Zemplén, 1901. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1901-12-22 / 51. szám

fíarminckettedik évfolyam. Sátorai]a-Ujhely, 1901. december 22. 51. (2139.j ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 12 kor. Félévre . . . . 6 „ Negyedévre . . 3 „ Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 30 fill. A myilttérben mindsn garmond sor dijja 40 fill. ■MMi Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. SEMPLÉN-VÁRMEGYE KÖZÖNSÉGÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „tanító-egyesületinek HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK MIND 3=3 2ST S A. ES 1ST .A. T=>. HIRDETÉS DIJJA hivatalos hirdetéseknél : Minden szó után 2 fill. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy körzet­tel ellátott hirdetmények­ért térmérték szerint min­den négyszög centim, után 6 fill, számittatik. Állandó hirdetéseknél ked­vezmény nyujtatik. Hirdetések és pénzkülde­mények a kiadóhivatalhoz intézendők. Szent Karácson. Béke és dicsőség! Ah! mily kedves hangzású, mily esz­ményi két fogalmat hirdet ez angyali szó! Ki hallott valaha ennél örvendetesebb, fönségesebb szózatot? Es ez a világra jött Megváltónak, az Ur Jézus Krisztusnak bölcsődala. Égből alá- szállott angyalok zengték először Betlehem ragyogó csillagos ege alatt, az éj néma csönd­jében. Szent Karácson napján Dicsőség és Béke megcsókolják egymást. Édes testvérek. Mert azzal a dicsőséggel, a mit szent Karácson ünnepén Jézus hoz le az égből: együtt száll földre a béke is. Viszont az a béke, mely Karácson szent ünnepén mennyből a földre leszállóit, isteni glória fényévé, istent dicsőítő áldozat tömjénfüstjévé finomodik s úgy leng fel vissza az égbe, mint az olajfák illata reggel. És e misztikus varázslat illúzióiban szinte halljuk már az angyalok öröménekét, látjuk a mennyei glória-fényt s a ragyogó csilla­gokat, melyek azzal a boldog éjjel gyuladtak ki az ég tiszta boltozatán, midőn a világ Üdvözítője Betlehemben megszületett. . . És a legboldogabb érzelem rezeg át szívünkön, lelkűnkön. A szent Karácsonest ártatlan örömeire, a családi kör édes melegére, szelid költésze­tére gondolunk, mely a karácsonfa aranyos dióival, pici viaszgyertyáival, cukorkáival és ajándék csecse-becséivel annyi gyönyört nyújt és boldogságot áraszt szülőknek és gyerme­keknek egyaránt. Óh boldog és örökké felejthetetlen il­lúzió, lelkünkaen megszentelt ideálizmus! Mert hát mindezt a kis Jézus hozza kará­csom ajándékul. TÁRCA. Karácson. 1. Az én megváltóm te vagy angyalom, Téged dicsér az ének ajkamon, Öröm dagasztja keblemet . . . Az életem immár megujhodott És szivemben ma uj élet dobog: Megváltóm született. Kiderül lassan most az éjszakám, Csillag világa sugárzik reám, Kisérget utamon, s ragyog . . . Ha eddig panaszt szült a fájdalom A végzetet kell érte áldanom, Hogy csillagot adott. 2. Szép, fehér Karácson Közéig elénk, Boldogságunk napja Integet felénk. Biztatóan ragyog Hajnalcsillagunk Tovaszáll az éjjel, Végre virradunk. (Ungvári. Vidor Marci. fi Mint zordon télben az örökzöld fenyő látása megeleveníti, fölviditja az ember szí­vét: szintoly vigasztalással s reménynyel tel­jes a világra nézve a Karácson, Krisztus szóletése. Ajándékul hoz három oly kincset, mely- lyel nem ér föl a világ ezüstje, aranya. Ezek a kincsek: a hit, mely földi létünkre fényt dérit; a remény, mely az élet szenvedéseit megédesíti és a szeretet, mely minket Isten- nel egyesit s a mely egyedül dicsőíti meg az embert. Ezt a három ajándékot látom én ra­gyogni, zöldelni s piroslani azon a karácson- fán, melyet a kis Jézus a világnak hoz. Karácson: az idők telje. A világra jött isteni Megváltó két szél­sőséget olvaszt egybe, mikor egyesit két oly dolgot, a mik szükségképp kizárják egymást; mikor a végest a végtelennel, a lét forrását a semmivel, az életet a halállal összeköti. Megfosztja magát saját örök dicsőségétől, isteni fönségét egyesiti a mi alacsonyságunk- kal, abszolúte függetlenségét a mi szolgasá­gunkkal, véghetetlen nagyságát a mi hitvány­ságunkkal. Azért a szent Karácson méltán az isteni erők legfőbb nyilván illata, az Isten hatalmának tetőpontja, akaratának netovábbja, a minél nagyobbat már Isten sem tehet, tehetett. A Karácson szent ünnepe nemcsak szi­vünket melegíti föl, hanem nagy és átható szeretetre is gyulaszt. Hiszen a Karácson nemcsak az értelem ünnepe, hanem legkivált a szívé is. És épp azért dicső ünnep a Ka­rácson. Boldog ember, a kinek szive bensejében e napon megfoganik a felebaráti — Isten pa­rancsolta — szeretet virágmagva s nem vész ki csírájában másnapon, de sőt teljes pom­pájában fejlődik ki a jóság és irgalmasság ____izll- . . ' ~~ .. jBé3se. (Karácson! történet.) — A »Zemplén« eredeti tárcája. — Irta • Mok Ferencné. Hideg, csillagos karáesoni est volt. A há­zakban sorban világosodtak ki az ablakok. Egy emeleti, fényűzéssel berendezett lakásban magá­nos férfi sétált fel és alá. A puha szmirna sző­nyeg felfogta lépteinek neszét és igy semmi zaj sem volt a tágas, meleg szobában, mely a férfit szomorú, merengéséből felrázhatta voina. Györy Ödön magas, barna ember volt, szomorú, sötét szemekkel. Most az ablakhoz lé­pett. A szemközt fekvő ház első emeletjéről fé­nyes világosság sugárzott ki. Óriási karácsonfa, ezer, ragyogó gyertyafénynyel állott egy tágas szoba közepén. Egy fiatal férfi és egy karcsú, halvány asszony ott sürögtek a karácsonfa kö­rül, játékot raktak csoportokban az asztalokra. Ujjongó három gyermek szaladt a szobába, kis kezük imára kulcsolódott, majd örömtapssal üd­vözölték a ragyogó szép Jézusajándékát, a nagy karácsonfát. A férj karjai átfonták a nő karcsú derekát, mig a gyermekek diadallal szedegették elő a sok szép játékot: aranyhaju babát, hinta­lovat, ólom-katonát és számos egyébb kedves portékát . . .. Győry Ödön mélyen sóhajtott föl. Szemei mintha könytől homályosodtak volna el. Nem nézhette tovább ezt a szép, családi képet. El­fordult az ablaktól. Majd leült kandallója kényel­mes karosszékébe és szivarra gyújtott. A lelke ott kalandozott a szemközt lévő ablaknál. Nem talajában, a nemes és emberbaráti cselekede­tektől táplálva; boldog az, kinek lelkében fölragyog a hit mécsese e napon s nem aluszik ki többé, hanem örök derűt, meleget, világosságot áraszt maga körül mindenkire, kit a teremtés műve révén az Úr testvérünkké tett; boldog az, kinek elméje ma a betlehemi jászol borongó homályából fölérzi, hogy mily sokat kinál, de mily keveset kér tőlünk a világ Megváltója: hogy t. i. elég irgalmassá­gának egyetlen nap, egyetlen röpke pillanat, hogy az örök üdvösség legyen jutalmad! Arra tanit a szent Karácson, hogy legyünk jóltevők, emberszeretők, vallásos hivő em­berek ; hogy legyünk e napon tökéletes ke­resztények ; hogy lelkünk, hacsak egy pilla­natra is, de betekinthessen a mennyek or­szágába. Szent Karácson isteni lelke! A hol bánat van : oda öntsd a vigasztalás balzsamát; a hol vergődő, tépelődő, haragos lelket találsz: gyógyítsd meg a bocsánat, engesztelődés re­ményével ! Szeretetlenség helyett szeretetet, hitetlenség helyett élő hitet támaszsz! Báto­rítsd a csüggedőt, emeld magadhoz a sze­gényt, a szenvedőt! Légy ereje az erőtlen­nek, reménye a reménytelennek, özvegyek, árvák menedéke, kincse ! Igen ember, ki a betlehemi jászol titka birtokával Isten szivének műve lettél: e szent napon rajta légy, hogy meglegyen mindenütt a szeretet egyenlősége, melyben és melynek erejével meg van a kiegyenlités, ez egyedüli minden embert gyógyító balzsam; hogy ma minden hang, mely az ajkakról száll, az örömről beszéljen, minden érzés, mely a szivekből fakad, reménykedve törjön az ég felé és minden imádság boldogító hálát re- begjen a szent Karácson napján született „örök szeretetnek.“ Szent Karácson napja van. tudta kitörülni leikéből a kacagó gyermekeket, az oly boldognak látszó házasok képét. Majd a múltba terelte gondolatait. Ma egy éve, mily szép estéje volt. A ki­csi ebédlőben kellemes meleg uralkodott. Az asztal ünnepiesen fel volt diszitve. A felesége, Valerie, olt sürgölődött a szomszéd szobában, majd egy pici karácsonfát hozott be, meggyúj­totta a gyertyácskákat és szerető, gyöngéd mo­soly lyal hívta oda az urát. S akkor, midőn aj­kuk az első, együtt töltött szent est szerető csókjában összeforrt — szivük egy közös, édes sejtelemben dobbant meg: „Hátha egy óv múlva már pici angyal fogja kis rózsás kezeit a ka­rácsonfa felé ujjongva kitárni, az édes szájacska örömmosolyra fakad és a tiszta, ragyogó szemek a fényes gyertya-lángokba bámulnak be . . .“ És midőn a házasok szive e közös remény­ben dobbant föl — szemeik találkoztak és gyön­géd szeretet, mély igaz érzés sugárzott azokból. És az új év mégis mily csalódást, kegyet­len csalódást, hozott. Győry Ödön felesége, egy csúnya zivata­ros tavaszi napon, ott hagyta az urát, hogy soha többé vissza ne térjen hozzá. Azóta sok hónap telt el, de a megsértett férj szive-sebe még sem heggedt és fájni is fog talán örökké. A férfi nehezen lélegzett föl, midőn visz- szaemlékezett arra a kinos, heves jelenetre. Egy semmiségen szólalkoztak össze. És mégis mily haragos elválás lett a vége. Még sem szeret­hette őt Valerie igazán, hogy oly makaes ha­raggal hagyta őt el. Hiszen a nő, ha szeret, fe­led és megbocsájt. De hátha ő. volt tulszigorú ? S fájón remeg meg a Győry Ödön szive. Még tijSSST A Zemplén mai tv* oldal. *^||

Next

/
Oldalképek
Tartalom