Zemplén, 1901. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1901-01-06 / 1. szám
munkát Ploth újhelyi iparosok, a villámos világítást Fischer budapesti cég, a légfülést Zellerin, a színpadot és zsinórpadlast Szálkái budapesti cégek készítették. Áz ülőhelyek kényelmes nádszékeit az ungvári gyár szállitá. A színpad díszleteit Gyöngyösi debreczeni diszlet- festő készítette, — s végre a szép gipszmunkákat, melyek színházunk belsejének fődiszét képezik, a Dániel s Dick kassai vállalkozó cég végeztette. A város tanácsának gondja volt arra, hogy a sátoralja-ujhelyi szakiparosok és helybeli kereskedő cégek vegyenek részt a berendezésben; csak ott, hol szükség parancsolta, — alkalmazott idegeneket. Most, midőn még egy „Isten hozott“-at mondunk mi is úgy budapesti vendég-művészeinknek, mint a Halasy társulatának: kívánjuk, hogy feleljen meg uj színházunk — úgy is mint színház — rendeltetésének; nyújtson minél több műélvezetet; legyen a műveltség, az ízlés, a magyarosodás terjesztője; mint redutforma mulatóhely pedig hozza össze s tartsa vidám hangulatban Sátoralja-Uj hely és környékének közönségét — — addig is, mig szebb, nagyobb, iinpozánsabb színházunk létesülhet í S te kérlelhetetlen kritikus — ki Petőfi szerint „taglóval“ dolgozol — ha beteszed lábadat ebbe az épületbe: ne feledd azokat a szinte legyőzhetetleneknek mutatkozott nehézségeket, a mikkel itt megküzdeni kelle; s ne feledd, hogy lépten-nyomon abba a legeslegnagyobb akadályba kelle ütközni, a minek neve : pénzhiány. Hornyay Béla dr. EMLÉKSOROK. A sátoralja-ujhelyi színház megnyitása alkalmából. Úgy vagyok most, mint az a színész, akinek betegen kell játszani. Idáig hallatszott a készülődés, vettem a szerkesztőség levelét is, melyben felszólított, hogy írjak valami rövidebb közleményt a .,Zemplén“ e rendkívüli számába, melyet a színház megnyitása alkalmából adnak ki. — Hogy tervezgettem, hogy készülődtem! A mi öröm, a mi lelkesedés szivemben támadt a sátoralja-ujhelyiek e nagyszerű tette felett: azt mind ki akartam tárni a „Zemplén“ — e régi ismerős — hasábjain. És most íme bent vagyok, nya kig bent vagyok a tragédia harmadik fejezetében. A sorssal viaskodom. Betegebb vagyok a betegnél. Mert a kit gondozok, a kinek ágya mellett virasztok, annak minden panasza, minden sóhaja, minden nyögése egy fájdalmas tőrdöfés a szivemen. De azért mégis Írok, mert írnom kell. Mindenkor, legnagyobb bánatomban is fülembe cseng Nelsonnak Trafalgarnál mondott szava: Ma, remélem, mindenki megteszi köte lességét. Katonák vagyunk úgyis mindnyájan, a magyar közművelődés katonái. Miért ne ragyogna át az én homlokomat fedő borúlátók közül egy pár örömsugár, mikor a közművelődés Sátoraljaújhelyben, szeretett Zemplénünk fővárosában, egy hatalmas lépést tett előre. Miért ne szólna mes, de ennek a kedvenc dalát már nem tudom, mert legmeghittebb harátai között sem szokott énekelni, legfeljebb a „Csúf, csúf, csakugyan, a kínai tincs“-et fütyüli a Gésákból. Csak tán nem akarja Vun-Csit feltalálni á la lyrai szerelmes ? Halasy Béla: igazgató. Most jön sok rongyos csizma s csak azután lehet róla beszélni... Hiába, az igazgatók nagy urak s muszáj valami auktoritásnak is lenni, ne haragudjanak hát kérem a csizmákért, de meg aztán nem is mind olyan rongyos. Beszéljünk azonban komolyan, mert ha soha, de most érdemes, komoly emberrel van és lesz dolgunk. Uj igazgató, de szép hírnév előzi meg, nem mint igazgatót, hanem mint színészt, A ki a Nemzeti és Magyar Színház ajánló-leveleit hozza magával, mint ő is, az minden körülmények között megállja a sarat. Közönségünk különben ismerheti hiszen nagyon sokat forgolódott már itt köztünk. Rápolthy Katinka : Van-e ki e nevet nem hallotta ? . . . Tudjuk ki ő és merre van hazája. ü igazi hősnő, ki kard nélkül nyer csatát csatára s meghódítja a sok várost már puszta megj' lenésével. Üdvözöljük! Radnay Zsuzska : Azt mondja a magyar közmondás, hogy kicsiny a bors, de erős, ugy- látszik Halasy is azt hitte, mikor Radnay kisasszonyt szerződtette. Ha még nem láttak naiv naivát, úgy most fognak látni. Egy kassai jó barátom úgy nyilatkozott, hogy Kassán szerették és mindig tapssal fogadták, még azt is elárulta ez az ur, hogy Radnay kisasszony csak azért nem hord „steklis“ cipőt, hogy . . . hogy meg ne csússzon (most majd eljárt a szám.) egy pap, mikor a templomok száma egygyel, a Tália templomával, szaporodott Zemplénben. Ebben az egy szóban templom, megmondtam, hogy mily sokat, mily nagyot tartok én a színházakról. A színházat általában mindenkor úgy tekintették, mint az erények ápolóját, a műveltség, a jó Ízlés terjesztőjét. Mikor a színházakban az erény diadalt ül, a bűn elbukik, a léhaság, félszegség és a többbi emberi hibák os- toroztatnak, kigunyoltatnak, mindezek folytán magasabb régiókba, tisztultabb tájakra, ideálisabb világnézletre, nemesebb érzelmi fokokra emelkedik a különben is alant járni szerető lélek. A színháznak nemesitő hatása ezért elvitázhatatlan, sőt napról-napra érezhetőbb annyival inkább, mert semmivel sem lehet e célt oly szépen elérni, mint a színházzal, melyben az eseményeknek egy folytonos megrögzítése van színen, e mellett a tanulságos összeköttetik a szórakoztatóval. Magyarországon ezek mellett a színházak óriási kulturális missióval is bírnak, mert min- denik színház melegágya kell hogy legyen a magyar szónak, a hazafias érzéseknek és gondolatoknak. Oly kiemelkedett része-e Zemplén Magyar- országnak, hogy egy színház fent nagyjában felsorolt hatásait nélkülözheti? Nem hiszem, sőt inkább meg vagyok győződve, hogy egy állandó színházra úgy közművelődési, mint szorosan magyar kulturális szempontból égetően szükség volt; mert ha a villany, melyet Ujhelybe bevezettek, fényt hint az utcákra, a szobákba, a műhelyekbe: e színház fényt fog hinteni a szivekbe! Ebből aztán azt is megértheti, aki akarja, hogy mikép gondolkozom én a színdarabokról, a melyeket színpadra visznek. Mert ha a színházat templomnak tartom : kiküszöbölendőnek és károsnak vélek minden üres, léha, sikamlós darabot. Ez merőben ellenkezik a múzsák nemes céljával. Az ily darabok előadása — terjesztője az erkölcstelenségnek. Ilyen ellen tiltakozni kell minden jó érzésű embernek. íme tehát előadtam a kritika által megvont szabály első részét, hogy csak jót. Most a színészekre tartozik a második szó : jól. Ebben áll a nagy titok. A biblia szerint az első sziniszerepet Jákob játszotta. Meg akarta szerezni apja áldását, mikor már jó olcsón megvette Ézsau örökségét. És Ézsaut akarta eljátszani, kecskebőrt vett azért magára. Ily maszkirozással ment vak apjához. De roszul játszott; mert apja megbotránkozott rajta, mondván: a kéz az Ezsaué, de a hang a Jákob hangja. Kívánom, hogy az újhelyi színészek mindenkor jobb kritikára tegyék magokat érdemessé. (Gálszócs.) Péter Mihály. K , ' Egy darabka kor rajz.) Az istenben boldogult XIX. század harmincas éveinek egyikében, a tavaszi generális gyűlés végeztén, ’Sennyey Károly báró a krajnyai birtokán október hónapnak utolsó hetében tartandó szarvas-vadászatra hívta meg a vármegye ) Ez a história nincs ugyan a család mohos iratai közt, de a nervusza meg van. K: Erdélyi Gizella : Drámákban és egyebekben játsza az anya-szerepet, kartársai a legbá- josabb mamának tartják, aki nagyon kedvesen tudja elsimítani a családi perpatvarokat. Nővére Erdélyi Mariettának, igazi szinészvér lakik benne. Gabányi István : Bonviván, és naturburs, Akadémiát végzett a színészet és az udvarlás terén. A pénz és a párbajok könnyen mennek nála. Ismertető jele : szivar van állandóan a szájában. Már volt nálunk szintén s talán nem feledte még el közönségünk. Latabárné Anna: Komikáné. Láttam tőle Junót „Orpheuszban és ha egy diákocska talán szebbnek és kecsesebbnek is képzeli a szépség és a báj istennőjét, de az újhelyi publikum mindenesetre örömét leli majd benne, mert a színészet egyik legkedvesebb és legrokonszenvesebb Junóját üdvözölheti Latabárnéban. Gabányi László: Azt gondolom, rá is emlékeznek még Ujhelyben, — Menszky Borisz nem volt rossz fiú, hiú talán inkább ... 32 nyakkendőjéhez szerzett még 3-at s a haja 2 centiméterrel hosszabb lett, ügyesebb lett, majc meglátjuk. Szenger Gusztáv: O a karmester. Némei, ember, de csak volt. Most szive lelke magyar. Katona karmester volt s igy szereti az egyöntetűséget úgy a zene, mint a férfi és női karban. De most átadom a helyet nekik, folytassák ők maguk e sorokat. Lássuk, halljuk ! .’. Figyelem: hármat csengetnek s a függöny szalad föl . . . m urait. A sebtében vásárolt birtokon őszre kelve, csakugyan felépült a vadász deszka-tábor, 150 vendégre. Yolt még Teátrom is. A meghatározott időre elsőnek vonult be a vármegye bandája: Bunko Antal és Bunko Feri — a Cinka Panna unokái — vezetése alatt. Azután érkezett Komlóssy igazgató, kassai színjátszó társasága, a közönség kedvence, a kedé- ves Déryné, Hivatal Anikó, Kántorné, a társaságban, az életben is igazán szende Komlóssy Ida és testvére, a még kurta ruhás Nelli; Megyeri, Fáncsi, Telepi, Egresi, az Egresi mestere Komáromy Samu, Lendvai, Benza, Bartha, Szakácsi, Szőlősi, velők a fiatal, gyors észjárású Szigeti. A vendégek megérkeztével megkezdődött volna a vadászat, de sűrű köd borult a völgyekre s hajnal felé megeredt az eső, szakadt is nyolc álló napig egy folytában és a hideg széllel csapkodó eső embert, állatot egyaránt fedél alá kergetett. Az esték a Teátromban teltek el, az úgyis rövid, komor napokat a módnélkül nagy lakmá- rozások töltötték be. Négy nap csak folyt valahogy a mulatság, de ötödik nap viradóra, a fehérbe öltözött hegyek láttára, szökdöstek a vendégek, sőt maga a vendéglátó háziúr is, nehogy a szellős deszka-alkotmányokban vendégeivel együtt az isten hidege megvegye: szekerekre málháztatta a teátristá- kat, dekorációikkal egyetemben, s a feneketlen dagonyában velők együtt lecaplatott — Bélybe. ’Sennyey Károly báró lelkes pártfogója volt a nemzeti színészetnek — a mint akkor mondták : „magyar színjátszásnak“ — nemcsak az eszmének úttörő pártolója, de szerette, becsülte annak hadseregét is. Különösen kedvelte jókedve, tréfás ötletei miatt Szigetit, a kit rendesen „Jóskádnak szólított. Bólyben egy hétig tartotta magánál a színjátszó társaságot. Minden nap nagy ebédek kerültek az asztalra, az ebéd végével megkérdezte a báró: „no Jóska jóllaktál ? Ugy-e volt minden ?“ — Jóllakni jóllaktam, méltóságos uram, de azért minden nem volt. A báró nem kérdezte, hogy mi volna hát az a „minden“, — Szigeti meg kérdezetten nem mondta mi hibázott; és másik, harmadik nap és a nagy ebédek után, mikor Károly báró kérdezte, Szigeti mindig azt felelte: nem volt minden. A főur elkomorodott s megneheztelve a tréfát, szobájába visszovonult. Éppen szombat reggelén, kérdi a szakács, mit főzzön hát, ha már annak a fiatal urnák a tegnapi ebéd se volt jó ? — Hát főzz nekik lencsét, — duzzogott a báró. Komor hallgatás az ebéd alatt. Csak a Szigeti arcán látszott a kielégített vágy kellemes érzése, a ki az asztalbontáskor teljes megelégedésének ekként adott kifejezést: — No méltóságos uram, most már csakugyan volt minden. — Hát mi volt az a minden ? kérdi a báró. — A lencsének disznófarkával, egy vendégségnél se szabadna hiányozni, méltóságos uram! Hangos kacagás közt visszatért a házi ur kedve, avval együtt Szigeti is a báró kegyébe. Karsa Ferenc. Gondolatok. Színházat építeni könnyű. Publikumot tessék csinálni! . . * Legnagyobb művészet a saját egyéniségét érvényesíteni a színpadon. Ha nem volna igy, akkor minden ép hangú béreslegényből kitűnő népszinműénekest és minden gavallér mágnásból első rendű szalón-szinészt lehetne teremteni — egy óra alatt. Pedig milyen félszeg mind a kettő, mihelyt a színpadra lép ! . . * Még nem találtam Magyarországon színházat, a hol az — a kiért és a kinek tulajdonképen a színház épült — a ki nélkül színház nincs — a ki a főmozgató erő és teremtő - a színész, ne volna az utolsó, a kire gondolnak, jnikor a színházat építik. Ha nem hiszi valaki, úgy tekintse meg valamennyi színház öltözőszobáit és hasonlítsa össze a hivatalnokok szobáival . . . hogy mást ne említsek. Vájjon a sátoralja-ujhelyi színháznál is igy van ? ? Meglátjuk ! . . Gabányi László.
