Zemplén, 1902. január-június (33. évfolyam, 1-62. szám)
1902-06-03 / 51. szám
Sátoralja-Ujhely, 1902. junius 3. 51. (2191.) Harmincharmadik évfolyam. Megjeleli minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sátoralja újhely, főtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond szó á fül., vastagabb betűkkel 8 fill. Nyilttérben minden garmond sor 30 fill. Zemplén POLITIKAI HÍRLAP. ifj. Meczner Gyula Biró Pál dr. Hám Sándor főszerkesztő. felelős szerkesztő. főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, félévre 6 kor negyedévre 8' kor. — Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár- kedvezmény. jfolász fcrencz könyve és Zemplénvármegye. Sátoraljaújhely, jun. 3. Halász Ferenc könyve az állami népoktatás-ról nagy lelkesedést keltett, fenomenális hatást ért el — a sajtóban. A sajtóban, mondom. Mert minálunk az már úgy szokott lenni, hogy az újságok az érdemes magyar könyvről a méltánylás legszebb hangján megemlékeznek, — a közönség pedig (vegyük a legjobb esetet) elolvassa a szép és ízletes cikkeket és ezzel punktum. A méltánylott könyvet alig akad, aki elolvassa. Pedig például a Halász Ferenc könyvét el kéne minden magyar embernek olvasni. Mert azok az adatok, rideg számok, átszűrve a kritika szitáján, minden magyar ember szívét megmardosnák, tetemre hinák a lelkiismeretet annak tudatára, hogy a nemzeti oktatás, a magyarság ügye a sok lelkes katona: tanító buzgó fáradozása dacára nem tudta még azt a helyet kivívni, amelyet más népnél, más nemzetnél elért. A számok beszélnek. Mint száraz adatot olvashatjuk Halász Ferenc könyvéből, hogy közvetlen a székes főváros környékén levő járások egyikében 41 ezer lakos közül össze-vissza 12 ezer beszéli a honi nyelvet, másikában 39 ezer lakos közül mindössze 10 ezer a magyarok száma s így tovább; ugyancsak a főváros környékén elszomoritóan csekély arányban tudják a magyar nyelvet. Ez így van az ország szíve körül! Hát a perifériákról mit szóljunk?! Semmit, jobb lesz, hanem a beszéd helyett keseregjünk a nemzeti öntudat gyengeségéről, a hosszú ideig tartó, a nemzetet sorvasztó indolenciáról! Midőn a törvény a magyar nyelvet az egész országban hivatalos nyelvvé tette s kötelezővé tevén az összes iskolákban a magyar nyelv tanítását, kimondotta, hogy a hon mindegyik fiának kötelessége megtanulni magyarul. E kérdés körül hatalmas mozgalom indult meg akkoriban az országban, a különféle tanügyi lapokban jeles tanférfiak több módot ajánlottak, melyeknek segítségével elérhető legyen az, hogy egy-két évtized lefolyása alatt a haza ösz- szes fiai tudjanak magyarul. Halász Ferenc könyvének adatai száz Demosthenesnél fényesebben bizonyítják, hogy minden terv, okoskodás füstbe ment, az igazán magyar Magyarország manapság is az, ami volt évtizedekkel ezelőtt: a szivek mélyén fekvő vágy, az ajkakon élő forró óhajtás! De nem célom nekem Halász jeles könyvével egészében és részletesen foglalkozni és azt méltatni. Megtették ezt már helyes irányban a fővárosi lapok. Én csak a Halász könyvének azon részét akarom érinteni, mely minket, zemplénieket érdekel, a mely rész Zemplénvármegyére vonatkozik. Jól eső érzéssel olvasom, hogy Halász könyve is megerősiti azt az immár köztudatba ment tényt, hogy a felvidéki tanítók eme fontos nemzetiségi helyeken hivatásuknak lelkiismeretes őntudatossá- gával, becsülettel végzik dolgukat, sok helyen bámulatos eredményeket érve el. „A Zemplénmegyében ben levő állami iskolák kül- és beléletének színvonala — irja Halász — a többi jellegű iskolák színvonalán általánosságban felette áll.“ (De csak is általánosságban legyen mondva! Mert vannak megyénkben felekezeti népiskolák, melyek az állami iskoláknál semmivel sem alacsonyabb nívón állanak.) „A nemzetiségi községekben elhelyezett állami iskolák a beszéd és szellem terjesztésével mindenütt oly szép sikerrel töltik be nemzeti hivatásukat, hogy a reájuk fordított költség nemcsak hogy kárba nem vész, hanem pár hely kivételével mindenütt gazdagon meghozza gyümölcseit, mert az iskolák felsőbb osztályaiból kikerült növendékek a magyar nyelvet mind elsajátítják.“ A jelentésnek ennél a részénél álljunk meg egy kissé. Áll az, hogy fontos missziót teljesítenek az iskolák a nemzetiségi vidékeken és a tót fiuk, mig az iskola padjait nyomják, a magyar szót használják, és mire kikerülnek az iskolából, többnyire elég jól beszélnek magyarul. Ez mind igaz. De a jelentésnek az a része, hogy az iskolákra fordított költség mindenütt „gazdagon meghozza gyümölcseit“ — sajnos nem áll! Miért van az, hogy a tót gyerek, dacára annalő, hogy a magyar nyelv tudásával hagyja el az iskolát, mikor a király katonájának felcsapandó sorozásra jön, alig töri a magyar nyelvet, a legtöbb egy szót se tud magyarul, nagy szívbeli keserveit pedig dehogy fejezi ki magyar nótákban! Az okra könnyen lehet rájönni. A tót gyerek, akinek szájába csak nehezen rágták be honi nyelvünket, mikor átlépi az iskola küszöbét, vagyis mikor már „végzett!“, a magyar nyelvet otthagyja bent az iskolában, ahonnan kapta. Társalkodási nyelve a tót lesz, környezetében csak a tót nyelv járja. Szóval a hűtelen elhagyja a magyar nyelvet. De tessék elhinni, — ő a kisebbik bűnös. Mert természetes, hogy az a tót gyerek, akinek a dajkáló nótája is tót volt, a lelkében hordja már a tót nyelvhez való rakaszkodás szikráját, mely végképen talán sohasem alszik ki. Az iskola megtanítja a magyarra, e nyelv bűbájos varázsa kezdi vele elfeledtetni a régit, de később, mikor az iskola kényszerítő hatása alól kivonja magát, megint tótul beszél. Hát hogyne, mikor a „páni hrozenyi“-k is tótul szólnak hozzá, hát miért is hagyná el a tót nyelvet, mikor a pap, a jegyző, postamester, szolga- és főszolgabíró is a tót nyelvet használja a vele való beszélgetéskor. íme, ezek a nagyobbik bűnösök! Abban gyökeredzik a baj nagyobbik oka, hogy azok, akik a néppel érintkeznek, nem beszélnek vele magyarul, hanem tudja isten miért, meggondolatlan könnyelműséggel az iskola magyarosító hatását megbénítják, — épen ők, a magyar tisztviselők, a falu magyar infelligenciája azzal, hogy az iskolából kikerült, addig a magyar nyelvet beszélő és azt megkedvelni kezdő tót gyerekeknek megadják az utat, amelyen az egyedül üdvözítő tót beszéddel tovább lehet haladni. . . . Természetesen nem mindenütt van. ez igy, de annyi bizonyos, hogy a legtöbb helyen ily viszonyok uralkodnak. Ugyané kérdésben, mint konkrét példát beszélte el nekem egy alkalommal megyénk volt kir tan- felügyelője, Nemes Lajos e alábbi esetet, annak a bizonyításán hogy a magyarság ügyében a tol néppel érintkezőknek mily fontos, nagyhatású befolyása van. Egy igazi magyar érzésű földesúr földbirtokot vett itt a felvidéken. Szomorúan tapasztalta, hogy az utolsó kapástól fel az ispánig mindenki tótul beszél. Es az önérzetes magyar ur tudtára adta tehát mindé: kinek, hogy ő vele csak magyaru. lehet beszélni, és a ki vele beszél, attól szigorúan megköveteli hogy másokkal is magyar nyelve.' érintkezzék. Ez a mód nem tévesztette el hatását: a derék úr alig nehány év alatt oly csudás gyorsasággal átgyurta az illető község tói szellemét, annyira megmagyarositotta a községet, hogy szinte hihetetlen! Ily nemes törekvésekké1, a hazafias érzületnek ily acéknősségü akaratával célt lehet érni. ha mindazok, a kik a tót néppel ér ntkez- nek, ehhez hasonló önérzettel, a nemzeti eszme teljes tudatában ily lángoló szeretettel állanának a nemzeti nyelv, a magyarság szolgálatába és követelnék, kényszeritenék a tót népet a magyar szóra és ha a tanítók testet adnának közoktatásügyi miniszterünk uj, szép eszméjének az ifjúsági egyesületek megalakításával, egészen más eredményeket érnénk el, mint aminőket Halász Ferenc könyvének szomorú adatai mutatnak. Vajha mindenki, akinek módjában áll, követné a fent említett nemes példát és hazafias buzgó- sággal támogatná a nemzetiségi vidékek magyar iskoláinak magasztos munkásságát: magyarrá tenni Magyarországot, hogy az egész magyar hon a nyelvével éljen, hogy széles ez országban a magyar szellem diadalmaskodjék, a nemzeti érzés zománcától ragyogva! Ha a néppel érintkező hivatalos és nem hivatalos magyar intelligencia felfogja fent emlitett hivatásának fontosságát, csak akkor fog a mostani szomorú helyzet megváltozni és csakis akkor lesz Halász Ferenc korszakot alkotó könyve azon paszszusának valóban igaza, hogy a nemzetiségi vidékeken felállított iskolákra fordított költség gazdagon meghozza gyümölcseit ! Knopfler Sándor. — junius 3. A helynevek ügye. Az 1898. IV. t. c. tudvalevőleg kimondja a helynevek ügyének országos rendezését. E célból országos bizottság küldetett ki, mely a helynevek ügyének rendezését vármegyékként eszközli. A bizottság eddig már 10 vármegyére nézve teljesen elkészült munkálataival, ezek közt van Zemplénvármegye is, de ezek eredményét csak akkor teszik közé nyilvánosan, ha a munkálattal teljesen elkészülnek. Zempléniek a kivándorlási kongresszuson. Az elmúlt szombaton és vasárnapon tartott felvidéki kivándorlási kongresszus összehozta Miskolcra az ország legnevesebb közgazdászainak és politikusainak nagy sokaságát. Az országos lapok elég részletességgel ösmertetik a kongresszus működését, annak egyes tüneteivel tudósitónk értesítése nyomán majd mi is foglalkozni fogunk. A kongresszuson a zempléni orsz. képviselők közül jelen voltak: Andrássy Sándor gróf ugyismint a gazd. egylet elnöke és Dókus Ernő úgy is mint a gazd. egylet választmányi tagja. Zemplénvármegye Gazdasági Egyesülete részéről ott voltak még a kongresszuson Sennyey Miklós báró, Dókus Gyula, Láczay Szabó László és Berzeviczy Béla egyl. titkár. Ber- náth Béla orsz. képviselő és Nemthy József egyl. alelnök ugyanez időben szombaton a Hegyalját meglátogató angol gazdák fogadásával voltak elfoglalva, amelyről mai számunk más helyén közlünk tudósítást. Andrássy Sándor gróf ez ügyben szombaton szintén Tarcalon járt, reggel automobilon érkezett meg Yelejtéről, hogy az angolok méltó fogadását és megvendégeLapunk mai »ima 4 oldal.
