Zemplén, 1901. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1901-11-17 / 46. szám
nagyobb fizetést, mint egy közönséges napszámosnak a bére. És sok úri ház portása, sok hivatalszolga nem cserélne állást egyik-másik magyar tanítóval. Nem csoda tehát, ha ma is nagyon időszerű a latin költőnek szálló igévé vált mondása: Quem Dii oderunt .... Most ismét napirendre kerül tanítóink ügye. Ugyanis a tanítói nyugdijat szabályozó törvény most tölti be a tizedik évét, melyre hatálya kiterjesztetett, s igy nemsokára revízióra szorul. Az országgyűlés nemsokára foglalkozni fog vele, s ha tanítóink helyzetükön javítani akarnak^ akkor már most meg kell füt-fát mozgatni- ok. Azt hiszszük, legalább a vallás és köz- oktatásügyi miniszter szavai után Ítélve, hogy a kormányban megvan a kellő jó akarat a tanítók iránt, azonban a sérelmeket csak akkor tudja orvosolni a kormány is, ha ismeri azok minden fázisát. Kétség kívül a legsérelmesebb intézkedése volt a régi törvénynek, hogy a tanitó csak negyven évi szolgálat után kaphatott teljes nyugdijat. Micsoda szatírája ez a sorsnak ! Mekkora gúny rejlik ebben a komolynak látszó intézkedésben. Mintha bizony a tanitó acélból volna, mintha csu pa mulatság volna a tanítóság élete. Ugyan, mélyen tisztelt közvélemény, ha méltóztatott végig nézni a halandósági statisztikát, azt láthatta, hogy a tanítóság tized része sem éri el azt a kort, a melyben már teljes fizetéssel mehetne nyugdíjba. Ez bizonyos. Ha egy tanitó negyven évig nyelte az iskolaport, naponként 60—100 gyerekkel szorongván az iskolában, és ha testét-lelkét el nem nyűtte az alatt, ha nyugdíjba megy: nem hihető, hogy sokáig élvezhesse igazán megszolgált, alamizsnának tekinthető nyugdiját. A negyven esztendei szolgálatot még azok a tisztviselők is soknak tartják, kik jól fűtött, tágas, szellős irodákban a lehető legnagyobb kényelemmel végzik hivatalos teendőiket. Mennyivel hosszabb ez az idő a tanítónak, a kinek a vállaira is nagyobb teher nehezül. Pedig a tanitó is ember. A legtöbbet családja köt az élethez. És mintha a sors is meg akarná terhelni, arány szerint a tanítói család a legnagyobb. A legtöbb tanitó valóságos művész, hogy meg tud élni akkora fizetéskéből, a mely másnak ruházatra sem volna elegendő. Igaz, hogy nyomorúság az egész élete, de legalább fáradozásainak késő vénségében látná gyümölcsét! Hát bizony mikorra már a gyümölcsét látná, akkorra elfogy az ő élete is, mert csak — Jöjj be a kertembe gyermekem. Ne sírj. Jobban lesz anyád. Vigyél neki nehány szép rózsát. . . . Kemény, edzett szive nem tudta ennek a halvány gyermeknek a könyeit elviselni, látva e leányka báját, pillanatra feledé a maga bánatát. N — Ki a te anyád leánykám? — Apám művész volt, két éve, hogy megj halt. Azóta egyedül vagyunk kis anyámmal. Ő tud szép képeket festeni és ezért sok pénzt kap. Most nem bir dolgozni és mindig sir. És ismét megindultak a könycseppek a leányka őzbarna szemeiből. Ébredező vonzalommal és rég nem érzett szánalommal nézett a férfi a gyönge gyermekre. O, ki oly kemény, oly vasszigoru tudott lenni leányához, most ellágyult a gyermeksirásra. — Kötünk anyádnak egy szép csokrot, jól fog esni neki-------és evvel sietett rózsatőtől rózsatőhöz, hogy féltve őrzött, kedvelt virágaiból egy nagy csokrot kössön az ismeretlen, a beteg asszonynak. jS másnap a kis leány ragyogó szemekkel, mosolygó szájjal várt az öreg urra és hálás tekintettel nyújtotta pici kezét Borbás elé. Az öreg nemes megilletődéssel szorította meg a puha, kis kezet és szive körül szokatlan meleget érzett. Majd érdekelve nézte a gyermek játékát az agárral. . . . Egyszerre elborúlt tekintete, lelkében fájdalmas húr rezgeti meg: egykor régen az ő leánykája is, a szép kis Evelin, igy játszadozott kutyájával.------És az öreg nemes keserűséggel gondolt leányára, ki jobban szerette azt az idegen férfit, mint szüleit, ősi otthonát. Nagy esemény is volt az,.. Az ősz ember kevesen bírják ki azt a hosszú, keserves 40 esztendőt. Méltányos és jogos kívánság az, hogy a tanitó szolgálati éveinek számát leszállítsák. Egy emberöltőnek harminc évet szoktunk számítani, a tauitó is sokat tesz, ha eddig szolgál. Azonban ha ezt egyszerre nem lehetne életbe léptetni, o szolgálati évek száma legalább harmincötesztendöre mindenesetre leszállítandó. Annál inkább kívánatos ez, mert senkinek sincs oly nagy szüksége hivatása teljesítésében a testi és lelki erőre, mint épp a tanítónak. S bizony már harmincöt évi szolgálat után is annyira kimerül a tanitó ereje, hogy magasztos kötelességét a legnagyobb akarat mellett sem tudja kellőképpel végezni. A tehetetlen, elgyen gült, rosszul halló, gyengén látó, ideges tanítót hivatalból kellene nyugdíjazni. Ámde itt van a törvény legnagyobb hibája, hogy a tanitót nem lehet hivatalból nyu galomba küldeni, mert ezzel aztán igazán a koldusbotot nyomnák a kezébe. S igy sok iskolafenntartó inkább elnézi szegény, öreg. tanítójának vergődését, mint sem rávigye a lelke arra, hogy eltávolítsa. Beszélhetnénk még a tanítók előlép tetéséről, mely sehol sem oly nehéz, mint épen nálunk. A minden cél és rendszer nélkül való áthelyezésekről. Különösen élénk színekkel festhetnők a tanítók szegény özvegyeinek és árváinak sorsát, a mely kell hogy minden jóra való ember szivét mélyen megillesse. Hát ez mind, mind rendezésre, segítségre vár. Az uj országgyűlés feladata leend ezeken jó és igazságos törvénynyel segíteni. Csak elfogult ember nem tudja méltányolni a tanítóság súlyát a haladás és a felvilágosodottság mérlegében. Ha a tanítóság egy szívvel, egy akarattal fordul most az országgyűléshez és a kormányhoz : lehetetlen, hogy kérő szavuk el ne hasson a sorsukon javítani hivatott illetékes tényezőkig. Mert hiszen a tanítóság nem kedvezést kér, csak anyagi eszközt arra, hogy nyugodtan, kitartással végezhesse munkáját, melytől Magyarország ifjú nemzedéke, a szebb jövő reménysége függ. Vármegyei ügyek. A Kossuth-szobor helye. T. Zemplénvár- megye központi Kossuth-szobor-bizottsága Mecz- ner Gyula elaöklete mellett Sátoraralja-Ujhely- ben f. hó 11-én tartott ülésében határozott a elborult szemekkel néz a messzeségbe, mintha egy látomány kisértené ... az ő leánya, édes gyermeke, oka az ő keserüséges életének I ? Bánatában nem gondolt arra, hogy az a gyermeke hogy kérte szüleit, hogy férjhez mehessen Bóldi Lacihoz, a jónevü színészhez, mert nélküle élni nem tud. A büszke Borbás-vér nem engedte, hogy leánya felesége legyen egy színésznek, egy komédiásnak 1 Azt nem nézték, hogy az a „komédiás“ egy becsületes, tehetséges férfi, kinek talán legnagyobb hibája volt, hogy szemeit fel merte emelni á Borbás-család nemes kisasszonyára. És a tudat, hogy a kitagadás dacára is Evelin boldogan él férjével, még jobban keserítette el a büszke férfit. Nem hallgatott saját szivére, sem neje kérésére, tudni sem akart többet egyetlen gyermekéről. És hogy felesége, a jó, a szelíd asszony meghalt: üres, rideg volt élete, és semmi, semmi örömei — Es most ide furakodik csendes életébe ez a kis leány, az ő könyei ellágyitják öreg szivét, kis kezének melege oly jól esik rideg lelkének.----------— Mióta laktok itt kis Elli? Eddig még nem láttalak? — Két hónapja lakunk már itt a falu túlsó széléa a Bodnárék kis fehér házában. # Mielőtt a kis leány elment, az öreg úr egy csomagot adott át neki, azzal a kéréssel, hogy anyja, ha oly szépen tud festeni, fesse meg ezt a fényképet életnagyságban. Leplezve igy jót akart tenni az öreg ur a kis leány anyjával, ki bizonyára küzd a nyomorral. És a midőn a gyermek elment a megbízással, Borbás csodálkozott önmagán, hogy ily kérdésről, hogy a vármegye székvárosának mely pontjára lenne a Kossuth-szobor felállítandó, éspedig szótöbbséggel magáévá tette Róna József akadémiai szobrász javaslatának azt a részét, mely igy szól: „A napi piactér (t. i. a Wallis- kastélv alatt fekvő térség a Kossuth-utcában — szerk.) úgy formájánál, mint fekvésénél fogva „is alkalmas a Kossuth-Lajos-szobor felállítására. „A szobornak ott, mivel Kossuth lakóháza és a „régi Rákóczi-kastély is közel vannak, bizonyos „történelmi háttere is volna. Most a teret rész- „ben szegélyező régi lépcsőket újakkal kellene „pótolni úgy, hogy a tulajdonképeni tér „tetszetős hatást nyerne. A teret a szoborral .összhangban be kell fásitani és megfelelően „parkírozni. Az igy átalakított téren a szobor, „melynek magassága 270--3’00 m. lehet, egy „kőtalapzaton mely 350— 4'00 m. magas, ösz- „szesen tehát 6'20—7’00 magas lenne, pompában hatna és a vasútról jövő idegeneknek is ,,kellemes első imperessziót adna SátoraljaUjhely „városáról. Mindezeknél fogva tehát a napi „piacteret ajánlom a t. bizottságnak a Kossuth- „Lajos-szobor felállítására.“ — Magától értetődik, hogy a szobor-bizottságnak ez a határozata a hely dolgában csak akkor lesz definitiv, ha azt S.-A.-Ujhely képviselőtestülete, illetve a t. vármegye közgyűlése is jóváhagyta.—Egyben megemlítjük, hogy időközben teljesített gyűjtés eredményeképp : Tárczy Pál dr. ügyvédő Király - Helmeczről készpénzben 194 korona 40 fillért, Moskovics Ervin dr. ügyvédő pedig Homonná- ról több évi gyűjtésének eredményéül postatakarékpénztári könyvben 352 kor. 60 fillért küldött be. Mindkét összeg a t. vármegye pénztárába, a Kossuth-szobor-alap gyarapítására be- szállittatott. Újonnan választolt bizottsági tagok. A t. vármegye területén, a f. hó 7-én lezajlott választások alkalmával, a hivatalosan bejelentett adatok szerint további hat évre bizottsági tagokul megválasztattak: az a bari kerületben Thuránszky László és Bárczy Gusztáv; az agárdi kerületben Kiss Károly, Mitrovich István (uj) és Czigányi Géza (uj); az e.-bényeí kerületben Kenyiszley Pál, Szőllősy József és Szekeress János (uj); a l.-bényei k.-ben Nagy Adolf és Bassznár Pál (uj); a berottöi k.-ben Demeter János (uj); a berzéki k.-ben Pethő Dániel; a bolyi k.-ben Glósz Alajos és Keme- chey Béla (uj); a butkai k.-ben Haidinger István és Thuránszky Ferenc; a czéki k.-ben Ste- fáncsik József; a v-csemernyai k.-ben Métely János és Simonovits Ignác dr. (uj); a kis-czi- gándi k.-ben Páricsy József és Sere János; a n.-dobrai k.-ben Zaboróczky Kornél és Szűcs Béla (uj); a gálszécsi k.-ben Fischer Lajos br. (uj), Molnár János dr. (uj) és Novák István dr.; a n.-géresi k.-ben Szűk Ödön (uj), Pál Bertalan (uj): a gesztelyi k.-ben Orosz Zoltán és Kopócsy János (uj); a giríncsi k.-ben •Hauko Gyula (uj) és Szoboszlay Lajos (uj); a könnyű szerrel megtudott válni leányának egyetlen emlékétől. Egy hétig mindennap leste eredmény nélkül a kis leányt. Nyugtalan, izgatott lett. Bántotta annak a kedves gyermeknek elmaradása, de aggasztotta a kép sorsa is. Az öreg inas nem tudott eléggé csodálkozni az ő ura megváltozott viseletén, de mint jól nevelt szolga, tudott hallgatni. Egy reggel, midőn észrevette, hogy az Evelin fényképe eltűnt a leányszobából, nem tudott uralkodni izgatottságán. Urához szaladt s hebegve kérdé. — A kép ... a kép uram 1 Oda van a kisasszonyunk fényképe? — A képet elküldtem ... ne faggass te engem, János. És a mint a szolga csüggedten elment, nem tudva a rejtélyt magának megmagyarázni, Borbás Ákos fogta botját, kalapját és hü agarától kisérve, elhagyta ősi házát. Bámuló szemek, csodálkozó arcok kísérték ezt a meghajlott szép őszt. Az alázatosan köszönő falusiak alig tudták ebben az összeesett alakban, az egykor katonás Borbás Ákost, büszke földesurokat, megösmerni. Lehajtott fejjel ment az öreg ur. Ment a falú másik végére, a Bodnárék kis fehér házába. Tétovázva nyitotta ki a kaput. Sok évekig kerülte az embereket, s most összejöjjön egy idegen asszonynyal, kihez semmi köze, csak gyermekéhez vonzódik nagyon. Benyitott egy nagy, egyszerű szobába, melynek közepén, egy állványon, leányának kitűnő festménye, fénykép-másolata állott. Körülnézett ■ . . Folytatás az I. mellékleten.
