Zemplén, 1901. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1901-09-01 / 35. szám
Melléklet a „Zemplén*1 35. számához. 1901. szeptember 1. I, Hírek az országból. Ofelséga a király f. hó 25-én Zirczre érkezik, hogy a Bakony alján összpontosított két tüzérezred hadgyakorlatait megszemlélje. Az új ágyú-szörnyetegeket, melyekkel kötélen feleresztett léghajókra is tüzelnek, ekkor fogják a királynak bemutatni. Az országgyűlés képviselőházának nyári szünete holnap ér véget s már holnapután a honatyák folytatni fogják törvényhozói munkásságukat. Magyarország népessége, mint a legutóbb teljesített népszámlálás adataiból tudjuk, kevés híján 20, azaz húsz millió. Tehát tiz év folytán közel két millió lélekkel szaporodott az ország népessége ! Hogy milyen a nemzetiségek és felekezetek számaránya, még ösmeretlen; de máris köztudomású tény, hogy a magyar anyanyelvűség aránya ismét hatalmas mértékben növekedett. Védekezés a pestis ellen. A belügyi-, kereskedelem- és földmivelésügyi ministerek, tekintettel arra, hogy Konstantinápolyban pestises betegedések fordultak elő, a vasúti anyagszál li- tást csak bizonyos korlátozás közt engedi meg Magyarországba Konstantinápolyból. Különfélék. — Királyi adomány. Őfelsége a király, kabinetirodája utján és főispánunk közbenjárásával Fedorcsák Mihály orosz-pataki tanító részére 30 korona legkegyesebb adományt küldött. — Személyi hir. Hadik Béla gróf főispán f. évi augusztus hó 28-án Eperjesen, Vályi János dr. gk. püspöknél látogatást tett. — Uj prépostok. Őfelsége a király Fodor Sándor kassai kanonoknak a Boldogságos Szűz Máriáról nevezett maróthi, Szepesy Ede bolyi esperes-plébánosnak pedig a gaideli, másként gajdobrai címzetes prépostságot adományozta. — Ad multos annos! —"Átutazó miniszter. Hegedűs Sándor dr. kereskedelemügyi miniszter, a máramarosszi- geti iparkiállitásról visszatérőben, aug. hó 26 án este érintette városunkat. A vasúti étkezőben megvacsorázott, azután tovább utazott Kassa felé. — Lapunk felelős szerkesztője pár napra elutazván, a „Zemplén“ jelen számáért a kiadó felelős. — Családi ünnep a piaristáknál. A múlt hó 27-én nagy ünnepet ült a kegyes ta- nitórend sátoralja-újhelyi társháza is ; a rend meg- alapitójnak, Kalazánczi szt. Józsefnek emlék napját. Az újhelyi társház templomában ebből az alkalomból hálaadó istentisztelet, délben pedig a gyönyörű refektóriumban nagy ebéd volt, melyen mint meghívott vendégek Matolai Etele alispán, Arnótfalvy Tivadar vm. főpénztárcs, Staut József főispáni titkár, Meczner Gyula polgármester-helyettes, Pataky Miklós v. főjegyző, és Schmidt Lajos rendőrkapitány vettek részt. A követte, hogy majdnem hallani lehetett a szivek dobogását, de egy szó sem jött az ajkakra Az öreg| Bolyay Farkas, a világhírű tudós a nagy költőnek Kazinczynak barátja, állott fel, reszkető lépéssel odament az ifjúhoz, s kezét nyujtá. — Lelkedbe látok, te nem lehetsz hazaáruló soha. — Köszönöm, köszönöm I zokogá az ifjú. Az érzetár elfojtá szavait. Rákosy Lajos, a nemrég elhalt esperes, akkor a IV. osztály tanítója, az ifjúság kedvelt vezére, oda ment, szivére ölelte a megindult ifjút. — Barátaid voltunk, barátunk maradj. Nem kívánjuk, hogy népedet megtagadd, csak magyar maradj 1 — Nyújtsd békejobbodat, régen jó barátom Vályay Pál, többé nem állok utadba; utaink szétválnak, ki tudja hol találkozunk! Te nemes ifjúság, lelkem bálványa, ti szent falak, Isten veletek! Örökre áld a szegény olák diák 1 Zokogva, tántorodva távozott. Tán nem is hallotta az ifjúság üdvriaját, mely utána harsogott. Waducz ment és nem tudta hova ? # Künn, a főiskola kapujában, egy mogorva arcú, szikár termetű ur várta, s jobbjával meg- érinté az öntudatlan ifjú vállát. — Juon! mindent láttam, hallottam. Szerencsétlen ! mit tettél, mit beszéltél ? A felrezzent Waducz majdnem ijedten tekintett a gonoszságot tükröző arcba. — Borostyáni! — Laureaniu vagyok ismét, s nem is oláh többé, hanem román, legelőbb is értsd meg ezt. — Hát már megtagadjátok azt a történelmi szép nevet, a melyet a hős VFlah-tól örököltetek, a melyet a nagy Hunyad ősei sem szógyei hivatalos elfoglaltatása miatt távol volt „rector domus“-t ez alkalomból ft. Kovács Endre „vi- cerector“, főgimnáziumi igazgató helyettesítette. — Szüreti ünnepek. A földmivelésügyi miniszter, ki a közelmúltban egy rendeletével felújította a régi idők aratóünnepét, most leiratot intézett az ország gazdasági egyesületeihez, melyben abbeli óhajának ad kifejezést, hogy a szüretelés befejeztével tartsák meg ismét az újabb időben immár feledésbe ment szüreti ünnepségeket. A gazdasági egyesületek a birtokosokkal már tudatták a miniszter kívánságát s valószínű, hogy ennek is épp oly foganatja lesz, mint volt az arató ünnepekre vonatkozó rendeletének. — Jegyesek. Háber Vilmuska és Lén- liardt Imre építész Sátoralja-Ujheljdben jegyesek. — Táncmulatság a liossuth-szoborra. Sztropkóról írja levelezőnk: Fényesen sikerült nyári táncmulatságot rendezett Sztropkő város hazafias ifjúsága a f. évi aug. hó 25-én Kossuth Lajos hazánk nagy fia, vármegyénk szülöttje nevenapjának évfordulója alkalmából a sztrop- kaiak kedvelt kiránduló helyén, a „Zugligetiben. Noha azelőtt hétszámra folyton esett az eső, e magasztos napon, mintha csak áldott emlékű nagy hazánkfia szelleme kormányozta volna az idő járását, oly szépen kiderült, mintha csak az égi testek is ünnepre készültek volna. A „Zugligetinek szépen feldíszített kellő közepén volt a tánctér előkészítve, hol a szilaj kedvű ifjúság csüggedetlen animóval járta fáradhatatlanul a szebbnél szebb táncokat. A talpalávalót a va- rannai cigányzenekar szolgáltatta, mégpedig ezúttal teljes érzéssel és közmegelégedésre. A tánc- mulatságon nemcsak a helybeli igaz hazafiak, de a környékbeliek is nagy számban vettek részt, a mi igazolja, hogy határszéli vég városunk ban igaz magyar érzelmű jó hazafiak őrködnek a magyar nemzeti eszme drága kincse felett! A mulatság szebbnél szebb lámpionok világításánál . csaknem 9 óráig tartott, a mikor is előállottak a fogatok és egy hosszú beláthatatlan kocsisor képződött az útvonalon és igy vígan vonultak be a „Korona“ vendéglő szépen feldíszített termeibe, a hol kivilágos kiviradtig folyt a dáridó. Hogy e hazafias szellemű mulatság ily szépen sikerült, az abban leli magyarázatát, hogy a rendezőség lelkei, Neviczky Miron és Lantos Gusztáv főrendezők, fáradtságot nem ismerve, mindent elkövettek a mulatság érdekében. A jelen volt hölgyek közül a következők neveit sikerült feljegyeznem — Nők: Bárczy Bene- dekné, özv. Füzessy Józsefné, Grünfeld Vilmosné dr.-né, özv. Kormány Lászlóné, Matkovics Fe- rencné, Osváth Kálmánná, Rojesek Lászlóné, Sváby Istvánná, özv. Sztavinszky Sándorné, Pomanek Jánosné, Tomka Lászlóné, Tóth Emilia, Unghváry Edéné, Wimpiller Istvánná, özv. Witlich Györgyné. — Leányok: Bárczy Ilonka, Bárczy Mariska, Belovei z Hanka, Belovecz Margit, Dolinay Eugenia, Duka Gizella, Grünfeld Evelin, Kormány Emma, Ósváth Zsófi, Rojesek Éva, Rojesek Irma, Pomanek Eugenia, Pomanek Margit, Tomka Mariska, Prejkall Berta, Unghváry Ilonka, Wimpiller Mariska, Wimpiller Anna, tek. Egyrészről a dákok maradékai a nagy Dáciáról álmodoztok és másfelől románok a rómaiak utódai akartok lenni. En oláh maradok. Nekem e név szebben -hangzik. — Nem bánom légy oláh, de ne higyj a magyarnak. Te nagytudományu ifjú vagy, talán a legtudósabb a mi népünk között. Ismered a múltat, tudnod kell, hogy népünket a magyar tette jobbágygyá, kiszívta a vérét. Most én mondok neked egyet. A magyar a szolgaságnak még nehezebb igáját akarja nyakunkra tenni, mint a milyent hordoztunk eddig! Szövetkezzünk ellene Bécscsel, Szebennel, ha kell a pokollal is! Ne engedjünk, tegyük úrrá a románt! Waducz tiltakozóan emelte fel jobbját. — Ti a reakció gyilkos eszközévé akarjátok aljasitani a könnyen hivő népet. Istenemre mondom, megküzdök veletek, mert szeretem fajomat. Ne hazudjatok, ti jól tudjátok, hogy egy szász, egy német sem szólott a jobbágyság eltörlése mellett. A magyar vivta ki a szabadságot az oláhnak is és az oláh csak úgy maradhat fenn, ha békében él a magyarral. Laureaniu megragadta az ökölre szorított jobbot. — Juon 1 Légy barátja ügyünknek, s oda emelünk az elsők közé. Megosztozunk a magyarok birtokain, lesz uradalmad, pénzed, rangod. — Nem, nem kell 1 kiáltá az ifjú s undorral fordult el. Most Laureaniu még közelebb simult az ifjúhoz s majdnem suttogva mondta: — Flóra vár reád Juon! lm itt van a levele, a melyben szerelmét kezét Ígéri neked, s csak egyet kér érette: légy vezére népednek! Az ifjú mohón kapott a levél után. Flóra, a szép Albini Flóra, népének leggazdagabb, legszebb leánya, gyermek- és ifjuálmainak tárgya, Wimpiller Olga. (Azok, akik véletlenül kimaradtak tudósításomból, bocsássák meg emberi gyarlóságomat.) Tiszta jövedelem volt 53 kor. 10 fill., mely összeget részint a Sátoralja-Uj helyben felállítandó Kossuth-szobor, részint a sztropkai társaskör könyvtárának gyatapitására fordítják. — Felülfizettek: Petrásovics Elek 4 K., Sosztek János 3 K. 40 f., Machovics Ferenc 3 K. 20 f., Kriskó Milutin, Stefanyik Pál, Tomka László, Zelenkay Sándor, Grünfeld Vilmos dr., Droppa Miklós, Droppa Kornél, Vajda Mihály 3—3 K., Kázmér Ferenc 2 K. 40 fill., Mártyák Miroszláv, Wimpiller István, Tomanek János, Dadej Gyula, Bárczy Benedek, Lhighváry Ede, Lantos János, Hodermárszky Krizánt, Szegedi Bazil, 2—2 K., Szuchár Vince 1 K. 20 f., Sváby István 20 f. és Vankovics István 20 f.-t. — Hangverseny és táncmulatság. Az ujhelvi vasúti gyártelepi okarina és tambura „társaság“ ma este a „Nyul-kert“-ben hangversenyt, a „Kitartás“ cimü jótékony egyesületnek újhelyi tagjai pedig, részben egyesületük, részben a Kossuth-szobor-alap javára, a „Vadászkürt“ nyári helyiségében táncmulatságot rendeznek. — Finevelő intézet. (Convictus.) A piaristák sátoralja-uj helyi főgimnáziomával kapcsolatban a múlt évben megalapított nevelő- intézet a következő 1901—2. iskolai évben kibővítve fog fenn maradni s minden irányban fejlesztetni. Azok a szülők tehát, kik fiaikat állandó tanári felügyelet alatt akarják neveltetni, mindennemű tájékoztatásért forduljanak a sátor- alja-ujhelyi kegyes-tanitórendi társház főnökségéhez. — Amerikai magyarok adománya. Falkus községről Írja levelezőnk: Amerikába szakadt véreink vallásosságát és az édes anyaföldhöz való szívós ragaszkodását mi sem tanúsítja éKesebben, mint pl. az a tény is, hogy a falkusi gkat. egyház lelkésze, ft. Demeter János, ki ezelőtt négy évvel költözött oda Lasztóczról, híveivel egyetemben elhatározván, hogy templomukat belül megujittatja és a hiányzó templomi szent tárgyakat újakkal pótoltatja, hogy a Fal- kuson jelen lévő hívek anyagi erejét fölülhaladó tervüket megvalósíthassák : Amerikába szakadt hittestveréikhez fordultak s őket levélben adakozásra szólították fel. És ime: reményük várakozáson felül fényesen bevált; mert nemcsak a templomot renoválták, festették ki és szerelték fel bőven a szükséges egyházi szerekkel és tárgyakkal a hittestvérektől Amerikából érkezett közel 5000 koronából, hanem még ezen felül, két amerikai hivő buzgalmából, egy gyönyörű lurdi Mária-szobor-oltárt is felállítottak barlanggal a templomban. Legújabban pedig még egy remek csillárt és két harangot is rendelhettek az egyház részére és pedig egy 4-5 és Pö mmázsa súlyú harangot, cirka 2000 korona értékben — Hasonló anyagi áldozatokkal járultak a Falkus- ról Amerikába szakadt gör. kát. hívek tavaly épített és modernül berendezett népiskolájokhoz is. — Levelezőnk igy végzi: Vallásosság és haza- íiság: e két emeltyűje népünknek, klasszikus mega kiért visszautasított szerelme borongott any- nyiszor az ő örök bánatos arcán, a kiért törekedett, hogy egykor magáénak mondhassa őt. És most övé lehet és vele minden, szerelem, boldogság, gazdagsági . . . Küzdött magával. Lassanként kialudt a láng, bánatosan elsötétült az arc: — Vidd vissza! Vérnek árán még az ő szerelme sem kell 1 A csábitó haragosan, megvetően tekintett reá, s ökplbe szorította jobbját. — Ábrándos bolond! Vigyázz magadra! Ha velünk nem tartasz, ha hűtelen leszesz néped szent hagyományaihoz, ha a nagy Dáciát követelő törekvéseinknek, harcainknak ellene állasz: szétzúzunk, eltiprunk, mint egy nyomorult férget. Jupiter veled Juon ! Még találkozunk. A bánatos ifjú odatántorgott a főiskola falához, a hideg kövekhez nyomta forró homlokát. — Flóra! imádott Flóra 1 Téged is elvesztettelek 1 A körülötte, előtte elhaladók, a kik eddig ismerték, tisztelték, mint a főiskola szemefényót, a kiknek soha eszébe se jutott, hogy oláh, tán magyarnak vitázták volna el, most gúnyosan suttogták: — Az oláh diákot kicsapták a kollégiomból. Az ifjú feleszmélt, visszanyerte egész lelki erejét. — Úgy legyen! találkozunk Laureaniu! Waducz még azon éjen eltűnt Vásárhelyről. Az ifjúság is szótoszolt. Ki ide, ki oda, a harctérre, legtöbben az oláh lázadók ’ellen. A kötelesség elől nem tért ki senki. Másnap a szenior, a legöregebb deák, bezárta a főiskola kapuját, kulcsát oda adta az igazgató-tanárnak, s ment a többiek után, a többiekkel. (Folytatjuk)
