Zemplén, 1901. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1901-06-02 / 22. szám

látogatta meg a karosi ev. ref. iskolát. Á karosi iskola régóta a kitűnő iskolák közé tartozik, miről úgy a kir. tanfelügyelő, mint az iskola- látogatásnál ez alkalommal jelen volt közönség is örömmel győződött meg. Mi csak őszintén gratulálunk kedves barátunk, Miskolczy Ödön tanítónak azért a szép sikerért, a mit növendé­keivel elért, a mi felett a kir. tanfelügyelő is a legszebb elismerő szavakban adott kifejezést. Sok ily derék, iskolai kötelességét példás buz- gósággal végző tanítót adjon az Isten e magyar hazának! (Kf.) * jLllami anyakönyvi statisztika. A sá­toralj a-ujhelyi állami anyakönyvi hivatalnál 1901. máj. 25-től 1901. jun. 1-ig a) házasságot kötött: (2 pár; b) kihirdettetett: 5 egyén; c) születési anyakönyvi bejegyzés volt: 17 eset­ben; d) elhalálozott: 11 egyén. Vármegyei Hivatalos Rész 693/1312 kb. Zemplén-vármegye közig, bizottságától. Olvastatott a földmivelésügyi m. kir. mi­nister őnnagyméltóságának folyó évi 4100 sz. alatt kelt rendelete a dohánytermelők és a do­hánykertészek közöttijog viszonyok szabályo­zásáról szóló 1900. évi XXIX. te. életbe lépte­tése és a szükséges átmeneti intézkedések tár­gyában, valamint folyó évi 4101 sz. alatt az ugyanazon törvénycikk végrehajtást és az eljá­rási szabályok tárgyában kelt körrendeleté. Mindkét körrendelet másolata szabályszerű eljárás és alkalmazkodás céljából a 10 járási főszolgabírónak és Sátoralja-Ujhely r. t. város polgármesterének kiadatni s a közönség tájékoz­tatása céljából a »Zemplén* hivatalos lapban közzétetetni határoztatott. Kelt T. Zemplén-vármegye közig, bizott­ságának Sátoralja-Ujhelyben, 1901. évi május hó 10-én tartott ülésében. Molnár István főispán, mint a közigazgatási biz. elnöke Másolat. Földmivelésügyi magyar királyi minister 4100 ein. Valamennyi vármegyei és városi tör­vényhatóságnak, valamennyi közigazgatási bi zottságának és Fiume város kormányzójának. A m. kir. földmivelésügyi minister rendelete a dohánytermelők és a dohénykertészek közötti jogviszonyok szabályozásáról szóló 1900 évi XXIX. te. életbe léptetése és a szükséges át­meneti intézkedések tárgyában. Az 1900. XXIX. te. 37. §-ában nyert fel­hatalmazás alapján a m. kir. pénzügyminister- rel egyetértve rendelem: A dohánytermelők és dohánykertészek kö­zötti jogviszonyok szabályozásáról szóló 1900. évi XXIX. te. 1901. évi május hó 15-én lép életbe. Ugyanezen a napon lép életbe az 1900. évi XXIX. te. végrehajtása s az eljárási szabá­lyok tárgyában a mai napon 4101/1901. ein szám alatt kiadott rendeletemUs. Ezen rendelet ide csatolása mellett a midőn felhívom Címedet, hogy heladéktalanul intéz­kedjék, miszerint hatósága területén a szokott módon való közhírré tétel által az 1900. évi XXIX. te. életbelépésének napra köztudomásra adassák, az átmeneti intézkedések tekintetében a következőket rendelem: 1. A törvény életbe lépte előtt a dohány- termelők és a dohánykertészek között létre jött szerződések, tekintet nélkül arra, hogy az 1900 XXIX. te. ben előirt alakszerűségnek megfele­lően jöttek-e létre vagy sem, •— érvényesek. 2. A dohánytermelők és dohánykertészek között az 1900. évi XXIX, te. életbelépte nap­ján már folyamatban levő vitás ügyekben a tör­vény életbeléptét megelőzőleg érvényben volt el­járás követendő. 3. A dohánykertészek részére való kiadás végett külön munkásigazolvány (kertészkönyv) készlet fog a kiállításra jogosult községi elöljá­róságnak (tanácsnak) megküldetni. Ha a készlet az elöljárósághoz (tanácshoz) megérkezik : az elöljáróság (tanács) által a szer­ződött dohánykertészek a szokásos meghirdetés és a termelők utján felhivandók lesznek, hogy ha még nem volna munkásigazolványuk, (mun­kásigazolvány. kertészkönyv) kiállítása végett a községi elöljáróságnál (tanács) a kihirdetés nap­jától számított nyolc héten belül jelentkezzenek. A munkásigazolvány (kertészkönyv) kiállí­tásakor abba a szerződés létrejöttét akkor is be kell jegyezni, ha a szerződés a törvény életbe lépte előtt kelt. 4. Mindaddig, a mig a külön kertészkönyv- készlet az elöljárósághoz (tanácshoz) meg nem érkezik: az elöljáróság (tanács) a szerződések megkötésénél akkor is közremüködhetik, ha a szerződő dohánykertészeknek nincsen munkás­igazolványa (kertészkőnyve.) 5. Az elöljáróság a törvény 8. §-a értel­mében csak azon szerződések másolatát köteles az illetékes dohánybeváltó hivatalnak megkül­deni, a melyek a törvény életbe lépte után az elöljáróságnak a 3 §. szerinti közreműködése mellett köttettek meg. 6. A dohánybeváltó hivatal a termelő által a törvény 19-ik §-a értelmében a dohányker­tész igazolványába a művelt terület, a termelt mennyiség és minőség továbbá a beváltási árra vonatkozó helyes bejegyzését a jelen termelési év végével akkor is hitelesítheti, ha a termelő s a dohánykertész szerződése még a törvény életbe lépte előtt kelt volna is. Kelt, Budapesten 1901. április hó 25-én.* Darányi sk. 56181. II. 1900. A magy. kir, pénzügyigazgatásáétól. Körrendelet. Zemplén-vármegye valamennyi községi és körjegyzőnek, valamint Sátoralja-Ujhely város tekintetes polgármesterének. Taksás (Takács) János vilmányi születésű volt abauj-szántói lakos 858 Kor. bűnügyi költ­ség-téritmény hátrahagyásával ismeretlen helyre távozott. Ennélfogva felhivatik a cim miszerint nevezettet nyomozza, s az eredményről tegyen ide jelentést. Sátoralja-Ujhely, 1901. május 29. Talapkovics, kir. tanácsos, p. ii. igazgató * A 4101. számú, ugyanebben a tárgyban kelt minis­ter! intózvónyt jövő számunk hozza. 8zerk. Nyilt-tér. *) Nyilatkozat. A „Felső m. o. Hírlap“ 41-ik számában a „Sárospataki függetlenségi párthivek tiltako­zása“ cim alatt máj. 19-iki értekezletükről egy Dr. Láczay László kerületi elnök úr által be­küldött párthatározati?) a s.-pataki függ. válasz­tóknak Dr. Ballagi Géza pártjához történt csatlakozásáról nagy önérzettel valótlan dolgo­kat és személyemre célzó támadásokat közöl. Az említett értekezlet közölt elnöki előter­jesztése ugyanis a következő támadásokat tar­talmazza : „Személyes érzelmek alapján egyesek jogot formálnak a függ. párt nevében beszélni“ ... „alattomosan sőt vakmerőn a nyilvánosság terére lépve“ . . . „ez az illetéktelen mozgolódás egy két eltévedt ember fészkelődése“. A támadó párthatározat szövege pedig: „A s.-pataki függ. választók megütközéssel vették és helytelenítik egy-két volt elvtársuknak azt az eljárását, mely szerint . . . magukat a s.-pa­taki függ. párt mandatáriusainak tolták fel . minden megbízás és feljogosítás nélkül pártér­tekezleteken és hírlapokban olyan valótlan (?) nyilatkozatokat tettek, mintha a s.-pataki függ. párthivek Ballagi G. kormánypárti programmal fellépett képviselőjelölt támogatását kimondot­ták volna . . . kijelentik, hogy a párt megalku­vást nem tűrő elvi álláspontjához amint eddig, úgy ezentúl is ragaszkodik s egyes eddigi elv­társainak személyes tekintetek miatt netalán el­térő állásfoglalását az illetők személyes ügyének tekinti.“ Minthogy én is azon nem „egy-két“, — hanem több száz s.-pataki függ. választóhoz tar­tozom, akik elveink fenntartásával a szabadelvű Dr. Ballagi Géza jelöltségét támogatjuk, kény­telen vagyok a Dr. Láczay kér. elnök úr által beküldött apokriph párthatározatot a való té­nyek elsorolásával értékére leszállítani. Ugyanis: A s.-pataki választók f. é. márc. 31-én d. e. 11 órakor sok közel vidéki válasz­tónak részvételével — pártkülönbség nélkül r a- gyon népes értekezletet tartottak, melyre min­den s.-pataki választó külön meghívót kapott s amely falragaszokkal is hirdetve volt. Ezen a külön pártállás jelzésére Szinyey Gerzson, mint szabadelvű párti, elnöknek, Dr. Kiss Sándor mint függetlenségi, jegyzőnek választattak meg. In­dítványomra, amelyet minden oldalról több fel­szólalással támogattak, szabadelvűek és függet­lenségiek (utóbbiak politikai elveink fenntartá­sával) Dr. Ballagi Géza jogtanárt szabadelvű programmal egyhangúlag, közlelkesedéssel orsz. képviselőnkül jelöltük. Határozatunk nyilvántar­tására, propogálására s az o.-liszkai egész ke­rület választóinak egybehivására Szinyey Ger­zson elnöklete és Dr. Kiss Sándor jegyzősége mellett egy ötven tagú végrehajtó bizottságot választottunk. Ezen végrehajtó bizottság f. évi máj. hó 12-re Sárospatakon tartandó kerületi értekez­letre az o.-liszkai kerület minden községének, minden egyes választóját külön, postán meghívta. Ezen máj. 12-iki kerületi értekezleten Sá­rospatak piacterén, mintegy kétezer ember (nyolcszáz választó) jelenlétében a szabadel­vűek egyhangúlag, minden felszólalás nélkül Dr. Ballagi Gézát jelölvén, én is a márc. 31-iki s.-pataki értekezlet határozata és végrehajtó bi­*) E rovat alatt közlöttekért nem vállai felelősséget a 8zerk. zottságának máj. 11-iki ülésén adott megbízása folytán, kijelentettem, hogy a sárospataki és közelvidéki függ. választók —elveik fenntartása mellett — közakarattal csatlakoznak a szabadelvű Dr. Ballagi Géza orsz. képviselő jelöltségéhez és pártjához. —- S ezen kerületi gyűlés hitele­sített jegyzőkönyve mind az 1787 kerületi vá­lasztónak külön elküldetett. Tehát, kedves elnök ur, mint látja nem „alattomosan és vakmerőn“ — „megbízás és feljogosítás nélkül“ „fészkelődtem mint eltévedt ember“ — s „toltam fel magamat a s.-pataki függ. párt mandatáriusának“, mint igent, elnök ur apokriph közleményében megtámad, hanem eljártam nagy nyilvánossággal, a márc. 31-iki népes értekezleten a sárospataki függ. választók által egyhangúlag hozott határozat s ennek végrehajtó bizottsága által máj. 11 iki ülésén adott megbízás nyomán. Tettem és eljártam, csatlakoztam a sárospataki és vidéki függ. vá­lasztók nevében a máj. 12-iki kerületi nagy gyű­lésen Patak piacterén 2000 ember (e közt 800 választó) előtt Isten szabad ege alatt, köztet­szés és közhelyeslés által kisérve. S többszöri elnöki felhívás dacára ekkor sem szólalt fel nyilatkozatom ellen senki. S most lássuk, milyen volt az igent, elnök ur máj. 19-iki pataki függ. értekezlete ? — S a F. M. H.-ban erről az elnök ur által beküldött közlemény megfelel-e a valóságnak? — S én vagy ön teszünk-e valótlan nyilatkozatokat? — Értekezletére a meghívottak közül nem jelentek meg csak nyolcán, névszerint: Meczner And­rás, Radácsy György, Búza János, Makkláry P. Miklós, Dr. Tüdős István, Dr. Zsindely István, Csajka Endre, Witt József és két benevolus auditor: Goldblatt Mór és Vass Gyula, mint nem választók. E 8 úr közűi Meczner András és Makláry Miklós az elnök úr előterjesztésére aként nyilatkoztak, hogy Dr. Ballagi Géza sze­mélyi és politikai értékét és érdemeit tekintve — függ. elveik fenntartásával — rászavaznak ; ellene függ. jelöltet nem óhajtanak. Radácsy György a függ. választóknak szabad kezet kí­vánt engedni. Felszólalásaik közhelyesléssel ta­lálkoztak. Csak Dr. Zsindely István kiván függ. jelöltet Dr. Ballagi ellen állítani (Et tu mi fili Brute!) — Tehát csak nyolcán (!) és ekónt (!) végeztek ezen az értekezleten. Honnan veszi hát igent, elnök ur a F. M. H.-ban közölt apokriph tiltakozó párthatá­rozatot ? Ki tesz valótlan nyilatkozatokat ? Ön-e vagy én ? Melyik hát az a pártgyűlés, amely a közvéleményt kifejezi ? Az öné, ezen 7 ellent­mondó és csak egyetlenegy helyeslő párttag­gal; vagy az enyém 2000 ember (800 választó) által elfogadott, jegyzőkönyvbe vett indit- ványnyal ? Igaz ugyan, hogy igent, elnök úr becsem­pészte a „trójai falovat“ de üresen! Katonák nélkül! Ön kerületi elnök és vezér, de Patakon csak egy (!) katonával. Azt is tudom, hogy velem együtt egyenlő nagyra becsülője a Dr. Ballagi Géza társadalmi, tudományos és politikai egyéniségének, közéleti gazdag tapasztalatainak, erős hazafiságának, ékesszólásának. Azt is tudom, hogy „megalkuvást nem tűrő elvei mellett“ (nem állítom, hogy „mint eltévedt ember fészkelődve“) Ön is tartozott egy választáson a Deák-párthoz (lehet, hogy szintén a nálunk kifogásolt „személyes tekinte­tek miatt“) s ezért az Ön előtt már nem szo­katlan!!) sőt magtört (!) úton Ön is épen úgy kívánja, mint én, hogy Dr. Ballagi Gézát, mint kerületünk képviselőjét bejuttassuk a parla­mentbe. — Azonban úgy tenni, amint Ön érez, Önt kanapéperek akadályozzák. De ezek által lenyügöztetni: csak a kis lelkek gyarlósága; föléjük emelkedni: a lélek fensége. Nagy idők, nagy érzések mindég egye­sítették az embereket. Tudja elnök ur, hogy 48-ban Csehország­ból magyar huszárezredek hazajöttek és maguk­kal hozták vonakodó tisztjeiket. Elnök Ur! Félre a kanapéperekkel 1 Kö­vesse seregét! Mert Patakon kanapéperes társá­val magára marad. S ez az el hagyatottság az igent, elnök ur kimagasló társadalmi tekintélyének nem felel meg. Kettecskén Dr. Zsindely ístván úrral trójai üres falovakat csak nem cipelhetnek. — Dixi! Hazafias üdvözlettel, Igent. Elnök Urnák volt alelnöke : :K7u.n IDániel, most a szabadelvű Dr. Ballagi Géza képviselőjelölt pártjának alelnöke. Nyilatkozat. A „Kristály“ forrás vize kellemes izű, bakteriológiai szempontból fellette tiszta és ké­miai tulajdonságait illetőleg is kifogástalan viz lévén, azok közé tartozik, melyeket az egézség- tudomány az egézsóges ivóvizek közzé soroz. Dr. Aujeszky Aladár, egy. tanársegéd, középiskolai egózségtan tanár, Budapest, VIII., Baross-utcza 55.

Next

/
Oldalképek
Tartalom