolakötelesek harminc filléres járulékával együtt is a tanítói nyugdíjalap válságos jövőnek néz elébe. Okozta a válságos helyze­tet az a körülmény, hogy az állami tanítóknak néhány év alatt négyezerre szaporodott óriás száma arányában az állam nem növelte a maga tanítóiért való kincstári befizetést. Hasonlóképen az alapra nehezedő állami polgáriskolai tanítók bevonása, valamint tiz év előtti hatszáz koronás nyugdijösszegnek el­lenszolgáltatás nélkül való fölemelése okozta, hogy ezelőtt kisebb vagyon mellett is évről-évre egy-egy millió koronával szaporodott a nyugdíjalap, addig most legutóbb ez évi vagyon- szaporodás félmillió koronára olvadt el Az alap helyzete csak akkor lesz reális, ha a mostani 300.000 koronás évi állami hozzájárulás helyett a kincs­tár évenkint két millióval segíti a nyugdíjalapot. A kultuszminisztérium most mindössze csak 600.000 koronát kért a pénzügyminisztériumtól, amire hir szerint, megérkezett a pénzügymi­niszternek halasztó véleménye. = Szülök ügyeimébe. A m. kir. belügyminiszter az óvoda és tanköte­lesek iskolai beiratása alkalmával a szülőkre háruló anyagi terhek lehető megkönnyítése és egyúttal az anya­könyvvezetők munkájának megkimélése céljából is elrendelte, hogy az óvodai s az elemi iskolai beiratás céljára az e végből jelentkező szülők részére a ter­jedelmes születési anyakönyi kivonat helyett csupán egy rövid szövegű s csak a nélkülözhetetlen adatokra szo­rítkozó tanúsítvány állítandó ki. Ezen tanúsítvány dij- és hélyegmentes, csupán nyomdai előállítási költség cí­men kell érte két fillért fizetni. KÖZGAZDASÁG. Szomorú kilátások. — okt. 17. (y.) Egy szántás egy kenyér, — három szántás: három kenyér, ezt mondja a magyar paraszt. E lako- mikus kifejezés igen széles értelmű a gyakorlati életben, s tény hogy igazság. Földmivelő állam vagyunk. Os termelésünk jó, vagy balsorsától függ minden. A hivatalnokot, ki megkapja gázsiát havonta minden körülmények közt, a kereskedőt, ki napról-napra csak árul valamit; az iparost, ki ne­hezen bár, de mégis csak eltengődik, éppen úgy érdekli az évenkénti ara­tás sorsa, mint a szántó-vetőt. Sőt talán jobban. A magyar paraszt megél,, kitelel úgyis, ha búzája kevés van. Pótolja főzelékkel, tengerivel, krum­plival. Egy malac is kerül a háznál, ez moslékon is megjavul; baromfi, tojás nincs szűkiben. Őt nem érdekli a piaci árak hullámzása, de a többit, a fogyasztót, ezt bizony igen is nem csak hogy érdekli, de valósággal „megérdekeli.“ Ha rósz a termés, kevés kerül a piacra, magasak az árak. Igen, de a külföldi import oly magasra sohasem engedheti már ez árakat, hogy a cse­kélyebb mennyiség ellensúlyozni lenne képes azon árkülömbözetet, melyet a termelőnek búzájáért meg kell kap­nia, kénytelen tehát egyéb produktu­mainak árát felszökkenteni, mert a közteher napról-napra nagyobb, az igények folyton emelkedőben vannak haussera dolgozik ma mindenben, mindenki, esésre senki sem spekulál. És ez év őszén vetéseink ország­szerte egy szántásba mentek. Vájjon egy kenyerünk lesz-e belőle ? Hármat nem lehet várni a legvérmesebb re­ménykedés mellett sem. Pedig ránk férne kivétel nélkül, kereskedőre, ipa­rosra, hivatalnokra épp úgy, mint a gazdálkodóra egyaránt. Szomorú télnek, még szomorúbb tavasznak nézünk eléje már most is. Drága minden. A kenyér még most nem mondható bár drágának, de ki tudja hová' jut ennek az ára is ta­vaszig ? Drága azonban mindén egyéb, még pedig veszettül drága. A jöve­delme pedig senkinek sem emelkedik, sőt inkább csökken El lehetünk rá készülve, hogy az árverések statisz­tikájában a jövő év hatalmas szám­beli emelkedést fog feltüntetni. De még ha jobb jövő kilátásai kecsegtetnének legalább. Hanem ép­pen az ellenkező Ígérkezik. Milyen lesz a jövő év termése? Jöjjön bár a lehető legkedvezőbb időjárás, túrja a földet a legszorgalmasabb munkás kéz, mégis csak egy szántásba kerültek ez őszi vetéseink, — ennek is van annyi ellensége, hogy hamarosan elszámolni sem lehet. A mezei egerek tömény­telen mennyiségét panaszolják min­den honnét. Vörös bogár, kukac, rozsda, szárazság, árvíz, meg a jó Isten tudná mi nem sanyargatja egyes vidékeken a silány vetéseket. Milyen lesz a jövő tél!? Legyünk elkészülve a legrosz- szabbra. Inkább egy kis fölösleg, ha reménységünket meghaladóan válnék majd be a most elvetett termények hozama, mint sem a mostani nyomo­rúságnak emelkedése egy újabb si­lány esztendő esetén. Csodálatos, hogy ez előtt ha meg­történt is, hogy egyes vidékek Ínség­gel küzdöttek, ellensúlyozta ezt más határok bőséges termése. Most a csa­pás országos, sőt világ szerte csak a panasz hallható. Jó lesz igényeink számláján erősen működésbe hozni a a vörös plajbászt, s törölni sok, sok tételt arról, mert bizony alig ha fog az előirányzattal összhangban állani a végeredmény. Aggódnak oda fent is. Belátják a legilletékesebb helyütt is, hogy szomorúak a kilátások a jövőt illető­leg. Reméljük, hogy ott is meg fog­nak tenni minden lehetőt, hogy a vár­ható, csaknem előre jósolható nyomo­rúság alatt meg ne törjék nemzetünk létfentartási ereje 1 IPAR ÉS KERESKEDELEM. Az ipar fellendítése. — okt. 17. (h.) Nemzeti életrevalóságunknak ugyancsak számos jelét adtuk a közel­múltban. Tartottunk kongresszusokat egyre-másra, pro és kontra. Ha a me­zőgazdák gyüléseztek, fennhangon hir­dették a lapok azok igazát; ha az iparosoknak és kereskedőknek volt gyűlésük, ugyanez történt emezek ja­vára. Jóllehet a kettő a harciasságig éles hangon támadt egymásra. Valljuk be őszintén, szervezetlen, gyenge állam vagyunk mi Magyaror­szág. S bizony nem a legkellemesebb érzésekkel szemléljük az oktalan harci riadókat, bármely részről jönnek is. Békés életmóddal is sok tennivalónk akadhatna, hát még igy, mikor mind­egyik tábor előbb a másikat figyeli, hogy mikép támadhasson, vagy véde­kezhessék. Pedig sehol, senkinek nem annyira közösek és egymásból fakadók érdekeik, mint az övék. Ha a mezőgazdaságra rossz idők járnak, az iparosokra és kereskedőkre sem virradnak rózsás napok. Mind­azonáltal tagadhatatlan, mezőgazdasági állam vagyunk, még pedig nem is az utolsók közül. Így természetes, hogy ami kevés forgalom jő is az országba, az nagyobbrészt a mezőgazdaságnak köszönhető. Am ne tessék félre érteni e szavakat. Nem annyit tesz ez; hogy most már az ipar elé helyezhetjük a mezőgazdaságot. Oh nem. A mező- gazdaságnak, — ha érvényesülni akar — épp olyan feltétlen szüksége van az iparra és kereskedelemre, mint az iparnak és kereskedelemnek a mező­gazdaságra. Mezőgazdaságunknak eddig is épp a kereskedelem és ipar hiánya volt a legnagyobb hibája. Hasztalan a jó ter­més, mit sem ér legkitűnőbb állatte­nyésztésünk ha nincs saját iparunk, amely könnyen hozzájutható eszközei­vel elősegítse, és ha hiányzik a kereskedelem, amely értékesitő telepe­ket szerezzen ezek részére. Viszont az iparnak és kereskedelemnek is hát­ránya a mezőgazdaság hiánya. Gazda­sági gépgyáraink még mindig nem annyira keresettek, mint lenniök kel­lene, ami elvégre mégsem a mezőgaz­daság elmaradására mutat. A városoknak az ipar nélkülöz- hetlen kellékük. Élénkséget, forgalmat teremt és számos családnak ad évente kenyérkereső foglalkozást. Ahol ipar nincs, ott nincs élet, elevenség, oda mindig nehezen hatol a kultúra. Az ipar fejlettsége úgyszólván nagyság­mérője is az egyes államok szellemi és nemzeti erejének. Anglia ipara és kereskedelme utján jutott világhatalmi állására, az egyesült Államok is be­látta ezt. Németország újabb politiká­jában szintén az ipar és kereskede­lem terjesztését tűzte ki főcélul. A mi iparunk ezeknek rég elfele­dett iparaikhoz képest is elenyészően csekély. Előmozdítására pedig az állam ereje magában mit sem tehet, ide az egész társadalom hazafias felbuzdulás­sal telt erős akarata kell! . . . Valamikor, nem is olyan régen hangzatos jelszavakkal indultak a ha­zai ipar megteremtésére, de az akarat a frázisokkal együtt a semmiségbeve­szett. I. Vilmos német császár és az amerikaiak magasra emelt védvámok- kal teremtették meg akkor még alig létező iparágaikat. Nálunk a vámsorom­pókat a magyar társadalomnak kellene helyettesíteni. Ha minden községben alakulna egy-egy hazafias bizottság, mely aláírásokat gyűjtene olyanoktól, kik szavukra fogadják, hogy ezentúl hacsak hozzáférhetnek, magyar gyárt­mányt vesznek, — a hazai ipar ha­talmas fellendülést nyerne. Nem lehetetlen ez kérem, nem áb­ránd, tessék megpróbálni, de nem ki­csinyléssel, komolyan, mintha szent ügyet védenénk s a siker biztos. Nem­sokára kezdődnek a különféle mulat­ságok, tehát az ideje is meg van, csak rajta! . . . Közönség köréből. Lapunk múlt heti csütörtöki szá­mában a sürgöny téves kézbesítése folytán azok közül, akik a házamnál lefolyt kettős házassági örömünnep alkalmából szerencsekivánataikat ne­künk s az uj pároknak kegyesek voltak elküldeni, s e számban felso­rolva voltak: kimaradt csabacsüdi Dókus Ernő cs. és kir. kamarás, or­szággyűlési képviselő, orsz. ev. ref. konventi tag Öméltósága neve. Helyreigazítjuk, s megpótoljuk nyilvános, hálás elismerésével annak, hogy azon örvendetes ténynek, hogy családunk jelen boldogsága s az, hogy ma egy kiterjedt díszes, a vármegye egyik legrégibb, legderekabb rokon­ságával jöhettünk szellemi, erkölcsi kapcsolatba: Öméltósága bennünket mindenkor támogató műve, ki egész életét a mások boldogitására szentelte. Istentől boldogságot, áldást ké­rünk életére 1 Alsó-Bereczki, 1902. okt. 19. Id. Berecz Károly és neje: szül. Hegyváry Mária. A SZERKESZTŐSÉG ÜZENETE. Ifj- Zs B. Zombor. Szombati számunk hozza. B. O. Miglósz Maiból kiszorult, csütör­tökön azonban helyt adunk neki. K. P. B. Zsadány. A tudósításokat kö­szönjük. Helyt kapott a mai számban. y Helyben. Kérjük a folytatást idejében, nehogy újra fenakadás legyen. rh. Helyben. A gyűlés referádáját a jövö számba soroztuk be, mivel a mai lapból már ki szorult. Nem Közőlh -tö. Dalaimból. Vers." Kiadó tulajdonos: Éhlart Gyula,

Next

/
Oldalképek
Tartalom