Zemplén, 1902. július-december (33. évfolyam, 64-140. szám)
1902-08-30 / 89. szám
Sátoralja-Ujliely, 1902. augusztus 30. 89. (2229.) Harmincharmadik évfolyam. Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sátoralja-TJjhely, főtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond sző á fill., vastagabb betűkkel 8 fill. Ityllttérbon minden garmond sor 30 fill. POLITIKAI HÍRLAP. ifj. Meczner Gyula Biró Fái dr. Hám Sándor főszerkesztő. felelős szerkesztő. főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, félévre 6 kor negyedévre 3 kor. — Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden sző után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár- kedvezmény. mamelukká lett már, elvakitotta a V. B. T. T. méltóság. Jaj neked magyar, soha ilyen bajban nem voltál a tatárjárás óta. Milyen jó, ha nem olvas az ember újságot, amidőn pihenésre szánja magát. Bizonyára a képviselőház elnöke, a legnagyobb magyar államférfiak egyike, az a százféle módon kigunyolt Apponyi Albert gróf is ilyenformán vélekedhetett, mert a kétségbeejtő lárma nem hangzott el falusi asylumáig, vagy ha igen, megmosolyogta a holdvilágra morgolódó éjjeli őröket. íme még a „Kofák Lapja“ is közli a legutóbbi hetivásár alkalmával, hogy Apponyi házelnök a tőle megszokott elokvenciával megszerkesztett felhívásokat küldött a honatyákhoz, felhiván őket, hogy a magyar történelem egyik legdicsőbb alakjának 100-ik születési évfordulóján, az ő vezetése alatt vonuljanak ki az ünneplés színhelyére ! Nascitur ridiculus mus. —Nem volt szükség a nagy lármára. Az az Apponyi, akinek úgy mint politikusnak, úgy mint államférfiunak nemes jelleméhez az irigységnek sem lehet szava; —az a kormány, mely a nemzeti hagyományok ke- gyeletes ápolása iránti előszeretetének ezer és ezer tanújelét adta már, — nem bukhatott le népszerűsége piedesztáljáról e harsonák zajától sem, mert amit tenni akart és fog, azt megtette volna és megteszi minden hívatlan prókátor nélkül is. Ne áltassák magukat a honmentők azzal, hogyha nem lármáznak, nem lett volna ott a képviselőház, elnökével élén, a Kossuth emlékére szánt ünnepélyen. Dehogy is nem. A becsületes intenció ez: Fel kel** tételeznünk, hogy a ház elnöke van olyan jó magyar, aki meg tudja becsülni e nemzet nagyjainak drága emlékét, s kellő módon, annak idején, minden üvöltés nélkül is megteszi azt a kötelességet, melyet tőle a nemzet nagy közvéleménye elvárt, de amelyet első sorban saját honfiúi gondolkozása sugalmazott. Filius ante patrem volt tehát a kormánynak és a ház elnökének hazafiatlanná történt kikiáltása. Alaposan rácáfolt a nemes gróf a vak lármára. Persze most már csend lett, most már a honmentők nem emlegetik, nem akarják rektifikálni tévedéseiket, mert ennek bevallásához némi — hogy is mondjam csak — önismeret és erő kellene. A nemzeti kegyelet megnyilatkozásából tehát, aminthogy ennek igy kellett lenni, ki fogja venni részét az a megtámadott és lehurrogott házelnök is. De kívánatos, hogy ez ünnep méltó legyen a féparturiunt monies ___ — aug. 30. (—y.) Komoly és élclapok, — kicsinyek és nagyok, — nagy és kis honboldogitók telelármázták az országot és a nagyvilágot, hogy vége Magyarországnak, jaj már a nemzeti önállóságnak, romba dőlünk, legázoltatunk, végünk van! Kétségbeesetten olvastam a vészt- jósló újságcikkeket. Komoly gondolatokba merültem még a „Kofák Lapjáéban is hangoztatott párbeszéd felett. Azt hittem, itt már most a vége a magyar nemzeti önállóságnak. Finis Hungáriáé. Nem is tréfa-dolog az kérem, mikor egy falu kutyái egyszerre vonitanak. Ilyenkor több mint bizonyos, hogy vagy tűz lesz, vagy meghal valaki. Maguk a vonitók ugyan nem tehetnek róla, ha egyik vagy másik esemény bekövetkezik. Őket ezért ne okolja, ne üsse senki. De hát akkor kár volt előre vonítani. De sírt — mert valamiért csak sírni kell, — a honboldogitók tábora, hogy íme a legszentebb ünnepre a magyar képviselőház elnöke nem fog elmenni. Hazánk nagy fiának, Kossuth Lajosnak emléke már nem lesz kellően megtisztelve, mert nem lesz ott a nemzet legfőbb választott képviselője, a házelnök. Vad A ZEMPLÉN TÁRCZÁJA. Augusztusi levél. — aug. 29. Kedves szerkesztő ur! Miután érdekesebb aktuális dologra e hónapban nem akadtam, kénytelen vagyok szabad akaratomból a már nagyon is sablonszerű és mindennapi thémámra visszatérni: az ősrégi „teremtés koronáira“, a férfiakra. Indiai regéből e nemzedéket nem ismerem, csakis saját tapasztalatom és a regények után, no meg a bibliából is alkottam önökről véleményt. Előre nem szoktam „nyilatkozni“, mert ez nem illik a nő méltóságához, — de miután avatott egyének „a lányokról“ oly érdekes cikket Írtak, igy hát én is beadom a derekamat, és megkísértem a férfiakról talán kevésbbé okos, de kegyetlenül igaz dolgokat Írni. A férfi a magyaros meghatározás szerint: 50 percentnyire érdekből, 15 percentnyire hiúságból, 10 percentnyire nagyravágyásból, (ez külömben a nemesebb ambíció) 25 százaléknyira rossz, szinte meghatározatlan agyagból van alkotva. Ám ily halmaz rossz mellett van azonban egy jó tulajdonságuk, az ugyanis, hogy önök azok a bizonyos „szükséges rosszak“ számunkra. Na meg amint mondják, a csókot ä le bonheur tudják nemcsak magyarázni, hanem gyakorolni is. És hiába kérem uraim, ez is tagadhatatlanul művészet! (Hony sói qui mai y pense, én csak hallomásból, a re- regényekből és egyedül Dóczy ur defiiniciójából tudom, hogy mi is tulajdonképen a csók ?) Az összes definíciók pedig megállapodnak abban, hogy mint mindennek, úgy a csóknak is léteznek válfajai: apai csók, múzsa csók, (ezt szeretem); szerető és savanyu hitvesi csók, barátnői csók, (ez rendesen hideg, mint a béka!) azután öreg uraké. (De ennek mivoltáról hallgatnak a definíciók.) Es igy önöknek módjukban van e válfajokat mindig idejében és kellő apparátussal fejleszteni. Jó mulatságot hozzá! De az újabb irodalom definíciói e téren is meglepő dekadenciát fedeznek fel. Hol léteznek manapság azok a hires középkori lovagok ? Hol léteznek a vállalkozó Sigfriedek? Szóval kik és hol vannak a mai héroszok ? Senki sehol és mégegyszer senki. Ma az úgynevezett „páros viaskodás“- sal minden hősiességet letud a férfi. És még hozzá a hőstetteiről a nyilvánosság előtt hallgatnia kell, ha csak nem küldenek „anzix-kártyákat“ keltezve a Riveriával, mely fényesen bizonyítja a párbajból kifolyólag történt három heti üdülését az államfogházban. Egy évre kellene magukat elítélni, de sötét, kíméletlen cellába, majd elmenne a kedvük egymást kaszabolni. Én ilyen kegyetlen biró volnék, nem ismernék kegyelmet az önök mindennemű vétkeiért. Pedig mennyit vétkeznek. Igaz, hogy a nők is, szóval mindnyájan „bűnösek“ vagyunk, de maguké az első hely e tekintetben. Ám ez nem tartozik reám, számoljon önökkel odahaza a feleségük, (reményiem jó kezekre bíztam) vagy ha „nőtlenek“, úgy siessenek a biztos agglegényi révbe térve meg nem nősülni: kár maguknak a jó, — „a feleség.“ Különben is hagyjanak meg a tisztes lányvilágban egy pár hajadonkát a békés boldogság révében magnak. Ám azért már annyi egoizmussal bírok, hogy én ne legyek a kárhozat. Csak is „olyanok“-at, kikről látják a maguk furfangos férfiúi .eszével, hogy ez olyan „angyali“ lény, hogy nem méltó önökhöz, — hagyják Vesta papnőinek. így igazságos voltam; senkinek rosszat nem kívánok. Kívánság nélkül is elég baleset éri az embert, igy inkább szem előtt tartom az elvet: „szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.“ így akarva-nem- akarva önöket is kell szeretni, sőt hazudnék, ha az ellenkezőjét állítanám. De ki kell önökből keresni az „érettebb“ jobb részt és a férgest elejteni. Mert akad ám a sok rossz között is igazi drágakő, kinél megbecsülhetjük lelki tulajdonságait, tiszta „be- szennyezetlen“ férfias jellemét, éles eszét és tapintatát. E fajtából is vannak raktáron, (legalább azt mondják) e fenkölt tulajdonságot megbecsülni: ez megint a nő hivatása. Mert azt tartom — az is lehet — hogy nem helyes, a legbutább férfí okosabb, mint a legokosabb nő. Több élettapasztalata, ítélőképessége, szóval több alkalma van pályafutása során megismerni az embereket, igy a férfinak praktikusabb esze van, mint nekünk nőknek (feltéve, ha van!) Elég ennyi magukból egyelőre, köszönöm, hogy alkalmat adtak irói kedvtelésemnek. Ha itt-ott szemükbe vágtam a valót kíméletlenül, tulajdonítsák annak, hogy az Önök képvinyéhez, hogy ez a fény bevilágítson a sötétlelküek szívébe, hogy e nagy ünnepen Kossuth Lajos nemes lelke ihlesse meg a túlzókat egy kissé: intse őket békesség és sze- retetre mások iránt is, s mondja meg nekik, hogy a haza boldogságát nem idétlen heccelődéssel, de kitartó nemes munkálkodással kell és lehet felépíteni! — augusztus 29. A nép fajok demográfiája Zem- plénvármegyében. Epokális nagy, nem kevesebb mint 1100 nyomtatott oldalra terjedő irodalmi mű jelent meg Budapesten, a vallás és közoktatásügyi m. kir. minisztérium kia^’ sában : „A népfajok Magyarországi/r, cim alatt, irta Balogh Pál. Hű kéjjty rajzol a magyar közönségnek az irodalmi esemény számba menő ez a statisztikai törzskönyv, Magyarország fajnépességi földrajzának ez az első kísérlete, hazánk nyelvterületi tagozatairól a XIX. század utolsó népszámlásakor elért eredmények szerint és a hazánk lakosságát képező faj népek saját bevallása alapján. Összehasonlítja a régi, félszáz évvel ezelőtt volt Magyarország faj népességbeli erőviszonyait az uj, a mai Magyarország fajnépességi erőviszonyaival és kutatja és felmutatja leplezetlenül hol nyert, hol vesztett, hol hódított, hol hódolt a magyarság — és hogy az egész országban, a legutolsó községi viszonyban is, mennyi az erőgyűjtése, vagy erővesztése annak a népfajnak, mely ott számbeli elsőbbségben volt ötven esztendővel ezelőtt. Sőt többet végez Baseletében ezt a mi nemünkkel szemben is sokszor megcselekszik. Azért mi jó barátok maradhatunk, ha fenn is tartom azon nézetem, hogy férfi és nő között igenis nem fejlődhetik barátság. Más annak a neve. Ezt azonban egyelőre nem árulom el, mert jövő tárcámra, amit Horkaynó asszonynak szántam, nem maradna anyag. Most különben is még aktuálisnak is kell lennem: igy hát Írnék egy két sort a kánikuláról. Legalább némikép lehűtöm önöket. Pár nap óta tűrhetetlen a melegünk, amit igaz, nehezen vártunk, de most szenvedünk érte. Majd fogunk még mi fázni is, bízzuk mi ezt nyugodtan Falb bácsikára, majd jósol ő nekünk, amilyen időt csak parancsolunk. Nagyon hízelegve érezzük máskülönben magunkat t. szerkesztő ur csinosan megirt „berlini levele“ által, melyben szépségünket fölébe helyezi a német asszonyokénak. De én pótlom ezt a kedveskedését azzal, hogy viszont a férfiak Berlinben szebbek, mint a mieink. (Köszönjék meg e hálátlanságot.) A porosz tisztek karakterisztikusak — országukban — hisz ime ott van köztük az első, maga Vilmos császár irigyelt bajuszával. De hagyjuk el ezt, mert még végtére is a férfiak dicséretébe kezdek, ez pedig ezúttal nem volt kitűzött célom. És e kedves türelmes közönség türelmét oly soká nem teszem próbára, hisz szükségem van arra a kövétkező hónapban is, ameddig maradok a tisztelt szerkesztőséget szívélyesen üdvözölve, lelkiismeretes és pontes munkatársuk : N. Elza. Lapnak mai Raima 6 oldal.
