Zemplén, 1902. január-június (33. évfolyam, 1-62. szám)

1902-03-04 / 12. szám

Sátorai]a-Ujhely, 1902. március 4. 12. (2152.)

Harmincharmadik évfolyam.

Megjeleli minden második napon

kedd, csütörtök és szombat este.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sátoralja-Ujhely, főtér 9. szám.

Kéziratokat nem adunk vissza.

Apró hirdetéseknél minden garmond szó 4 fill., vastagabb betűkkel 8 fill.

Nyílttériben minden garmond sor 80 fill.

POLITIKAI HÍRLAP.

ifj. Meczner Gyula Bíró Bál dr. Hám Sándor

fűszerkesztő. felelős szerkesztő. főmunkatárs.

Előfizetési ára:

Egész évre 12 korona, félévre 6 kor negyedévre 3 kor.

*—» Egyes szám ára 8 fillér. —

Hirdetési dij:

Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár- kedvezmény.

Dongó Gyárfás (jéza.

— március 2.

Mikor ezt a nevet leírjuk, mintha egy könyvtárnak a címét irnók le. Szeged városa kultúrpalotát emeltetett a szőke Tisza partján; elhelyezte abban régiségtárát, képtárát, fejedelmi könyvtárát, — és a görög-oszlopos palota felirata: A közművelődésnek! Az a tizenöt esztendő, melyet a Zemplén, mint megyei hivatalos és társadalmi lap megfutott, vaskos köteteivel, kitűnő szerkesztőjének és munkatársainak szellemi erejével bizonyára tett annyi szolgálatot Zemplénvármegye életében, hogy a közművelődésnek e fáradságos munkája előtt, mint Szeged városa, az őszinte elismerésnek aranyos zászlaját meghajtsuk.

Folyó március 1-én, szombaton este egy ünneplő nagy társaság gyűlt össze a Korona szálló nagytermében, hogy minden részről kifejezést adjon annak az elismerésnek, mely Dongó Gy. Gézái megilleti azért a nemes ambícióval és fáradhatatlan energiával végzett munkáért, melylyel a Zemplént tizenöt éven át gondozta. Igaz, hogy a jól végzett munka, eredményes kötelességteljesités tudata a legszebb jutalom. De, hogy jól teljesitette-e valaki a kötelességét, ennek illetékes birája a társadalom is! Ti tartalmas, vaskos kötetek többet és szebben tudtok beszélni, mint én, aki e percben csak egyszerű krónikás vagyok.

*

Az ünnepség méltóságteljes jókedvvel ment végbe.

Először id. Meczner Gyula mondotta az ünnepeltre a következő emelkedett hangú felköszöntőt :

Tisztelt urak ! Kedves barátaim !

A közügy szolgálatában, serény munkában eltöltött 16 esztendei hasznos működésnek elismerése hozott össze bennünket, Dongó Gyárfás Géza barátunknak a »Zemplén« szerkesztői állásától történt visszalépése alkalmából. — A sajtó a nemzet szívverésének mérője és mutatója; mely hivatását ha híven terjeszti: azon nemes k Vsségét tölti be, mit teljesít a tanult s lelkiismeretes orvos a megfigyelésére s kezelésére bizott egyének egészségének, életének fentartása körül.

A mi igen tisztelt barátunk, mindég hűségesen jegyezte, jelezte lapjában, szükebb hazánk, ősi vármegyénk közönségének szivlüktetéseit, rámutatott a kóros és káros tünetekre, társadalmi hibáinkra, bajainkra s szükségleteinkre. Habár úgynevezett nagy politikával nem foglalkozott, de annál nagyobb sulylyal s körültekintéssel kezelte a társadalmi vagy közéleti politikát, tudniillik az együtt, egymással s egymásért való élés és megélés, a haza, nemzet s emberszeretet politikáját, mely téren nemes és szép hivatást töltött be. (Lelkes éljenzés.)

Ünnepelt barátunk az »uj Zemplén« legelső számában ékesen irta

meg a »régi Zemplén* történetét az »alakulástól« az »átalakulásig,« melegen emlékezve meg a lap boldog emlékezetű alapitójáról, a mindannyiunk által kegyelettel emlékezett Boruth Elemérről; megemlékezett a váltakozó munkatársakról, csak nagy szerényen a saját működéséről hallgatott. Annál melegebben átérzett kötelességünkké vált nekünk, a lapot pártoló közönségnek, különösen pedig szerkesztői működését közvetlen-közeiről figyelemmel kisérő barátainak, hogy mi ne feledkezzünk meg a közélet egy kiváló harcosának, a mi igen tisztelt barátunknak működéséről valódi érdemeiről s kifejezzük iránta érzett elismerésünket, tiszteletünket, szeretetünket és barátságunkat. (Hosszas éljenzés )

A »Zemplén*, vármegyénk legutolsó két decenniutna történetének kincses házát képezi, melyből társadalmi s közéletünket s közvetve politikai életünket is a történetiró igazságos színben láthatja s Ítélheti meg. Kétségtelen nagy érdeme volt t, barátunknak a szigorú tárgyilagosság, melyet mindég megóvni igyekezett s melyet megóvni oly nehéz ; lapjában személyi harcok mentül ritkábban fordultak elő. Kiemelkedő erénye volt az igazságosság s az ellenvélemény tisztelete ; melynek lapjában rendszerint tért engedett. Nyilatkozásaiban a ha- misittatlan nemzeti szellem fényeske- dett, magyarlétünk s nyelvünk érdekeinek kitartó szolgálatában ; úgy a nemzeti irodalom pártolása, mivelése, mint különösen a magyar szellemű és nyelvű népnevelés tekintetében. Vármegyénk anyagi érdekeit is híven szolgálta és képviselte s azoknak védelmében a szükség szerint sorompóba lépett. Székvárosunk fejlődése, előmenetele s felvirágzása körül melegen érdeklődött. Egyik legfőbb érdeme a »Zemp'én«-nek s volt érdemes szerkesztőjének az »Adalékok“ létesítése; mely által valóban maradandó emléket biztosított nevének, s melynek szerkesztését közörömünkre továbbra is megtartotta. Midőn tehát szerkesztői működésétől való visszalépése alkalmából érdemeit elismerjük, s személyét ünnepelni összejöttünk, kívánjunk neki minden jót, erőt, egészséget, boldog megelégedett családi életet, hogy elébe tűzött nemes feladatát munkálhassa, egy szívvel kiáltsuk: Dongó Gyárfás Géza barátunkat az Isten éltesse nagyon sokáig! (Hosszan tartó lelkes éljenzés.)

Ezután Barthos József főszolgabíró a tárgyilagosságot soha szem elől nem tévesztő, s csak mindenki javára dolgozó szerkesztőt. Székely Elek polgármester, a derék jó barátot éltette.

Lapunk főmunkatársa dr. Hám Sándor az újjá alakult politikai Zemplén szerkesztősége nevében a következő beszédet mondotta:

Mélyen tisztelt urak!

Dicsérni jöttem Caesart, nem temetni !

A jó, mit ember tesz, túléli őt; a tudás, becsületesség és jósziv olyan erények, melyeknek felvirágzására egy emberélet nem is szükséges; de amelyeknek elhomályositására az emberi jellem legnagyobb ellensége: az irigység sem képes. — Ezt mondotta volna talán Antonius, ha Caesarnak lett volna munkatársa. — Én most az uj Zemplén szerkesztőségének a nevében emelem fel poharamat, és a derék volt

szerkesztőt, Dongó Géza barátomat éltetem. (Lelkes éljenzés.)

Tisztelt uraim! Mikor Odysseus haza tért Ithakába, egy jó emberénél szállt meg, aki a kifáradt királyt megvendégelte. A jő pásztorember nem tudta, hogy saját királya Odysseus, s mikor az ételt eléje tette, Így szólt: légy üdvözölve házamnál, s tanuld meg itt a jókat szeretni. Odysseus erre igy válaszolt : ha király volnál, akkor sem tudnál felségesebb, királyhoz méltó szívvel érezni, mint egyszerű ember létedre most. — Uraim, én most a pásztorember vagyok. A tiszteletnek, nagyrabecsülésnek, hálának érzetét nem hiszem, hogy valaki mélyebben és őszintébben érezze szivében, mint az uj Zemplén szerkesztősége, a melynek Dongó, mint Barthos József kifejezte, a tisztességtudásban előharcosa, a munkásságban mintaképe, társadalmi és irodalmi működésében mestere volt. Megismétlem : dicsérni jöttem Caesart, nem temetni.

Mikor állítólag Livius nagy római történetiró csontjait megtalálták, Gnae- ius Aulus patrícius a jobb karját, melylyel hallhatatlan műveit irta, aranyba foglaltatta, s a házra, melyben őrizte a drága ereklyét, egy márvány-lapon azt vésette fel: Itt lakik Livius 1

— Mikor Széchenyi István gróf meghalt, fia Béla a tábornok koponyájából egy szilánkot tartott meg magának, hogy emléke legyen abból a fejből, a mely egy uj Magyarországot teremtett. — Mikor Ipolyi Arnold, Nagyvárad nagy püspöke meghalt, és végrendeletét felbontották, az volt bele Írva: vegyétek ki a szivemet, küldjétek el Beszterczebánya városának, a melynek én püspöke voltam, és a melynek polgárait annyira szerettem.

— Megtörtént.

Kedves Géza barátom 1 Nekünk, a kik a hirlapirás terén neveltjeid vagyunk, add a te fejedet, a te tudásodat, hogy vezessen az bennünket rögös utunkon és igazítsa útba, mikor válaszúton volnánk; add nekünk a te jó szivedet, hogy a társadalom és politikai élet iránt ép oly nemesen érez- hessünk, mint te szerkesztői pályafu- tásod^ alatt.

És ezeknek hálás viszonzásául, mint Liviusét Aulus, aranyozza és áldja meg a te sokat fáradt, munkás és munkálkodó jobb kezedet az én mindenható Istenem ! — (Hosszas lelkes éljenzés).

Főmunkatársunknak szerkesztőségünk nevóbeu mondott ezen tudományos nívójú remek beszéde után Dongó Géza az ünnepelt emelkedett fel s a következő szép beszéddel válaszolt :

Tisztelt és kedves barátaim!

Azok után az elismerő szép nyilatkozatok után, miket az előttem szólott urak, Meczner Gyula igen tisztelt bátyám és t. barátaim e mai ünnepies alkalommal tolmácsolni kegyesek voltak és a mely meghatóan szép nyilatkozatoknak mindenik szava az ő sziveikből az én szivembe hatolt s hogy úgy mondjam ott örökre be is naplóztatott: eszembe jut Petőfinek egyik verse, gondolom »Füstbe ment terv* a neve. Abban a kedves versében azt tervelgeti a költő, hogy mi mindent és majd mily szépen is fog elmondani az ő jóságos édes anyjának a viszontlátás pillanatában. De mikor szemtől szembe nézett vele, tisztára elfelejtett mindent, a mit mondani kívánt — — és csak :

, . . . . csüngött anyja ajakán — miként gyümölcs a fán.“

Hát én is úgy érzem most magamat, ebben az ünnepies pillanatban. Csüngök én is a lelkes szónokok ajakán és a mit kiszerkesztettem a lelkemben, hogy mit kellene mondanom és hogy szeretném mondani: a formáját tisztára elfelejtettem meghatottságomban.

Mindenekelőtt fogadják tehát, igen tisztelt uraim, mélyen átérzett és leg- hálásabb szívből eredő köszönetemet ezért a mai kedves, ezért a mai édes alkalomért, melyre érdemesültnek ugyan magamat nem érezem ; de mert érdem nélkül is méltónak ítéltek en- gemet erre a nagy kitüntetésre és mert úgy érzem, hogy ennek a kitüntetésnek az erkölcsi rugója nem csupán a rokonérzet volt, hanem azonfelül még a szeretet is: tehát ezért a legmagasztosabb jutalomért, az önök érdek nélkül való igaz szeretetéért, fogadják ismételten is leghálásabb köszönetemet ! (Lelkes éljenzés).

A másikat, a mit mondani kívánok, a kegyelet szent érzete mondatja velem. Hogy Zemplén földjébe és Zemplén ege alatt megfogant a nemzeti kultúrának az a plántácskája, a minek a neve magyarság és hogy a közmivelődés kertjében azzá a terebélyes fává izmosodhatott, aminek a neve Zemplénvármegyében a tisza, hazafias szellemű magyar hirlapirás : mindez mondom nem a mi érdemünk, hanem a röget, az utat törők érdeme. Egy Károssá Endrére, egy Fischer Nátánra, egy Boruth Elemérre és a többiekre és a többiekre gondolok én most, ezen a mi édes-kedves szimpó- zionunkon. Úgy érzem én mintha ők is, az ő régen elköltözött szellemeik is kitörtek volna koporsóikból és itt volnának ezen a mi szivünk-lelkünk egységét szimbolizáló e mai iró-költő-lakomán- kon. Hiszem is, vallom is, hogy az ők felidéztem szellemeik itten miközöttünk jelen vannak. És ha igen: akkor engedje meg nekem az Igen tisztelt vendégsereg, hogy köszönhessek őnekik is, az úttörők szellemeinek, és kívánhassam az önök nevében is: aranyozza be neveiket a jól teljesített hazafias kötelesség fénye és árasszon glóriát emlékezetükre a mi hálás, nemzedék- ről-nemzedékre átöröklődő kegyeletünk.

A harmadik és utolsó, amivel jelen felszólalásom során még előhozakodni kivánok egy hő óhajtás. A »Zemplén« szerkesztőséget cserélt. A társadalmi és irodalmi irányzatokon felül ezután az országos érdekek »Exegesis«-ét fogja majd fejtegetni és magyarázni. Helyettem triumvirátus vette kezébe a zászlót. Csalódás, tört remények sírja nem jelölik az én szerkesztői pályafutásomnak útirányát. Azt kívánom az uj szerkesztőségnek — kedves barátaimnak egyenként és ide értve tisztelt barátomat a lap gavallér kiadótulajdonosát — hogy a zászlóval kezeikben diadaluk érzetéhez fűzött reményeik egy- tŐl-egyig megvalósuljanak.

Petőfivel kezdettem : Vörösmarty- val végzem. »Legyen minden magyar utód — külömb ember mint apja volt!*

Legyen különb szerkesztőség, lesz is, mint volt a régi, a »Zemplén* új szerkesztősége.

Éljen a »Zemplén« uj triumvirátusa I (Hosszan tartó lelkes éljenzés)

Utána Biró Pál lapunk felelős szerkesztője emelkedett szólásra. Azon kezdte: engedjék meg neki, hogy a Zemplént egy utszélről felszedett leányiHHT* Lapunk mai »s&ir® A «ifla.1