Zemplén, 1901. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1901-10-20 / 42. szám

nem bizt08itja-e ez, hogy voltaképpen kul­turális győzelmet vívunk ? Egy pár évtized előtt merész álmo­dozók állították ezt az időt. A siker pedig további munkára, az intézmény fejleszté­sére buzdít. A Kossuth-szobor-bizottság. Beszámolót tart kiküldetéséről a Zem­plén vármegyei Kossuth-szobor-bizottság, mely az 1900. évi dec. hó 2ü-iki várme­gyei közgyűléstől kapta mandátumát, Csendben, zajtalanul munkált ez a bizottság, de nem medervájó eredmény nélkül, mint a lassú viz, mely partot mos. Lentebb olvasható beszámolójául ugyan a jegyzőkönyvnek száraz és unalmas for­máját választotta; de azért jól esik meg­tudnunk a „Jegyzőkönyv“ 2. jegyű pontjá­ban foglalt kijelentésből, hogy a vármegye székvárosában, Sátoralj a-Uj hely főterén emelendő Kossuth-szobor alapja, az előre­láthatóan egy év alatt befolyandó 36.000 K. összeggel, meg van teremtve. A bizottság számítása nem vérmes és egy cseppet sem számítja el magát. Telje­sen be fog válni, ha meggondoljuk, a mit a bizottság számításából kifelejtett, vagy tudva kihagyott, hogy t. i. még ott van a vármegyének 451 községe, is, mindmeg­annyi jogi személy, a kik közül egyetlen egy sem fog elmaradni a hazafias áldozat oltárától, mikor majd le kell tenniök ő nekik is áldozati filléreiket és a „Gloria in excelsis“ során fel kell majd ajánla- niok nekik is azokat a Kossuth Lajos örök tiszteletére! Ez a községek részéről felajánlandó összeg — az eddig tett önkéntes megaján­lások arányaihoz mérten — nem lehet kevesebb 10,000, azaz tízezer koronánál, de jóval több lehet. Mindent egybe foglalva tehát: bátran hoz­záfoghat a bizottság az emelendő Kossuth- szobor prelimináréjához és bízvást számít­hat arra, hogy az egy év leforgása alatt - mi a Kossuth születésének századik év­fordulójáig még hátra van — legkisebb számítással, de a legbiztosabban 50,000 korona önkéntes adomány bizottsági ren- delkezésealá kerül. A bizottság beszámolója és számve­tése ez : Jegyzőkönyv. Felvétetett Sátoralja-Ujhelyben, 1901. ^zptember hó 12-ik napján, a zemplénvármegyei Kossuth- szobor bizotság üléséről. Jelen voltak: Meczner Gyula id., birottsági elnök, Mecz- ner Béla, Bernáth Béla, Schön Vilmos dr., Fejes István, Miklossy István, Katinszky Géza bizottsági a temetése, hol a zemplénvármegyei 48-as honvédség nagyérdemű elnökével, Matolai Etel­lel, mi is megjelentünk és a ref. lelkész lelkes, magasztos imája után, Bakó Sándor egykori bajtársunk koporsója felett a következő búcsú­verset mondottam: Midőn veszélyben forgott a Haza . . . — Negyvennyolcra gondoljunk emberek ! — Ki ne hallotta és látta volna, A hős Würtenberg huszárezredet! Őket nem a vezéreik hozták, A vészhir rémszavára szöktek el; Oltalmazni a megrohant anyát 1 A Hon veszélyben! Védelmezni kell! Ezer veszély elállta utjokat De ők keresztül vágták a vonalt, Fegyelmet és szabályt félre dobtak, Egy szív, egy lélek és egy gondolat Vezette hozzánk e hős ezredet, A szomszéd Gácsországból törve be. Leverni azt, ki felkelt ellened, Te rabszolgaságért küzdők nemzete ! % Ez a gondolat legott tetté vált, Rohant az ezred . . . győzött mindenütt . . . Előtte ellen soha meg nem állott, Halomra dőlt, eltűnt, futott, feküdt. tagok és Görgey Géza vármegyei aljegyző, mint bizottsági jegyző. Elnök a megjelent tagokat s ives szavakkal üdvözölvén, az ülést megnyitja Előterjesztette elnök, miszerint a legutolsó t. i. folyó év április hó 29-én megtartott ülés minden pontbeli intézkedései az elnökség részé­ről végrehajtattak. Ennek folytán a járási s helyi szoborbizott­ságok megalakultak. Ezek közül azonban csak a szerencsi, varannai és a szinnai járások főszolga- bírái, továbbá a homonnai és a sztropkai helyi bizottságok elnökei terjesztették be az alakulás­ról jelentéseiket. A sárospataki helyi bizottsági elnöke arról adott értesítést, hogy a bizottság Sárospatakon is megalakult ugyan ; azonban miután Sárospata­kon külön akarnak Kossuth-szobrot állítani, meiyre már elébb is gyűjtöttek: működésüket első sor­ban erre kívánják ezentúl is kiterjeszteni. A központi bizottság a szoboralap javára az »Ocskay Brigadéros« szinrehozatalával június 15—16-án két estére kiterjesztetten műkedvelői előadást rendezett, melyek — eltekintve az elő­adásnak művészi magaslatra történt emelésétől — 656 korona 26 fillért jövedelmeztek, mely összeg a vármegye pénztárába beszállittatott. A járási s helyi bizottságok több helyütt szin­tén rendeztek gyűjtést s mulatságokat, mindezek­ről azonban az elnökséghez eddig hivatalos je­lentések be nem érkeztek, csupán az erdőbé- nyei fürdőközönség által rendezett bál jövedelme 94 korona 72 fillér folyt be, mely összeg a vár­megyei pénztárba szintén beszállittatott. A megyei pénztár kimutatása szerint eddig befolyt és pedig összesen 3149 kor. 38 fillér. Ezek szerint a Sátoralja-Ujhely rendezett tanácsú város által gyűjtött mintegy 5000 korona alappal együtt ma 8149 K. 38 fillér készlet áll rendelkezésre. Minden valószínűség szerint azonban, ha az összes gyűjtések befolynak, az alap ma már a lO.OOO koronát elérheti. Jelenti továbbá elnök, hogy a 20,000 korona vármegyei dotáció folyósításának kérdése, mely t. i. a letéti kamatok felére lett succesive utalva, máig sincs eldöntve, miután a m. kir. Bclügyminister e tekintetben elhatározási jogát negyven napon túlra is fentartotta. Elnök azonban a on helyzetben van, mi­szerint biztosíthatja a bizottságot, hogy a vár­megye által megajánlott 20,000 korona felett le­endő rendelkezésre nézve akadály fenn forogni nem fog, azaz az érintett körülmény nem aka- dályozandja azt, hogy a szobor Kossuth Lajos születésének száz éves fordulójára az 1902. év őszén leleplezhető legyen. E szerint a kérd s ma és most csak az. miszerint a vármegye 20,000 korona adományával együtt mintegy 34,000 koronában valószínűsíthető alapot elégnek itéli-e a bizo tság megfelelő szo­bor előállítására? Igenlő esetben mi sem állana annak útjában, hogy a szobor helyének végleges megállapítására s mindjárt ezután a szobor tervezetre nézve a döntő intézkedések megtétessenek. A vármegyei szobor-bizottság beható tanács­kozásán, tudomásul véve elnökének jelentését, következőket határozta el: 1. Herceg Ferenc urnák, továbbá az »Öcs kay Brigadéros« előadásában és rendezésében részt vett hölgyeknek és uraknak, dalárda- és zene­egyesületeknek, Szendrey színigazgató urnák, nem­különben az összes adakozóknak köszönetét sza- * S Mikor ily négykarú huszár-ezred Rohamra indult, a föld reszketett. Nem birt velek forgószél, fergeteg Együtt rohanni, nézte ezeket. Horvát, oláh, szerb érezte kardjuk, Hatvan, Vácz, Szöny, Nagysarló, Isaszeg ? A győzelem napját hozta rájuk, Komárom, Áts méltó emlékeket, E hősök közül egyik, e halott, Nem kér egyebet, csak részvétetek; Tizennyolc évig tett szolgálatot Dobott el akkor, hogy e nemzetet Véres csatákban oltalmazta meg. S mi — családapától — áldozat . . . Méltó reá, hogy majd a kegyelet Hintsen sírjára lomb s virágokat. Kit annyi évig az önkény nevelt, És a honához mégis hű maradt: Megérdemli a ti részvétetek, Ily példa int, tanítja a magyart! Öreg bajtárs! Egy hosszú életnek Jutottál már nyugvó csarnokába Mig feltámadsz, ha majd a menyeknek Hij a harcba zengő harsonája! Bajusz József, id. váz; mely köszönetének levélben, illetőleg hírlap utján leendő kifejezésére elnökét felkéri. 2 A szobor előállítási költségeit, a remél­hető bevételekre tekintettel 36,000 korona legma­gasabb összegben határozza meg, úgy hogy a ne­talán előállható hiány fedezése iránt annak idején megfelelő intézkedéseket fog meghatározni, — ezzel kapcsolatban s ennek kifolyásaképp elha­tározza : 3. hogy a szobor felállítását már most foganatba veszi s azt Kossuth Lajos születésé­nek századik évfordulóján leleplezni kívánja. 4. Az április 29-iki ülés határozatához képpest, Róna József szobrász-művész hazánkfiát felkérni határozza, hogy a szobor felállítására rendelke­zésre álló helyeknek megszemlélese s szakvéle­ményének nyilvánítása végett körünkbea mentői előbb megjelenni szíveskedjék, — mely irányban elnökét a művész ur meghívására felhatal-mazza. 5. Hornyay Béla dr. bizottsági tag alelnök urat felkéri, hogy a szoboralap javára a tervbe vett ünnepséget tartsa meg. 6. Az összes járási s helyi bizottságokat fokozott erélylyel leendő közreműködésre ismé­telten felkéri, miszerint az őszi és téli idény lehető felhasználásával, mulatságok, felolvasások, gyűjté­sek rendezésével, az alap kellő kiegészítését elősegíteni szíveskedjenek s úgy eddigi, mint ezu- táni működésűkről tájékoztatás végett a vármegyei bizottság elnökéhez rövid értesítéseket küldeni méltóztassanak. 7. Végre felkéri a bizottság elnökét, hogy Róna József ur lejövetelének idejéről a bizottság tagjait értesíteni szíveskedjék. A jegyzőkönyv hitelesítésére Fejes István és Schön Vilmos dr. urak kérettek fel. Több tárgy nem lévén, elnök a megjelent tagoknak megjelenésükért köszönetét mondva: az ülést berekesztette. Kelt mint fent. Jegyzetté : Görgey Géza, Meczner Gyula, m. aljegyző. b. elnök. Hitelesítették : Fejes István ős Sebőn Vilmos dr. Vármegyei ügyek. Kinevezés. Hadik Béla gróf főispán a ho­monnai közkórháznál a Matolay Károly dr. le­mondása következtében megüresedett igazgató­főorvosi állásra, 4 pályázó közül, Rosen féld Miksa dr.-t, a budapesti Szt.-István közkórháznak volt alorvosát nevezte ki. Vásáráthelyezés. A kereskedelemügyi kir. miniszter Szerencs nagyközség kérelmére megengedte, hogy ott a f. évi november hó 2-ikára eső országos vásár ebben az évben kivételesen november 7 én tartassák meg. Amerika. Vármegyénk alispánjának a köz- igazgatási bizottság f. hó 12-iki ülésében felol­vasott jelentéséből közöljük, hogy vármegyénk­nek tokaji, újhelyi, varannai és szinnai járásaiból a múlt hóban kivándorolt összesen 234 egyén, legkevesbb (9) a tokajiból, legtöbb (100) a szin- naiból. Visszajött szept. hó folyamán 101 lélek, legkevesebb (1—1) a tokaji és a sztropkai járá­sokba, legtöbb (36) a szinnai járásba. — A ho­monnai főszolgabíró jelentette, hogy az ő járá­sában csökken a kivándorlás, mert a kintlevők azt Írták haza, hogy ne menjenek többen, mi­vel az ott levők is seregestül készülnek haza­jönni, mert a gyárak csapatostúl bocsátják el a Magyarországból való munkásokat. Körlevél. A jegyzői nyugdíjalap rendezése dolgában Matolai Etele, a vármegye alispánja, f hó 12-iki kelettel a következő körlevelet bo­csátotta ki: Minthogy a kör- és községi jegyzői nyug­díj-alap rendbehozatala végett legcélszerűbb­nek látszik, hogy magának a jegyzői egyesület nek és a -jegyzői nyugdíjalapra ügyelő választ­mánynak közreműködésével közős tanácskozás tartassák : e tanácskozás határnapjául e folyó hó 23-ik (huszonharmadik) napjának délutáni 3 órá­ját Sátoralja-Ujhelybe, a vármegyeháza termeibe, ezennel kitűzöm abban a reményben, hogy azon a közös tanácskozáson kérelmünkre a főispán Öméltósága lesz szives elnökölni, s arra a t. vár­megye bizottsága részéről meghívott bizottsági tagokon és tisztviselőkön kívül a jegyzői kar, illetőleg egyesület részéről mindazokat, kik a jegyzői nyugdíjalapra ügyelő választmánynak tagjai, ezennel meghivom, s egyszersmind Fodor Jenő sárospataki jegyzőt, mint a jegyzői egye­sület elnökét, felhívom, hogy egyesületi közgyűlést tartván, az azáltal saját kebeléből kijelölendő tiz tagot is nevemben a tanácskozásra hívja meg. Felülvizsgálat. A vármegyénk területén levő állami közutakra az 1901. évfolyamán kiszál­lított kavicsot és az^ugyanott épített vagy kija­vított műtárgyakat f. hó 26—3Q-ig fogja felül- Folftatás az I. melléklete a,

Next

/
Oldalképek
Tartalom