Zemplén, 1902. január-június (33. évfolyam, 1-62. szám)
1902-03-29 / 23. szám
4. oldal. ZEMPLÉN. Március 29. polgár, aki avval a nyugodt lelkiismerettel hajtotta le a fejét, hogy megtette kötelességét a veszedelem elhárítására ? Munkájával, tehetségével, befolyásával, vagyonával vájjon eléggé segitette-e városunk tűzoltását, tűzoltó egyletünk megerősödését előmozdítani? Bizonyára nem! Engem is furdalt a lelkiismeret, reszkettem a gondolattól, hogy a városban egy vagy két helyen tűz találna támadni. Imádkoztam. Lelki szemeim előtt rémképek tárultak fel, melyek könnyen szörnyű valósággá válhattak volna. Lángba borulva láttam palotát s kunyhót, egész utcasorok égtek s a lángnyelvek, mint a bálványimádók bűnös áldozótüzei tornyosodtak az ég felé. Asszonyok, gyermekek, tehetlen aggok, beteg férfiak vesztek bele az irtózatos tűzbe, nem válogatva pártállást és hitfeleke- zetet, mert a lángtengerből fáklyaként emelkedett ki nyolc templom, 4 kápolna s ugyanannyi kaszinó s társadalmi egyesület épületének égése. Az Isten Ítélet szörnyű egyenlősége tudott csak testvériséget önteni belénk a vész és pusztulás közepette. Hát nincs már társadalmunkban férfiú, aki kezébe ragadná vasakarattal és vaserővel a humanizmus zászlaját s körébe csoportosítaná az észszel és szívvel biró társadalmi elemeket a közügy, a közjó érdekében. Tűzoltó egyesületünk megteremtésénél, bőlcsejének ringatásánál ott állott Dókus Gyula elnökünk Ő méltósága, ki ifjúi hévvel szivén viselte mindig egyesületünk érdekeit, fő- parancsnokunk Juhász Jenő, tisztelt barátom, munkásságával, szakértelmével s áldozatkézségével mintegy életcélul tűzte ki magának azt, hogy egyesületünket nagygyá, virágzóvá tegye. Mindenki tudja, hogy oldala mellett kedves, okos lelkes neje, társadalmunk hölgyközönsége körébefolyton folyvást propagandát csinált, mulatságok majálisok által egyletünk tekintélyét és vagyonát gyarapítva. De a lelkes vezetőség akarata, az Ön- kénytesek buzgósága a rendezett tanácsú város bástyafalának keménységén megtörött. Amidőn még Sátoralja-Ujhely nagy község volt, lakossága 8 -10.000 lélekből állott, tűzoltó egyletünk erősebb, hatalmasabb lelkesebb tényezője volt a városnak, mint ma midőn 17,000 lakosa van. Elborzad az ember a gondolattól, hogy ezt a szépen, fejlődő várost magán és középületeivel egy nagy vész esetén ki fogja megvédeni a megsemmisüléstől ? küzd, és nem tud miért küzdeni, az nem érdemli meg a létet.“ A létért való küzdelem, az ami gyarlóságunk sorsa! így tehát vagy férjem jóvoltáért, vagy pályafutásom sikeréért, vagy férfi szív meghódításáért, avagy, ha rosszul megy dolgom, a mindennapi kenyérért fogok küzdeni! De küzdeni fogok, mert ez az ambíció, a műveltség foka! így hát mindjárt ideális is. Julius 1. — Képzeld Naplocs- kám, megismerkedtem Kálmán Ká- rolylyal, aki éppen ellentétem. Elbizakodott, merész modorú, — mig én — féltett szemérem. Hát hive éppen nem igen vagyok. — Tudja Isten! a mai fiatalság oly butául önhitt, hogy mindig eszembe jut egy szellemes asszony-barátnőm Ítélete, ki nekem igazán eszével imponál — s igy okvetlen nagyon okosnak kell lennie! T. i. ő csak ennyit mond „Niemandok“ „senkik“ s ezzel a kicsiny „semmit“ mondó szócskával le vagytok ti gyenge gyászvitézek csúnyán tárgyalva és sajnálva előttünk ! Kálmánra is ugyanez volt első impres- sióra a vélemény, azon kicsike „egy .senki“ szócska után természetesen igy én már nem is méltattam, hogy vele foglalkozzam! Pedig igyekezett engem meghódítani, de erőlködései eddig sikertelenek. Július 20. Húsz napja, hogy Kálmán folyton nyomdokaimban van ! ,.Ne Ítélj el, ne átkozz el“ Napló barátnőm, de Kálmán nem „senki, 17.000 ember élete és vagyona rá van bízva arra az őrtálló vagy őrt nem is álló 5-6 emberre s arra a kis lelkes csapatra mely tűz esetén a szállóból, mezőről, vagy műhelyéből önként, ingyen minden ellenszolgáltatás nélkül rohan a veszedelem színhelyére, veszélyeztetve életét és testi épségét, hogy mentsen amit menteni lehet. Még telefonunk sincs hogy a város miuden részéről értesíthessük az őrséget. S midőn a helyszínére érkezünk s ha ott vannak a tűzoltó felszerelvények, szivattyúk, mert az a két ló amely nekünk néha rendeltetésünkre áll véletlenül nem volt a város egyéb érdekeinek a szolgálatában, akkor nincsen vizűnk, mert nincsenek elegendő kutaink cisternáink, víztartályaink s ölbe tett kezekkel kell néznünk a porladozó összeomló tetőzetet s még a szomszéd épületeket sem menthetjük a támadó elemtől. A nagy közönség pedig minket ócsárol, lelkes vezetőinket káromolja s mi szégyenkezve hallgatjuk, mert nincs a ki segítsen minket, nincs aki megvédjen minket. Majdnem minden tűzesetnél ott láttuk ifjú főispánunkat, az ő lelkü- letébe is bizonyára bevésődtek ezek az aggodalmak ! Most folynak a tanácskozások egy fényes megyei székház törvénykezési palota épületéről, kaszárnyát óhajtanak egy ezred részére, postapalotát, megyei nagy közkórházat s Isten tudja mi mindent. Hát ki veszi a lelkiismeretére’ ha ez a közvagyon, kőzkincs a magánvagyonnal együtt veszendőbe megy ? Vegye kezébe ezt a szent ügyet megyénk főispánja 1 Tekintélyével, befolyásával, akaratával csoportosítsa maga körébe a közjóért munkálkodni akaró-embereket, éles tekintetével át fogja látni, hogy hol rejlik a hiba s nem fog tűrni semmi kifogást, ellentmondást ott ahol áldozni kötelesség, tenni, sürgősen cselekedni kell. Á tűzoltó egyesület eddigi vezetősége, hivatásának magaslatán állt, kötelességét emberfeletti módon teljesítette. De a közöny, a nembánom- ság, a jövővel mit sem törődő városunk s társadalmának egyrésze megkötötte, lebilincselve tartotta kezeit. Példája fel fogja rázni társadalmunkat kínos tespedéséből, hisz annyi sok gondos s okos munkása, annyi sok derék iparosa, műveit kereskedője van városunknak, hogy társadalmunknak csak egy céltudatos vezetőre van szüksége, hogy körülötte mindenki megtalálja munkakörét az de valaki“ lett e rövid idő alatt életemben ! Elárulom, megsúgom neked, a vőlegényem lett! De egyelőre csak magunk között. A „beszéljen a mamával“ csak úgy egy év múlva kö- vetkezhetik, mert sajnos csak akkor lesz kész mérnök. Aztán letelepszik, és ha valami, gonosz szellem közbe nem játszik, „feltétlenül elvesz.“ Tizenkét hónapig bizonytalanságban lenni! Higyjék el lányok, nagyon kínos, merész dolog, a biztos jelent a bizonytalan jövővel felváltani! Ja! de ez a nők sora. A házasság biz’ lutri, ha játszunk rajta, elsülhet, s kijöhet a szerencse száma, ha nem játszunk, létre se jöhet a nagy nyeremény. Némely házasság ambó, a másik ternó főnyeremény. Biz’ az én ambó menyasz- szonyságom soká fog tartani, de érdemes várni, részint fiatalka vagyok, 16 éves és 2 napos, másrészt Károly őrülten mutatja, hogy szeret, szeret, szeret. Úgy mondja: Az boldogító érzés, magát szeretve tudni! Szeptember 1. Tanulmányaimat hála az Istennek nem kell folytatnom, ez az incidens sorsom, lényem életem világom tökéletesen felforgatta. És mily remek érzés, tudni azt, én már „vén lány“ nem maradok. Mert ez ami örökös rémképünk de egyszersmint a legmulatságosabb karrikatura is. Menyasszonyság! Ez a legideálisabb kor. Mily derültuek látjuk az eget, mily gondtalannak a jövőt, és mily gyöngének, hajlithatónak emberszeretet nagy templomát felépíteni s abban imádkozni s áldozni. Fel tehát már egyszer a közős munkára, lobogjon a humanizmus s emberszeretet zászlaja s dolgozzunk édes szülővárosunk s lakossága érdekében, hogy becsülettel, önérzettel mondhassuk : kötelességet teljesítettünk, mert híven szolgáltuk városunkat, megyénket, hazánkat! Dr. Székely Albert. X A vármegyei Hivatalos Lap ma megjelent 3-ik számában közli, hogy a vármegye területén kopár, futóhomok és vízmosásos földek beerdősité- seért kik és mennyi államsegélyt kaptak, — hogy a hernyóirtást nem teljesítőkre minő, t. i. száz koronáig terjedhető pénzbüntetés vár, — hogy a >M. kir. háromszögméreti hivatal* cime »háromszögelő hivatalira változtattatok, — hogy a vármegye területén utász-tisztek szemlét tartanak, — hogy a hét folytán kik kaptak királyi adományokat. Végül pályázatok közöltet- nek a) erdősítésre, — b) T -Harkányba jegyzői áltálra. Berekeszti a számot, egy hivatalos hirdetmény a kir. áll. ép. hivataltól. )( A homonnai közkórház gondnokává Szirmay Szerén sátoraljaújhelyi lakost, a vármegyei számvevőség alkalmazottját nevezte ki a vármegye alispánja. )( A vármegyei központi szegényalap 1901. dec. 31-én 3043 korona olyan kamatjövedelem felett rendelkezvén, mely a szegényeinek eltartásáról gondoskodott községek házipénztárai között, okmányolt számadásaik alapján arányosan szétosztandó: a vármegye számvevősége javasolja a központi szegényalapra ügyelő választmánynak, hogy a számadásaikat benyújtott községeknek 47’31°/o arányában téritessenek meg a szegényeik eltartására fordított kész kiadásaik. Ilyképp Sátoraljaújhely 771 K., a szerencsi j. területén 10 község 258 K. 80 f., a tokaji j.-ban 7 község 39 K. 73 f., az újhelyi j -ban 3 község 334 K. 06 f., a gálszéesiben 4 község 143 K. 55 f., a nagymihályiban 4 község 135 K, 68 f., a homonnaiban 2 község 209 K. 63 f., a varannai- ban 4 község 302 K. 71 f., a szinnai- ban 1 község 4 K. 31 f. s végre a sztropkaiban 1 község 175 K. 74 f.-nyi kiadás megtérítésében fog részesittetni. )( Pénztárvizsgálat. Székely Elek polgármester Kiss Ödön v. főügyész cs Szőlősi Sándor alszámvevővcl e hó 26-én a város pénztárát váratlanul a férfit. Ez az asszonyi kegyetlenség örök érzete, amelyet ideálissá tesz a tudat érzete, hogy van „kiért“ élni, és az a valaki kizárólag nekem él. Mint menny asszony még angyal a lányka, bár csalfa játékot üz vele az ördög, a férfi. Szeptember 14. Én bezzeg már mint menyasszony se nagyon játszathattam, mert már akkor is voltak gondjaim. Drukkolni Károlyért, mert nehéz az utolsó szigorlat. De megsegített az Úristenünk és Károly letette e vizsgát is, még pedig sikeresen. De most. Hymen rozsaláncai kecsegtetők, de néha beelégszünk a rózsával, mert a szél leszakasztja virágát és nincs miből füzért csinálni! . . . Szeptember 20. Letelepedett szülővárosomba, olvasom „cégérjét“ tele- szájjal boldogan, még egyszer és még kétszer és még százszor is, mert boldog vagyok. „Kelemen Károly oki. mérnék Budapest.“ Szivem „ csordultig telve van boldogsággal. O megkért már a mamától is. (Csak neked mondom Napiócskám, ezért is sokat drukkoltam). No a mama kívánsága, terve dugába dőlt, mert nem volt gazdag, se nem jó párti, csak egy kezdő reményteljes oki. mérnök, ki már is nyűgöt akart venni a nyakára, ha e boldog teher gazdagabb is volt, mint jómaga. De szorgalmas fiú volt, szerettük egymást, s igy rózsaszínbe láttunk mindent. Szeptember 23, Izgató, szörnyű. megvizsgálták s az teljesen rendben találták, )( Á községi segélyalapok támogatására a földinivelésügyi kir. miniszter még az 1900. évben 10,000 korona állami segedelmet adott Zemplénvár- megyének, hogy abból a területén megalakítandó községi segély-alapokat megfelelő arányban támogassa. A községek segély-alapjaik megalakítását célzó szabályrendeleteiket elkészítvén s benyújtván, most jutnak ahhoz az alkalomhoz, hogy a törvényhatósági közgyűlés róluk a jelzett irányban gondoskodjék. A vármegye számvevősége már munkába vette és pedig a községek lakosságának számarányára, vagyoni viszonyaira és a segély alap tagjainak számára való tekintettel a javaslat kidolgozását, ho»y a segély-alapok érdekeltségéhez tartozó községeknek külön-külön évi segedelemképp mily összegek adományoztas- sanak a vármegye pénztárában gyümölcsöző állami segélyből. JEGYZETEK a hétről. # Úgy olvastam valahol, hogy Dó- czi Lajos a nevezetes húsvéti cikkely megjelenése előtt hallotta először An- drássy Gyula grófnétól a szépséges Kendeffy Katinka grófnőtől a későbbi kedves szavajárását: „Lesz. még szőlő, lágy kenyér.“ Az örök magyar reménységnek ez a szép metaforája o’yan magasztosan hozzáillő volt mindig a magyar feltámadás ünnepéhez, hogy az én szivemet, valahányszor a nagyasszonyt látom, mindig ez a biztató reménykedés acélozta, erősítette. Valahányszor akár Zemplénben, akár a főváros utcáján észrevettem, mindig a húsvéti cikkelyre gondoltam, a szőlőre, meg a lágy kenyérre. Halála előtt is, mikor utoljára éppen husvét táján láttam Voloscában és éppen a milleniumi nagy esztendőben. A hajdani babonás szépsége nyomán végtelen finomságra és szelídségre vált arcán mintha örökkön ott mosolygott volna az örök mngyar reménykedés édes sugara. S hogy éppen naiv gyönyörűséggel olvastam az újságok, húsvéti memoire-jait és teleszivtam magamat a magyar alkotmányság föl- támadásának húsvéti emlékezéseivel is, szinte az agg úrnő szemében kerestem annak a nagy husvétnak gyönyörű históriáját. Annak a szemében, aki büszke lehetett, mert a szőlő tőkéjét, a kenyér búzáját az ő ura ültette Andrássy Gyula vetette . Károly csak 2 hónap múlva akarja a lakadalmat, már ismét prolongál! Hát mi van vele? Istenkém mond, segíts, hol is az én régi babonám ? Hány ujjam is van, tiz. Kezdjük : szeret nem, szeret nem, igen nem és az jött ki — a végeredmény — hogy Károly nem szeret már! Jaj sírok, ha el nem vesz, én belehalok bánatomba. Ej! de mégis, ő szeret ugy-e Napiócskám? Ti buta ujjak ! Mit is szekiroztok? Bár lennék inkább momentán nyomorék és 11 ujjam lenne, s a kinövéses, nyomorék ujj azt mondaná, hogy ő imád. Október 1. Ösmered Napiócskám Himfy dalait, Kisfaludy Sándortól ? „Kesergő szerelem“, „Boldog szerelem.“ Én voltam a „kesergő szerelem“, mert a szerelemnek, ez ördög- motóla érzelemnek már ekkor egészen mártírja voltam. Igen csalódtam és megcsalattam. En „Ács Mariánne“ a jellemes, büszke leány, kinek tanárja oly korán belé csepegtette a „légy óvatos a férfiakkal szembe“ mottóját. II faut passer par la. Többel is megtörtént e tragikus eset, s mégis él és újra virúl. Október 14. Ám filozófusnak kellett lennem, hogy rá 2 héttel Kálmánnak volt jegyesemnek, egy gazdag vidéki lánynynyal való eljegyzését olvasva, — én e procedúrát is átéltem. Kezdtem mélyebben filozofálni, beleestem a felsült szerelmesek bajába, s igy vigasztalódtam. De Kálmán Károly oki. mérnök is megvigasztalódott,
