Zemplén, 1901. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1901-12-01 / 48. szám

48. (2136.) Harminckettedik évfolyam. Sátorai]a-Ujhely, 1501. december 1. ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 12 kor. Félévre .... 6 „ Negyedévre . . 3 „ Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 30 fill. A nyllttórben minden garmond sor dijja 40 fill. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁEMEGYE KÖZÖLI BÉGÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „TANÍTÓ-EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK 2^ 12ST ZD IE I>T TT-A. S IS IfcT .A. !F>. HIRDETÉS DIJJA hivatalos hirdetéseknél : Minden szó után 2 fill. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy körzet­tel ellátott hirdetmények­ért térmérték szerint min­den négyszög centim, után 6 nil. számittatik. Állandó hirdetéseknél ked­vezmény nyuj tátik. Hirdetések és pénzkülde­mények a kiadóhivatalhoz intézendők. Kol álljon a ftossuth-szobor? Magyarországon úgy, mint más orszá­gokban, s Budapesten úgy, mint Ujhelyben megbeszélés s vita tárgyát szokta képezni, hogy egy fölállítandó szobor mely helyre jöjjön. Az ízlés, a felfogás külünböző. Egyik kitűnőnek találja azt, a mit a másik esetleg tetjesen elvet. S ez természetes is, annyi mindenféle tényező lehet hatásssl az egyéni ízlésre; de az rendszerint nem szokott meg­történni, hogy ha egy szobor-bizotfságot ösz- szeállitottak s az a szobor-bizottság még egy országos nevezetességű szobrász véleményére is támaszkodik, s helyet jelöl ki a szobornak, hogy akkor ezen véleménynyel szemben el­lenvéleményt adjanak az arra nem is hiva­tottak, szépészeti s Ízlés-argumentumokat hozva föl. Ez történt pedig itt a képviselő- testületben. A szoborbizottság helyet jelölt ki a Kossuth-szobornak s a képviselőtestület nagy többsége azon a véleményen volt, hogy kül­dessék átirat a szoborbizottságnak, hogy szebb, alkalmasabb, impozánsabb hely lenne ezen célra az „insurgens szobor“ helye. Ha a képviselőtestület megtagadja a helyet, hi­vatkozással arra, hogy annak ily célra való felhasználása elháríthatatlan akadályokba üt­közik, s hogy e helyett keressen a bizottság más helyet, — ezt indokul inkább el lehetett volna fogadni, ha ugyan az elháríthatatlan akadályok csakugyan olyanok, mint az el­hangzott érvekre történt hivatkozás. A vita vége az lett, hogy egy bizottság küldetetett ki véleményadásra. Mint e bizottság egyik tagja sokat fog- lalkozva ezzel és az ezzel összefüggésben lévő kérdésekkel, véleményem, melyet ha a bizottság el nem fogadna, különvéleményképp terjesztek be, a következő: A szoborbizottság jövő 1902. év őszén, Kossuth Lajos névnapjának 100 éves fordu­lóján, akarná a szobrot leleplezni. Az a kér­TARCA. Budapesti IeVél. — A »Zemplén* eredeti tárcája. — 1901. nov. 28. Kedves szerkesztő, ur! (dg.) Bár a tél beköszöntött, a fák Jehullatták lombjaikat, a természet kivetkőzött ifiu köntö­séből és ez oly nyomasztóan hat az ember ke­délyére — mégis ha valaki úgy testben, mint lélekben maga elé óhajtja varázsolni a ta­vaszt és akarja élvezni a balzsamos levegőt, a mi éltet, dagasztja a keblet, rózsát fakaszt még a beteg bágyadt orcájára is: jöjjön el velem a „Műcsarnokiba. Ott a tavasz most: az a csodás erő, a mi teremt, az a hatalom, a mi átvarázsol: képzőművészet! Igen, ez a hatalom, a képiró- és a képfa­ragó művészet, teremtett itt most tavaszt és a mi avval összefügg: üde, pompás változatossá­got, csodálandó szépet, szóval új, üde életet. Mielőtt belépnénk a Műcsarnok gazdag kiál­lítású termeibe, ejtsünk pár szót a művészetről. A művészetnek, szerintem, az a hivatása, hogy a mű alkotója és a mű szemlélője között feléb- reszsze a rokonérzések öntudatát és igy az embe­rek lelkét egyesítse egymással. Ez pedig csakis a teljes őszinteség révén lehetséges. A müvészet- nek tehát az őszinteség az alapföltétele, kivált dés, hogy fizikailag kivihető-e ez, mert ha igen, úgy kétségtelenül szoros összefüggés­ben van a helylyel. Ha a szobor a napi piac helyére jönne, úgy ennek egy megfe­lelő hely lenne kikeresendő s berendezendő s másodszor a szobor helye és az egész tér megfelelően átalakítandó. Vegyük az első kérdést. A napi piacnak, nézetem szerint, csak három helye lehetne. Vagy lenne az a Tornacsarnok-szigetnek a hidfelől eső nyúlványa; ugyanagyhidról, mint a Korona utca felől alkalmas, kényelmes hoz­zájutást biztositandók annak: a helyet meg­felelően planirozoi s rendbehozatni kellene ; a ki a helylyel ösmerős, a ki tudja, mily planirozási munkák szükségesek, az tudja, hogy azt tavaszra igy átalakítani nem lehet. A második egy lehetőleg központi fekvésű házcsoport megvétele vagy kisajátí­tása s alkalmas módon leendő berendezése. Ha ily vétel az anyogi nehézségek mel­lett el is képzelhető lenne, mennyi időt venne igénybe, azt előre meghatározni sem lehet; azt hiszem, nem is hónapok, de talán évek kérdése is az esetleges bérleti kötelezettségek miatt. Végre a harmadik hely a tűzoltó-laktanya mellett lenne, a hova a napi piacot tenni lehetne. E helynek is planirozása, alkalmassá tétele hónapok kér­dése, eltekintve attól, hogy a kikövezés, mely itt a viz lefolyására való tekintettel feltétlenül szükséges, 10—12 ezer korona kiadást okozna a városnak. Volna még egy negyedik hely, mely úgyszólván készen áll, eléggé a központban is fekszik, a Windisch-Gräetz hg. tulajdonát képező „Vörös-ökör“ udvar, mely talán a város Borsi-háton lévő földbirtokáért eset­leg kicserélhető lenne; de erről, mely a színház előtt fekszik, mint napi piachelyről, aligha fog valaki, kinek fejlett ízlése van, komolyan beszélni. Ezt csak mint egyálta­lán lehetőséget hoztam föl. Tehát egy térnek, mint térnek, napi képen azokban a müvekben, a hol a művész őszintesége (vagy ha jobban tetszik: affektálat- lan természetessége) határozza meg a hatás fokát. Százötven egynéhány magyar művésznek ötszáznál több, változatosnál változatosabb képe van kiállítva a Műcsarnokban. Egyik erősebb, mint a másik. Egyik lebilincselő, a másik föl­emelő. Ha végigtekintünk a tárlaton, egyszerre észreveszszük, hogy a genreképekben nagyon kicsiny a szám. Uralja a helyzetet a portrait és a tájkép Az I. terembe, a mint belépünk jobbra, rög­tön szemünkbe tűnik hazánk koszorús művészé­nek, Vágó Pálnak, hiba nélkül való hatalmas alkotása, a „Becsületügy a Hortobágyon.“ Minő alkotás 1 Mennyi művész-őszinteség ! Az ember­ben szinte elhül a vér, futni kiván, elmenekülni a két megdühödt bikától, a melyek, kiválva a csordából, összetűztek életre-halálra. A gulyások ütik-verik őket, de az mitsem használ. Az egyik nem enged, a másik nem hagyja, mert mind­kettő azt tartja, hogy: — fő a becsület! Mindjárt másodiknak említem Vajda mes­tert, a ki három képével jelent meg a tárlaton. Az egyik egy női portrait, a másik „Játszó tár­sak,“ a harmadik férfi-arckép (Tollagi, a Nép­színház művésze.) Mennyi tudással fest, mily biztos a keze! A mit föltesz: az él. Tessék csak megnézni azon a női portraiton azt a két kezet. piactérré berendezését, iiletőleg megszerzé­sét a tavaszig képtelenségnek tekintem. Azért mondom a tavaszig, mert már tavaszszal kellene a piacot elhelyezni, hogy az átalakítási munkába ott a piactéren be­lefogni lehessen. Hogy lehetséges lenne-e tavasztól szep­temberig a piactérnek megfelelő átalakítása: ez is kétséges. A térnek szépen planirozva, faragott kővel terraszirozva, vasrácscsal körülvéve s megfelelő módon parkírozva kellene lennie. Ezt, nézetem szerint, rövid pár hónap alatt nálunk elérni teljes lehetetlenség. De vannak még egyéb nehézségek is, melyek a szeptemberi leleplezést, nézetem szerint, úgyszólván lehetetlenné teszik; ilyen különösen — ha azt figyelmen kívül ha­gyom is, hogy a 20 ezer forint, a mely mint legcsekélyebb összeg szükségeltetnék, még koránt sincs meg — a szobor elké­szítése. Akár pályázatot hirdet a bizottság, akár pedig megbíz valakit, ezt a jövő év első hónapjainál előbb nem teheti meg; no hogy 7—8 hónap alatt egy szobor mintáz- tassék s az a szobor (föltéve, hogy az első minta a tetszést mindjárt meg is nyeri) ércbe öntessék s talapzatával együtt föl is állíttassák: az, nézetem szerint, az 1902. év őszéig lehetetlen. Soká gondolkoztunk, hogy nagy hazánk, fiának szobrot állítsunk; s most, hogy végre megmozdult bennünk a kegyelet: ne sies­sünk, ne hamarkodjuk el a dolgot, mert azzal a szobor szépsége szenvedne csak, tisztán azért, hogy egy alkalmas nap kínál­kozik a leleplezéshez. Inkább állítsuk föl ké­sőbb. Hiszen ha eddig vártunk, várhatunk még egy félévvel tovább. Ünnep, szép, ma­gasztos ünnepnap lesz az e városban min­dig, midőn e vármegye szülöttje, e város egykori lakójának világhírű nagy alakja, újra megjelenik közöttünk, habár csak ércbe Az, onnan kivágva, maga-magában is mestermü lenne. A II. teremben Vaszary-nak „Miből él­jünk ?“ hatásos képe köti le lelkünket. — A hó vastagon takarja a földet, sivít a szél, hideg van szörnyűképp, olyan időben a kutyát sem verik ki. Az erdő vágott utján egy szegény özvegy féltve szorítja magához alig pár hónapos cse­csemőjét és megy, szinte fut, de maga sem tudja hová? Szinte hallom elszállani ajakéról lelke só­hajtását: Isten segíts! Ugyanebben a teremben egy nagyreményű, fiatal, törekvő festőművésznek, Hegedűs Lacinak egy alkotása: „Herkules a válaszúton.“ Látszik müvén, hogy teljes ambícióval festette. Szépen megrajzolt üde kép. (Hegedűs ! Még zászlóvivőnk leszesz!!) Pár lépést téve tovább, Nagy Zsiga, egy másik fiatal piktor, állit meg bennünket „De profundis“ c. képével. Négy, öt karmelita atya ott ül a klastrom templomában. Imádkozik. És mily áhítattal? Hogy lerí arcukról a vallási fa­natizmus ! Mily bágyadt tekintet. Mily élelunt- ság! Szinte hallom aszott ajkaik birbitélését, hallom, hogy mondják teljes odaadással: „Legyen meg a Te akaratod!“ . . . A III. teremben Peske Gézának van égy hatásos képe: „Nehéz a válás“. — Szegégy Jancsika ott áldogál a falnál, mellette fekszik a batyuja. Attól a háztól búcsúzik, a hol szü­letett, a hol meghalt az édes apja, a kenyérke- resőjök ... Ő kis testvérei között a legidő­ür A üKempIén mai mwúuiví tíz oldal,

Next

/
Oldalképek
Tartalom