Zemplén, 1902. január-június (33. évfolyam, 1-62. szám)

1902-02-25 / 9. szám

4. oldal. ZEMPLÉN. FeWu- %. Polónyi a Nemzeti Zenede jeles ta­nára, a főúri körök figyelme még fo­kozottabb mértékben kiséri a művészt aki hangversenye előtt gróf Zichy Jenő pazar pompájú estélyén, ahol a főúri világ crémje volt jelen, a fővá­ros előkelő művészei társaságában is közreműködött. Wlassics miniszter elismeréssel dicsérte fejlődését, Ap- ponyi Albert gróf őszinte sajnálatát fejezte ki, hogy pénteki bécsi útja miatt nem lehet jelen a művész hang­versenyén. — Halálozás. Részvéttel közöljük a következő gyászjelentést: Özv. Vitéz Béláné szül. trencsén-lisza-teplai Liszy Kornélia és fia Béla, özv. Liszy Edé- né szelefarnosi Bodó Anna, Dr. Liszy Viktor és neje Csebi Pogány Mária, özv. Román Jánosnó szül. Liszy Em­ma, valamint a többi rokonság nevé­ben is fájdalmas szívvel jeleotik Vi­téz Béla nyugalmazott magyar kir. honvéd ezredesnek f. hő 22-én d. u. 6 órakor, életének 56-ik, boldog há­zasságának 8-ik évében hosszas szen­vedés után történt gyászos elhunytát. A boldogult hűlt tetemei f. hó 24-én d. u. 3 órakor római katholikus szer­tartással a helybeli köztemetőben té­tetnek örök nyugalomra. Az engesz­telő szent mise-áldozat pedig f. hó 25-én reggeli 9 órakor a helybeli plébánia templomban tartatik meg. Sátoralj a-Ujkely, 1902. február 22. A legnemesebb szivü férj és apának le­gyen örök nyugalma az anyaföldben 1 A temetés tegnap délután folyt le nagy részvét mellett impozáns ka­tonai pompával. — A villany részvénytársaság közgyűlése. A sátoraljaújhelyi villany- világítási és erőátviteli részvénytár­saság e hó 23-ikán délelőtt 10 órakor Dókus Gyula elnöklete mellett ren­des évi közgyűlést tartott. Az alapsza­bályok értelmében, megválasztatásuk ideje lejárván, az igazgatóság elnökkel együtt leköszönt állásáról. A részvény- társaság ismét egyhangú, őszinte bi­zalommal kérte elnököt állása meg­tartására, ki azonban, tekintettel nagy­mérvű hivatalos és humanisztikus egy­leteknél való elfoglaltságára kérte le­köszönése elfogadását, miután a rész­vénytársaság egyhangúlag id. Meczner Gyulát választotta meg elnökéül. El­határozta a részvénytársaság, hogy az évi 17000 korona tiszta nyereségből nem nyújt osztalékot, hanem ez ösz- szeget a tartalékhoz csatolva felhasz­nálja azt a közvilágítás intenzivebb fejlesztésére. — A velejtei önkéntes tűzoltó egyesület mint levelezőnk írja, igen jól sikerült zártkörű táncmulatságot rendezett Argyelán Miklós egyesü­leti alelnök vezetésével, ólén a buzgó rendezőségnek, mely a siker érdeké­ben minden lehetőt elkövetett. Az erkölcsi siker mellett az anyagi is felülmúlta a várakozást, amelyről a nyilvános számadást alelnök és Ma- tyaczkö György pénztáros a követ­kezőkben közlik: Bevétel 317 K, ki­adás 110 K. 45 f., maradvány 206 K. 55 f. Jegyeiket megváltották, il­letve felülfizettek: Andrsssy Sándor gróf (Velejte) 100 K., N. N. (Ve- lejte) 65 K., Pemp Antal (Szatmár) 10 K., Demarcsek Károly (Velejte) 10 K., Éhlert Gyula (S.-A.-Ujhely) 2 K., B'arkas Dezső, Zvolenszky Jó­zsef (S.-A.-Ujhely) 3—3 K., Kádár János (Legenye) 2 K, Stefancsik Jó­zsef (B.-Újlak) 1 K., Harajda János (Zemplén) 2 K., Balogh György (Ger- csely) 2 K, Princz Armin (Gercsely) 1 K, Nagy Ferenc (S.-A.-Ujhely) 5 K., Sikolya Atal (Legenye) 2 K, Petrik Ede Velejte 1 K., Matyaczkó György és Argyelán Miklós (Velejte) 10—10 K. — Fogadják a nemes szivü adakozók ez utón az egyesület hálás köszönetét, Vivóakadémia és táncmulatság. Horváth Lajos műegyetemi vivómes- ter a ,,Zemplénmegyei Vivóegylet“ kitűnő vivómestere jeles amateur-vi- vók, vivótanárok, fővárosi vivómes- terek közreműködésével az olasz kard­vívás, mint sport s mint művészet bemutatására Sátoraljaújhelyben a városi színházban március hó 2-ikán a következő vasárnapon esti fél 8 órá­tól 10 óráig tartó vivóakadémiát rendez, melyet táncmulatság követ. Jegyek előre válthatók a Zemplénvármegyei Vivóegylet helyiségében (Hungária szállóban 5—8 óráig) és aznap este a színházi pénztárnál. Érdekes piege-je lesz az estnek, hogy a vivóakadémiát megelőzőleg a főgymnázium tizenkét növendéke iskola kardvívással vívó mérkőzéseket fog]bemutatni. — Jótékony célú műkedvelői elő­adás. Sókutról írja levelezőnk, hogy a község közönsége még a millená­ris esztendőben egy 200 koronás ala- pitványnyal vetette meg ottan a köz­ségi kísdedóvó alapját. Azóta gróf Coudenhove Henrik nagybirtokos 200 koronányí nemes adományával gya­rapította az alapot. Most pedig Sókut intelligens ifjúsága buzdult fel a ha­zafias cél érdekében, a derék példá­kon lelkesülve elhatározták, hogy vál- vetve fogják a millenáris esztendőn kimondott igét megvalósítani. E cél­ból egyik elmúlt szombaton műkedvelői előadással egybekötött táncvigalmat rendeztek. Szinre került Köcski Gá­bor Garde-Dame cimü egyfelvonásos bohózata. Tekintettel arra, hogy ez az előadás volt a sókuti műkedvelők első debutje, a siker szépnek mond­ható. Előadás után szép hölgyek által rendezett pompás lakomán mulatott a közönség. Ezután pedig tánc volt kivilágos-kivirradtig. A talp alá va­lót Balog Gyula varannói cigány húzta. A jelenvolt díszes hölgyközön- ség névsorát tudósítónk a követke­zőkben állította össze. Asszonyok: Boreczky Jánosné, Czirbusz Mihályné, Dziállás Ernőné, Demjanovits Antal- né, Ghylányi Lajosné, Kovácsy Gyu- láné, Klauzer Emilné, Koriavszky Júlia, Máthó Lajosné, Mandel Rezső- né. — Leányok: Bogovich Anna, Boreczki Giziké, Czirbusz Gizi, Ko- varszky Eugenia, Lörincz Mariska, Mandel Szeréna, Szlincsák Róza, Var- govits Emma, Vargovits Vilma, Zselt- vay Ida. A Jelenvoltak közül a kö­vetkezők adományoztak a jótékony- célra : Bogarich Anna 2 kor. Boreczky János 4 kor. Cséri Hermann 6 kor. Czirbusz László 4 kor. Dziállás Ernő 12 kor. Dr. Friedmann Vilmos 5 kor. Füzesséry Pál 5 kor. Gaál Sándor 7 kor. Ghillányi Lajos 7 kor. Horgonyi József 5 kor. Homlokos Emil 2 kor. Hritz János 2 kor. ifj : Hobek János 3 kor. Klauser Emil 5 kor. Kovácsi Gyula 12 kor. Lamgel Nándor 5 kor, Mandel Rndolf 10 kor. Máthé Lajos 4 kor. Pribulla György 6 kor. Salgó Sándor 2 kor. Strasser Antal 2 kor. Dr. Schütz Nándor 11 kor. Werner Gyula 20 kor. Zseltvay Ida 2 kor. X. Y. 9 kor. összesen 158 kor. mely­ből levonva a felmerült 104 korona kiadást marad tiszta jövedelem 54 korona, mely összeg Dr. Schütz Nán­dor kanonok esperes lelkész és Ko­vácsy Gyula ev. lelkész sókuti lako­soknak a kisdedovó alaphoz leendő csatolás végett átadatott. Ezen összeg­gel a kisdedóvó alapja meghaladja a 600 koronát. — Halál a Tiszában Tokajból írja levelezőnk: A múlt pénteken Vágó Mihály öreg halász s hajós át akart szállítani egy házaspárt a Bodrogon egy rozzant ladikkal a várba. A ha- sadékokon a ladik csakhamar telni kezdett vizzel, a házaspár ijedt moz­dulataira a csónak felborult s mind a hárman bezuhantak az áradó folyóba. Az összefogódzott „utasokat“ habár a közelben levő dereglye alatt átmen­tek, — csakhamar kifogták, az öreg Vágó azonban ladikostól együtt, a melybe fogódzott a dereglye alá ke­rült, a honnan holtan húzták ki, — még akLo” is tartotta a ladik oldalát. Vasárnap nagy részvét mellett temették — Öngyilkosság. Deutsch Manó fiatal 18 éves nyomdászsegéd, Deutsch Ignác sátoralja-ujhelyi kávés fia, teg­nap délután szülei lakásán sziveplőtte magát és szörnyet halt. Öngyilkossá­gának oka ismeretlen. — Nyilvános nyugta a sátoralja- ujhelyi izr. népkonyha részére tett kegyes adakozásokról: Haas Lipótné 4 kor., Fuchs Jenőné 10 kor., Gutt- mann Mórné (B.-Szerdahely) 63A kilo lekvár, 8/± kilo mák, Roth Vilmosné 5 kor., Zinner Henrikné 3 k. liszt, 1 kilo szappan, Roth Józsefné 4 k., Roth Adolfné (Szerdahely) 1 zsák liszt, Grünbaum Simonná 4 kor., Grünbaum Márknó 5 kilo liszt, 3 kilo rizs, 3 kilo griz, 3 kilo borsó, 3 kilo gersli, Markovits Miksáné 3 zsák krumpli, Davidovits Adolfné egy in­gyen ebéd, dr. Haas Bernátné 4 kor., Haas Adolfné 5 k., dr. Rosenberg Bernátné 2 kor., Vesseli Mórné 20 fej káposzta, 26 cs. zöldség, özv. Gá bőmé 1 kor., Rübner Hermannó 4 kor., Reichard Mórné 4 kor., Roth Vilmosné 10 kilo liszt, 25 tojás, 2 k. rizs, Guttman Izraelné 5 kilo só, 5 k. rizs, 5 kilo liszt. 25 kilo kenyérliszt, Klein Jakab 280 db. sütemény, Perl- stein Józsefné 10 kor., Reichard Gyu- láné egy ebéd fejében 10 kor., dr. Rosenthal Sándorné 3 kor., Blumen­feld Adolfné 4 kor., A Zemplénme- gyei termény és hitelbank Kell­ner József koszorúja megváltása cí­mén adott összegből 10 kor , Wein­berger Dávidné (Imregh) 20 korona, Glück Samuné 5 kilo só, 5 kilo kása, 5 kilo griz, 5 kilo rizs s vegyes fű­szer, Markovits Miksáné 20 liter bab, Davidovits Adolfné 2 zsák krumpli, Ligeti Ignátzné 18 kilo búza liszt, Roth Józsefné 5 k. rizs, 5 k. griz, 5 k. kukoricagriz, 5 k. gersli, 5 k. köleskása, 5 k. borsó, Grün Bernátné Kázmér 2 zsák krumpli. 40 k. liszt, 12 1. bab. Zinner Henrikné 1 zsák krumpli, 12 font liszt, 1 koszorú hagyma, Friedmann Terézia Czéke, 3 zsák krumpli, 1 véka bab, Landes­mann Miksáné 5 kor. — Fogadják a nemes szivü adakozók az egylet há­lás köszönetét. Sátoraljaújhely, 1902. febr. 22. Az elnökség. — Fölhívjuk olvasóink b. figyel­mét lapunk mai számának hirdetési rovatában foglalt Stieglicz és Ungar hirdetéser. — Nevezett cég ugyanis Zinner Adolf helybeli jónevü keres­kedő-céget bízta meg jóminőségü vá­szongyártmányainak egyedüli eladá­sával. SZÍNHÁZ. ** A sziniigyi bizottság vasárnapon e hó huszonharmadikán délelőtt Dókus Gyula elnöklete mellett ülést tartott, amelyen tekintettel arra, hogy az el­múlt téli szezon csonka volta a kö­zönség igényeit különben sem elégí­tette ki, Komjáthy Jánosnak a deb- reczeni színház igazgatójának kérvé­nyét tárgyalva, javasolja a város ta­nácsának. hogy a kérvényező igazga­tónak ez óv május hó 10-étől 3—5 hétre terjedő idényre a színházat adja ki. Egyidejűleg kiküldötte a bizottság dr. Hornyay Béla, Kincsessy Péter és Éhlert Gyula tagokat, hogy a jövő téli színházi idény leghelyesebb meg­oldása érdekében tárgyalásba lépjenek Bezerédy miniszteri tanácsossal, a belügyminisztérium szinügyi osztályá­nak vezetőjével és Festetich Andor gróffal, az országos szinészeti felügye­lővel. A bizottság említett tagjai e cél­ból tegnap Budapestre utaztak. ** Szinésznövendékek Sátoralja­újhelyben. Úgy értesülünk, hogy a Rá- kosi-sziniiskola női és férfi-tagjaiból ala­kult jeles kis társulat virágvasárnap után előadásokat fog rendezni az ország több városában. Szó van arról, hogy a tár­sulat egy szombati és vasárnapi elő­adásra április havában Sátoraljaújhelyre is lerándul. IRODALOM. Ifjúsági önképzőkör. Nem telje­sítünk vele fölösleges munkát, ha az eddig egyetlen sátoraljaújhelyi irodalmi körrel, a sátoraljaújhelyi ifjúság ön­képzőkörével, annak működésével és fejlődésével ezentúl behatóbban fogunk foglalkozni a nyilvánosság előtt. A mi közéletünk, a mi nemzeti fejlődésünk jövő reményeinek itten, a mi közvet­len közelünkben plántált terméseit kö­telességünk gondozni, ápolni és a nyil­vános méltatással bennük erőt és lel­kesedést fejleszteni. Ezentúl hát minden gyűlésük folyamáról rendes tudósítást fogunk közölni, amelyek sorozatát az elmúlt szombati ülés referádájával meg is kezdjük. A gyűlés dr. Hám Sándor tanár-elnök és ifj. Bakajsza Andor ifj. elnök vezetése mellett folyt le. Először bírálat alá került > Kinyílott a mandulafa« című költemény. A vers bírálói Roth Miklós és Becske Kál­mán felolvasásra ajánlva a müvet, szer­zőjét, a kör ügyes poétáját: ifj. Ju­hász Jenőt dicsérik. Ezután Nátházy Bertalan és Huszár László bírálják a »Vág* cimü földrajzi értekezést. Á kör a müvet elfogadta, melynek szerzője Zselinszky Béla. Gombos Bertalan és Farkas József tanulók veszik bírálat alá »Az emberi nem kora« cimü mü­vet. Mindketten dicsérik a szerzőt. Az értekezés szerzője Hornyák Ferenc. Ezután Jablonszky József Eötvösnek »Vár és kunyhó« gyönyörű költemé­nyét szavalta el nagy hatással. Jonász Emil és Zsákay József bírálatai után a kör a szavalatot »jól sikerült«-nek mondja. Ezután Huszár László adta elő Kisfaludy Károly »Álmatlan király« cimü költeményét. Bírálták Grünbaum Lajos és Hornyák Ferenc; bírálataik után a kör a szavalatot elég jól sikerült jelzővel illeti, úgyszintén ezt a jelzőt kapta Nyeviczkey Antal Pályi Ede »A bűnösök oltalma« versének elszavalá- sáért. Bírálók voltak Roth Miklós és Zombory Albert, véleményük szerint a szavaló előadásáért »dicséretes« jel­zőt érdemel.A kör »jól sikerült« jel­zővel illeti. Nyeviczkey után Dubay István szavalt. Gabányi »Bányaszeren­csétlenség« cimü monológját adta elő meglepő ügyességgel. Szilágyi János és Zselinszky Béla bírálatai uián a kör és vezető-tanár Gombos Bertalan véleményét fogadva el, aszavalatot »jól síkerült«-nek mondja. Végül ifjúsági el­nök tesz kérdést az iránt, hogy kik szándékoznak a március 15-iki és áp­rilis 11-iki ünnepélyeken beszédet tar­tani. Az első ünnepélyre Gombos Ber­talan jelentkezését fogadták el, a máso­dikra elnök Jablonszky Józsefet jelölte ki. Ezzel a gyűlés véget ért. TANÜGY. Bárányfelhők a népnevelés egén. — Falusi történetek. — Irta: id. Berecz Károly. Csak a 12 pengőt sajnálja. Legjobb gyerek volt a Feri az iskolában. írás, olvasás, számolásban nem volt párja. Öreg, 60 éven felül levő tanítója büszke volt rá. Ki is fi­zette az apja 6 éven át az évi 2, összesen 12 pengőt. Hanem, minekutánna bevégezte a gyerek az iskolát* jött a — halál. El­vitte a jó fiút. E perctől fogva az öreg tanítónak nem volt maradása a faluban. Az elhalt gyerek apja üldö­zőbe vette, ahol csak lehetett sérte­gette. Az elhalt fiát mennél ritkábban emlegette, de annál gyakrabban a — 12 pengő tandiját 1 Azért, mert az öreg tanító jogosan használta el a pénzt: kellett neki megszenvednie! »ifire igyunk mán ?* Beállott az őszi esős idő, ember állat fedél alá szorul. A lyányok, le­gények a fonóba, öreg asszonyok a sutra, a férfiak a korcsmába kerülnek. Ittak is már a biró tételre, kerülő, kondás, csordás fogadásra, malacíelvá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom