Zemplén, 1901. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1901-01-27 / 4. szám

Szerdán, jan. hó 23-án, „A bölcső“ Eugene Prieux-nek hatásos színművét nem nagyszámú közönség nézte végig, a mi annál jobb, mert kevesebben vitték hírét egy igen-igen gyenge előadásnak. Ily nemes gyuratu drámai alkotást, hogy abszolúte hatástalan ne maradjon, oly kor­látolt szakerőkkel színre hozni, hilariuszi rövid- látóságra vall. Halasy színtársulatának drámai személyzetéhez egy igazi szalon szerelmes színész olyan szükséges, mint a megélhetéshez a min­dennapi kenyér, egy társalgási jellemszinész is annyira elengedhetetlen kellék, mint kenyér tői a só! Bizony a bölcsőt előcitálni a szezon 3-ik hetében nem volt bölcs dolog! Csütörtökön, jan. 24-én, Offenbachnak örökké üde, soha meg nem unt zenéjü operetje, a „Szép Heléna.“ A címszerepet Ráthonyi Tilla, a társulat korolatur-énekesnője személyesítette, mint kétségtelenül bájos királyné, hanem gyö­nyörű áriáit csak elkajabálta — Gabányi László (Menelaosz), termet- és súlybeli mivoltjára nézve, úgy viszonylott Helénához, mint a bibliai hét kö­vér esztendőhöz a hét sovány; különben pedig a Menelausz-sablonoktól függetlenné tudta ma gát tenni és sok eredeti, derült vonással tudta felélénkíteni félkegyelmű figuráját. — Gulyás (Chalehas), Jakab (Achilles) is nagyan tetszet­tek ; különösebben Gulyás, ki Jupiter svindler főpapjának kacagtató másolásában „non plus ultra“ volt. — Rédey (Páris) bár hülés miatt fátyolozott volt a hangja, különösen Ráthonyi- val énekelt duetjeiben aratott tapsokat.—Nagy Margit (Oresztes) pajzán jó kedvvel, tempera- mentomos játékkal szolgált rá a tetszésre. Ennek az ügyes kis leánynak, ha majd ének hangja is megerősödik, még nagy sikerei lesznek. — Szentiványi (Agamemnon), L&tabárné (Clytf‘*",T=- nestra) nagyon tetszettek. — Gabán^4 István és Krasznay (Nro. I. és II. Aia^' fe^ alakok voltak. Ráthonyi Tillj^F k[ ragyogó jelme­ZeírT vvöienség volt, sokszor kitap- soltak.^ «^tiUsz-anyAt adoráló dalát háromszor is megujráztatták vele. — Sänger Gusztáv karnagy­nak rendkívül ügyes és kiváló zenészre valló ve­zénylete, mely az operet-előadásoknak, pompás zenekar élén, teljes sikert tud biztosítani, fel- emlitést érdemel és dicséretre méltó. Ráthonyi- nak kirekedt „Szép Heléná“-ját minden esetre vágyunk viszontlátni; annyival is inkább, mert játéka szerelmi hevületének „gradus seperlati- vus“-án is finom és diskrét. Pénteken, január 25-én, félhelyárekkal a „Három pár cipő.“ ment. A repriz nagyon jól sikerült, a nagy számmal jelen volt közönség kedvére mulatott, elégedetten távozott; az igaz­gató is örülhetett, hogy a telt ház szorgalma­san tapsolt neki is, meg az igazgatónénak is. Halasy né (Léur) szerepét kitünően adta és a mi fő érdeme, természetesen játszott. Énekszámait ma mind meg kellett ismételnie, a „Cliko-dal“-t pláne háromszor is. Az utolsó felvonásbeli öl tözéke nagyon szép és Ízléses volt. — Gulyás (Flink) is természetes játékával tűnt ki. — Ha- lasy (Nachtfalter) a rué tipuszát remek alakí­tásban mutatta be, — hogy nagyon tetszett bi­zonyította a taps, mely vele szemben csügge- detlenül hangzott. — A többi szerepek is mind jó kezekben voltak, mi az est szellemi sikerét fokozta. — Gabányi L. (Mayer) a színházi szolga alakját sok szeretetreméltósággal ruházta fel. Ezt a kedveltjét is sűrűn tapsolta a közönség. — Ráíonyi Tilla (Éder Laura) Gyurmán (Klára) Latabárné (Kunigunda) Gabányi I (Waffen­knopf) Nagy Margit (Liszett) Radnay Zsuska ,(Irma) Szentiványi (Stangelmayer) osztoznak a siker koszorúján. Sok ilyen sikerült előadást! Szombaton, jan. 26-án „Görög rabszolga“. Ma: d. u. 3 órakor félhelyárakkal „Hó­fehérke“, este fél 8 órakor, rendes helyárakkal másodszor: „Boszorkányvár.“ # a+b. Jövő heti műsor. Hétfő : Napoleon öcsém (félhelyárak.) Kedd: Koldusdiák. Szerda: Sabinnők elrablása. Csütörtök: Bőregér. Péntek: Csókon szerzett vőlegény. Szombat: Eleven ördög. Irodalom. Az „Adalékok Zemplén-vármegye Tör ténetéhez“ c. havi folyóiratunknak 1901. évi, egy­szersmind a VII. évfolyamnak januáriusi füzete a következő tartalommal jelent meg: L T. ol­vasóinkhoz. A szerkesztőtől. — 2. Arpádkori sírleleteinkhez. Irta : Dókus Gyula. — 3. Zemplén- vármegye történelmi földrajza (XXIX. közi.). Irta: Dongó Gy. Géza. — 4. Zemplén-vármegye politikai és helyrajzi ösmertetése. (60. folyt.) Latinból: Matolai Etele. — 5. Történeti jegy­zetek Zemplén-vármegyéről. (60. folyt.) Latinból: Dongó Gy. Géza. — 7. Babotsay Izsák naplója. (11. folyt.). Közli: Hubay Kálmán. — 7. Szir- may András naplója. (54. folyt.) Közli: Karsa Éerenc. — 8. Adatok Páczin és a páczini kas­tély történetéhez. (II.) Közli: Lojda József. — 9.|Levelesláda : Bocskay-irományok. (I.) Közli: Dongó Gy. Géza. -- 10. Báthory Zsófiának egy levele. Közli: Dongó Gy. Géza. — 11. Görögök összeírása 1736-ban. Közli: Dongó Gy. Géza. — 12. Az 1857. évi népszámlálásnak főbb adatai. Közli: Dongó Gy. Géza. — 13. Irodalom: A „Nagy Iván“ családtörténeti havi folyóirat. — 14. Tárca: Bethlen Gábor fejedelem emlékezete. Irta: Bodrog János tanár. — 15. Az 1831 -iki parasztlázadás történetéhez. (3. folyt.). Közli: Dongó Gy. Géza. — 15. A szerkesztő postája. — A havonkint 2 nagy ivén megjelenő „Adalékok“ előfizetése egész évre (12 füzetre) csak 4 korona 80 fillér. — Melegen ajánljuk mindenkinek, a kit vármegyénk viszontagságos története ér­dekel; főképp pedig ajánljuk a vármegyebeli községek figyelmébe, már csak azért is, mert ebben az évfolyamunkban folytatódik köz­ségeinknek külön-külön történeti és helyrajzi ősmertetése. — Az előző évfolyamokhoz dí­szes könyvtáblákkal folyton szolgálhatunk. Ara 1 kor. 80 fillér, postai küldéssel 1 kor. 90 fillér. Szénásy, íjofjmann és Cársa selyoiuáruháza Budapest, IV., Bécsi utca 4. Báli saisonra dús és szép választékú raktárt tart gazes, tulles és selyem- 4** szövetekben. Minták vidékre kívá­natra pontosan kül­detnek. Egyesületi élet. A sátoralja uj helyi kér. betegs. pénz­tár igazgatósága ma d. u. 2 órakor ig. gyűlést tart. Zenetörténeti előadás és táncmulat­ság. A sárospataki m. kir. áll. tanítóképző in­tézet ifjúsága Sárospatakon a f. évi február 9-én, a „zene-alap“ javára, az intézet, zenetermében zenetörténeti előadást és a városháza összes ter­meiben zártkörű táncmulatságot rendez. — Be­lépőjegy a zenetörténeti előadásra és a táncmu­latságra : személyjegy 3 korona, családjegy 5 korona. Csak a mulatságra: személyjegy 2 kor. családjegy 4 korona ; az előadásra személyjegy 1 kor., családjegy 2 kor. — A zeneelőadás kez­dete d. u. fél 3 órakor, a táncmulatság kezdete 8 órakor. „Sárospataki Gazdakör.“ Zemplénvár- megyének első gazdaköre f. hó 2i-én alakult meg Sárospatakon, a vármegye eme legnagyobb mezőgazdasági városában. Molnár János, Sáros­patak főbírája, hivta össze a közgyűlést s miután szívélyesen üdvözölte a nagy számban megjelent tagokat s érdeklődőket: bemutatta a „Sárospa­taki Gazdakörének a földmivelésügyi m. kir. nagymélt. minister részéről 86,585. sz. alatt jó­váhagyott alapszabályait. Kapitány meleg han­gon méltatta a gazdakör szükségességét, üdvö­zölte a gazdakört, egyszersmind annak első alapitó tagjául belépett. Ezután a napirend sze­rint a tisztikar s az igazgatóság megválasztá­sára került a sor. A közgyűlés elismerését fe­jezvén ki a kör eddigi ügyvezetéséért a város főbírójának : őt nagy lelkesedéssel és közakarat­tal elnökéül továbbra is megválasztotta, majd az ő ajánlatára megválasztatott a 15 igazgató- sági tag is. Hálás köszönettel vette tudomásul a közgyűlés a zemplén-vármegyei gazdasági egyesületnek a gazdakör iránt tanúsított szives jóindulatát, mely szerint anyagi szükségleteinek pótlására 100 koronát kegyesen ajándékozott. Molnár János elnök, bemutatván a gazdakörnek 1901. évre a szőlészet és mezőgazdaság köréből gyakorlati alapon összeállított munkaprogram­ját, a közgyűlés helyesléssel tudomásul vette. Hálás köszönettel adózván a közgyűlés Darányi Ignác dr. földmivelésügyi m. kir. miniszter ur­nák, valamint Zemplén-vármegye közszeretetben álló tevékeny főispánjának és a zemplénmegyei gazdasági egyesületnek Sárospatak gazdaközön­sége iránt már eddig is tanúsított kegyes jó­indulatáért : abban a reményben oszlott szét, hogy további működésében is kellő támogatás­ban fog irányadó helyeken részesülni s e re­mélhető esetben a gazdakörnek szerepe nem lesz nehéz gazdasági viszonyaink elébbre vite­lében, megjavításában. Adja Isten, hogy úgy legyen! Hubay Bertalan. A tokaji korcsolyázó egyesület To­kajban f. hó 19-ik napján, az „Arany-Sas“ szálló összes termeiben fényes pikniket rendezett. A kitűnő sikerű mulatság, — irja alkalmi tu­dósítónk — 8 és fél órakor felséges lakomával vette kezdetét, azután pedig kezlődö.t a tánc, melyet csak reggel 4 órakor pár percre a házi­asszonyi tisztet vivő hölgyek kitűnő korhely- levese szakított félbe, melynek elköltése után folyt a tánc tovább délelőtt 9 óráig. A háziasz- szonyi szerepet vitték: Nemes Andorne, mint a tokaji korcsolyázó egyesület társelnöke, Dienes Gyuláné, Olay Lajosné, Pekáry Jánosné, Szabó Lajosné és Vigh Éndréné úrasszonyok ; — jelen voltak továbbá: özv. Azary Mihályné, Benedek Pálné, Braidswer Zoltánná, Csendes Józsefné (Tarczal), Czigánvi Béláné, özv: Eötvös Kál­mánná, Fekete Jánosné, Gönczy Bertalanná, Horváth Jánosné, Helm Sámuelné, Kohn Emá- nuelné, Kicsinké Antalné, Pogány Lászlóné (Tarczal), Prágay Áurélnó, Róthfuchs Evang. Jánosné, őzv: Székely Alajosné, Székely Ká- rolyné, Szobonya Dezsőné, Szita Ferencné (Ra- kamaz), özv. Steinhart Mihályné, Yécsey Já­nosné (Czécze) úrasszonyok és Benedek Erzsiké, Berkovecz Rózsika (Miskolcz), Csendes Katinka (Tarczal), Guttmann Aranka, Gönczy Juliska, Horváth Etuka, Kohn Jolánka, Nemes Sárika, Nyeste Erzsiké, Pekáry Manyuka, Prágay Juliska, Székely Elluka, Szita Ilonka (Rakamaz), Stein- hart Jolánka, Yécsey Irénke (Czécze) és Vigh Ilonka urikisasszonyok. Feltétlen elismerés illeti meg a szeretetreméltó, kedves háziasszonyokat s velők egyetemben a tokaji korcsolyázó egyesület­nek közszeretet s tiszteletben álló elnökét, Nemes Andort, a többi rendezővel együtt, kiknek sikerült ilyen kedélyes, fesztelen mulatságot — fáradságot nem kiméivé s nem ismerve — összehozni, Hogy a kedély és jó kedv mily magas fokra hágott: mutatja az, hogy vasárnap, pár órai pihenés után, délután 2 órakor ismét összejöt­tünk (morzsabálra) s az előtte való napon meg­kezdett pikniket folytattuk kivilágos kiviradtig. A szerencsi tásaskör f. évi február 16-án Szerencsen a „Nagy-Szálló“ dísztermében saját alaptőkéje gyarapítására zártkörű tácestót rendez. — Beiépő-dij: Személyjegy 2 kor. Csa­ládjegy 5 kor. Kezdete este 8 és fél órakor. A kik meghívót nem kaptak volna s arra igényt tartanak : szíveskedjenek Neszl Antal pénztáros úrhoz fordulni. Meghívó. A sárospataki hittanhallgatók egyesülete a f. évi február 2-án, tanulmányútja javára, Sárospatakon a városháza összes ter­meiben zártkörű táncmulatságot rendez. Temetkezési egyesület. A „Sátor- alja-Ujhelyi Első Temetkezési Egyesület“ ala­kuló gyűlését f. hó 27-én d. u. 4 órakor tartja az ev. ref. egyház tanácstermében. Nem tudjuk elég melegen ajánlani a kisebb díjazású hiva­talnokok és iparos osztály jóindulatába e min­den tekintetben reális alapon nyugvó egyesüle­tet, mely csekély hozzájárulással tekintélyes 100 korona temetkezési összeget biztosit a ta­goknak. Az érdeklődők figyelmét felhívjuk az alakuló gyűlésre. (Btt.) Nyilvános számadás a sátoralja-ujhelyi izr. nőegyesület 1901. január 19-én rendezett táncestéjének leszámolása. Bevétel (páholyokért, belépődíjak és felülfizetésekért) .... 1018 K. — f. Kiadás (a terem átengedéséért vá­rosnak 50 kor., színházigazga­tónak 200 K., világítás 67 K., vegyes kiadás 232 K. 98 fill. = 549 K. 98 f Maradvány 468 K. 02 f. Felülfizettek s adakoztak: 20—20 kor.: Gf. Wallllis Gyuláné, Teich Zsigmondné. — 17 kor. Fornszek Béla. — 10—10 kor.: Molnár István, id. Meczner Gyula, Zinner Henrik, Gut­man Israel, Székely Elek, Kincsessy Péter, Weinberger Dávid, Klein Simon Budapest, Schön Sándor, Gut mann Mór B. -Szerdahely. — 8 kor.: Özv. Sehwarcz Mórné. — 7—7 kor. : Rosenthal Lajos Biharom, Widder Gyula. — 6—6 kor.: Waldmann Adolf dr., Haas Fülöp, Hass Adolf, Haas Bertalan dr., Reichard Soma dr., Rosen­thal Sándor dr., id. Reichard Mór, Kátai Mór, Domán Dávidné Balassagyarmat. — 5—5 kor.: Perlstein József, Fuchs Jenő, Braun Miksa dr. Páczin, Reich Lipót Luka, Blaustein Herman Szinyér, Thomán István Budapest. — 4—4 kor.: Éhlert Gyula, Kornstein Jenő, Haas József Tokaj, Dókus Gyula, Landesman Miksa, Adler Vilmos, Fried Lajos dr., Özv. Kornstein Mórné, Kun Frigyes, Erényi Manó dr., Szepesi Arnold dr. Barthos József, Friedman Ármin dr., Dávido- vics Adolf, Kellner József, Breiner Herman, Fleiszner Frigyes, Szánky Nándorné, Mosko- vits Vilmos dr., Ligeti József dr., Révész Mik- sáné dr.-né — 3—3 kor.: Özv. Kornstein Ig- nácné, Klein Jakab dr., Nagy M. Géza, Nemes Sándor, Klein Albertné. — 2—2 kor.: Czakó Ignácz, Herzog Lipót, Zinner Adolf, Haas Mór, Reichard Lajos, Bettelheim Sándor, Havas Ber­talan, ifj. Grűnwald Mór, Grosz Dezső dr., Be- regszászy I„ Klein Pál, Thoman Vilmosné, Roth

Next

/
Oldalképek
Tartalom