Zemplén, 1901. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1901-04-28 / 17. szám
Sztropkó örömünnepe. Mint már a „Zemplénének ez évi 15-ik számában is jelentettük, Sztropkó ős város és környéke a f. évi ápr. hó 21-én tartotta meg a sztropkai állami elemi iskolának felavató ünnepét. Oly ünneplés volt ez, melyhez hasonló a pátriának ebben az Isten háta mögött fekvő zugában történeti emlékezet szerint még le nem zajlott soha és oly ünnepséget csapott a páratlan öröm alkalmára Sztropkó és nagy környékének szép számmal egybe sereglett intelligenciája, a minőt átérezni igen, de hűen leírni lehetetlen. Bár megkísérlem annak lefolyását siető tollal papírra vetni, előre is érzem, hogy toliam nem képes hűen visszatükrőztetni azt úgy, a hogyan lefolyt. Az ünnepség. Egész éjjel zuhogott az eső s midőn a legszebb reményekről álmodozó gondnokság felébredt, szomorúan mondott le arról az örömről, hogy az ünnepség előre kitervezett sikerrel végződjék. Annál kedvesebb volt tehát a csalódás, midőn jól eső örömmel konstatálhattuk, hogy környékünk intelligenciája, áthatva a magyar kulturális eszme magasztosságától, csaknem teljes számban eljött szerető körünkbe, hogy szemtanúja lehessen az eseményszámba ment ünnepségnek. — D. e. 1/2l0-re lehetett az'idő, midőn a küldöttség Beregszászy István kir. h. tanfelügyelővel az ünnepség szinterére érkezett, a hol zajos éljenzéssel köszöntötte a megérkezett kir. tanfelügyelőt, úgyis, mint a közoktatásügyi országos kormány képviselőjét a közönség. Innen, vagyis az állami iskolának szépen feldíszített terméből, az egybegyült ünneplő közönség nemzeti zászlók alatt a rk. templomba vonult, hol a szentmisét t. Jablonsky Kornél h. plébános mondotta. Mise után az uj iskola feldíszített terme szinültig megtelt az ünneplő közönséggel. — Bárczy Benedek járási főszolgabíró, miut gondnoksági tag, elmondván ünnepi beszédét, kezdetét vette az uj épület felszentelése, minek megtörténte után Grofcsik János áll. isk. tanító vezetése mellett az iskolás gyerekek hatással énekelték el a magyar nemzeti Himnuszt, majd Belovecz Béla V. o. tan. szavalta el Duka Tivadar alkalmi költeményét. Most Beregszászy István kir. h. tanfelügyelő magas szárnyalásu beszéde, — melylyel az uj iskola épületet átadta magasztos hivatásának — következett. A beszéd méltó arra, hogy egész terjedelemben köztudomásra adjuk, a mint következik : Tekintetes áll. isk. gondnokság! Igen tisztelt tanítótestület! A közoktatási kormány 1885. évi július hó 23-án kelt 27.533. számú rendeletével mondotta ki azt, hogy Sztropkó község teljesen elhanyagolt népoktatásügyének rendbehozása és a magyar nyelv és szellem terjesztésének céljából itt egy állami iskolát állít fel s e rendelkezés folytán az iskola ugyanezen év őszén 4 tanerővei ünnepélyesen meg is nyittatott. — Ez időben azonban különböző gátló okok és körülmények miatt e nagy szerepre hivatott intézet álátkozódna, de nem akar. E lelki hasonlás idejében a köítészetben keres vigaszt. Szive fájdalmát, lelke jaját papírra veti és ilyenkor úgy érzi, hogy „megkönnyebbült.“ De a kit szenvedésre kárhoztatott a sors, annak nem ad egyhamar vigasztatást A fájdalmaiba könnyeibe, elmerült nőt meglepi a durva férj. Vandal kegyetlenséggel, tettlegességek közt ragadja el tőle költeményeit ; gúnyolja, bántalmazza szüntelenül, mert a fájdalom alatt nem kacagni, hanem panaszkodni szokott e nő. Férjének e gyakorta ismétlődő brutalitása végképp elkeseríti Borbálát. Válni akar a durva férjtől, de visszatartja a szégyen és gyermeke iránt érzett rajongó szeretete. Végre, házaséletének és szenvedésének hetedik évében megszabaditá férjétől és kínzójától az ég. Más nő a kétségbeesés közt öltött volna gyászt és sikongott volna a fájdalom kínjai alatt; Borbálának, a gyöngéd finom, érzékeny lelkű nőnek (minő irónája a sorsnak) e percben, ha nem is örülnie, de megkönnyebbüléssel kellett felsóhajtania. E szerencsétlen szerencse után enyhületet nyert Borbála elkinzott szive. A nyugalom helyreállítja lelke egyensúlyát. Olvas, tanul és állandóan foglalkozik a költészettel. Lelkében felzsibong a múlt fájdalma, bánata, keserűsége; ajkára kiül az elhibázott élet felett értett sopánkodás, siratja a múlt álmait. Zokog elhagyatottsága felett, majd hosszú tépe- lődések, kínos lelki harcok után hivó lélekkel Istenhez fordul, megható fohászok között az égnél keres vigasztalódást, enyhet, gyógyulást. (Vége köv.) landó otthont nem nyerhetett, hanem csak szerény bérházban kezdette meg hazafias missióját és teljesítette ezt szívvel, lélekkel s oly odaadással egész a mai napig, moly eredményekben gazdag, áldásos munkásságáért úgy ennek derék tanítói kara, valamint az intézet gondnoksága minden igaz hazafi hálájára és elismerésére érdemes. De ime uraim! a mi ez iskola szervezésekor létre nem jöhetett, s a mi 15 esztendőn keresztül csak, mint vágy, csak mint remény élt telkeinkben, ez a remchy ma közoktatásügyi kormányunk bölcs vezérének atyai gondoskodása folytán szintén megvalósult s hatalmas testet öltve, külsejével is büszkén hirdeti, hogy a magyar nemzeti kultúra Sztropkó városában többé nem jövevény, hanem állandóan megho- nosúlt és erős gyökeret vert. E nagy_ és nevezetes kulturális esemény valóban méltó tehát arra, hogy e város és környékének hazafias érzelmű lakossága emlékéül örömünnepet szenteljen. A mai ünnep, a magyar nemzeti közművelődés e díszes palotájának felavatási ünnepélye hozott most engem is ide, hogy mint édes hazámnak szerető fias mint e vármegye népoktatásügyeinek ez idő szerinti őre, vezetője, a lelkemben megsokasokasodott hazafiui érzelmeknek kifejezést adva, elmondjam önöknek azt, miként gondolom én biztosítani hazánk északnyugati határpontján ez őrszemet álló egyedüli kulturális, állami intézetünknek örök időkre való fenmaradását s az ebből kiáradó magyar szellemnek hova tovább nagyobb-nagyobb térhódítását. Hát, hogy e célunkat elérhessük, mindenek előtt első és fő kellék itt az, hogy hazafiui lelkesedésünk egy percre se lankadjon, hanem égjen, lobogjon sziveinkben kiolthatatlanul a fajunk iránti szeretet veszta-tüze. — Ezt pedig úgy éleszthetjük, úgy szíthatjuk folytonosan leikeinkben, ha időközönként vissszatekintünk a múltba, hogy ott megdicsőült nagyjaink örökké ragyogó hazafias példáiból a nemzeti erények gyakorlására magunknak erőt, kitartást merítsünk. Vegyük mintaképül a lánglelkü Széchényit, a nagy magy magyar nemzeti népoktatás alapvetőjét, a hallhatatlan emlékű Eötvös József bárót. Idézzük vissza szellemét az egykori budai sváb fiúnak, de később a leglelkesebb magyarnak, Toldi Ferencnek s tanúljuk meg tőlük, hogy a kinek szivét, lelkét áthatja a hazaszeretet és a magyar faj iránti tántorithatlan ragaszkodás érzete, az semmi akadálytól nem riad vissza, hanem teremt magyar kultúrát ott is, a hol annak befogadására kedvező talajonként nem kínálkozik. — Végezzék Ónok ez iskola falai között, e városban s ennek tótajku vidékén és mindenütt kötelességüket soha nem lankadó buzgalommal, a Széchényi, az Eötvös, a Toldy csodálatra- méltó fajszeretetével. Igen uraim! e történeti nagy alakok legyenek hazafias munkásságunknak mindenkor vezércsillagai. — Mutassák meg saját példáikon, hogy a hazafiui erények emlegetése, a magyar nemzeti műveltség hangoztatása nem üres frázis, nem pusztán hangzatos szó, hanem hogy ezek olyan nemzeti kincsek, melyeket ha jól kamatoztatunk, ezek a hazát s népét nagygyá, erőssé, boldoggá teszik. Győzzék meg körükben a szeretet szavával azokat, kiket a magyar nemzeti műveltség hóditó szárnycsapása netalán még érintetlenül hagyott, hogy ebben a műveltségben velünk összeolvadni annyit tesz, mint egy magasabb műveltségi körbe felemelkedni. — Egyszóval uraim törekedjenek arra mindeu erejökkel, hogy a magyar szó, a magyar jelleg, a magyar szellem necsak ez iskolára szorítkozzék, hanem tért foglaljon az minden közintézetben, hivatalban, templomban, üzlethely iségben, iparműhelyekben, családi körben, vagyis mindenütt. Ha pedig e városban, vagy ennek környékén akadnának egyesek, vagy testületek, a kik hazafiui törekvésöknek útját állani igyekeznének, ezeknek kiáltsák oda bátran és tartózkodás nélkül, hogy Magyarországon őseink által e drága véren szerzett darab földön mi csak az Istennek, a mi királyunknak és a magyar nemzeti műveltségnek uralmát ismerjük el. Tekintetes gondnekság s igen tisztelt tanítótestület ! Ezeknek előrebocsátása után, mint a magyar közoktatásügyi kormány képviselője, átveszem és egyúttal általadon! önöknek teljes megnyugvással a közművelődés e felszentelt csarnokát s egyben kérem a gondviselést, hogy ennek érdekében kifejtendő minden munkásságukat teljes sikerrel áldja meg! Most Sváby István áll. isk. igazgató mondott szépen átgondolt beszédet, minek során ünnepiesen átvette az uj iskolát. Nagy hatással szavalte el Harsenfeld Sarolta V. o. tanuló Koszorús Margit tanítónő „Avatás után“ c. alkalmi költeményét. Ungliváry Ede záróbeszédében kiemelte azokat, kik az iskola alapkövét letették. Indítványára Wlassics Gyula val. és közokt. ministernek, Halász min. oszt. tanácsosnak és Nemes Lajos nyug, kir. tanfelügyelőnek üdvözlő táviratok menesztettek* Az ünneplést a Szózat fejezte be, melyet szintén az iskolás gyerekek énekeltek el. A táncteremben. Egy pazarul feldíszített terem volt táncteremmé átalakítva. A díszletek Rurabold díszítő cég gyárából kerültek ki, ami csak azt igazolta, hogy a rendezőség a nagy naphozjllő módon rendezte és díszítette a tánctermet. Jól, otthonosan érezte itt mindenki magát. A fiatalság táncolt annyit, hogy panaszos hangokat e miatt nem hallottunk, sőt később, midőn a tánc heve felvillanyozta a szilaj ifjúságot, megtörtént az a mindenesetre ritka esemény is, hegy a fiatal emberek táncosnőhöz alig jutottak. Szünet alatt tréfás tombola volt, melynek rendezője a kijátszandó tárgyakat oly elnevezésekkel keresztelte el, hogy egy-egy számba sem vehető tárgy kézhez jutásával is hosszasan elmulatott a közönség. A tombola mintegy 80 korona jövedelmet hajtott. A dicséret ezért a hölgyeket illeti, mert az ő fáradhatatlanságuknak köszönhető az a szép eredmény. A táncteremmel szemben egy fülkében a cukrász helyezkedett el, ahonnan jó fagylaltok oltották a meleget. * * * Az ünnepség mintegy 400 korona bevételt nyújtott. A felülfizetések kimutatása csak a következő számban lesz közölhető, mivel a számadás még nincs öszzeállitva. Említést érdemel,'hogy a g. kát. klérus tagjai, Zima György, havaji esperes és Sostek János, bukóczi esperes élén csaknem mindannyian megjelentek. De ki tett járásunk intelligenciája is magáért azzal a szép támogatással, amiben e magasztos ünneplést részesítette. Azok pedig, akik akadályoztatásuk miatt el nem jöhettek, részint táviratban, részint levélben mentették ki távolmaradásukat. Igazán szép, hogy nemesak a járás, de a szomszéd Sáros vármegye is kitett magáért, mert onnan is sokan jöttek át hozzánk. A közóhajnak engedünk, hogy e hó 28-án a színi előadást népies formában és félárban megismételjük, hogy ilyképp a polgárság szegényebb osztálya is részese lehessen örömünnepünknek. A zenét a homonnai zenekar szolgáltatta, de ezúttal, miut mondják, nem nagy megelégedésre, mert kedvetlenül, kénytelen-kelletlen szólt kezükben a hegedű. A gyermek-szinház. A legmerészebb fantázia sem lett volna képes előre megjósolni azt a kellemes benyomást, mit a színházzá átalakított tanteremben felállított díszes színpad látása a közönségre gyakorolt. A megnyilatkozott elismerés, mely a nagy közönség ajkáról elhangzott, azt engedte sejteni, hogy magát a sziuházi díszletek remek kivitelét látva, elegendőnek tartották volna, hogy előadás látása nélkül is teljes elismeréssel távozzanak. V28 órakor felgördült a kordina s a „Fehér ruha“ cimü egy felvonásos darab indult . És a jobbadán idegen ajkú gyerekek oly szabatosan, oly ügyesen, magyaros és szép előadással játszották el szerepeiket, hogy mindenkit a csodálkozás lepett meg; mert hiszen ilyesmire senkisem volt itt elkészülve. Ilyesmit még az ország szivében is keveset, látunk s éppen ezért a lelkesedés fokról-fokra tetőpontját érte el. Zajos tapsokkal jutalmazta a „sztropkai benszülött kis színészek“ fáradozását lépten- nyomon a nagy közönség. — Utána következeit a „Világvége“ c. vígjáték. Már az első jelenetnél, mikor a kis Danika Katinkától a cukros dobozt akarta kierőszakolni, annyira tapsolt, tombolt a lelkes közönség a mókás jelenet felett, hogy nagy időbe került a lecsillapítás. Kivétel nélkül mindannyian várakozáson felül szépen és nagy önbecsérzettel játszottak. Minden egyes szereplő oly biztosan és határozottan tudta a maga helyét, mint a ki egészen otthonos a színpadon. Nem zavarta ó'ket semmi, nem zökkentette ki őket egy szempil- lantásnyira sem a sok úri és idegen arc látása, tapsa, éljenzése; ők folytatták szerepeiket nyugodtan. Különösen a Jancsi inasgyerek danolta helyi vonatkozású kupié, melyhez a szöveget is meg a dallamot Duka Tivadar irta, aratott általános tetszést. Előadás végeztével dalra gyújtott a kis szi- nésztrupp és jóleső meglepetést keltett, midőn dalba foglalva megéljenezték Beregszászy kir. h. tanfelügyelőt. Ezt a remekül sikerült előadást Duka Tivadar kedves barátunknak, mint a minden szép és nemes dolgokért mindenkor lelkesülni tudó, a sztropkai társaság kimagasló alakjának és Koszorús Margit áll. isk. tanítónőnek köszönhetjük; mert az Ők buzgón odaadó törekvésük gyümölcse az a mindenesetre szépen sikerült előadás, amely nem csupán mulatságos, de nagyon tanulságos is volt. Meg is jutalmazta őket a nagyközönség * A minister az üdvözletét a kir. h. tanfelügyelőhöz intézett szép levélben már meg is köszönte. Szerk. Folytatás ar. I.mellékletcn,
