Zemplén, 1902. január-június (33. évfolyam, 1-62. szám)

1902-05-29 / 49. szám

2. oldal. ZEMPLÉN. Május 29. felsőbb leányiskolát Tóth Pál képvi­selték. Pataky Sándor egyk. kér. pénztáros, Radácsy György egyh. fő­jegyző, Czinke István, Vattay László egyh., Finkey Ferenc dr. sárospataki jogtanár világi aljegyzők és még szá­mosán a lelkészi és tanitói karból. A közgyűlést a Korona nagytermében 100 teritókü bankett követte. A köz­gyűlést — melyen ezután továbbra is a folyó ügyeket intézték — másnap délelőtt folytatták. VÁRMEGYE ÉS VÁROS. )( Matolai Etele alispán e hó 25-én elutazott Gömörbe, családi ügy­ben. Még pár napra terjedő távolma­radása alatt helyette az alispán! teen­dőket a rendszerinti főjegyző végzi. )( Dókus Gyula főjegyző e hó 27-én Miskolczra utazott a tiszáninneni ref. egyházkerület közgyűlésére, ahon­nan tegnap d. u. érkezett vissza Uj- helybe. Holnapután ismét Miskolczra utazik, hogy az amerikai kivándorlás kérdése felett e hó 31-én kezdődő or­szágos kongresszuson Zemplénvárme- gyét képviselje. )( Harasztliy Miklós, a homonnai járás főszolgabirája, hónapokig tartó súlyos betegségéből teljesen kiépülvén, visszaérkezett járása székhelyére s jú­nius hó l-étől átveszi hivatalának ve­zetését Mándy István tb. szolgabÍrótól. )( Helyszíni vizsgálat. Rimay Le­hel vármegyei alszámvevőt a szinnai járásba kiküldötte az alispán, hogy a főszolgabírónak segítségére legyen a körjegyzőségek hivatalos pénzkezelését tárgyazó helyszíni vizsgálatokban. )( Kisegítő munkaerő. A varannói járás szolgabirói hivatalába a központ­ból irodai segítségül kiküldött várme­gyei írnok hivatalos feladatait elvégez­vén, visszarendeltetett a központba, honnan junius hó 1-től kisegítő mun­kaerő küldetik Szerencsre a szolgabirói hivatalba. — Itt említjük meg, hogy a vármegyei számvevőségnél az egyik alszámvevő betegsége miatt felhalmo­zódott ügyhátrálék ledolgozása végett az ez évi junius hó 1-től fogva szintén kisegítő munkaerőt alkalmazott az alispán. hírek. A Beck Julius ur boltja. Budapest május 28. Julius Beck alias Beck Gyula. Bécsben székelő nagyiparos, amint ez már igazi telivér osztrákhoz illik, áruforgalmában nem hagyja ki a szá­mításból Magyarországot se. Beck Gyula műkereskedő. Képet árul öt forinttól feljebb és pedig rámástul vesztegeti a képeit — ezen a potom pénzen. Nem reprodukciót. Dehogy. Odáig nem ereszkedik le. Eredeti fest­ményeket s a legtöbbjét különböző méretekben. Mindenesetre érdekes újítás a piktura terén, hogy a művész a neki tetsző tájat előbb lefesti kilencven centiméter hosszú és hatvan centi­méter magas vászonra. Aztán rögtön olyanra is, aminek százhúsz centimé­ter a hossza és nyolcvan a magas­sága. Annak harminc forint az ára, ennek negyven. Egyéb előnyei között azzal is dicsekedhetik a Beck Gyula ur boltjából kikerült eredeti festmény, hogy: mosni lehet. Ha antik színe­zetet kap, egy kis szappanyos viz újra modernné varázsolja. Ez a kép- kereskedés olyan érdekes üzlet, ami­vel érdemes kissé közelebbről is megismerkedni. — Beck Gyula ur aligha engedne bepillantást az ateli- erjába, azért hát ime mi áruljuk el ennek az en gros produkciónak né­mely titkait. Beck ur egész csomó mesterembert foglalkoztat, akik neki reggeltől estig pár száz telepingáit vásznat liferálnak. Ha jól megy az üzlet, akár éjjel is festenek napnyug­tát és déli verőfényt. Gázvilágitás mellett. A munkások egy része a kék eget csapja oda a sorjában kifeszitett »agy csomó vászonra, a másik nyo­mában jár ennek s megteremti a mű­ben a zöld mezőt, berket, ligetet, va­dont, a harmadik vizet andalog hozzá, a negyedik viskót, palotát, hangulatos várromot lehel a csörgedező patak, vagy a fodros tenger mellé s van olyan is, aki csak a fejéből zergét, rókát, kutyát pingál mindennek a te­tejébe. így készülnek azok az eredeti fest­mények, amelyeket nemcsak hogy a műértő publikum becses figyelmébe ajánl Julius Beck, hanem sokfelé jám­bor hatóságok támogatásával kiállítá­sokon is bemutat. (Valaki fölhívta a figyelmünket arra, hogy legutóbb Deó- sen volt egy ilyen kiállítás — a vár­megyeház termében.) Hogy a Beck ur pépgyára az emberi korlátoltság ki­használására létesült, azt nem kell bizonygatni. Az ilyen eredeti festmény előállítása alantosabb ipar, mint akár­micsoda iparnak nevezett, de a mű­vészetig fokozható mesterség. S hogyan lehetne a pemzlinek ezt a visszaélését egy napon emlegetni azzal a művé­szettel, ami manapság már a reproduk­ció? Azaz hogy lehet. Beck ur árjegy­zéket ad ki a portékájáról s annak a végén köszönő-leveleket közöl az in­telligens publikum köréből, akárcsak olyan gilisztaporról lenne szó, amely érdemesnek bizonyult az elismerésre. S mig Magyarország fővárosá­ban egy-kót igazán a hivatása ma­gaslatán álló műkereskedőfirma azzal bajoskodik, hogy miképpen tegye va­lóban közkincscsé azt, amit a magyar mesterek alkottak, hogyan fokozza a reprodukció máris lehelletszerű finom­ságát odáig, hogy a művészi alko­tásra tökéletes mása jusson el az olyan publikum elé, amely nem ké­pes a Műcsarnokban vagy a Nemzeti Szalonban vásárolni képet — az úgy­nevezett intelligens középosztályból egész sor ember akad, aki kijelenti Julius Beck urnák, hogy a külde­ménynyel meg van elégedve, (Feltű­nően sok közöttük a polgári iskolai tanár. Hogy lehet ez ? Hiszen ebben az iskolában készítik elő a fiukat, a technológiai szakiskolák számára. Hát ha a tanár csak ennyire tudja, hogy mi a művészet, mit tudhat, mit sejt­het a tanítvány?) S Julius Beck ur Bécsből konkurrál a művészi nívón álló mesterek munkáit mesterileg sok­szorosító reprodukcióval. Hihetetlen ez és kétségbeejtő az olyan emberre nézve, aki az intelli­gens érzésben, érzékben fejlett ma­gyar elemtől várja ennek az ország­nak a fölszabadulását éppen az ilyen durva becsapások alól, amelyeket csak a kiskorúsággal szemben mernek el­követni a kulturnációk Beck Júliusai. Mulatságos ennek a firmának a katalógusa. Kettő van neki, egy né­met és egy magyar. Egy olvasónk beküldte e sorok Írójának mind a kettőt. A klisék ugyanazok mind a két füzetben, hanem reád, édes ma­gyarom, különös kedves figyelemmel gondol Beck Julius. Ami képcsiriál- mány alá a német katalógusban az van nyomtatva, hogy Táj a Rajna mellől, az. a kép a magyar prospek­tusban Részlet a Tisza partjáról. Voltaképpen valami különösen be sincs csapva ezzel a publikum, mert akik a kép-maszatot összedolgozták, a Rajnát se látták soha és a Tiszát se látták soha. Bánja is azt Beck Julius és bánja is azt — sajnos keser­ves igazság — az a bizonyos intelligen­cia, amely olyan naiv, hogy eredeti képet akar kapni öt forinttól feljebb s eredeti képet — a raktárból. Á német katalógusban van va­lami vidékforma, aminek azt a nevet adta Beck Julis, az Isten ugyancsak rójja fel bünül, hogy: Részlet a Bo- deni tó mellől. — A magyar árjegy­zékben ugyanez a kép szintén tó és szintén részlet, csakhogy a Balaton mellől. — Ezek után a Beck Julius boltjával' körülbelől tisztában lehe­tünk s akkora naivitást már igazán nem tudunk elképzelni, amely tűnődve megálljon a keresztuton, zsebében a kis pénzecskével, amit a maga gyö­nyörűségére fordíthat s töprengjen, hogy Beck Júliusba dugja-e a pénzét vagy komoly, igazán művészi repro­dukciót vásároljon. Tliury Zoltán. — Kinevezés. Dr. Tomka István kassai közjegyző helyettest az igaz­ságügyi miniszter Homonnán kir. közjegyzővé nevezte ki. — Űrnapja. Hagyományos ke­gyelettel és pompával ünnepli a ka­tolikus egyház mai napon Űrnapját. Ezernyi sokaságban özönlik a nép, hogy résztvegyen az ünnep szép áj- tatosságain: az istentiszteleten és a körmenetben, amely a Kossuth, Ka- zinczy-utcákon és a Széchényi-téren és a vármegye székházában felállított zöldlombos, virágfüzéres oltárokhoz vonul, ahol Katinszky Géza plébános a szentség jelvényével áldást oszt. Az ünnep fényét emelte a Barthos István százados vezénylete alatt kivonult disz- század, mely a templom s az oltárak előtt szalvelövéseket tett. — Adókivető bizottság. A Ill-ik osztályú kereseti adó kivetésére ala­kult bizottság hétfőn a városháza ta­nácstermében működését megkezdte. A bizottság elnöke: Miklóssy István, tagjai: Juhász Jenő, Jelenek Adám, id. Reichard Mór, Szent-Oyörgyi Vilmos. — A pénzügyigazgatóságot Mauks Endre p. ü. tanácsos igazgató- helyettes képviseli. — Thury Zoltán, a Budapesti Napló kitűnő belső dolgozótársa, beküldte hozzánk egy pompás cik­két, amelyet mai számunk hírrovatá­nak élén közlünk és amelyben ismét a magyar festőművészet ellen törő egyik veszedelmes osztrák inváziótól óvja a magyar közönséget. Az elmúlt hónap­ban közölte már lapunk Thury egyik lapunkhoz küldött cikkét, amely mint akkor, most .szintén a vármegyeházak nagytermeire aspiráló műkiállitókra céloz. Mint említettük, már ilyen kísér­letet tettek Zemplénvármegye nagyter­me iránt is. Ám ez csak kísérlet ma­radt. És mint akkor, úgy most is, Thury cikke nyomán a Zemplén-nek alkalma van egy igazán avatott és tekintélyes műkritikus figyelmeztetése révén foly­tatólagosan felhívni erre a magyar vi­déki közönség figyelmét. — Hangverseny Királyhelmeczen. Már a múlt héten megemlékeztünk arról a hangversenyről, a melynek rendezésén Bajusz Andor és Bencsik Béla szolgabirák annyit fáradoztak. A szereplők s az ő fáradozásukat szé­pen honorálta az a nagy és előkelő publikum, mely a k.-helmeczi Casinó ez alkalomra átalakított nagytermét zsúfolásig megtöltötte. A hangver­senyt „Oh azok a klubbok“ cimü bohózat nyitotta meg. A négy sze­replő : Isépy Zoltánná, Viczenty Fe- rencné, Bajusz Andor és Bajusz Zol­tán ügyes, összetanult játékukkal a legjobb hatást keltették. S kaptak is tapsot, a hölgyek pedig ráadásul vi­rágot is- Aczél Adél és Szeretin Hugó zongora furulya kettőse finom játékra vallott és igazán szép volt. Ezután Nogrády Albert baritonista, kit Komjáthy igazgatónk olyan szives készséggel engedett át ez estére, éne­kelt a Säckingeni trombitásból és a „Gasonen“-ből. A repertoir ez ideig nem engedte szóhoz jutni Nógrádyt, annál inkább meglepett hát érces, min­den regiszterben erős, mély baritonja. Gyönyörű pianói, a pompásan kivágott C-ék nagyon tetszettek. Szerdahelyi Adrienne cigánykiséret mellett, cigá- nyosan csupa érzéssel zongorázott el egy pár gyönyörű magyar dalt. Szűnni nem akaró tapsra adott ráadást is. Isépy Zoltán a „Komikus“ című mo­nológot olyan előadásban mutatta be, hogy kitűnő színésznek is dicséretére vált volna. Marthon Géza fiatal kar­mesterünk egy saját szerzeményű pompás dolgát a „Whisting polkát“ adta elő zongorán. A fülbe­mászó kedves polkát fütytyel kisérte. Szédületes magasságban a legkelle­mesebb tónusban művésziesen fü­tyült. Csupán a füty kupiéira szer­ződtethetné akármelyik angol társulat. Ráadásul a New-York szépéből fü­tyülte el azt az ismert füty kupiét zugó taps kíséretében. Szemere Dezső és Olchvéry Ernő gordonka kettőse egyike volt a hangverseny legszebb számának. Befejezésül Marthon a New-York szépéből az I-ső finálét játszotta el zongorán bravúros tech­nikával. Előadás után reggelig tartó tánc volt. — Öngyilkos színésznő. Szenzá­ciós öngyilkosság tartja izgatottság­ban Pozsony város lakosságát. Egy igen előkelő családból való fiatal színésznő, Horánszky Hortenense, teg­nap — mint táviratilag jelentik — szublimáttal megmérgezte magát. Az öngyilkos úri leány feltűnő szép­ség volt. Tettét szerelmi bánatában követte el. — Kié a száz forint? É hónap elején búcsú volt Kassán. Ott voltak Gazsi Ferenc és Mundér Sándor füzéri cigányok is, akik a búcsú után Hoj- szák pesti-uti korcsmájában egy pa­rasztember zsebéből egy csizmabőrből készült 100 forintos bankjegyet tar­talmazó pénztárcát elloptak. A tolva­jok a százast Sátoraljaújhelyben vál­tották föl s ez kitudódván, a rendőr­ség a tolvajokat kézrekeritette. Ezen ügyben a kassai rendőrség folytatja a nyomozást s már meg volna a pénz is, tolvaj is, a pénz gazdája azonban még máig sem jelentkezett, amiért az ismeretlen kárvalottat körözik. — Hangverseny Gálszécsen. Tu­dósítónk írja: A gálszécsi ev. ref. egyház a temploma kijavítása költsé­geinek fedezésére e hó 25-én estve tartott táncmulatsággal egybekötött hangversenye díszes, nagyszámú kö­zönség mellett ment végbe. A műsor a következő volt: 1. „Szabadságdal.“ Huber Károlytól. Előadta a íőisk. énekkar. 2. Brisson E. Impromtu appasionata. Zongorán előadták : Mol­nár Béláné és Malcher Béla. 3. Nép­dal egyveleg. Átírta: Meder Mihály. Előadta a főiskolai énekkar. 4. Ko­moly szavalat. Előadta G. Nagy Béla. 5. Bcriot: IX. Concerto. Hegedűn zongorakisórettel előadták: Laubner Károly .és Malcher Béla. 6. Kuruc nóták. Átírta Méder Mihály. Előadta a főisk. énekkar. 7. Yig szavalat. Előadta Batta Miklós. 8. Kerékpár induló. Szentirmaytól. Előadta a fő­iskolai énekkar. A hangverseny ki­emelkedő pontjait a spataki főiskolai énekkar által finom precizitással és lélekemelő odaadással előadott dara­bok képezték. Az énekkar dicséreté­ül említjük fel, hogy a mai kozmo­polita zenei világban is megmaradnak a magyar darabok előadása mellett. Molnár Béláné és Malcher Béla pom­pás zongorajátéka helyesen adta vissza a kitűnő szellemet. Laubner hegedű- játékával ismét beigazolta, hogy mű­vészi kezelője a hegedűnek, finom technikája elragadta a közönséget. A hangversenyt reggelig tartó sike­rült tánc követte. Összes bevétel volt 1000 korona, melyből 200 koro­nán felül van tiszta jövedelem. — Letartóztatott kereskedők. Szász testvérek, tokaji kereskedők mi­után áruikat eladták és vámbérletei­ket atyjukra átruházták, csődbe men­tek, és ezáltal a hitelezők 50,000 kor. erejéig lettek megkárosítva. A buda­pesti Hitelezői Védegylet a fenyitő panasz megtételével Herezfeld Samu dr. budapesti ügyvédet megbízta, ki- > nek panasza alapján a s.-a.-ujhelyi vizsgálóbíró Szász testvérek ellen a vizsgálati fogságot, valamint a bűn­ügyi zárlatot is elrendelte. — Törvény a nemzetközi műkin­csek védelméről. Kihatásban nagy horderejű s művészi, mütörténelmi szempontból nagyszabású akciót kez­deményezett a közoktatásügyi tárca buzgó minisztere: Wlassics Gyula, elrendelte ugyanis az előmunkálato­kat a hazai kincsleletek és nálunk található műkincsek összeírása és

Next

/
Oldalképek
Tartalom