Zemplén, 1902. január-június (33. évfolyam, 1-62. szám)

1902-05-03 / 38. szám

Május 3. ZEMPLÉN. 3. oldal. Be szépen hangzik az utolsó nyolc sor. Valóban érdemes volna nagy be­tűkkel leírva körülhordoztatni Újhely utcáin. Különben pedig nem igen fog­lalkoztunk volna Csapó ur nyilatko­zatával, ha nem bocsájtkozik politi­kai prédikációkba. így azonban egy­két megjegyzésünk lesz. Legelső sorban az, hogy a la­punkban név nélkül megjelent cikkek szerzője — amint már ezt számta­lanszor megjegyeztük — nem lehet a szerkesztőség egyik tagja sem, ha­nem csakis az egész szerkesztőség, mivel az ilyen cikkek a szerkesztő­ség együttes eszmecseréje folytán ke­rülnek nyilvánosságra. Aminthogy ez a világ minden rendes sajtóorgánu­mánál igy van, esetről-esetről hatá­rozván meg, hogy akár a bíróság ut­ján, akár a lovagias elintézések terén, a szerkesztőség melyik tagja vállal felelősséget, Most pedig térjünk át Csapó ur politikájára. Összes érveléseit semmivé teszi azzal az egy megjegyzéssel, hogy ez az ügy az ő belügyűk. Téved Csapó ur. Ez az ügy csak addig le­hetett beliigy, amig a tett nyilatko­zatok, illetve vallomások nyilvános ügygyé nem tették. És ha most Csapó ur azon indignálódik, hogy az ilyen belügy most a mi toliunkat is meg­mozgatta, akkor önmagára és illetve t. társaira olvasta a litániát, akik igenis rajta voltak, hogy ez többé ne legyen belügy. Lám ez az egész ügy­nek politikai veleje: nyilvánosan hur­colni meg a megyei függetlenségi párt elnökét, azért mert nem táncolt, úgy ahogy a dáridozók hegedültek. Ezért irtuk mi, hogy ne beszéljenek az el­vek: tiszteletéről ottan ahol még ilyes­mire is képesek. Amint a közélet minden nyilvá- nulását a sajtó pártatlan hivatásához liiven igyekszünk elbírálni, úgy eb­ben a kérdésben még a legnagyobb rosszakarattal sem lehetne pártossá­got reánk olvasni. Hisz egy párt ke­reten belül folyó teljes szakadás in­dító okait kell elbírálnunk. Nos és hogy ennek indító oka éppon c belügy nyilvánosságra hoza­talával történt meg, azt mindenki vi­lágosan látja és ezt a közvélemény minden esűrés-csavarás dacára igy nézi. Amikor azt a nyilatkozatot te­szik, hogy „a párt tagjai nőm rokon - szenveztek“ az elnökkel, no hát en­nél határozottabb elitélést egy elnökre nézve elképzelni nem lehet. Most már csak azért igyekeznének ezt szépit- getni, mert megijjedtek attól a hatás­tól, amely dacára e disz felvonulás­nak spontán mégis az elnök mellett van. Mindaz amit Csapó ur, a saját „elvei fentartásáról" ír, nem szorul kommentárra, de ha kiváncsi rá, ol­vassa el az „elvei fentartása“ nélkül követett pártorganumának erre vonat­kozó megjegyzéseit. Amit pedig a „meglehetős" sza- badelvüségről mondd, az meg éppen tápot nyújt ama reményünkre, hogy majd ezek után egy politikai tabellát fog összeállítani arról is, hogy a párt hívei miként sorakoznak, mint meglohetős, meglehetősebb és leg- meglehetősebb politikusok. Aszerint amint 10 esztendővel fiatalabbak, vagy idősebbek lesznek. És ilykép- pen Csapó úr 10 esztendővel ezelőtt még csak „meglehetős" független­ségi volt, ma már meglehetősebb, és a saját nyelvtani fokozata szerint 10 esztendő múlva a — logmeglohető- sebb lesz. Az Isten segítse hozzá jó kedvvel és bőséggel. VÁRMEGYE ÉS VAROS. Egy utcarendezésről. — Levői a szorkesztőséghez. — Sátoraljaújhely, 1902. május 2. Közérdekű dologban vagyunk bátrak szavunkat fölemelni s kérni a tekintetes szerkesztőséget, legyen ke­gyes becses lapjában az alábbi soraink­nak helyt adni, remélve, hogy azok illetékes helyen is, annak idején figye- gyelembe vétetnek. Igen is élénk emlékezetünkben van még az a veszedelem, mely az Évva-féle majornak 1902. ápril 14-én történt leégése alkalmával minket, itt közvetlen közelben lakó háztulajdo­nosokat fenyegetett. — Ha Schweig- hoffer és Makkai szomszédaink éber­sége és emberfeletti fáradozása meg nem védte volna a szomszéd házakat, mi, 10—15 szomszédos birtokosok kol­dussá lettünk volna e nagy épület tetőzetéből fejlődött roppant tűz által, melyet az erős északnyugati szél úgy söpört a mi házainkra, hogy padlá­sainkon ma is láthatók a leöntözött üszkök, egész tömegestől. Nem akarom tűzrendészetünk vagy tűzoltói intézményünk hiányos­ságait kritizálni, mert elismerem, hogy a jó szándék feltétlenül meg van az illetékes körökben, de tudom, hogy anyagi erőink gyengék, nem vagyunk képesek a kellő módot megadni arra, hogy védekezésünk a pusztító elem­mel szemben erélyesebb legyen; — ennek jobbrafordultát most hogy fő­ispánunk vette kezébe az ügyet, csak a jövőtől várjuk. De ha megtörtént a baj egyszer, nemcsak anyagi érdekünkben áll, de az erkölcsi kötelesség is parancsolja, hogy okuljunk a múlt szomorú tapasz­talatán, s igyekezzünk a veszedelem ismétlődésének tehetségünk szerint elejét venni. A leégett majorban vagy 12 olyan család volt ronda lakásokban elszállásolva, kiknek veszteni valójuk úgy anyagilag, mint erkölcsileg nem sok van. Laktak ott olyanok, akik részeg fővel fel mennek a padlásra bármikor égő szivarral, hogy mámo­rukat kialudjék. — Ha ez a telep volt állapotában ismét tető alá ke­rülve ismét benépesül ilyen elemek­kel, mi szomszédos háztulajdonosok folyton rettegünk, mert nem tudjuk, mely percben leszünk koldussá. A tűzbiztosítás nevetséges ellen­szolgáltatás a leégett embernek. Ez legfölobb a biztositó társulatnak hasz­nál, mely valamennyi óriási osztalé­kot fizet részvényeseinek. Közgazdasági helyzetünk, tudva­levő, hogy igen rósz lábon áll. Sze­gények vagyunk mind, egy tűzve- szedolom elviszi eddigi fáradságunk összos eredményét. — Nem csoda, ha feljajdulunk, és előre védekezünk az eshetőségek ellen. De van még egy másik oldala az éremnek mely már igazán közérdekű dolog. Ez az imént elpusztult major oly módon van a Kisuj-utcán keresz­tül építve, hogy a máshol 12 méter széles utca itt 5—6 méterre szorul össze. Pedig csak egy szegletet koll elvágni belőle, s lesz itt nyíl egyenes szép széles, rendezett utca, melyen a házak folyton a modern élet követel­ményeinek megfelelően épülnek, s mely a város kültelki területének iga­zán legszebb része lesz. Mély tisztelettel kérjük tehát a fent előadottakra hivatkozva a tekin­tetes szerkesztő urat, legyen kegyes szerény sorainkat becses lapjába oly célból fölvenni, hogy képezzenek ezek egy nyílt kérelmet a város tekintetes Tanácsához, miszerint: helyszíni szemle tartása által az általunk előadottak igazságáról hiva­talos meggyőződést szerezne: hogy a leégett majornak az utca testbe erősen kinyúló részét kisajátítva ez által a Kis-uj utcát rendezné, a major tulajdonosát az esetleges újra felépí­tésnél arra kötelezné, hogy az ilyen több szegény családnak lakást adó telepen az épületet tűzmentes vagy nehezen gyuló anyaggal fedesse, amely által úgy saját érdeke mint a köz érdeke is védve volna. Azon reményben, hogy tisztelet- teljes és kérésünk a város Tanácsa által méltányolva lesz, — azzal zár­juk sorainkat, hogy ez ügyben a szomszédos telektulajdonosok által tartott értekezlet jegyzőkönyve nagy számú aláírással ellátva meg nem hall­gatás esetén felsőbb helyen fogja kérel­mezni igaz ügyünk eredményre jut­tatását. Mi azonban azért fordulunk sajtó utján és bizalommal a város ta­nácsához, mert meg vagyunk róla győződve, hogy szavaink a kérelme­zett eredményt megfogják hozni. Ezen biztató tudatban vagyunk a tekintetes szerkesztőségnek őszinte tisztelői: Több városi polgár. )( A törvényhatósági útadók áp­rilis havi befizetése kedvezőbb ered­ménynyel járt, mint a múlt évnek áp­rilis havi befolyása. A múlt hónapban befolyt ugyanis tőkében : 10,515 K. 36 f., késedelmi kamatban : 92 K. 26 f. vagyis most több folyt be, mint az 1901. évi április hó folyamán, tőké­ben : 4781 K. 02 f.-el, késedelmi ka­matban : 30 K. 90 f.-el. Most legtöbb (2,855 K. 66 f.) a varannai járásból, legkevesebb (85 K. 33 f.) a tokajiból. )( Mislyina községben í. évi áp­rilis 28-án ismeretlen okból tűz ütött ki, mely alkalommal 8 lakóház égett le a melléképületekkel. A belügymi­nisztertől 160 koronát eszközölt ki a szegénysorsu tüzkárosultak részére íőispánunk. )( Új utmester. A Kádár Mihály törvényhatósági utmester helyébe To­kajba Popcsák György Zemplén vár­megyebeli morvái illetőségű, 66 gya­logezredbeli volt őrmestert és igazolvá- nyos altisztet nevezte ki a főispán. )( A vármegyei „Hivatalos Lap“ ma megjelent 8. számából közöljük, hogy a szerencsi választókerületben az 1901. évi nov. 7-én történt bizottsági tag választás megsemmisittetvén, az uj választás alkalmát f. hó 9-ére tűzte ki az alispán. )( A legényéi körjegyzőség köz­ségei f. hó 7-én, Nagy-Kázmér község­ben, uj körjegyzőt választanak. )( A cs. és kir. csikótelepek szá­mára alkalmas három éves csikókat készül vásárolni a miskolezi 7. számú lóavatóbizottság, mely Szerencsen jún. 3-án d. u. 2—4 óráig, Tőketerebesen jún. G-án d. e. 9—12 óráig, végre Kazán községben jún. hó 7-én d. e. 8—11 óráig fogja az elővezetett csikó­kat megszemlélni. Az alkalmasoknak talált csikókért azonnal fizet. JEGYZETEK a hétről. • Megnehezült folettünk az idők járása. Virágos májusba dér és fagy ijesztő hire járja át az országot. Dér és fagy pusztítja el reménységünk sok színes virágát. És az egész or­szág remegve várja az idő fordulását, mert ha igy tart bizony belepusztu­lunk. Mert hiába — agrár állam va­gyunk. A föld tart el bennünket, ez az édes magyar anyaföld, melynek fekete talaja dús termést hoz, de ha a jó Isten haragja igy tavasz tájban dér és fagy képében ránk ront, bi zony siralom hazájává változhatik ez a Kanaán, amelyből úgy igyekeznek kifele az emberek — Amerikába. Ilyenkor tűnik ki, hogy az ipar és kereskedelem milyen megbecsül­hetetlen biztosítéka az állam anyagi jóvoltának s menyire káros az a törek­vés, mely tisztán és kizárólag agrár állammá akarja tenni Magyarorszá­got. Bár a kormányzat helyes és jó irányban halad, hangoztatván minden foglalkozási ág egyarányu fejlesztését mégis a legélesebb politikai vitákat idézte s idézi elő az agrár-merkantil szélsőséges állásfoglalás. Holott világos, hogy a földből élünk, de az ipar és kereskedés amaz eszköz, mely az anyagi egyensúlyt fenntartja. Kár tehát ezeket az ösz- szefüggő foglalkozási ágakat tisztán politikai szempontokból ellentétbe ál­lítani. Az együttes gazdasági poli­tikát kell követnünk. A dúsan termő magyar vidékek közepette, mindig kitűnő szolgálatot tesz egy kereskedelmi város. Ilyen a szomszéd Miskolcz s a fejlődés emez irányában halad Sátoraljaújhely is, ahol egy kitűnő kereskedői kar szol­gálja a magasabb érdekeket; most újból erősebb, agilisabb szervezkedés­hez fogott, buzgólkodik, fárad és tevé­kenységét, agitálását kétségen kívül szép sikerek fogják megkoszorúzni. * Üljünk rá megint az irodalmi vessző paripára s újból kérdezzük meg: mi lesz a sátoraljaújhelyi Kazincy körrel ? Mert élénken csalódnak azok, akik azt hiszik, hogy Sátoraljaújhely intelligens és irodalmilag művelt kö­zönsége mindig be fogja érni avval, hogy iskolai önképzőkörökön kívül ne legyen itt más irodalmi fórum. Ez nem olyan utolsó kérdés, amint so­kan gondolják. És a mikor a testü­letek, egyesületek gorabamódra sza­porodnak, igazán csodálkoznunk kell, látván hogy egy nemes irodalmi cé­lokat szolgáló egyletet nem lehet összehozni Sátoraljaújhely városában 1 HÍREK. A reprodukció. Volt nekem München városában egy piktor barátom a többi között. Lengyel volt, a neve Bujakievics. Ezenkívül meg Klagovszkinak, Var- soveckinek, Kamorovnak, Gordonier- nek, Müllernek s miután velem meg­ismerkedett, különös szimpátiából a magyarok iránt, Jancsinak is hívták. Ennek a sok névnek pedig az a tör­ténete, hogy az én festőm, a máskü- lömben komoly művész-ember, néha en gros is dolgozott. Az otthoni pén­zeknek az a természetük, hogy kés­nek, a mecénások is szórványosan jelentkeznek. Ilyenformán az én pik­torom gyakran jött arra a kellemet­len tapasztalatra, hogy ebédre még van valamicske pénz, de vacsorára már nincs. Nem jött zavarba. Föl­tett a stafétájára négy-öt darab desz­kát, szivaros-skatula födelét meg effé­lét s a kékkel hirtelen ráfestette va­lamennyire az eget, a zölddel a me­zőt, valami barnás színből elkészült a fák kérge, valami szürkés-fehérrel a meszelt házak oldala . . . Aztán embert, gyereket, lovat, tehenet do­bált bele a képekbe csak úgy rajz nélkül, fejből s mire kiszívtunk egy pipa dohányt, megszáradtak valamen­nyire a müvek. S fizetett a boltos a munkáért, mint a köles, amikor tudni­illik rosszul fizet a köles. Egy műért négy-öt márkát kapott a művész. Ke­veset, de mindenesetre többet, mint amennyit megértek a képek. Azok tudniillik semmit se értek, géppen semmit, még annyit se, amennnyi fes­téket rájuk mázolt a pólyák. De a boltosnak is igaza volt azért a maga szempontjából. Akad vevője az ilyes­minek is. Emberek, akik olcsón akar­nak venni eredeti képet s emberek, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mi a kép. No hát kaphattak egy ere­deti Klagovszkit Varsoveckit — egy és ugyanazon kézből. Mikor én egynémely müncheni vacsorának ezt a humoros történe­tét elbeszéltem itthon is müvósz-tár- saságban, fölvilágosítottak, hogy az én müncheni barátom nem áll egye­dül a képcsinálásnak ilyetén himes mezején. Bőven akad olyan garasos piktor, aki modellt azóta se látott, hogy hátat fordított az iskolának és aki egy negyedikemeleti szobácska ablaka mögött éppen úgy találomra festi a dicső természetet, mint ahogy az én barátom cselekedte azt viccből. S egyszerre négy-öt vásznon, hogy ne kelljen sokat bajoskodni a pemzlik- kel. Párisi, bécsi műkereskedők egész csomó fiatalembert foglalkoztatnak ilyenformán. És aztán mi lesz ezzel a tengernyi mázolással, amit igy ösz- szehordanak ? Erre egy, minket nagyon is kö­zelről érdeklő feleletet kaptam nem­régiben és pedig Deósről. S érdek­lődve a kérdés iránt, egyik kolozsvári lapból is kivágtam nehány sort. Hát Deésen az történt, hogy egy idegen

Next

/
Oldalképek
Tartalom